Felébredsz reggel, gyorsan megiszod a reggeli kávéd majd rohansz a metróra, miközben bekapsz gyorsan valami péksütit. A munkahelyeden szép lassan rááll az agyad a munkára, de annyira, hogy az ebédidődet is végigdolgozod, mert ma hamarabb akarsz végezni. Persze nem végzel. Majd hazaérsz és az utolsó dolog, amire energiád van, hogy benyomj valami filmet, ami segít kiverni a napodat a fejedből. De a holnapi nap nem csúszik így ki a kezedből, azt majd jobban megszervezed - mondod magadnak már két éve.

Úgy tűnhet, hogy ez egy kiragadott, szélsőséges példa, de valójában ez nemcsak egy ember napi rutinja. Nálad például mikor volt az utolsó alkalom, hogy tudatosan vettél egy mély levegőt és kifújva rácsodálkoztál a világra? Na ugye.

Persze könnyű azt mondani, hogy lassuljunk le, miközben az élet egyre jobban felgyorsul körülöttünk.

Pedig akármilyen lehetetlennek tűnik elsőre, számos példa van rá, hogy meg lehet csinálni, a hatásai pedig egész életet megváltoztatók.

Slow Budapest

Krajcsó Nelli 2012 előtt nemzetközi kommunikációs vonalon dolgozott, hektikus munkával, gyors munkatempóval. Mivel alapból könnyen stresszelős típus volt, mindez együtt ahhoz vezetett, hogy húszas évei dacára a stressz nyomot hagyott az egészségén, a hangulatán. Majd egy ponton megkérdezte magától: hogyan lehetne boldog? Hogyan kerülhetné el, hogy 35 éves korára tiszta idegroncs legyen, vagy krónikus betegséggel éljen?

Ezután kezdődtek nála változások, kis lépésenként. Például beült valahova reggelizni, nem rohanás/telefonálás közben evett, adott magának szabad órákat a kikapcsolásra.

"Rájöttem, hogy nem kell mindig azt hinni, hogy nélkülözhetetlenek vagyunk, mint például azok az emberek, akiknek folyton ott lóg a headset a fülükön, mert nekik aztán mindig elérhetőnek kell lenniük." - mondja.

Lassúság: lehetőség a teljességre | Nelli Krajcsó | TEDxYouth@Budapest

BKV helyett is inkább biciklire pattant és elkezdte felfedezni a várost. Ennek mentén indította el a Slow Budapest mozgalmat is, mert szerette volna megosztani minél több emberrel az üzenetet, hogy lassítani kell, vissza lehet szerezni a kontrollt, illetve, hogy fontos a tudatosság és hogy megismerjük a világot magunk körül.

Szépen hangzik, de mindezt végigolvasva lehet, hogy már most felmerült sokakban: bár ilyen egyszerű lenne.

Luxus a lelassulás?

Barabás egy londoni pub menedzsereként dolgozik és neki a lelassulás luxusnak tűnik. Ahogy ő mondja, "London az egyik legmozgalmasabb város, itt mindenki rohan. Ha a vonat 2 percet késik, már kompenzáció után kapkodnak. Ez a folyamatos rohanás teremtette meg a gyorskajáldák igényét. Nem egyszer ha 20 percet kell várni a frissen főtt kajára, akkor már elmennek inkább a Mekibe, mert a másik túl hosszú idő"

Itt nagyon kevesen ülnek be valahova meginni egy kávét, vagy reggelizni. Ha heti egyszer például időt szakítok, hogy egy jót reggelizzek, a pincér máris jön, hogy oh, csak nem szabadnapos vagy?

A Slow Life-ról az a véleménye, hogy meg lehet ugyan csinálni, de nagyon tudatosnak kell hozzá lenni. "Ha mondjuk egy olyan helyen dolgozol, ahol állandóan stresszelnek és nyaggatnak, nagyon ki kell magadért állnod, hogy én igenis kiveszek 1 óra ebédszünetet, igenis összerakom magamnak a dolgaimat, és most senki ne szóljon hozzám."

"De a városokban az emberek mindent tegnapra akarnak, és

ha nem alkalmazkodsz, akkor megbélyegeznek, hogy lusta vagy, meg nem érdekel a munkád.

Ez nem luxus, ez alapszükséglet

Nellinek Barabás felvetésére is van válasza: "Megértem, ha első ránézésre úgy tűnik, hogy a lassítás luxus, de az ember nem képes a folyamatos pörgésre anélkül, hogy annak ne fizesse meg az árát. Ha valaki úgy él, hogy ez luxus, akkor szeretnék vele találkozni 10 év múlva, és megkérdezni tőle, hogy érzi magát. Mert ez nem luxus, ez alapszükséglet. Azt a példát szoktam erre hozni, hogy a telefonodat is mindennap felteszed tölteni, mert nem várod el tőle, hogy optimálisan működjön, ha le van merülve. Közben meg magunkat elfelejtjük felrakni töltőre."

A Slow Budapest mozgalom vezetője szerint a lényeg, hogy megéld, ami történik veled, hiszen egy nap alatt annyi inger ér minket, mint egy középkori embert egész életében, vagy a szüleinket egy hónap alatt érte fiatalkorukban, és ezeket egyszerűen nem tudjuk feldolgozni. Ez is okozza azt az érzést, hogy rohan velünk a világ és nincs kontroll az életünk felett. Csak próbáljuk a fejünket a víz felett tartani, ami hosszútávon nem fenntartható. Állandó stresszben vagyunk.

Azaz, ha soha nem hagyunk magunknak megnyugvást, egyrészt hozzászokunk ehhez az ingereltséghez, és így nehéz leülni akár 5 percig semmit se csinálni, másrészt a testünk fogja azt mondani, hogy elég, és jönnek a betegségek.

"Lehet látni az embereken, hogy a túlhajszoltság miatt agresszívek, kimerültek, kétségbeesettek. Ezért mondom, hogy ez nem luxus, az emberi szervezet ugyanis nem erre van kitalálva" - mondja Nelli.

A gyerek azért pörög, mert a szülei pörögnek

Nemcsak a felnőtteket érinti a túlterheltség és az állandó készenlét érzése: ha a család felnőtt tagjai rakétaüzemmódban vannak, az a gyerekek életére is rányomja a bélyegét.

Rádó Zsófiánál akkor jött el a fordulópont pörgős életükben, amikor a nagyobbik lánya elkezdte az iskolát.

Oda pontosan kellett érkezni és eljönni is onnan, majd rohanni a különórákra, közben a kisebbik lányt el kellett hozni az oviból, és persze munkában is teljesíteni kellett mindeközben.

"Hirtelen azt vettem észre, hogy átesek egyik napból a másikba, folyamatosan rohanok vagy ülök az autómban, megyek a munkahelyre, megyek a gyerekért, viszem ide, hozom onnan. Egész konkrétan emlékszem, amikor mondtam a páromnak, hogy ezt nem tudom tovább csinálni, mert bele fogok őrülni.

Akkor átnéztük a lehetőségeinket, így jutottunk el együtt egy mindfulness tanfolyamra, ami nagyobb fordulatot hozott az életünkbe. Átértékeltük a dolgokat, mentalitásbeli változásokat eredményezett. Azaz tulajdonképpen a feladatok most is adottak, nem lett kevesebb, csak más módon állunk hozzá. A gyerekeknél pedig a különórákat leépítettük, amit egyébként megkönnyebbüléssel fogadtak. Most már a munkát és a szülői feladatokat is könnyedebben éljük."

Zsófi régen úgy indult neki egy napnak, mint a legtöbben. Ébredés után emailek és hírek átnézése, kávé, gyerekek ébresztése, iskola, majd munka. A lelassított életvitele mellett azonban minden megváltozott.