Sérült bokával lehet élni, de az álmom nélkül nem
Kerri Strug sztorija álljon neked is itt, mint motiváció, mint biztatás arra nézve, hogy ha el akarod érni az álmaidat, néha egyetlen egy valakit kell legyőznöd: saját magadat.
Az 1996-os atlantai olimpián Kerri Strug volt az amerikai tornászválogatott gyenge láncszeme: nem volt különösebben tehetséges, nem sztárolták őt agyon, ráadásul annyira törékeny, alacsony, filigrán kislány volt, hogy szinte észre sem lehetett venni a jelenlétét. Az ő álma az volt, hogy olimpiai bajnok szeretett volna lenni. Pontosítok: olimpiai bajnok AKART lenni.
Elszántság...
Az amerikai tornászlányokat a kolozsvári születésű erdélyi magyar edző, a legendás Károlyi Béla terelgette akkortájt. Ő volt az az edző, aki mellett először lehetett álmodni arról, hogy a kilencvenes éveket megelőző négy évtizednyi szovjet tornászuralmat lelökdössék a trónról. Csapatát a "Varázslatos hetesnek" becézték és minden esélyük megvolt a sikeres trónfosztásra.
Az 1996-os olimpián a két csapat fej fej mellett haladt, míg az utolsó szám is eljött. A szám abszolút favoritjának számító Dominique Helena Moceanu, Kerri csapattársa viszont kétszer is hibázott. Olyan alacsony pontokat kapott, amivel elszállni látszott az aranyérem.
Ekkor jött Kerri, akinek a vállára akkora teher nehezedett, amekkorát elképzelni sem tudunk. És akkor, az első ugrásnál egy hangos reccsenés követte a talajra érkezést.
Edzője a karjaiban vitte a dobogóhoz
Hogy mi történt utána? Nézd meg ezt a hatperces videót, de figyelmeztetlek: készíts be papírzsebkendőt. Ne egyet! Nézd végig az akaraterő diadalát, Kerri életének történetét. És éld át te is azt a felemelő pillanatot, amit anno a csarnokban 17 ezer ember sírt végig, a tévék előtt pedig úgy 170 millió, amikor az apró termetű kislány visszabotorkált a kiinduló helyére, jelezvén, hogy készen áll az utolsó ugrásra.
Ha tetszett Kerri története, oszd meg az ismerőseiddel!