ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Videó: Magyarország első kölyökkutyás jóga óráján jártunk

Testnek és léleknek is egy remek élmény. A cuki kiskutyák mellé komoly edzés is jár, de a végén jut idő egy kis kutyasimogatásra is.

Link másolása

Szereted a jógát és szereted a kutyákat? Szívesen próbálsz ki újdonságokat? Akkor remek hely lesz neked a Puppy Yoga, Magyarország első kölyökkutyás jóga órája. Hogy milyen itt egy foglalkozás, azt a videónkban megmutatjuk.

A kutyás jógán örökbe fogadható kiskutyákkal lehet együtt jógázni.

Az ebek az elején felderítették a terepet, majd kiválasztottak maguknak egy jógázót, vagy matracot, ahol elheveredtek és az idő nagy részét alvással töltötték. A "balesetekre" is felkészült a stúdió, egy asszisztens állt készenlétben, de ezen az órán nem volt feladata, a kiskutyák remekül megvoltak. Az óra végén pedig azonnal felélénkültek, mikor meghallották a jutifalatos zacskó csörgését. A jóga utáni lazítás részeként a részt vevők etethették és kényeztethették a kiskutyákat. Sőt, arra is van lehetőség, hogyha megtetszik egy kölyökkutya, akkor a Gazdátlan Kölykök Alapítványon keresztül örökbe is lehet fogadni.

A foglalkozások díjának egy részével a stúdió a Gazdátlan Kölykök és a Bundás Barát Alapítványt támogatja, ahonnan a kiskutyák is érkeznek a jógára.

Hogy milyen egy kiskutyás jóga? A videóból kiderül:

VIDEÓ: A jóga óráról

@szeretlekmagyarorszag.hu Puppy Yoga Hungary #yoga #kolyokkutya #mentettkutya #budapest #budapestiprogram ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Bővebb információk ITT.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Tengerjáró hajón bérel apartmant, mert olcsóbb, mint a szárazföldi lakás
A távmunkában dolgozó amerikai férfi úgy számol, hogy a kedvezőbb albérleti díj mellett a rezsin is sokat spórol majd, ráadásul világot láthat a következő 12 évben.

Link másolása

A szárazföldi létet feladva a következő 12 évben egy tengerjáró hajón fog lakni a San Diegó-i Austin Wells, mert állítása szerint így sokkal kevesebbe kerül majd a lakhatása, miközben beutazhatja a világot.

Wells azt mondta, a történelmi csúcson lévő lakhatási és megélhetési költségek miatt döntött úgy, hogy hátrahagyja szárazföldi életét, és inkább egy tengerjáró hajó apartmanjába költözik. Számításai szerint így sokkal jobban jár, mintha szülővárosában, San Diegóban, az USA 8. legnagyobb városában bérelne lakást: nemcsak lakbérre kell kevesebbet költenie, de a rezsiköltségeket is megspórolja.

A távmunkában dolgozó 28 éves férfi 300 ezer dollárt (mintegy 110 millió forintot) fizetett azért, hogy 12 évig az MV Narrative tengerjáró hajó egyik apartmanjában lakhasson. A luxushajó fedélzetén élőknek egészségügyi szolgáltatásokat és 24 órás szobaszervizt is biztosítanak, miközben többek között edzőtermek, éttermek, mozi, könyvtár, bank és egy termelői piac szolgáltatásait is igénybe vehetik.

Az MV Narrative még építés alatt ál, 2025-ben helyezik majd vízre. A tengerjáró hajón közel 1000 személy bérelhet ki különböző típusú apartmanokat. Összehasonlításképpen: jelenleg San Diegóban havonta átlagosan 2500 dollárért (több mint 900 ezer forintért) lehet lakást bérelni, míg az MV Narrative-on körülbelül 2000 dollárért (740 ezer forintért).

Forrás: Ladbible


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
Egy hospice nővér elmagyarázta, miért nem érdemes félni a haláltól
Julie McFadden szerint életünk befejező szakaszában testünk fokozatosan kikapcsol és endorfinszintje is megnő, amivel megkönnyíti a haldokló utolsó napjait.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 05.


Link másolása

Egy sokéves tapasztalattal rendelkező hospice nővér videóban magyarázta el, miért nem érdemes félni a haláltól, vette észre a LADbible. Sokak számára talán ijesztő lehet, hogy mi történik velünk az elmúlás után, Julie McFadden szerint azonban „az emberi test a halára van kitalálva” és „biológiailag segít a meghalásban”.

Julie a videóban elmondja, hogy a közelgő halál jelei már fél évvel korábban észlelhetők. Ilyenkor ugyanis a haldokló már „kevesebbet eszik, kevesebbet iszik és többet alszik”.

„Az agyunkban beépített mechanizmusok vannak arra, hogy éhesek és szomjasak legyünk. Amikor a szervezet érzékeli, hogy az élet vége felé közeledik, ezek a mechanizmusok kikapcsolnak, így az ember általában nem érez éhséget és szomjúságot, ami segíti a szervezet lassú kikapcsolását” – mondja a rutinos nővér.

Julie McFadden szerint azonban ez a haldokló számára teljesen normális. Életünk utolsó szakaszában ugyanis számos olyan dolog történik a testünkkel, ami megkönnyíti az elmúlást.

„A szervezet lassan ketózisba kerül, ami endorfint szabadít fel. Ezek az endorfinok tompítják a fájdalmat és az idegeket, miközben eufórikus érzést is adnak az illetőnek, aki ettől jól érzi magát” – mondta a hospice nővér.

A teljes, angol nyelvű videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Így változnak a névviselés szabályai Magyarországon – kettőnél több utóneve senkinek nem lehet majd
A változás sokakat érint, akiknek a nevében ä betű szerepel.

Link másolása

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium az anyakönyvezéssel összefüggő törvényeket módosítaná, miután megvizsgálta a névviselést érintő adateltéréseket – írta meg a 24.hu.

Példaként említik, hogy előfordul, hogy valaki az anyakönyvbe korábban bejegyzett ä betű, majd annak mellőzése miatt eltérő névvel szerepel különböző nyilvántartásokban. Ezentúl az ä betű helyett eltérő betűvel bejegyzett családi, házassági nevet viselő kérheti a saját vagy az egyenesági felmenője születési anyakönyvi kivonatába bejegyzett ä betű bejegyzését.

Ugyanakkor, ha az érintett úgy nyilatkozik, hogy az anyakönyvbe korábban bejegyzett ä betűt tartalmazó családi nevet nem kívánja viselni, vagy nem tesz nyilatkozatot, az ä betű anyakönyvbe történő bejegyzését mellőzni kell.

Akinek eltér a születési anyakönyvben és a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban szereplő neve, kérheti, hogy a személyazonosságot igazoló hatósági igazolványa alapján, a kért formában használhassa a nevét.

Változik az utónevekre vonatkozó szabály is: a főszabály szerint a jövőben két utónevet lehet bejegyezni az elektronikus anyakönyvbe, és akinek a régebbi anyakönyvében kettőnél több utónév van, döntenie kell, hogy a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban melyik kettőt akarja használni.

A javaslat szerint a keletkezési év után 30 évvel válik bárki számára kutathatóvá egy halotti anyakönyv, ez a születési anyakönyv esetében 110 év, házassági anyakönyvnél 86 év lenne.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Gyökeresen megváltozott a Temu, és ez nem véletlen
Rengeteg panasz érkezett a cég miatt, mert a meghirdetett akciók rendszeresen nem voltak valósak, ráadásul a weboldalon sok volt a sürgető üzenet.

Link másolása

Mi is írtunk róla nemrégiben, hogy több bejelentés után a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a Temunál. A legtöbben azt kifogásolták, hogy az akciókban sok esetben 95%-os, vagy akár annál is magasabb kedvezményekkel csábították a vásárlókat, ám ezek nem bizonyultak valósnak. A GVH úgy vélte, hogy a Temut működtető vállalkozás vélhetően tisztességtelen kereskedelemi gyakorlatot folytat és megtéveszti a fogyasztókat.

Most azonban alaposan megváltozott a Temu kereskedelmi gyakorlata. Szinte teljesen eltűntek a hirdetések a neten, és megszűntek a weboldalon a sürgető üzenetek is. A GVH szerint előremutató, hogy a cég felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát - írja az Economx.

A GVH a lap megkeresésére azt közölte, hogy a vizsgálati szakaszban vannak, és ez még nem jelenti azt, hogy a vállalkozásról kimondták volna, hogy jogsértéseket követtek el. Most a tényeket tisztázzák, amire három hónapjuk van, ez pedig kétszer két hónappal hosszabbítható.

A nemzeti versenyhatóság mindig üdvözli, és a fogyasztók, valamint a tiszta piaci verseny szempontjából előremutatónak tartja, ha egy eljárás alá vont vállalkozás a hivatal eljárásának megindítását követően felülvizsgálja a kereskedelmi gyakorlatát - írták. „Természetesen mindez a jelenlegi vizsgálati szakban nem befolyásolja a GVH tényfeltárási kötelezettségét” – közölték.

A portál szerint:

2024 áprilisára a Temu 1 millió fős bázist épített Magyarországon, ezzel 25,6 százalékos súllyal bír a hazai online vásárlókon belül.

A Temu anyacége, a PDD 2023 negyedik negyedévben 88,88 milliárd kínai jüanos (12,5 milliárd amerikai dolláros) árbevételt ért el, ami 123 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakánál.

Forrás: Index

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk