NULL
hirdetés

ÉLET-STÍLUS

Nem tudják, hogy kell márványt takarítani - ezek a szupergazdagok problémái a karanténban

Telefonálnak, ha azt szeretnék, hogy kicseréljék nekik a vécépapírt, vagy épp a személyes séfjüket is otthonukban szállásolják el a világ legvagyonosabbjai a koronavírus idején.
Címkép:sarahlawrence603/Pixabay - szmo.hu
2020. november 30.

hirdetés

Lucy Challenger a leggazdagabb briteket kiszolgáló Polo and Tweed munkaközvetítő cég feje. A Daily Mail-nek arról mesélt, milyen különös kívánságokkal állnak elő az ügyfelei.

A legjellemzőbb, hogy a szupergazdagok “többfunkciós”, bentlakásos személyzetet fogadnak az otthonukba: például olyan bébiszittert, aki egyúttal szakács, vagy takarítőnőt, aki ugyanakkor kozmetikus is. Leginkább annak örülnek, ha a személyzetük tagjai gyermektelenek és minimális családi kapcsolatokkal rendelkeznek.

A karantén elején Lucy minden addiginál furább hívásokat kapott: “Egy hölgy például nem tudta, hogy kell saját magánál vécépapírt cserélni. Egy másiknak fogalma sem volt, hol tartják a porszívót, ezért inkább rendelt egy másikat Amazonról.”

Nagy-Britanniában a márciusi rendelkezések értelmében az otthoni segítők nem járhattak be a munkahelyükre, így a luxusban élők személyzet nélkül maradtak.

“Ha olyan házban élsz, ahol több mint 40 hálószoba van, netán selymet, kasmírt és hasonló anyagokat kell takarítanod, ezek külön készséget igényelnek, amit magadtól nem fogsz megtanulni” - mondta a munkaközvetítő.

hirdetés

A márványt például csak felmosni szabad, dörzsölni nem, így Lucy egyik ügyfele megjárta, amikor a kiömlött hajfestéket próbálta feltakarítani.

A cég most már videón ad tanácsot a klienseknek, hogy kell beágyazni, bort bontani, esetleg megtalálni a serpenyőt a luxuskonyhájukban:

“Ezek az emberek nem töltenek túl sok időt egy helyben, a világ különböző pontjai közt röpködnek. Fogalmuk sincs, mi hol van a házukban.”

Azóta újra engedélyezett az otthoni személyzet, ám a koronavírus miatt a többség bentlakásos alkalmazottakat keres, akik nem is nagyon hagyják el a munkahelyüket. Ennek köszönhetően bizalmasabb viszony alakult ki a gazdagok és segítőik közt, utóbbiakat gyakran a vacsoraasztalhoz is meginvitálják.

“A személyes sztájlisztokat jelenleg nem engedélyezett az otthonunkba hívni, de sokaknak bentlakásos fodrásza és kozmetikusa van. Így tökéletes sminkben és hajjal ülhetnek le videóchatelni” - mondja Lucy.

Az sem gond, ha nem lehet moziba vagy edzőterembe járni, van, akinél mindez házon belül működik. Egyedül az utazás hiányzik a gazdagoknak, akik rendszeresen bosszankodnak, hogy a koronavírus miatti előírások a magángépekre is vonatkoznak.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk

NULL
hirdetés
ÉLET-STÍLUS

Farsangi fánk és diéta. Tényleg üti egymást a kettő?

Hogyan lehet „mentes”, de mégis ízletes a fánk?
Szponzorált tartalom (x) - szmo.hu
2021. január 25.

hirdetés

Manapság igen sok embert érint valamilyen ételérzékenység vagy allergia. Egyre többen kényszerülnek gluténmentes, tejmentes, tojásmentes diétára, mások pedig cukorbetegség, inzulinrezisztencia miatt kerülik a cukrot. Természetesen olyan is előfordul, hogy egyesek „csupán” egészségtudatosság vagy környezettudatosság miatt bojkottálnak bizonyos alapanyagokat a konyhájukból, mint a vegánok és a fogyókúrázók.

Amikor a hétköznapokban szóba kerül egy-egy ilyen diéta, a legtöbbünknek azonnal valamilyen iszonyatos, ehetetlen, furcsa ízű, esetleg száraz péksütemény képe ugrik be, vagy furcsa állagú, íztelen főételek. Sokszor előkerül a sajnálat is egy-egy ilyen beszélgetésben, mint: „Uram Isten, én a helyedben kiszaladnék a világból, hát mit eszel te?”. A legtöbben úgy gondolják, hogy ami mentes vagy diétás, az csakis rossz lehet.

Valóban így van ez?

Nem is gondolnák, milyen nagy tévedés a fenti állítás. Annak ellenére, hogy valami esetleg több mindentől is mentes, még lehet szuperfinom és remek étel. Szerencsére az élelmiszeriparban igen sokan alkalmazkodnak már a reform táplálkozáshoz, és kiváló termékeket, remek alternatívákat hoznak létre, hogy ne a lemondásokról szóljon minden egyes nap. Mit szólnál, ha azt mondanánk; lehetséges változatosan, egészségesen finomakat étkezni? Legalábbis az Eden Premium termékei ezt ígérik.

A márka Bake-Free néven futó lisztkeverékei egytől-egyig glutén-,tej-,tojás-,szója- és cukormentesek, valamint a lassú felszívódású szénhidrátok táborát erősítik. Ez így együtt mesésen hangzik, ugye?

hirdetés

A farsang időszaka hagyományosan a mulatságokról és a torkoskodásról szól. Amikor diétázunk valami miatt, akkor általában szomorúan nézzük az asztalon roskadozó finomságokat, és nagyokat nyelve irigykedünk a többiekre. Sokan azért sem fognak bele az ünnepi finomságok elkészítésébe, mert nincsen idejük hosszasan keleszteni, gyúrni, szaggatni. Mostantól ennek nem kell így lennie, mert a Bake-Free lisztkeverékekkel szinte gyerekjáték a mentes sütés-főzés, és az íncsiklandozó ízekből sem kell hiányt szenvedni.

Az ünnepi időszakra való tekintettel kiemelnénk a Lángos-Fánk lisztkeveréket, amiből szuper gluténmentes és cukormentes fánkokat dobhatsz össze percek alatt. Amikor azt írjuk: percek alatt, akkor komolyan gondoljuk. Akár már negyed óra alatt ott illatozhatnak a friss fánkok a tányérodon. Ha gyermekeid vannak, akkor tudod, hogy az idő kincset ér, ezért ez a termék egyszerű elkészítése révén egy igazi csoda alapanyag lehet minden család konyhájában.

Ezt a lisztkeveréket nagyon hamar szívünkbe zártuk, és ezzel nem csupán mi vagyunk így, hiszen a Bake-Free Lángos -Fánk lisztkeverék két egymást követő évben is elnyerte a Mentes-M díjat, mely a minőségi mentes termékek versenye. Ha pedig épp nincs kedved lángosozni vagy fánkozni, semmi baj, hiszen rendkívül sokoldalúan felhasználható. Próbáltuk már melegszendvicsként, nachosként, tortillaként is és minden szerepben kiválóan helytállt.

Kedvcsinálónak hoztunk egy ínycsiklandozó receptet is, mely tuti siker lesz a nem „mentesező” rokonok, barátok körében is.

Hozzávalók:

1 darab alma (hámozva, magtalanítva 100 g)

60 g Bake-Free lángos-fánk lisztkeverék

10 g Eden Premium eritvia

60 g langyos víz

fahéj

pár csepp citromlé

Eden Premium kókuszolaj a sütéshez

Elkészítés:

Hámozzuk meg az almát és reszeljük le nagylyukú reszelőn. Szórjuk meg fahéjjal és keverjük hozzá a többi hozzávalót is. Hagyjuk állni 5 percig, majd olajos kanállal szaggassuk forró olajba és süssük arany barnára. Tálaláskor szórjuk meg fahéjas por eritrittel.

Jó étvágyat!

Linkek:

https://edenpremium.hu/product-category/termekeink/?kategoriak=bake-free-lisztkeverekek

https://edenpremium.hu/blog/langos-fank-lisztkeverek-receptek/almafank

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

NULL
hirdetés
ÉLET-STÍLUS

Végre kiderült, hogy mire jók a McDonald's pohárfedőinek tetején található púpok

Néha egy, máskor kettő, olykor pedig akár négy púpot is benyomnak a dolgozók a pohárfedőkön. De vajon miért?
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. január 19.

hirdetés

A Redditen kérdezte meg a Meki dolgozóitól egy vendég, hogy melyik púp benyomása mit jelent az italok műanyag fedőin, írja a Mirror. A kíváncsi vendégnek szerencséje volt, mert a gyorsétterem-hálózat több alkalmazottja is válaszolt, amiből kiderült: ugyan a púpok benyomása mindenhol ugyanazt a célt szolgálja, de jelzések mégsem teljesen azonosak.

Amikor valaki több különböző italt rendel a McDonald's-ban, gyakran úgy kapja meg az üdítőket, hogy a műanyag fedélen található púpok közül némelyiket benyomják az alkalmazottak. Az sem nagy titok, hogy az egyik púpot leginkább akkor szokták benyomni, ha a vásárló valamilyen cukormentes italt vásárol.

De mire jó a többi púp, és mi van akkor, ha egyszerre többet is benyomnak? A válasz egyszerűbb, mint gondolnánk.

A közösségi oldalra írt kommentekból kiderül, hogy a műanyag gombokhoz feliratok is tartoznak, így ha valaki koffeinmentes italt rendel, akkor elvileg a 'No Caff', ha diétás vagy cukormentes üdítőt, akkor a 'Diet/Light' púpot nyomják be, de a pohárfedőn látható egy '1' illetve '2' jelzésű gomb is.

A kíváncsi vendég a posztban leírja, hogy ő konkrétan két üdítőt is rendelt, egy sima és egy diétás kólát. Amikor megkapta a rendelést, csak az egyik fedő volt benyomva, ráadásul nem a várt 'Diet/Light' gomb, hanem az '1'-es.

A válaszokból kiderül, hogy még a dolgozók sem igazán figyelnek a nagy hajtásban a jelzésekre. Amikor a vendég diétás kólát rendel, akkor az éppen kezük ügyébe eső első gombot nyomják be, ha pedig Coke Zerót kér, akkor két vagy négy púpot nyomnak be.

Sokkal gyorsabb ugyanis a véletlenszerű púpnyomkodás, mintha még azzal is időt kellene tölteni, hogy a megfelelő gombot kibogarásszák a pohárfedőn.

hirdetés

Egy másik mekis dolgozó még egyszerűebben fogalmazta meg: az ő éttermükben az a szokás, hogy egy púp benyomása diétás üdítőt jelez, míg bármely két egymás mellett benyomott púp a Zero italokat jelenti.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

NULL
hirdetés
ÉLET-STÍLUS

Pandémiának akarta elnevezni lányát egy pár

Ehhez a névhez nem sikerült engedélyt kapni, de akad számos érdekes hangzású az újak között.
Fotó: Christian Abella / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2021. január 21.

hirdetés

A 2020-as évben feltűnően sok keresztnevet szerettek volna engedélyeztetni a szülők Magyarországon, majdnem dupla annyi kérelem érkezett a Nyelvtudományi Intézethez, mint a korábbi években - írja a 24.hu.

Dr. Raátz Judit tudományos főmunkatárs tájékoztatása szerint ennek az oka talán az lehetett, hogy a szülők jobban ráértek a neveken gondolkozni a járvány alatt.

„Egy szülőpár a Pandémia nevet szerette volna a kislányának bejegyeztetni. Természetesen a nevet nem javasoltuk anyakönyvezésre”

- mesélte el a legfurcsább esetet a nyelvész.

Raátz szerint a kérelmezett nevek nagy többsége külföldi eredettel bír. „Ezek közt jellemzőek az olyan nevek, amelyek már anyakönyvezhetők, de csak a magyar helyesírásnak megfelelően. A szülők ehelyett az idegen írásmódot szeretnék használni” - tette hozzá.

Pandémia nevű kislánnyal tehát nem futhatunk össze a jövő játszóterein vagy iskoláiban, de elfogadták a kérelmet az Elefteria, Nabila és Szkott nevekre.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

NULL
hirdetés
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból