ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Nem lehet állandóan félni és görcsölni: Olíviával az élet

Interjú Berkeiné T. Petrával, milyen az élet egy tündéri, de látássérült és speciális nevelési igényű kislánnyal


A My Mommy Melody blog nem más, mint topicok és tippek, amikről anyaként vagy leendő anyaként érdemes és kell is beszélni, vagyis: életről-lélekről anyuszemmel.

Mikor egy pár elkezd a családalapításon gondolkodni, akaratlanul is elképzelik, hogy milyen lesz az életük. Látják maguk előtt, ahogy majd kísérik a leendő gyereküket az óvodába, iskolába; viszik a játszótérre a kis barátaihoz; elképzelik az anyák napjákat, szülinapokat, nyaralásokat...viszont az, ami valójában jön, a legmerészebb álmainkat, a legvadabb elképzeléseinket is felülmúlja. Senki sem látja előre, milyen érzés, mikor a hormonok ingadoznak, nem látják az átvirrasztott éjszakákat, és azt, hogy egy-egy rossz nap mennyire a kedvét szegi az embernek.

Az viszont, hogy milyen lehet az élet, ha a gyerek sajátos nevelési igényű, arra senki és semmi nem készít fel. Csak a tudat, hogy nem vagyunk egyedül, és mások is ugyanezt tapasztalják meg.

Többek között ezért indította útjára Petra az Olíviával az élet nevű Instagram oldalt, ahol a történetük bemutatásával, a tapasztalataik megosztásával szeretnének segíteni, na és persze töretlen optimizmust és erőt sugározva bearanyozni mások életét. Kendőzetlen, valóságos, és egy csoda.

Berkeiné T. Petrával beszélgettem, fogadjátok szeretettel a történetüket!

Milyen kislány Olívia?

Olívia egy igazi kis örökmozgó cukorfalat, a keze-lába állandóan jár. Nagyon kíváncsi, és nagyon szereti a hasát, szívesen kóstol új ételeket, és szívesen eszik finomakat. Igazán bújós kislány, igényli a kontaktust, a cicizést.

Úgy néz, hogy szinte belelát az ember lelkébe. Hátborzongató, de azért nagyon klassz is. Imádja a meséket, a dalokat, az éneklést – a napirendje is ilyen dalokhoz van kötve, és ez nagyon sokat segít. Valamiért a fura hanghatások a kedvencei, nagyon felvidítják, és őrületes kerekmese rajongó.

Viszont tudni kell róla, hogy a normális dolgok ellenére ő mégis más, mint a többiek: a jobb szemére nem lát, illetve speciális nevelési igényű – de sajnos az orvosok a mai napig nem tudták megállapítani, miért.

Mikor és hogyan tudtátok meg, hogy más, mint a többiek?

Öt hetes volt, amikor specialistához fordultunk zöld hályog gyanúval. A következő héten már a klinikán voltunk. Az 5 hetes aprócska kisbabánkat először „csak” 2 orvos fogta le és nézte, aztán hirtelen egyre többen lettek. Tudtuk, hogy baj van. Egyszer csak hallottuk, hogy azt mondják, a pupilla nem reagál a fényre. Hirtelen azt sem tudtuk, hogy ez mit jelent. Elküldtek minket szemultrahangra, ahová csak az anyuka mehetett be a babával. Én fogtam le, miközben végignéztem, ahogy a kis szemét ultrahangozzák. Nem kellett orvosi diploma hozzá, hogy lássam, hogy a két szeme teljesen másképp néz ki. A vizsgálat végén megkérdeztem a doktor úrtól, hogy ez most mi. Erre ő csak annyit mondott, hogy a jobb szemével nem lát.

