Miért nem tudjuk letenni az okostelefonunkat?
A 60 minutes amerikai tévéműsor bebizonyította, hogy a kezünkben lévő technológia képes magához láncolni minket.
Az ex-Google vezető, Tristan Harris szerint a telefonos alkalmazásfejlesztők képesek elhitetni velünk, hogy teljesen semleges programokat gyártanak. Ezzel ellentétben az igazság az, hogy egyfajta "függőség kóddal" kényszeresen foglalkoztatnak minket. Ezzel pedig elérik, hogy még egy kis időre sem hagyjuk békén a telefonunkat, folyamatosan birizgáljuk, pörgetjük az Instagramot, nézegetjük a Facebookot, esetleg a Tinderen lógunk.
Ez a technológia manipulálja az agyunk szokásait, mely a koncentráció és kapcsolataink rovására megy. Szinte összeházasodtunk már a kezünkben lévő kütyükkel, ezért érdemes tudatosítani magunkban a kényszercselekvésünk hátulütőit.
A jutalmazási rendszer
Az agyunk elektrokémiai jelzéseket továbbító rendszere a jutalmazási dinamika egyik legbefolyásolhatóbb része. Amennyiben az elvárt ajándékban részesülünk, az idegszálak megerősítést küldenek, és elégedettségérzettel töltenek el. Ez lehet a franciául tanulás, egy sikeres randilehetőség, vagy akár egy nagyobb tét a virtuális pókerben.
Minthogy a körülöttünk lévő világ észlelése az élet legfontosabb aspektusa, a jutalmazási rendszer jelentősége megkérdőjelezhetetlen. Ez a rendszer, amely a szokásokat alakítja, a jót és a rosszat egyaránt. Akik pedig ezt tanulmányozzák, képesek függőséget okozó alkalmazásokat létrehozni.
Kiszámíthatóság
A jutalomszerzés és az arra vágyakozás között eltelt idő kritikusnak számít. Az alkalmazásfejlesztés legfontosabb periódusa ennek az időszaknak a tesztelése. Mondhatjuk, hogy örökké várunk egy következő jutalomra, aztán a következőre, és így tovább. A figyelmet a folyamatos várakozás tartja fent.
Szorongás
Vitatott, hogy (a kábítószerfüggőséggel ellentétben) az okostelefon-függőséget a jutalmazási rendszer által előidézett euforikus élmény adja-e. Nem vágyakozás vezérli a függő egyént, hanem fokozott stressz és szorongás a lájkok és kommentek miatt. Ez az alattomos rettegés mások számára nem érzékelhető, inkább egy folyamatos zúgáshoz lehet hasonlítani a fejünkben, amely befolyásolja a gondolatainkat és a cselekedeteinket. Ugye veled is volt már olyan, hogy észre se vetted, és a telefonodat nyomogattad?
A folyamatos félelem is hozzájárul a szorongáshoz, mely az elszalasztott, kihagyott jutalmak miatt emészti az embert. Míg régebben csak szleng volt az angolban a "Fear of Missing Out" (FoMO - "az elmulasztás félelme"), ma már belátható, hogy az agyi funkciók tömör leírására abszolút alkalmas: a pszichológusok szerint ez a "másokkal való folyamatos kapcsolat iránti vágy". Amennyiben valaki nem ismerősünk, lehetséges, hogy egy lájkkal kevesebbet kapunk a fürdőruhás képünkre, de akár egy régi fotón való bejelölést is elmulaszthatunk. Úgyszintén visszafele is kimaradunk a jutalmazás lehetőségéből, hiszen nem adhatunk szívecskéket a cicás képek alá.
Visszavonulás (vagy Digitális Aszkétizmus)
Amikor a veszteségérzet és a szorongás párosul, szétkapcsolva érezhetjük magunkat a digitális világtól. Ebben az esetben megkülönböztetjük a szorongásból és a függőségből visszavonulókat: a kémiai folyamatok inkább a súlyosabb státusú betegekre vannak hatással, míg a szokáselhagyás miatt a kevésbé telefonfüggők rövidebb ideig szenvednek.
A telefonunk a közvetlen stresszhatásoktól mentesít minket, mivel az általa biztosított virtuális menedékhely szó szerint csak egy karnyújtásnyira van.
Nem csoda tehát, hogy az alkalmazásfejlesztők megpróbálják a lehető legkifinomultabb módon befolyásolni a hétköznapi szokásainkat. Az jellemzi legjobban a társadalmunkat, hogy mindezt az interneten keresztül, az okostelefonunkkal érik el. Ahogy a technológiai fejlődésnek nem szabhatunk határt, a habitusunknak és a rossz szokásainkat magunknak kell kitakarítanunk.
