Pogány Judit és Koltai Róbert a kaposvári Csiky Gergely Színházban ismerkedtek meg, 1971-ben házasodtak össze, és 35 éven át alkottak egy párt. A kapcsolatuk végül a színész-rendező hűtlensége miatt futott zátonyra, és 2006-ban elváltak.
Bár ennek már lassan 20 éve, Pogány Judit a mai napig fájlalja, hogy nem együtt öregedtek meg. Minderről Kadarkai Endre műsorában beszélt a színésznő.
„Az idő nagyon sok mindenre orvosság, de igen, akkoriban azért nagyon sokat bőgtem, meg nagy fájdalom volt. Gyakorlatilag nekem volt egy rögeszmém, amit a szüleim miatt éreztem, hogy annak úgy kell lennie az életben. Az, hogy betegen, öregen, csúnyán, meghízva, de az ember valami miatt szereti a másikat, és ezer vihar és veszekedés után is kitart mellette, és csodálatos lehet az együtt megöregedést megélni, ezt a Robi elvette tőlem”
- mondta Pogány Judit.
Azt is elárulta, hogy mivel nagyon félt a visszautasítástól, sokáig nem is merte kimutatni az érzéseit a színész felé.
„Robi ott azért komolyan elkezdett udvarolni táncoslányoknak és jártak is, amit nekem végig is kellett néznem, de közben meg annyira tárgyilagos voltam, hogy tisztában voltam azzal, hogy a másik lány csinosabb és elfogadtam ezt a dolgot” - emlékezett vissza Pogány Judit. Végül, Koltay is kiszúrta, hogy ő más, mint általában a fiatal lányok, ami elkezdett szimpatikus lenni neki,
szerinte „néha a tehetség is megszépíti a másik embert”.
Pogány Judit és Koltai Róbert a kaposvári Csiky Gergely Színházban ismerkedtek meg, 1971-ben házasodtak össze, és 35 éven át alkottak egy párt. A kapcsolatuk végül a színész-rendező hűtlensége miatt futott zátonyra, és 2006-ban elváltak.
Bár ennek már lassan 20 éve, Pogány Judit a mai napig fájlalja, hogy nem együtt öregedtek meg. Minderről Kadarkai Endre műsorában beszélt a színésznő.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Négy évig katonák voltak, most százezres tömeg előtt robbantott a BTS Szöulban
A BTS tagjai letették a fegyvert, és a rajongók hatalmas örömmel fogadták őket a Gvanghvamun téren. A visszatérésük azonban nem áll meg itt, egy egymilliárd dolláros világturnéra indulnak.
Négy év szünet után visszatért a BTS, és egyből letarolta Szöult. A K-pop csapat mögött álló cég, a HYBE számításai szerint nagyjából 104 ezer ember nézte meg a Gvanghvamun téren a visszatérő koncertet – írja a BBC. Az eseményt a Netflix élőben közvetítette világszerte.
A koncertre 22 ezer ingyenes jegyet osztottak ki, a többi néző a lekordonozott részen kívül, a kihelyezett kivetítőkről nézhette a műsort. A HYBE által közölt 104 ezres becslés a teljes teret és a kivetítők környékét is magában foglalja, míg a hivatalos, lezárt zónába 22 ezer regisztrált néző jutott be. A hatóságok előzetesen ennél is nagyobb, akár 260 ezer fős tömegmozgással számoltak a tágabb belvárosban a nap folyamán.
A BTS utoljára 2022 októberében adott koncertet. A produkció azért ment szünetre, mert a csapat hét tagja sorban teljesítette a Dél-Koreában kötelező katonai szolgálatot.
A nagy visszatérésen főleg a pénteken megjelent új albumról, az Arirangról játszottak, amiből az első napokban közel 4 millió példány kelt el. Az új album címe nem véletlen: a dal egy híres koreai népdalra utal, ami a nemzeti kulturális örökség része.
A csapat nem sokat pihen, áprilisban 82 állomásos turnéra indulnak. A számítások szerint a produkció körülbelül 1 milliárd dolláros bevételt gyűjthet.
A turné nyáron ér majd Európába, a BTS többek között Münchenben, Párizsban és Madridban is fellép. A rajongóknak tehát nem kell sokat várniuk a folytatásra, hiszen a világkörüli turné már áprilisban elstartol, a nyári európai koncertekkel pedig a kontinens közönsége is újra láthatja kedvenceit.
Négy év szünet után visszatért a BTS, és egyből letarolta Szöult. A K-pop csapat mögött álló cég, a HYBE számításai szerint nagyjából 104 ezer ember nézte meg a Gvanghvamun téren a visszatérő koncertet – írja a BBC. Az eseményt a Netflix élőben közvetítette világszerte.
A koncertre 22 ezer ingyenes jegyet osztottak ki, a többi néző a lekordonozott részen kívül, a kihelyezett kivetítőkről nézhette a műsort. A HYBE által közölt 104 ezres becslés a teljes teret és a kivetítők környékét is magában foglalja, míg a hivatalos, lezárt zónába 22 ezer regisztrált néző jutott be. A hatóságok előzetesen ennél is nagyobb, akár 260 ezer fős tömegmozgással számoltak a tágabb belvárosban a nap folyamán.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Wossala Rozina kitálalt apjáról, az „Öreg Magvetőről”: pénzt és energiát nem sajnálva kutatja fel eltitkolt testvéreit
A híres séf legendás édesapjának mozgalmas múltja miatt a család létszáma máig bizonytalan. Rozina elszánta magát, és a világ végére is elmenne az igazságért.
Nem mindennapi felhívással fordult a nyilvánossághoz Wossala Rozina: a híres séf elhatározta, hogy felkutatja a világban elszórtan élő, eddig ismeretlen testvéreit. Az apropót édesapja, Wossala György 85. születésnapja adta, amelyet a család nemrégiben egy különleges vacsorával ünnepelt meg.
A családi összejövetelen szóba került Wossala György, a sokszoros magyar bajnok, veterán világbajnok és olimpikon vitorlázó mozgalmas múltja is, akiért gyermekei a mai napig rajonganak, noha elmondásuk szerint korábban igazi „rocksztár” életet élt.
Rozina humorosan csak „Öreg Magvetőként” hivatkozik édesapjára, utalva ezzel a család régóta vitatott titkára. A gyerekek számát illetően ugyanis komoly bizonytalanság van, és a család most pontot tenne a találgatások végére.
„A mai napig viták vannak a családban a gyerekek számát illetően. Pont legutóbb mondta az öcsém, hogy szerinte Új-Zélandon van egy testvérünk. Tudomásom szerint Amerikában is van. A fater szeret lebegtetni ezzel kapcsolatban. Hivatalosan öten vagyunk testvérek, de biztosan többen vagyunk. Szeretnénk felkutatni a családunk elágazásait, pénzt és energiát sem sajnálnánk rá. Úgyhogy, ha bárki tud ebben segíteni, szóljon...”
Wossala György ma már visszavonultan él a Balaton partján. Teljesen hátat fordított az üzleti életnek, és a fővároshoz sem köti már semmi. Nyugdíjas éveit azonban aktívan tölti: új szenvedélye a kajakozás, amit márciustól novemberig napi rendszerességgel űz, emellett a vitorlázásról sem mondott le, ami évtizedek óta az élete része.
A teljes beszélgetést itt tudjátok megnézni:
Nem mindennapi felhívással fordult a nyilvánossághoz Wossala Rozina: a híres séf elhatározta, hogy felkutatja a világban elszórtan élő, eddig ismeretlen testvéreit. Az apropót édesapja, Wossala György 85. születésnapja adta, amelyet a család nemrégiben egy különleges vacsorával ünnepelt meg.
A családi összejövetelen szóba került Wossala György, a sokszoros magyar bajnok, veterán világbajnok és olimpikon vitorlázó mozgalmas múltja is, akiért gyermekei a mai napig rajonganak, noha elmondásuk szerint korábban igazi „rocksztár” életet élt.
Rozina humorosan csak „Öreg Magvetőként” hivatkozik édesapjára, utalva ezzel a család régóta vitatott titkára. A gyerekek számát illetően ugyanis komoly bizonytalanság van, és a család most pontot tenne a találgatások végére.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Műtét, szakítás, gyász: Harsányi Levente padlóra került, de Ganxsta Zolee nem hagyta magára
Harsányi Levente testvére halála és a szakítás után teljesen összetört, miközben egy műtét is megviselte. A műsorvezető most elárulta, a rapper barátja milyen tabuk nélküli őszinteséggel rángatta ki a mélypontról.
Még a legedzettebb embert is megroppantotta volna az a teher, ami Harsányi Levente vállára nehezedett: hónapok leforgása alatt érte műtét, egy fájdalmas szakítás és egy feldolgozhatatlan családi tragédia. A most A Dal műsorvezetőjeként látható tévés a nehéz időszakról és a talpra állásról őszintén beszélt, megnevezve azt a barátot, aki a legmélyebb ponton is mellette állt.
A megpróbáltatások sora tavaly nyáron kezdődött egy lábműtéttel, majd nem sokkal később véget ért a kapcsolata Obersovszky Larával. A legsúlyosabb csapás augusztusban érte, amikor váratlanul elveszítette a testvérét. Harsányi a terhek súlyáról kendőzetlenül vallott a Palikék Világa – Ilyen az élet című műsorban.
„Lelki, szerelmi és családi tragédia egy hónap leforgása alatt, plusz a lábamat is műtötték… Az élet GPS: újratervezés van… Megyek tovább, és sz*rok mindenkire.”
Ebben a helyzetben a több mint 30 éves barátság bizonyult a legerősebb támasznak.
Ganxsta Zolee volt az, aki végig mellette állt, a kapcsolatuk pedig a bizalmon és a tabuk nélküli őszinteségen alapul.
Harsányi egy interjúban elismerte, hogy a csalódások után hajlamos bezárkózni. „Nehezen nyitok általában, ezt mindig megkaptam a párkapcsolataimban. Nagy csalódás után az ember, mint egy virág, összezárja szirmait, hogy ne érje több fájdalom.”
A baráti támasz mellett a közös munka is segített a továbblépésben. A műsorvezető ősszel új, Harsányi című beszélgetős műsorral jelentkezett a Hír TV-n, amelynek egyik első vendége éppen Ganxsta Zolee volt. A rapper januári, 30 éves jubileumi Aréna-koncertjén pedig Harsányi Levente konferált, tovább erősítve a köztük lévő szakmai és baráti köteléket.
A műsorvezető megtanulta átértékelni a veszteségeket, és ma már másképp tekint a történtekre.
A testvére elvesztéséről így beszélt: „Erre nem lehet felkészülni. Kivéve, ha beteg az ember, de a testvérem nem volt az. Két nap alatt, egy sikeres életmentő műtét után ment el.” A feldolgozás útján azonban már a közös emlékek erejére fókuszál. „Felértékelődött bennem az idő, amit a testvéremmel tölthettem, és sok emberrel ellentétben én elmondhatom, hogy megtaláltam életem szerelmét, és mellette mindazt, amire vágytam, még ha nem is vagyok már vele.”
Még a legedzettebb embert is megroppantotta volna az a teher, ami Harsányi Levente vállára nehezedett: hónapok leforgása alatt érte műtét, egy fájdalmas szakítás és egy feldolgozhatatlan családi tragédia. A most A Dal műsorvezetőjeként látható tévés a nehéz időszakról és a talpra állásról őszintén beszélt, megnevezve azt a barátot, aki a legmélyebb ponton is mellette állt.
A megpróbáltatások sora tavaly nyáron kezdődött egy lábműtéttel, majd nem sokkal később véget ért a kapcsolata Obersovszky Larával. A legsúlyosabb csapás augusztusban érte, amikor váratlanul elveszítette a testvérét. Harsányi a terhek súlyáról kendőzetlenül vallott a Palikék Világa – Ilyen az élet című műsorban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Meghalni bárki tud” – Ezzel a mondattal tiporhatott bele Jákli Mónika emlékébe exe, Boráros Gábor
Áll a bál: Boráros Gábor egy érzelmes posztban adott hálát két lányáért, akikért érdemes élnie, de a bejegyzés vége sokakat felháborított. A zárójeles, odavetett mondat valószínűleg a januárban elhunyt Jákli Mónikára, az exére utal.
Újabb vitát váltott ki Boráros Gábor, miután egy időkorlátos Instagram-bejegyzésben egy sokak által kegyeletsértőnek tartott megjegyzést tett. Az MMA-sportoló éppen a Balatonon pihent új párjával, Dórával és közös gyermekük anyjától, Jákli Mónikától született kislányával, Zorával. A posztban a családi boldogságát hangsúlyozta, ám a bejegyzést egy olyan mondattal zárta, amely a legtöbbek szerint egyértelműen elhunyt exére, Mónikára utalt - írja a Blikk.
A sportoló és az influenszer kapcsolata már Mónika halála előtt is tele volt feszültséggel, konfliktusaik gyakran a nyilvánosság előtt zajlottak. Az év elején olyan vádak is felmerültek, hogy Boráros fenyegető, agresszív üzeneteket küldött volt párjának, és felvetődött egy távoltartási végzés elrendelésének lehetősége is, amit a harcos következetesen tagadott.
A 31 éves fitneszmodell január 21-én szenvedett halálos autóbalesetet Szlovákiában, a 63-as főúton, Nagymegyer mellett, amikor nagy sebességgel egy fának csapódott. A tragédia hírére Boráros a helyszínre sietett, ahol könnyeivel küzdve nyilatkozott. Akkor azt mondta, Mónika nem volt a legjobb sofőr, de a gyermeküknek csodálatos édesanyja volt. A halálesetet követően Boráros nyilvános vitába keveredett Jákli Mónika családjával és vőlegényével, akiket azzal vádolt, hogy tétlenül nézték végig az influenszer leépülését.
Azóta az MMA-harcos a kislánya nevelésére és a több mint másfél éve tartó kapcsolatára koncentrál Hosszú Dórával. Elmondása szerint Dóra a tragédia után anyai szerepet vállalt Zora életében, és rendkívül szoros kötelék alakult ki közöttük.
Ezt a harmonikus családi képet zavarta meg a friss balatoni bejegyzés. Boráros arról írt, hogy az élettől két olyan lányt kapott, akikért érdemes élni, majd egy zárójeles mondattal, amely egyértelműen elhunyt gyermeke anyjára céloz, így folytatta:
„Olyan dolgokat kaptam az élettől, amiket soha nem lehet megvenni, sehol, senkitől. Két olyan lányt, akikért érdemes minden nap jobban élni! (Meghalni bárki tud)”
- írta Boráros a lap szerint.