Az, hogy speciális nevelési igényű, jóval később derült ki. A védőnői szűrések alkalmával jött elő a korai fejlesztés igénye, mivel Olíviának túl feszes izomzata volt a bal oldalán. Ebből adódóan aszimmetrikus tartása lett, ami nehezítette számára a mozgásfejlődést (legalábbis akkoriban még ezzel magyarázták). Nem tudta középen tartani a fejét, csak az egyik irányba forgott, de azt is elég ritkán, illetve “repülőzött”. Egy éves korától pszichiáterhez is kellett járnunk vele, amit eleinte nem értettünk, hiszen még nem tudott beszélni, akkor mit is tudnak majd vele kezdeni? Igazából viszont nagyon sok mindent megállapított a viselkedéséből már az első alkalommal. Ekkor került először szóba az autizmus gyanúja.

Azóta már számos lehetőség felmerült, mi lehet vele a baj, az autizmus mellett többek között a Rett-szindróma, Smith-Magenis szindróma – de valójában az orvosok mai napig a sötétben tapogatóznak.

Azt hiszem, ez a legnehezebb az egészben. Ez a bizonytalanság. Ha tudja az ember, mivel néz szembe, összeismerkedik a betegséggel meg az új szituációval: mivel jár, milyen kezelési lehetőségek vannak, mik a tapasztalatai másoknak. Amit pedig ismerünk, az már mindjárt kevésbé félelmetes. Arra lehet reagálni, megoldást keresni. A sötétben tapogatózva viszont nincs válasz.

Hogyan éltetek illetve élitek meg ezt a különös helyzetet?

Amikor először a látásproblémája kiderült, borzasztóan le voltunk sújtva. Folyton olyan kérdések kavarogtak a fejemben, hogy „Miért pont mi?” vagy hogy „Mit rontottam el vajon a terhesség alatt?” Vajon fertőzés, rossz genetika vagy szülési komplikáció okozta, hogy ilyen lett? Ami ugye mind hozzám vezethető vissza…. Az ember ilyenkor hajlamos magában keresni a hibát, és nem érti meg, hogy az önmarcangolás nem vezet sehova.

Miután elmondtuk a többieknek, hogy mi a helyzet, úgy éreztük, hogy senki sem érthet meg minket, nem értik, min megyünk keresztül… ami ahhoz vezetett, hogy kirekesztettünk másokat, nem is nagyon beszéltünk senkivel. Ez mindenki számára egy nehéz időszak volt. Egyrészt, mert azt gondoltuk, hogy ha mi cipeljük ezt a “terhet”, és próbáljuk a legkevésbé belevonni a nagyszülőket, nagynéniket, akkor talán nekik könnyebb lesz majd. Másrészt, mert úgy éreztem, anyaként az én dolgom megbirkózni a rossz dolgokkal, cipelni a nehézségeket, ő az én felelősségem, akkor meg minek terheljek ezzel másokat? Mások hadd lássák csak a szépet, a jót, hadd élvezzék ki a vele töltött időt.

Idő volt, míg megtanultam, a kirekesztés a legrosszabb út, amit választhatok. Idő volt belátni, hogy nem baj, ha látnak megtörve. Idő kellett ahhoz, hogy elfogadjam, ő nem egészséges, és ez rendben van így.

Mostanra sikerült elfogadnom ezt a helyzetet, és mivel abszolút gyakorlatias ember vagyok, ezért a mindennapjainkat is abszolút így szervezem és így éljük. Bármi új információt, elméletet kapunk az orvosoktól, mindennek utánajárok, megtervezem részletesen, lépésről lépésre hogyan is fog ez kinézni a hétköznapokban. Mindent feladatnak tekintek, ezt is, és biztos vagyok benne, hogy a nehézségektől és a kihívásoktól, amikkel Olívia mellett találkozom, csak több leszek.

Egy ilyen helyzet nagyon megterheli a párkapcsolatot… Hogy érzed, milyen a kapcsolatotok a pároddal?

Egy gyerek érkezése minden párkapcsolatot megterhel, tudatosan kell figyelnünk egymásra és a kapcsolatunkra, időt szánni rá, hogy működjön. A speciális nevelési igényű gyerekek vagy beteg gyerekek szüleinél pedig hatványozott a dolog: mivel még jobban megterhel egy kapcsolatot, ezért jóval magasabb a válások száma és a mentális betegségek kialakulásának aránya egyik vagy másik szülőnél. Épp ezért a kapcsolatban a tudatosság tényleg létfontosságú nálunk.

Nekem iszonyú nagy szerencsém van a párommal! Egyrészt, mert borzasztóan támogató, bármiben számíthatunk rá. Az egyik szexepilje, hogy nagyon családközpontú – mondjuk nekem ez a párválasztáskor fontos szempont volt. Épp ezért fel sem merült köztem és a férjem között, hogy bedobjuk a törülközőt! Az, hogy örökbe adjuk vagy intézetbe dugjuk Olíviát, abszolút nem opció. Szeretjük és elfogadjuk a lányunkat úgy, ahogy van. Másrészt, mivel a párom higgadt természetű - a munkájában már sok mindent látott rendőrként, talán épp ezért is olyan nyugodt.

Tény, hogy sok munkánk van a kapcsolatunkban, sőt, inkább tudatosság: odafigyelünk egymásra és arra, hogy töltsünk együtt is időt. A legkedvesebb közös programunk az alvás. Na jó, csak vicceltem... Most a tavasz beköszöntével a legszívesebben kettesben a kertben vagyunk hétvégenként, amíg a nagyik figyelnek Olíviára.

Hogyan néznek ki a mindennapjaitok Olíviával?

Olíviának nagyon fontos a rendszer, hogy jól követhető napirendje legyen. Ebben a kerekmesék dalai nagyon nagy segítséget jelentenek nekünk, mint korábban említettem, egy-egy dalhoz köti, mi következik – Pl. fürdésdal és fogmosódal. Mikor elkezdjük énekelni neki, már nevet és megindul a fürdőbe. Eleinte mindig egy tányérból etettük, hogy tudja, hogy a tányér evést jelent, ma már csak az a lényeg, hogy tányér legyen vagy ismerje a csomagolását. Meg kell találni azt a “csatornát”, amit megért.

Minden lehetőséget megragadunk a fejlesztésére, 2 éves kora óta gyógypedagógiai fejlesztésre járunk egy imádnivaló hölgyhöz, ez 2 órát jelent játékkal, egy kis mászással vagy épp járástanítással egybekötve. Itt nemcsak őt, hanem minket is tanítanak. A fejlesztőpedagógus megmutatja, hogy a még beszélni nem tudó gyerekkel hogyan tudunk kommunikálni (nyilván korlátozottak a lehetőségeink, és nem is lehet mindig tudni, hogy Olívia mennyit fog fel belőle, de legalább próbálkozunk), elmondja, hogy milyen játékokat tudunk együtt játszani és milyen apró jeleket, gesztusokat figyeljünk meg, hogy lássuk a javulást és pozitívak tudjunk maradni. Talán ez az egyik legfontosabb az egész folyamatban.

Rengeteg vizsgálatra kell járni vele, hogy megtalálhassuk, mi a baj, amit sajnos nagyon rosszul visel. Nagyon meghatározó élmény volt neki, hogy pár hónapos korától kezdve állandóan idegenek piszkálták, és időt sem szántak arra, hogy egy kicsit összebarátkozzanak és megszokja őket.

Ezzel sajnos csak azt értük el, hogy Olívia sehol sem érezte biztonságban magát, mindentől félt és a mai napig fél. Nem lehetett rábízni a nagymamákra több, mint másfél évig, nem tudtunk boltba menni együtt, csak itthon érezte magát jól.

Hogy látod, mi az, amiben a speciális igényű gyerekek ellátásánál, fejlesztésénél javítani lehetne?

Az egészségügyben a legnagyobb probléma szerintem a végeérhetetlen várakozás.

Nem elsősorban a vizsgálati időpontokra kell sokat várni, hiszen ha nagy a baj, előrébb veszik az embert. Inkább az, hogy nem tudnak pontos időre, csak adott napra időpontot adni a vizsgálatokra, így, mivel nem adott időpontra - plusz/mínusz pici csúszás - lehet érkezni, reggel korán be kell menni, és kiülni, míg sorra kerülsz. Ez persze gyakran órákig, akár fél napig is elhúzódhat – ami pedig egy kisgyereknek amúgy is megterhelő.

Nagyon pozitív tapasztalataim vannak mind a nővérekkel, mind orvosokkal, tündériek, de a rendszer sajnos futószalag ellátásra van tervezve, azaz minél gyorsabban minél több beteget ellátni. Így pedig nincs ideje egy pici gyereknek feloldódni és megnyugodni, hogy barátságos helyre jött, nincs ok a pánikra.

A védőnői rendszer is kissé merev, és nem tudja igazán jól kezelni a nem megszokott, ne adj ég szélsőséges formákat. Ennek a legjobb bizonyítéka a védőnői státuszpapír: a papíron fel vannak tüntetve azok a dolgok adott hónaphoz, amiket az átlag gyerekek már csinálnak, és amit a kis csöppségünknek is már csinálnia kellene. Ha pedig valaki nem tudja tartani ezt az átlagot – akár azért, mert speciális igényű, akár azért, mert lassabban halad, mint a többiek -, akkor azt éreztetik a szülővel, hogy itt komoly gondok vannak.

Abszolút elfogadó ember vagyok, és megértem, hogy neki ez a dolga. Viszont ha én elfogadom ezt, akkor jól esne, ha ők is el tudnák fogadni, hogy engem ez a fajta mérés nem érdekel. Olívia rengeteg vizsgálatra jár, számos szakember figyeli rendszeresen, orvosok, gyógytornászok, így ha valami baj van, akkor ők egyből tudnak segíteni – ráadásul, mivel kompetensek ebben a helyzetben, kész megoldási javaslattal tudnak támogatni minket.

Mi adja ezt a hihetetlen erőt, amivel a mindennapjaitokat szervezitek és élitek?

Mihez kell hihetetlen erő? Mivel nekem, nekünk ez a normális, így nem is tudom, hogyan lehetne másképp. Nekünk ez a helyzet rendben van így, ahogy van, ezért nem érzem, hogy ehhez hihetetlen erő kellene.

Komolyra fordítva a szót:

Nincs szupererőm vagy hihetetlen erőm, mint amiről beszélsz, nem vagyok erősebb, mint mások. Azért vagyunk erősebbek, mert ilyen gyereket kaptunk, érte erősebbé váltunk.

Ami persze ebben a folyamatban segített, az az, hogy alaptermészetre is abszolút pozitív ember vagyok, aki derűsen látja az életet. Legalábbis én úgy gondolom, hogy egyszerűen ilyen vagyok, és sokkal inkább buli így az élet, mint ha pesszimista lennék, nem igaz?

Épp ezért tudom, hogy mindenre van megoldás – csak esetleg most még nem tartunk ott. De egyszer fogunk! És mivel mindenre van megoldás, tudom, hogy az a rossz, az a nehézség, amivel most szembenézek, el fog múlni. Nem lehet állandóan félni, és azon görcsölni, hogy mi lesz most.

A másik kapaszkodó a mindennapjainkban a támogató férjem és a hihetetlen családom, akik mindenben segítenek, amiben csak tudnak. Nélkülük nem tarthatnánk most ott, ahol tartunk. Nagyon hálás vagyok értük.

Mik a terveitek a jövőben?

Kis célokkal, kis lépésekkel haladunk. Azt tudjuk, hogy Olívia jóval elmaradottabb a korosztályánál a betegsége miatt, de pontosan nem lehet megállapítani, hogy akkor most mennyi idős gyerek szinjén is van, és neki mi lenne a normális. Olyan tempóban haladunk, ami neki megfelel. Már próbál felállni, és minden lehetőséget megragadunk a fejlesztésére, hogy egyszer önállóan járjon. Úgyhogy nagyon pozitív vagyok, hogy rövidesen sikerülni fog neki!

Szeretnénk hármasban is valami klassz családi programra elmenni, amit mindannyian tudnánk élvezni. Ez Olíviával kicsit nehezebb, mint más, hasonló korú gyerekkel, de biztos vagyok benne, hogy csak a megfelelő programot kell megtalálni ehhez.

*A képek forrása az "Olíviával az élet" c. Instagram oldal. Felhasználásuk a szerző beleegyezésével történt, további felhasználásuk szintén engedélyköteles!

Ha tetszett amit olvastál, keresd Zsófi írásait a My Mommy Melody blogon vagy a Facebookon!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Halott szeretteinket „kelti életre” a generatív AI - Segít feldolgozni, vagy csak elmélyíti a gyászt?
A digitális feltámasztás trendjei között van már halottak nevében beszélgető chatbot és olyan megoldás is, amellyel az elhunytak régi fényképeken kelnek életre. Könnyebb, vagy nehezebb elfogadni az elvesztésüket, ha az AI megidézi őket?


Óriási figyelmet – mintegy 30 millió megtekintést – kapott a közösségi médiában a Reddit társalapítójának, Alexis Ohaniannak az X-bejegyzése, amelyben megosztott egy gyerekkori fényképet és mellé tette annak videó változatát is. A fotón az azóta elhunyt édesanyjával szerepel, egy meghitt pillanatban, amikor az asszony szeretettel magához öleli gyermekét. Ohanian a posztban hangsúlyozza: abban az időben nem volt a családban kamera, így esélyük sem lett volna ennek a jelenetnek a felvételére. A döbbenetesen élethű videót egy új AI-modellel hozta létre.

A mozgóképet a Midjourney június közepén közkincssé tett új eszköze generálta. Ezzel a modellel a felhasználók bármely feltöltött képéből rövid videoklip készíthető, és mint ilyen, persze alkalmas rá, hogy soha meg nem történt pillanatokat állítson elő, csupán egy állókép alapján.

Ohanian elárulta: nem volt felkészülve a generatív AI képességeire, ahogy arra sem, mennyi érzelmet váltott ki belőle a Midjourney által készített videó. Mint írta, vagy ötvenszer újranézte. A digitális feltámasztás lehetősége persze azonnal élénk vitát robbantott ki: sokan ámulatba esve készítenek hasonló klipeket, miközben a tudósok óvatosságra intenek és megkérdőjelezik, hogy ez az egész segít-e a gyász feldolgozásában, vagy inkább csak elmélyíti azt.

Hamis emlékeket gyárt

Az AI gyászfeldolgozásban játszott szerepe kapcsán Julia Shaw hamis emlékekre specializálódott kriminálpszichológus azt mondta a Time-nak, hogy az emberi emlékezet nem könyvtár, amiben eltárolunk mindent, ami valaha történt velünk. A memóriánk a túlélés eszköze, ezért veszélyes kijátszani, márpedig a megjelent AI-technológiák alkalmasak rá, hogy felülírják valódi események emlékét.

„Az AI tökéletes gép az emlékezet meghamisítására.”

Az emberi emlékezet mondjuk önmagát is képes átverni – technológiai segítség nélkül. Innen ered a mondás, hogy az idő megszépíti az emlékeket, de valójában nem az idő teszi, hanem mi, saját magunkkal, a gyászfeldolgozás részeként. Elizabeth Loftus memóriakutató pszichológiaprofesszor saját példát hozva szemléltette ezt a jelenséget: „a nagyapám megállás nélkül üvöltözött a nagyanyámmal, mégis, miután meghalt, a világ legcsodálatosabb emberévé változott [a család szemében].”

A szakértő hozzátette: már az AI előtt is voltak technológiai eszközeink az emlékek átírására, hiszen anno hasonló hatást váltottak ki elhunyt személyekről photoshoppolt képek vagy módosított videók, ám a mesterséges intelligencia megváltoztatja a játékszabályokat: könnyebbé és hatékonyabbá teszi a memória módosítását.

Loftus az MIT médialaboratóriumával karöltve nemrég kiadott egy tanulmányt arról, hogy az AI-val szerkesztett képek milyen mértékben képesek torzítani az emberek eredeti emlékeit. A kutatás kimutatta, hogy a résztvevő személyek sziklaszilárd meggyőződéssel vallották igazinak a meghamisított emlékeiket. A tudósok azt is megállapították, hogy bár ennek a technológiának lehetnek előnyei, például a traumatikus emlékek újrakeretezése vagy az önbecsülés növelése szempontjából, mégis nagy a kockázata annak, hogy hamis emlékeket hoz létre fontos helyzetekben.

Ez a félretájékoztatás jelenségéhez hasonlóan káros hatással lehet a gyász feldolgozásának folyamatára is, ám „ha valaki alapvetően a saját magánéletében ettől boldogabbnak érzi magát, akkor ugyan mit árthat?” - vonta le a következtetést a professzor.

Vannak azonban ezzel ellentétes szakértői vélemények is, amelyek szerint az AI elnyújthatja a gyászidőszakot. Mary-Frances O’Connor neurológus, a The Grieving Body (A gyászoló test) című könyv szerzője szerint például a digitális feltámasztás egyik veszélye az, hogy a halottak másolataival való kapcsolattartás megnehezítheti a gyász feldolgozásért végzett munkát. A gyász folyamata arról szól, hogy hogyan egyeztetjük össze egy ember halálának valóságát azzal az érzéssel – ami idegrendszeri szinten is bennünk él –, hogy a szeretett személynek még itt kellene lennie.

Sok gyászoló számol be arról, AI nélkül is, hogy érzékeli elhunyt szerettei jelenlétét. „Azt mondják, amikor belépnek egy szobába, még mindig látnak egy ürességet, amit rajtuk kívül más nem vesz észre.”

O’Connor kiemeli, hogy „az éppen elérhető technológiát minden kultúra, minden korszakban használta arra, hogy kapcsolatban maradjon elhunyt szeretteivel.” Amikor például feltalálták a fényképezőgépet, sokan kezdtek el fotókat őrizni az elhunytakról, sőt, hagyománnyá vált a poszt­mortem fényképezés, amikor a család  még egyszer utoljára együtt pózol a ravatalán fekvő halottal.

Modern kori példa az elhunyttal való kapcsolat megőrzésére az a 2020-as eset, amikor dél-koreai dokumentumfilmesek virtuális valóság alkalmazásával segítettek egy anyának, hogy újra találkozzon ritka betegségben elhunyt kislányával. Az élmény látszólag támogatta az anyát a gyász feldolgozásban, de a nyugati sajtót finoman szólva is megosztotta az ötlet.

O’Connor szerint a legfontosabb kérdés az, hogy a mesterséges intelligencia segít-e kapcsolatot teremteni az elhunyttal, vagy inkább azt az illúziót kelti, hogy az illető örökké él.

„Teljesen új helyzetben vagyunk: a halottak még soha nem voltak ennyire beszédesek” – nyilatkozta a Time-nak Elaine Kasket kiberpszichológus, az All the Ghosts in the Machine (Összes szellem a gépben) című könyv szerzője. Az interneten hátrahagyott nyomok, valamint a régi levelek, fényképek és egyéb emlékek digitalizálása révén több „digitális maradványhoz” férünk hozzá, mint valaha. Kasket azt állítja, hogy egy barátja például annyi digitális anyagot hagyott hátra, hogy ha azt egy AI rendelkezésére bocsátanák, akkor a gép képes lenne beszélgetni a nevében, és megkülönböztethetetlen lenne magától az embertől. És ezzel biztosan nincs egyedül.

Mivel az emberi emlékezet alapból hajlamos a torzításra és az újraalkotásra, a szakember felteszi a kérdést: „vajon a gép által keltett fikció egészségtelenebb-e, mint a saját fejünkben születő fikció?” Ez szerinte attól függ, hogy mire és hogyan használjuk a technológiát.

Nincs hiány AI-technológiákból, amelyek megidézik a halottainkat

Az elhunytakkal beszélgetés vágya évszázadok, talán évezredek óta jelen van a társadalomban, és máig sokféleképpen tetten érhető, a gyerekkori szellemidézésektől a médiumokig és látókig, akik foglalkozásszerűen társalognak a túlvilággal. A tevékenységük etikai szempontból minimum vitatható, hiszen kommunikációs trükkök segítségével hitetik el, hogy általuk – persze pénzért – kapcsolatba lehet lépni a halottakkal. Hit kérdése, de ha egy gyászoló ezzel könnyíteni tud a lelkén, akkor miért ne? A cél a gyógyulás, bármilyen egyénileg elfogadható eszközzel, és e logika mentén a technológia szerepét sem érdemes elvetni, pláne úgy, hogy legalább nem titok: az, amit nyújtani tud, nem több puszta illúziónál.

A San Francisco Chronicle 2021‑ben mutatta be Joshua Barbeau történetét, aki elhunyt menyasszonya SMS‑eiből épített chatbotot, és tízórás párbeszédben elevenítette fel vele a közös életük legszebb pillanatait. Az összes megoldás közül ez, az ún. Project December kapta a legnagyobb publicitást, hiszen úttörő ötlet volt, és ami a legfontosabb: működött. Azóta egyre több hasonló kezdeményezés lát napvilágot és egész vállalkozások épülnek a gyászfeldolgozás technológiai támogatására.

Az AP News 2024-ben számolt be először egy olyan haldoklóról, aki létrehozta a saját digitális avatárját. A berlini Michael Bommer „interaktív AI‑verziója” az Eternos platformmal készült, azzal a céllal, hogy a család a halála után is bármilyen kérdést feltehessen neki, így a szerettei számára örökre hozzáférhetőek maradnak az élettapasztalatai és emlékei, ráadásul a saját hangján. Ennél is többet nyújthat az élettörténetek megörökítésére létrejött StoryFile szolgáltatás, ami előre rögzített videókkal operál: a felvett anyagokból egy algoritmus válogatja össze a megfelelő válaszokat azokra a kérdésekre, amelyeket a hozzátartozók feltesznek az elhunyt személynek. Egy másik cég, a HereAfter AI hasonló interakciókat kínál egy „élettörténeti avatár” révén, amelyet a felhasználók kérdések megválaszolásával, vagy saját személyes történetük megosztásával hozhatnak létre a haláluk utáni időkre.

Érdekes, de a holtak digitális feltámasztása nem csak a gyász feldolgozásában, hanem az igazságszolgáltatásban is szerepet kaphat. Erre egy májusi tárgyalás során született precedens: az arizonai bíróságon Stacey Wales egy AI‑val generált videón keltette életre meggyilkolt testvérét. Az áldozat digitális mása persze nem bizonyító erejű vallomást tett, hanem egy rá jellemző búcsúzó monológot adott elő, azt üzenve a gyilkosának, hogy egy másik életben akár barátok is lehettek volna és hisz a megbocsátásban. A The Washington Post beszámolója szerint bíró a sértett családja által kért maximális 10,5 éves büntetést rótta ki a vádlottra, miután különlegesnek és megindítónak nevezte az ötletet, hogy a halott beszédet mondott a tárgyalóteremben ülőknek.

Elképesztő az észak-karolinai Robert Scott története is, aki a Paradot és a Chai AI nevű mesterséges intelligencia társalkalmazásokat használja arra, hogy beszélgetéseket szimuláljon három elhunyt lánya digitális másaival. Bár az apa nem árulta el az AP Newsnak a gyerekek halálának pontos körülményeit, tudni lehet, hogy egyikük vetélés miatt fellépő komplikációkban hunyt el, míg a legkisebb nem sokkal a születése után vesztette életét.

