FELFEDEZŐ
A Rovatból

43 hetes terhesen, a szülés megindulásakor tudta meg egy 17 éves brit lány, hogy babája lesz

Ellisha szerint semmi sem utalt arra, hogy várandós lenne, ezért néha még mindig elmereng azon, hogyan történhetett mindez.


Kis híján sokkot kapott az a brit tinédzser, akit egy egyszerű orvosi vizsgálatról - ahol a hasi fájdalmára kereste a választ - egyenesen a szülőszobába toltak át, kiderült ugyanis, hogy éppen szülni fog - írja a Metro.

Az angliai Coalvile-ben élő Ellisha Ford először akkor ment orvoshoz hátfájdalmaival, amikor nagyjából 4 hónapos terhes volt, ám erről fogalma sem volt. Az orvosnál elvégeztek egy terhességi tesztet és vért is vettek tőle, ám egyik sem mutatott semmi különlegeset, csupán annyit mondtak neki, hogy vélhetően isiásza van.

Hónapokkal később - a szülés előtt 3 héttel - ismét visszatért az egyre erősödő hátfájdalmakkal, ám az orvosok ismét isiászra gyanakodtak, és egy újabb negatív terhességi teszttel hazaküldték.

A szülés napján már a hasa is fájt, és ismét orvoshoz fordult. Az ultrahang azonban nem mást mutatott ki, minthogy Ellishánál megindult a szülés. Az egyik orvos először azt hitte, hogy a terhesség korai szakaszában van, és vélhetően éppen elvetél, egy másik azonban megállapította, hogy a 43. hétben jár, és már meg is indult a szülés.

Öt órával azután, hogy Ellisha értesült saját terhességéről, egy 3,5 kilós egészséges kisfiúnak adott életet.

Először azonban volt egy kis ijedelem, amiért a gyermek nem sírt fel, mivel túl sok folyadékot nyelt, azonban sikeresen ellátták, és csatlakozhatott anyjához.

Ugyan terhességi mérgezés miatt - amely az újdonsült anyát érintette - még öt napot kórházban kellett tölteniük, utána hazamehettek. A kis Harpert azóta boldogan neveli családja támogatásával.

Ellisha elmondása szerint néha még mindig elmereng azon, hogyan lehetséges mindez, hiszen

a hátfájdalmon kívül semmilyen tünete nem volt. A menstruációja továbbra is megjött, nem hízott meg, a hasa se nőtt, fáradtságot sem érzett, és a lába sem dagadt fel.

Visszagondolva azonban úgy érzi, hogy előnyei is voltak a titkos terhességnek, mivel egyáltalán nem idegeskedte végig azt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Török Gábor magára vette Orbán megjegyzését, és visszaszólt: A politikai elemzők tudása minden esetben korlátos
A miniszterelnök Tölgyessy Péter kapcsán tett egy rövid megjegyzést a politológusokra: „A politológus az, akinek nem sikerült” - mondta. Erre reagált Török.
F. O. - szmo.hu
2025. július 06.



A politológusoknak is odaszúrt Orbán Viktor a Hotel Lentulai című műsorban, és ezt nem hagyta szó nélkül Török Gábor. A miniszterelnök Tölgyessy Pétert méltatva tett egy rövid megjegyzést a politológusokra: „A politológus az, akinek nem sikerült” – fogalmazott Orbán.

Török Gábor politikai elemző megosztotta a műsort a Facebook-oldalán, és pontosan megjelölte az idézett rész. Első posztjában szűkszavúan csak annyit írt: „Politológus az, akinek nem sikerült” – vagyis mintha önmagára is vonatkoztatta volna a mondatot, nem titkolt iróniával.

Ezt követően egy hosszabb bejegyzésben elmélkedett arról, hogy a politikai elemzés része-e az előrejelzés.

„Van egy vicces pavlovi reflex:

ha írok valamit, ami az egyik politikai oldalnak nem tetszik, akkor rendre előjönnek azok a cikkek, amelyekben korábbi nagy tévedéseimet próbálják meg összefoglalni.

Az csak még szórakoztatóbb, hogy általában nem a legnagyobbakat találják meg, most legutóbb például valahol azt kérték rajtam számon, két ciklussal ezelőtt miért nem láttam, hogy a Momentum majd nem indul el a 2026-os választáson” – kezdte írását Török Gábor.

A politológus szerint fontos kérdés, hogy a politikai elemzés része-e az előrejelzés, mert a sokan ehhez kötik a nyilvánosságban egy-egy elemző megítélését.

„Miközben az ezzel foglalkozó kutatók már többször bebizonyították, hogy a dartsdobáló csimpánzoknál (Philip E. Tetlock munkái nyomán) csak kicsivel mutatnak az előrejelzésben jobb teljesítményt a szakértők, az egyetemi hallgatók pedig ugyanezen kutatások szerint képesek rosszabb eredményt is elérni ebben a versenyben, mint amit pénzfeldobással el lehetne érni” – tette hozzá, majd kiemelte: a politikai elemzők tudása minden esetben korlátos.

„Mondunk valamit, amit akkor legjobb tudásunk szerint a legvalószínűbbnek tartunk, de ez

a tudásunk minden esetben korlátos, hiszen olyan dolgokkal értelemszerűen nem tud számolni, amelyek még nem történtek meg.

Így aztán ezek az előrejelzések (valószínűségek) leginkább a jelenről és nem a jövőről szólnak, a politikai elemző munkáját pedig nem az minősíti, hogy mit tud a jövőről (a semmit és a nagyon keveset között valahol), hanem az, mennyire érti azt a politikai helyzetet, amelyről lehet és kell is, hogy legyen tudása” – zárta gondolatait Török Gábor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Vége a katasztrófaturizmusnak: paravánnal takarják el a balesetek helyszíneit a jövőben
A bámészkodók miatt újabb dugó alakult ki az M1-esen egy tragikus baleset után. Az MKIF most különleges paravánnal próbálja megfékezni a katasztrófaturizmust.


Az MKIF Zrt. új eszközt vet be a katasztrófaturizmus visszaszorítására: egy paravánt, amely eltakarja a baleseti helyszínt a kíváncsiskodók elől. A kezdeményezés célja egyszerre biztonsági és emberi szempontú.

A társaság kedd esti posztjában arról számolt be, hogy korábban is többször hívták fel a figyelmet arra, mennyire veszélyes lehet, amikor a közlekedők fotózzák vagy videózzák a balesetek helyszínét, de a jelenség a mai napig nem csökkent.

A figyelmetlenség és indokolatlan lassítás miatt ugyanis úgynevezett fantomdugók alakulnak ki. A bejegyzés szerint ezek olyan torlódások, amelyeknél nincs valós forgalmi akadály, mégis lelassul, sőt akár meg is áll a forgalom. Ez önmagában is balesetveszélyes, főként, ha az autósok közül többen a telefonjukat nézik, vagy nem reagálnak időben az előttük haladó műszaki hibájára.

Az MKIF Zrt. arra is felhívja a figyelmet, hogy egy baleset helyszínén akár súlyos sérültek is lehetnek. Mint írják: „Valakinek az édesanyja, édesapja, nagymamája, nagypapája, gyermeke fekszik ott.” A poszt szerint feltehetően egyikünk sem szeretné családtagját ilyen kiszolgáltatott helyzetben viszontlátni a közösségi médiában.

Ezért az MKIF Zrt. kísérleti jelleggel bevezette a NO PHOTO feliratú molinót, amely külföldi mintára a baleseti helyszínt takarja el. Július 8-án az M1-es autópályán történt tragikus balesetnél már használatba is vették ezt az eszközt.

A cég szerint ezen a napon az országhatár felé vezető oldalon minden korlátozás nélkül haladhatott volna a forgalom, de a bámészkodók és a „ha nem videózom le, meg sem történt” hozzáállású sofőrök miatt mégis bedugult az autópálya.

A poszt zárásában a társaság együttérzését fejezte ki az elhunytak családtagjai felé, a sérülteknek pedig gyors felépülést kíván.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megcsókolta az állatkert oroszlánját, ami játékból letépte a karját
Az amerikai nő régóta ismerte az állatokat, mégis megtörtént a baj. Az állatkert vezetői szerint az oroszlán viselkedése szokatlan volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 10.



Még vasárnap reggel látogatott el a queenslandi Darling Downs Állatkertbe Joanne Cabban tanárnő, amelyet testvére, Stephanie Robinson és annak férje, Steve vezet. A nő az állatokkal való közeli kapcsolat miatt rendszeres vendég volt a családi tulajdonú intézményben.

A látogatás során Cabban az oroszlán ketrecéhez lépett, majd a beszámolók szerint

megcsókolta és vakargatta az állatot a rácson keresztül. Ekkor az oroszlán hirtelen hátrakapta a fejét, és megtámadta a nőt.

A mentők rövid időn belül a helyszínre érkeztek, és kórházba szállították az ötvenes éveiben járó tanárnőt. Állapota stabil, de az egyik karját elveszítette a támadás következtében, írja a Mirror.

Az eset idején jelen volt a nő testvére és egy gondozó is, de egyikük sem látta pontosan, mi történt. Steve Robinson szerint az oroszlán nem támadási szándékkal lépett fel: „Szerintem csak játszani akart a sógornőmmel.”

Robinson hozzátette: „Mi magunk neveltük fel ezeket az oroszlánokat. Kiváló a természetük. A ketrec hálóján keresztül is tudunk velük kommunikálni.” Mint elmondta, az állatok kifutójába még a gondozók sem léphetnek be, és ez volt az első ilyen eset az állatkert történetében. Azt is kérte, hogy senki ne hibáztassa az oroszlánt a történtek miatt.

A Robinson család 2005-ben alapította az állatkertet, ahol 2017 óta oroszlánokat is tenyésztenek, miután a házaspár a veszélyeztetett és fogságban tartott fajok szaporítására szakosodott.

A történtekről videó is készült:

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Még el sem indult az óra, már bemondta a megfejtést a Szerencsekerék játékosa
A „porcelán ormányos” kategóriából érkezett szó csupán három hiányzó betűt tartalmazott. A teáskanna megoldásáért komoly nyeremény járt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 10.



A Szerencsekerék legutóbbi adásában villámgyors megfejtés szemtanúi lehettek a nézők, írja a 24.hu. Dávid, a szerda esti játékos bejutott a fődíj játékba, ahol egy igazán különleges témakör, a „porcelán ormányos” várta.

A feladvány egy kilencbetűs szó volt, amelyből a megadott és megtippelt betűk után csupán három maradt ismeretlen.

Dávid annyira jól ráérzett a megoldásra, hogy még azelőtt kimondta, mielőtt a visszaszámláló óra elindult volna.

A helyes válasz: teáskanna. A szerencsés játékos ezzel közel 3 millió forintot vihetett haza.

A lap megemlíti, hogy a héten a szerencse nem mindenkinek kedvezett. Egy másik versenyzőnek egyetlen betűt sem sikerült eltalálnia a fődíj játék során, és még a műsor által megadott betűk sem segítették őt közelebb a megoldáshoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET: