30 éven át ajtótámasznak használta a 35 millió forintot érő meteoritot egy michigani férfi
Egy michigani férfi három évtizeden át ajtótámaszként használt egy meteoritot, amiről később kiderült, hogy 75 000 fontot (cirka 35 millió forintot) ér – számolt be róla a LadBible.
A férfi 1988-ban kapta a különleges kőzetet, amikor megvásárolta farmját Edmore-ban. Az ingatlan korábbi tulajdonosa, egy farmer, elmondta, hogy a meteoritot az 1930-as években találta, miután látta éjjel becsapódni a birtokra. A meteoritot még meleg állapotban ásta ki, majd évtizedekig őrizte, mielőtt ajándékba adta az új tulajdonosnak.
A férfi azóta ajtótámaszként használta a meteoritot, anélkül, hogy különösebb jelentőséget tulajdonított volna neki. Nemrég azonban felmerült benne a kérdés, mennyit érhet a kőzet, ezért elvitte egy szakértőhöz felbecsültetni.
Monaliza Sirbescu, a Közép-Michigani Egyetem geológusa vizsgálta meg a meteoritot, és azonnal felismerte annak különlegességét.
Az értékelés óta a tulajdonos, aki korábban a gyerekeinek is kölcsönadta a meteoritot, hogy vigyék el az iskolába bemutatóra, most fontolgatja, hogy eladja a különleges kőzetet, amely valódi ritkaságnak számít a tudomány és a gyűjtők körében.