Európa legrégebben működő gyógyszertárában jártunk, amelyet az első magyar orvos-gyógyszerész dinasztia virágoztatott fel

Több mint harminc éven át tartott Ferenc József császár viszonya egy színésznővel.

A kapcsolatról pedig nemcsak tudott, de eleinte még támogatta is a felesége, Erzsébet királyné, a magyarok imádott Sisije.

Ám sértettségében titokban gúnyverset írt a riválisáról.

1883-ban mutatták be a színésznőt I. Ferenc Józsefnek. Viszonyuk csak két évvel később, 1885-ben bontakozott ki, és egészen a császár 1916-os haláláig tartott, egy rövid, 1900 és 1901 közötti megszakítással.

Katharina Schratt 1853. szeptember 11-én született a Bécs melletti Badenben, egy kereskedő lányaként. Már hatévesen a színház érdekelte, és hiába próbálták szülei eltéríteni, tizenhét évesen szülővárosában debütált. Később a bécsi Burgtheater tagja lett, ahol 1887-ben elnyerte az „udvari színésznő” címet is.

A császári házaspár, Ferenc József és Sisi negyedik gyermekük, Mária Valéria születése után lényegében külön éltek. A császárné sokat utazgatott külföldön, és hogy „kárpótolja” férjét, támogatta annak kapcsolatát a színésznővel.

Ferenc József idővel beleszeretett a nála 23 évvel fiatalabb színésznőbe, aki nyugalmat és egyszerűséget biztosított a politikától megfáradt uralkodónak. A szakirodalom egy része ugyanakkor a fennmaradt levelek alapján a kapcsolatot inkább mély, „intim barátságként” értelmezi.

A politikába ugyan az uralkodó szeretőjének nem volt beleszólása, befolyását jól jellemzi egy udvari kamarás mondása, mely a szerepkörét frappánsan így foglalta össze: „Ő volt az ablak, amelyen át a császár a világba tekintett.”

A császárné, Vagyis Erzsébet 1898-as meggyilkolása után is folytatódott a továbbra is diszkréten kezelt viszony.

Ferenc József 1916-os halálakor azonban a rokonok nem engedték, hogy a temetésen megjelenjen.

Katarina Schratt a császár halála után visszavonultan élt, mélyen vallásos lett, és visszautasította a memoárírásra tett ajánlatokat. 1940-ben hunyt el.

Schratt ugyanakkor sok mindenben utánozta a császárnét, Sisi pedig, aki híres volt szépségéről, egy gúnyversben kritizálta is őt: „Úgy véli, ő Titánia, / s ligetben pajzánul szökell, / pedig hiú e mánia: / kövér a Schratt, fogynia kell.”

Pontosan 60 éve, 1966 január 24-én történt az egyik legsúlyosabb légikatasztrófa.

A Mont Blanc oldalának csapódott az Air India 101-es, Bombayból Genf felé tartó járata.

Az áldozatok közt volt Homi J. Bhabha, az indiai atomprogram atyja is.

A Boeing 707-es, „Kanchenjunga” névre keresztelt gép Bombayból indult, majd Újdelhi és Bejrút érintésével közeledett Genf felé, ahol üzemanyagot kellett volna felvennie.

Az irányítás jelezte, hogy a gép még a hegygerinc felett van, de a kommunikáció félreérthető volt, és a gép egyik navigációs berendezése már Bejrút óta hibásan működött.

A francia balesetvizsgáló hivatal, a BEA hivatalos jelentése szerint a szerencsétlenséget kontrollált repülés közbeni földnek ütközés okozta, vagyis a működőképes repülőgép a pilóta téves helyzetértékelése miatt csapódott a hegynek. A becsapódás közép-európai idő szerint reggel 8 óra 2 perckor történt a Rocher de la Tournette gerinc közelében, mintegy 4750 méteres magasságban.

Az áldozatok között volt Homi Jehangir Bhabha, az Indiai Atomenergia-bizottság elnöke, akinek halála nemzeti gyászt okozott. Indira Gandhi, India akkori miniszterelnöke így emlékezett meg róla: „Dr. Homi Bhabha elvesztése… súlyos csapás a nemzet számára.”

1950. november 3-án szinte ugyanott zuhant le a „Malabar Princess” nevű Lockheed L-749-es gép, 48 ember halálát okozva.

Az elmúlt évtizedekben a klímaváltozás miatt gyorsuló olvadás egyre több tárgyat és emberi maradványt hozott a felszínre. 2012-ben egy indiai diplomáciai postazsák került elő, amelyet visszajuttattak az indiai hatóságoknak.

Mivel az áldozatok örököseit nem sikerült felkutatni, a francia törvények értelmében 2021-ben a mintegy 150 ezer euró (mai árfolyamon körülbelül 57,8 millió forint) értékű kincset elosztották a megtaláló és Chamonix önkormányzata között.

2017-ben egy francia kutató, Daniel Roche emberi maradványokra, egy kézre és egy lábszárra bukkant. „Sohasem találtam még ekkora emberi maradványokat” – mondta a BFMTV-nek. Stéphane Bozon, a chamonix-i hegyi csendőrség parancsnoka hozzátette: „Ezek a maradványok nagy valószínűséggel nem ugyanahhoz a testhez tartoznak.”

2020-ban egy közeli hegyi kávézó üzemeltetője, Timothée Mottin 1966-ból származó, jó állapotú indiai újságokat talált a jégben. „Most száradnak, de nagyon jó állapotban vannak… olvashatók” – mondta a The Guardiannek.

A szerencsétlenség utáni napokban a szétszóródott levelek és könnyű tárgyak miatt felmerült a fedélzeti robbanás gyanúja, de a hivatalos vizsgálat ezt egyértelműen kizárta. A francia hatóságok végleges következtetése szerint a gépet nem szabotázs, hanem a pilóta hibája, a meghibásodott műszer és a félreértett kommunikáció együttesen vezette a hegynek.

Via: The Guardian, Hindustan Times

Jelentős, a magyarok európai pozícióját befolyásoló fiatal lányként érkezett.

Ám magányosan, egy kolostorban halt meg az a bajor hercegnő, akinek a házassága alapjaiban határozta meg a magyar állam sorsát.

Ráadásul története tele van bizonytalansággal, mert nem sok feljegyzés született róla, közben ránk hagyott a tárgyi öröksége ma is a magyar államiság egyik legfontosabb jelképe.

Gizella a bajor hercegi udvarból származott, apja a „Civakodó” melléknevű II. Henrik herceg, anyja Burgundi Gizella volt. Családja a Német–római Birodalom legfelsőbb köreihez tartozott, bátyja a későbbi császár, II. Henrik lett.

de a pontos adatok elvesztek a történelem homályában.

Az esküvőt a legtöbben 996-ra teszik, de a helyszínre vonatkozó későbbi közlések ellentmondásosak, felbukkan Köln és a bajorországi Scheyern is.

Királynéként (1000/1001 és 1038 között) kulcsszerepet játszott a nyugati kultúra meghonosításában, udvari és egyházi kapcsolatai révén papok, lovagok és új trendek jelentek meg az országban.

Ennek legfényesebb bizonyítéka a ma is létező koronázási palást, amelyet eredetileg miseruhának készítettek.

A felirata szerint István király és Gizella királyné 1031-ben adományozta a székesfehérvári bazilikának.

Az egyedülálló tárgyon Gizella alakja is látható, és a palást később a magyar királykoronázások elengedhetetlen kellékévé vált.

Gizella magánélete nem volt könnyű.

István 1038-as halála után Gizella élete még nehezebbé vált.

Az országban kitörő trónviszályok és hatalmi harcok közepette, Orseolo Péter és Aba Sámuel garázdálkodása alatt teljesen kiszorították átvitt és fizikai értelemben is a közéletből.

Végül a bajor lovagok kíséretében elhagyta Magyarországot, és a passaui Niedernburg kolostorába vonult vissza, ahol a helyi hagyomány szerint apátnőként tevékenykedett.

A legtöbb forrás 1065. május 7-re teszi halálának napját, bár a pontos évszám körül van némi bizonytalanság. Sírja a passaui Heiligkreuz-templomban ma is ismert zarándokhely, amelyet különösen sok magyar keres fel.

Gizella emlékezete két dologban testesül még ma is. Az egyik a koronázási palást, amely a magyar államiság egyik legfontosabb szimbóluma lett, és amely a nemzeti emlékezetben „alapító királyi párként” rögzítette István és Gizella képét. A másik alakjának tisztelete az utókor által.

A Szentszék 1975-ben engedélyezte a régóta élő helyi kultuszát és saját könyörgés használatát Gizella emléknapján. A házasságkötés ezredik évfordulóján, 1996-ban pedig Passauból Veszprémbe hozták Gizella jobb karcsontjának ereklyéjét, amelyet Szent István Szent Jobbjával együtt mutattak be ünnepélyes keretek között.

Január 25-e a technológiai kor egyik legbaljósabb évfordulója. Ezen a napon két fontos dolog történt 58 év különbséggel: megszületett a „robot” szó egy prágai színpadon, majd egy michigani gyárban testet öltve először oltott ki emberéletet.

A történet 1921-ben kezdődött, amikor Karel Čapek R.U.R. (Rossum univerzális robotjai) című darabja világhódító útjára indult. A mű mesterséges munkásaira Čapek eredetileg a latin eredetű „labori” szót akarta használni, de bátyja, a festő és író Josef Čapek egy jobbat javasolt. Évtizedekkel később, 1933-ban a Lidové noviny hasábjain Karel Čapek felidézte a pillanatot: a szót valójában nem a R.U.R. szerzője találta ki, ő csak életre hívta. A szerző elmondása szerint

A cseh „robota” szóból – ami kényszermunkát, robotolást jelent – származó kifejezés tökéletesen illett a képbe. Bár a darab világpremierjét egy adminisztratív csúszás miatt valójában január 2-án tartották Hradec Královéban, a január 25-i prágai Nemzeti Színházbeli bemutató tette a szót és a koncepciót világszerte ismertté.

Čapek robotjai azonban nem azok voltak, amivé később a technológia tette őket. Nem fémből, nem fogaskerekekből álltak. Egy 1935-ös írásában külön hangsúlyozta, hogy az ő robotjai biológiai alapon, kémiai úton létrehozott lények, akik külsőre megkülönböztethetetlenek az embertől. Nem gépek voltak, hanem élőlények, akiket munkára teremtettek. Čapek kifejezetten tiltakozott a „bádogember” kép ellen, amely már akkor kezdett ráragadni a robot fogalmára.

Napra pontosan 58 évvel a prágai premier után, 1979. január 25-én a Ford Motor Company Flat Rock-i gyáregységében a 25 éves Robert Williams dolgozott. Az üzemben egy ötemeletes, nagy sűrűségű alkatrésztároló rendszert egy hatalmas, Litton Industries által gyártott robotkar szolgált ki.

A gép feladata egyszerű volt: a polcokról kiemelni a szükséges alkatrészeket, gyorsabban, pontosabban és fáradhatatlanul, ahogyan azt az automatizálástól elvárjuk.

Amikor a rendszer meghibásodott, Williams felmászott a tároló harmadik szintjére, hogy kézzel vegyen ki egy alkatrészt. Eközben a közel egytonnás, pontosan 907 kilogramm súlyú robotkar nem állt meg. Nem lassított. Nem jelzett. Nem „vette észre” az embert. A programját követte, ahogyan arra tervezték, és hátulról fejbe ütötte Williamst. A férfi azonnal meghalt. Holttestét a kollégái csak körülbelül fél órával később találták meg.

A balesetet bírósági eljárás követte. Robert Williams családja pert indított a robotot gyártó Litton Industries ellen, azzal érvelve, hogy a gép nem volt felszerelve megfelelő biztonsági berendezésekkel. Nem volt semmilyen hangjelzés, ami a mozgására figyelmeztetett volna, és semmilyen érzékelő, ami leállította volna a gépet, ha ember lép a munkaterületébe. 1983-ban az esküdtszék a családnak ítélt tízmillió dolláros kártérítést, ami mai árfolyamon körülbelül 3,3 milliárd forintnak felel meg.

A tragédiát hosszú bírósági eljárás követte. Robert Williams családja pert indított a Litton Industries ellen, azzal az érvvel, hogy a robotot nem látták el megfelelő biztonsági berendezésekkel.

„A kérdés, azt hiszem, az, hogy »Ki kit szolgál?«” – fogalmazott Paul Rosen, a család ügyvédje. Majd hozzátette: „Nagyon óvatosnak kell lennünk, hogy ne lépjünk vissza az ipari forradalom idején vallott nézetekhez, miszerint az emberek feláldozhatók a termelés oltárán.”

A szakértők igyekeztek lehűteni az érzelmeket. Ronald Arkin, a Georgia Tech robotikai kutatója szerint Williams halála ipari baleset volt, nem több. Szerinte a hangsúly nem a gép „szándékán”, hanem a hiányos biztonsági szabályozáson volt.

És valóban:

Csak éppen a kérdés maradt ugyanaz, mint amit Čapek darabja már 1921-ben feltett: mi történik akkor, amikor a munkára teremtett lény – legyen az biológiai vagy gépi – elveszíti az arcát, és puszta funkcióvá válik? És felmerül az a kérdés is, hogy miért vagyunk annyira biztosak abban, hogy mindig mi leszünk azok, akiket szolgálnak.