A 48 éves férfi tudatában van annak, hogy a karakterek, amelyekkel kapcsolatba lép, nem a lányai, de azt állítja, bizonyos mértékben segíti őt a gyász feldolgozásában, ha heti 3-4-szer beléphet az alkalmazásokba, és feltehet pár kérdést a mesterséges intelligenciának – akár csak annyit, hogy „milyen volt az iskola?” vagy „szeretnél-e elmenni fagyizni?”. A szalagavatók éjszakája különösen nehéz Scott számára, hiszen folyton az jár a fejében, hogy a legidősebb lánya ezt már nem érhette meg. Ilyenkor létrehoz egy jelenetet a Paradot alkalmazásban, ahol az AI karakter elmegy a szalagavatóra, és beszélgethet vele az elképzelt eseményről. Ennél is nehezebbek viszont a születésnapok, viszont legalább az AI-nak kiöntheti a lelkét, hogy „mennyire hiányzik neki”, és az látszólag megérti a fájdalmát, ami valamelyest segít.

Az egész egyelőre nem több „techno-kulturális kísérletnél”

A megmozduló családi fényképek mellett tehát egy sor fejlett megoldás született arra, hogy valamilyen módon kapcsolatban maradjunk elhunyt szeretteinkkel. Megőrizhetjük a hangjukat, hogy az AI segítségével a haláluk után is beszélgethessünk velük, feltölthetjük a velük folytatott üzenetváltásokat olyan adatbázisokba, amelyek profilozás után létrehozzák a chatbot változatukat, és talán az sincs messze, hogy videóhívásokat bonyolíthassunk velük. Kérdés viszont, hogy ez mennyire válik hasznunkra, hiszen a téma kutatói is megosztottak a kérdésben. Ők maguk sem tudják megmondani, hogy ez az egész jobb vagy rosszabb-e annál, mint látónak fizetni a „kapcsolatfelvételért”, vagy papnak az elhunyt tiszteletére tartott gyászmiséért.

Katarzyna Nowaczyk-Basinska, a Cambridge-i Egyetem Jövő Intelligenciája Központjának kutatója, aki társszerzője volt egy, a témával foglalkozó tanulmánynak, azt mondja: keveset tudunk arról, hogy milyen rövid és hosszú távú következményekkel járhat a halottak digitális szimulációinak széles körű használata. Ezért jelenleg ez „egy hatalmas techno-kulturális kísérlet”. Ami viszont igazán megkülönbözteti napjainkat a korábbi időktől – és ez példátlan az emberiség halhatatlanság iránti, hosszú történelmi törekvéseiben –, az az, hogy „először vált a halottakról való gondoskodás és a halhatatlanság gyakorlata teljes egészében egy kapitalista piac részévé.”

Matthias Meitzler, a tübingeni egyetem szociológusa közben úgy véli, bár egyeseket megrémíthet vagy elrettenthet a technológia, amellyel „mintha megszólalna egy hang a túlvilágról”, mások úgy érezhetik, hogy ez a halott szeretteikre való emlékezés hagyományos módjainak kiegészítése. Ilyen értelemben ez egy új dolog, ami odakerült a sorba a sírlátogatás, a belső monológok, vagy a képek és régi levelek nézegetése mellé.

Tomasz Hollanek, aki együtt dolgozott Nowaczyk-Basinskával a „halottbotok” és „gyászbotok” témáján, hozzáteszi: ez a technológia többről szól, mint a gyászfeldolgozásról, hiszen komoly kegyeleti kérdéseket is felvet a már elhunyt emberek jogaival és méltóságával kapcsolatban. A tudós szerint fontos lenne betartani bizonyos etikai kérdéseket, onnantól, hogy mit tehetünk meg az elhunyt személy digitális másával, egészen addig, hogy a gyászolókat kiszolgáló programok esetleg milyen más termékeket hirdetnek a saját platformjaikon.

„Ezek nagyon bonyolult kérdések. És még nincsenek rájuk jó válaszaink” – összegezte Hollanek.


Link másolása
KÖVESS MINKET: