KÉK HÍREK
A Rovatból

Menstruációs szabadságot vezethetnek be az olaszok

A törvénnyel a nők helyzetén javítanának, egyes szakértők szerint azonban visszafelé is elsülhet a tervezet.
Independent - szmo.hu
2017. március 26.



Olaszország parlamentje figyelembe veszi azt a törvényjavaslatot, amellyel

kötelezővé tehetnék a cégeknek a havi háromnapos, fizetett "menstruációs szabadság" biztosítását a nőnemű alkalmazottaknak.

Ezzel Olaszország lehetne az első nyugati ország, amelyik ilyen szabályozással kedvez a nőknek. A helyi sajtó egy része nagyon pozitívan értékelte a javaslatot. Az olasz Marie Claire "a haladás és a társadalmi fenntarthatóság zászlóvivőjének" nevezte a törvényt előkészítő egyesületet.

Vannak persze olyanok is, akik szkeptikusan állnak a javaslathoz: Lorenza Pleuteri, a Donna Moderna magazin újságírója például

úgy gondolja, a törvénnyel csak még hátrányosabb helyzetbe kerülnének a nőnemű alkalmazottak, hiszen helyettük inkább a kötelezően nem szabadságolandó férfiakat fogják felvenni.

no munkahely

Az olasz nők helyzete a munkaerőpiacon egyébként jelentősen rosszabb a legtöbb nyugati országhoz képest. Itt az egyik legalacsonyabb például a nők foglalkoztatottsága: csak 61 százalékuk dolgozik az EU-s átlagot jelentő 72% helyett. A szakértők szerint azért ilyen alacsony ez a szám, mert a munkaadók várandós alkalmazottaknak csaknem egynegyedét elbocsátják a terhesség ideje alatt vagy közvetlenül a szülés után. hiába tiltja törvény az ilyesmit.

A menstruációs szabadsággal így a 22-es csapdájára emlékeztető helyzetbe kerülhetnek az olasz nők. A törvényt azért hoznák meg, hogy jobb helyzetbe hozzák őket, a munkáltatók számára ez azonban csak újabb ürügyet jelentene arra, hogy ne nőket alkalmazzanak.

"A nők már így is vesznek ki szabadságot a menstruációs fájdalmaik miatt. Az új törvényjavaslattal azonban a betegszabadság kiváltása nélkül is megtehetik ezt. A törvény megszavazásának azonban negatív hatásai is lehetnek: tovább csökkenhet például a női munkaerőre irányuló kereslet, illetve további hátrányok érhetik majd a nőket a fizetésüket és az előrelépési lehetőségeik tekintetében" nyilatkozta az ügyről Daniela Piazzalinga közgazdász, a FBK-IRVAPP kutatási intézet munkatársa.

Mások úgy gondolják, az új törvény ahelyett, hogy ledöntené a menstruáció körüli tabukat, csak megerősíti majd azt a sztereotípiát, hogy a nők sokkal emocionálisabbak a menstruáció ideje alatt. Ezt az álláspontot képviseli például Miriam Goi, a Vice Italy feminista újságírója.

A kizárólag nőkből álló négyfős előkészítő bizottság március 13-án mutatta be a törvényjavaslatot,

a római Il Messaggero szerint pedig az olasz parlament akár már ebben a hónapban is elfogadhatja a tervezetet.

Hasonló törvények léteznek már Kína bizonyos részein, Japánban és Dél-Koreában. Érdekesség, hogy a Nike cég is bevezette a menstruációs szabadságot nőnemű alkalmazottainak.

Mégis, a szakértők szerint nem szerencsés összemosni a menstruációs ciklusokat a gazdasági-, és munkaérdekekkel. Egy 2009-es olasz közgazdászok által végzett tanulmány szerint "a menstruációs ciklusok növelik munkából való kimaradás lehetőségét" és ez hozzájárul a női-férfi bérkülönbséghez. Fontos megjegyezni, hogy egy 2012-es tanulmány mindezt meg is cáfolta, és nem talált bizonyítékot erre.

Képek: Pixabay


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Eltűnt egy újszülött Nagydorogon, a rendőrség nagy erőkkel keresi
A rendőrség kiemelten fontosnak tartja az ügy gyors és eredményes lezárását, mivel egy újszülöttről van szó.
Fotó: Unsplash - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A körözést a Paksi Rendőrkapitányság adta ki - írta meg a Blikk.

A hatóság arra kér mindenkit, aki információval rendelkezik a csecsemőről, hogy hívja a 36-75/510-640-es telefonszámot, vagy tegyen bejelentést a 112-es segélyhívón – közölte a police.hu az eltűnt személyek adatai között.

Az ügy kapcsán a Blikk megkereste a rendőrséget, ahonnan azt az információt kapta, hogy augusztus 21-én adnak tájékoztatást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Megöltek egy kéthetes újszülöttet, a kukoricás mellett találták rá a holttestére
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta, a rendőrség büntetőeljárást indított.


Megtalálták annak a kéthetes kisfiúnak a holttestét, aki szerdán tűnt el Nagydorogon. A rendőrök a település határában, egy kukoricás melletti földúton, a kutatómentőkkel közös keresés során leltek rá a csecsemőre.

Az elsődleges orvosi vélemény alapján a kisfiú halálát idegenkezűség okozta

írta közleményében a police.hu.

A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán tizennegyedik életévét be nem töltött és védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Beindult a szülés a tűzijáték után egy kismamánál – 160 embert láttak el a mentők Budapesten
Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni. Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba.


Az augusztus 20-ai fővárosi rendezvényeken a mentők 160 embernek nyújtottak segítséget az esti órákig - tájékoztatta az Országos Mentőszolgálat az MTI-t a rendezvények befejezését követően, csütörtökön hajnalban.

A közleményben ismertetik, az Országos Mentőszolgálat az idén is komplex mentési terv alapján hajtotta végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását. A mentőegységek a fővárosi tűzijáték idején a Duna pesti és budai oldalának 51, gondosan kiválasztott pontjára települtek.

A fővárosi rendezvényeken az esti órákig 160 ember szorult a mentők segítségére, 80 esetben rosszullétek, közel 30 esetben kisebb sérülések miatt volt szükség elsősegélyre.

Az ellátottak közül 48 beteget kellett kórházba vinni.

Egy magasból leesett, középkorú férfit például a helyszíni életmentő beavatkozásokat követően kritikus állapotban szállítottak a mentők kórházba, egy kismamánál pedig a tűzijáték után jelentkeztek a fájásai, őt szintén kórházba szállították.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
A kisfia szeme láttára lőttek fejbe egy eltévedt golyóval egy fiatal influenszert
Azonnal kórházba vitték Arizonában, de röviddel az érkezése után belehalt a sérüléseibe. A 27 éves Yarely akkor sérült meg végzetetsen, amikor két sofőr közúti vitájának kereszttüzébe került.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. augusztus 20.



A 27 éves Yarely Ashley Hermosillo a férje autójában ült, amikor egy eltévedt golyó eltalálta, miközben két sofőr egy piros lámpánál esett egymásnak. A fiatal anyát, akinek több mint 300 ezres követőtábora volt a Facebookon, az Instagramon és a TikTokon, a fején érte a lövés - írta a The Sun.

Azonnal kórházba vitték Arizonában, de röviddel az érkezése után belehalt a sérüléseibe. A közösségi oldalak sztárja a jobb első ülésen ült, amikor megálltak a piros lámpánál Glendale-ben. Két másik autó is melléjük állt, a sofőrök pedig indulatosan vitatkoztak egymással.

A rendőrség szerint az egyik férfi, Dousten, előkapott egy pisztolyt, és a saját ablakán keresztül leadott egy lövést. A golyó áthaladt az utasoldali ablakon, és fejbe találta Yarelyt. A tragédia idején az édesanyja és négyéves kisfia is a hátsó ülésen ült.

Brian Hoskins, a glendale-i rendőrség őrmestere az AZ Family-nek azt mondta:

„A kérdésem még mindig az, hogy miért lőne valaki csak úgy véletlenszerűen a másik irányba? Nyilvánvalóan nem tudta, hogy ott egy másik autó is áll.”

A rendőrök a térfigyelő kamerák felvételei alapján azonosították Doustent, akit rövid időn belül elfogtak. A férfi egy házba ment a lövöldözés után, ahol házkutatást tartottak, és két fegyvert találtak. Doustent másodfokú gyilkossággal, súlyos testi sértéssel, fegyverrel való visszaéléssel és veszélyeztetéssel vádolták meg.

Yarely főként főzős videóival és szülői tanácsaival vált ismertté, több százezres közönséget gyűjtve a közösségi médiában.

Megtört családja így búcsúzott tőle közleményében:

„Yarely szerető feleség, odaadó anya és gyönyörű lélek volt, akinek a kisugárzása mindenkit megérintett, aki ismerte. Hátrahagyta a férjét és négyéves kisfiát, akiknek most felfoghatatlan veszteséggel kell szembenézniük.

Yarely életének legnagyobb öröme az volt, hogy anya lehetett, és szívét-lelkét beleadta abba, hogy gondoskodjon a kisfiáról. Ártatlan áldozat volt, akit mások közúti vitája sodort el, és ezzel családja és barátai szívét is összetörte.”

A hozzátartozók GoFundMe-gyűjtést indítottak a temetés költségeinek fedezésére, ahol eddig közel 4,5 millió forint gyűlt össze. Szerettei hozzátették:

„Nincs az a pénz, ami pótolhatja Yarely hiányát, de a kedvességetek és nagylelkűségetek segít majd megnyugvást és stabilitást hozni a családjának, miközben megpróbálnak tovább élni nélküle.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: