BALATON
A Rovatból

Melyik legyen a Balaton legjobb hotele?

AZ RTL Klub AZ ÉV HOTELE közönségszavazásában ezen a héten vasárnap délig szavazhatsz utoljára a Balaton legjobb hotelére. Segíts Te is, és megnyerheted az egyik ajándék wellness hétvége egyikét.


AZ RTL Klub AZ ÉV HOTELE közönségszavazásában ezen a héten vasárnap délig szavazhatsz utoljára a Balaton legjobb hotelére. A tét nagy, mert a megválasztott szálloda indulhat majd AZ ÉV HOTELE címért ebből a régióból.

Érdemes leadni a voksodat a www.facebook.com/azevhotele oldalon, mert nem csak beleszólhatsz a legjobbnak járó díj kiosztásába, hanem megnyerheted az egyik ajándék wellness hétvége egyikét is.

Melyik lesz a Balatoni régió legjobb hotele?

Májusban a Kolping Hotel lett a Kis-Balaton környéke legjobb szállodája, júniusban pedig a Hotel Délibáb nyerte el Hajdúszoboszló, Debrecen és környéke legkedveltebb hotele címét a Ti szavazataitok alapján.

Ebben a hónapban nyolc hotelt teszteltünk a Balatonon, amelyekre már szavazhattál a műsorokat követően. A hónap utolsó adásában múlt vasárnap ezt a nyolc hotelt mutattuk meg ismételten, melyekre ezen a héten lehet utoljára szavazni.

Minden induló megtarthatta eddigi voksait, de még mindig van egy utolsó szavazatod, amit vasárnap délig a www.facebook.com/azevhotele oldalon adhatsz le és az ezt követő héten már meg is nyerheted a két ajándék wellness hétvégénk egyikét. Ha nem láttad még az indulókat, akkor nézd meg most a legutóbbi adásunkat az RTLMost!-on!

Döntsd el Te, hogy a nyolc balatoni hotel melyike legyen A HÓNAP HOTELE!

Érdemes egy pillantást vetni a Balatonon bemutatott hotelekre, amelyek közül egyre még szavazhatsz a www.facebook.com/azevhotele oldalon vasárnaptól az adás kezdetétől következő vasárnap 12:00 óráig:

Hotel Azúr****

A szálloda közvetlenül a Balaton partján fekszik egy hat hektáros őspark közepén. Saját homokos stranddal rendelkezik, de ha nem ideális az időjárás a közel 3700 m2-es wellnessben is pihenhetünk. A hotelben elképzeléseink szerint választhatunk, hogy szobában, lakosztályban vagy apartmanban szeretnénk inkább eltölteni az éjszakát. A szálloda az elmúlt években számtalan családbarát fejlesztést is végrehajtott, így lett az első minősített balatoni családbarát szálláshely. További információ ITT!

hotel azur_nyeremenyjatek_kep

Residence Balaton**** Superior Conference & Wellness Hotel

A hotel csendes, kertvárosi övezetben, a Balaton partjától mindössze 100 méterre, a városközponttól 900 méterre található. A szállodának van saját strandja is napozó stéggel, nyugágyakkal és koktélbárral, azonban akinek nincs kedve a pár perces sétához, az kipróbálhatja a hotel saját Lake Wellness Oázis wellness részlegét is. A kicsiket a játszószobában egy csúszdás játszóházi labirintus, míg a wellness részlegen kör alakú gyermek medence várja. További információ ITT!

conference_hotel_nyeremenyjatek_kep

Hunguest Hotel Bál Resort ****

A szálloda Balatonalmádi szívében, egy ősparkban található, mindössze 200 méterre a Balaton partjától, ahová egy hídon keresztül vezet az út. A hotelből belátni az egész tavat, de a legszebb kilátás a hotel tetején található bárból nyílik. A Mistral bárban minden nap élőzene szórakoztatja a vendégeket, de érdemes átnézni a programokat, mert szinte mindig van valamilyen érdekes vendég. A Grill Terasz pedig konferenciák és csapatépítő tréningek számára lehet ideális helyszín. További információ ITT!

hunguest_hotel_bal_resort_nyeremenyjatek_kep

Zenit Hotel Balaton**** Superior

A szálloda a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park szomszédságában, az erdő szélén található a hegyoldal tetején, ahonnan kilátás nyílik az egész Balatonra. A 2011. májusában megnyílt hotelben a borvidéki tradíciók nemcsak az étel és ital kínálatban, de wellness központjában is a középpontba helyezi. Különlegesség a pince étterem interaktív borászati kiállítása és saját wellnesse, ahol akár óriás kivetítőn nézhetjük a kedvenc sporteseményeinket is. További információ ITT!

zenit_hotel_nyeremenyjatek_kep

Hunguest Hotel Pelion**** superior

A szálloda Tapolca központjában, egy négyhektáros parkban áll. A város páratlan hangulatát egykori vulkánok, borszőlőhegyek, gazdag természeti, kulturális programlehetőségek és a város közepén található malomtó adják. A hotel a tapolcai gyógybarlang felett helyezkedik el, melyhez a szállodából közvetlenül fedett folyosón juthatnak el a vendégek. A Hotel Pelion különlegessége, hogy a saját termálvízkút adja a medencék vizét. További információ ITT!

hunguest_hotel_pelion_nyeremenyjatek_kep

Echo Residence – All Suit Hotel

A szálloda Tihany egyik legszebb kilátással rendelkező helyén található. A nyaralópark a parttól mindössze 150 m-re, 9000 négyzetméteres ősfás területen, a Balaton északi partjának egyik legszebb gyöngyszeme. A hotel a Kopaszheg tetejéről tekint le a Balatonra a Yacht Club és a strand felett. A vitorláskikötő a vitorlázás szerelmeseinek, a strand a pihenni vágyóknak nyújt lehetőséget az időtöltésre. További információ ITT!

echo_residence_hotel_nyeremenyjatek_kep_1

Fenyves Yacht Club****

A szálloda Balatonfenyvesen a tó nyugati felén, a déli parton, az egyik legmodernebb, 300 hajóhellyel rendelkező kikötő területén fekszik, így a hotel nem csak egy szálloda, hanem egy komplex élményközpont része. A szállodában megpihenhetnek a kikötő használói, de akár vitorlást is bérelhetünk, kipróbálhatjuk a vízitaxit vagy éppen a vízi gokart pályát is. Ha borkóstoláshoz kapunk kedvet, akkor pedig szervezett túra keretében juthatunk el a Balaton túlsó partjára, akár Badacsonyba is. A legkisebbeket kültéri játszótér, a nagyobbakat bicikliközpont és vitorlás tanfolyamok várják. További információ ITT!

fenyves_yacht_nyeremenyjatek_kep

Wellness Hotel Katalin****superior

A szálloda Gyenesdiáson, csendes, nyugodt környezetben, a strandtól, a kikötőtől és a Balaton partjától alig 200 méterre helyezkedik el. A hotel kifejezetten gyermekbarát, hiszen a gyermekeket óriási játszótér, kül- és beltéri medence, négypályás csúszda, illetve négy további élményelem várja. A szolgáltatásokat tudatosan úgy alakították ki, hogy kedvezzenek a gyermekkel érkezőknek, de ezzel egy időben a párok számára is zavartalanná tegyék a pihenést. A vendégek helyben élvezhetik a mini-golfozást, a teniszezést és a kerékpárkölcsönzés révén a Balatoni kerékpárút adta látnivalókat, öt perc sétával pedig akár vitorlázhatnak is a Balatonon a közeli kikötőből vízre szállva. További információ ITT!

hotel_katalin_nyeremenyjatek_kep

Vasárnap délig még szavazhatsz a www.facebook.com/azevhotele oldalon arra, hogy melyik szálloda legyen a Balaton legjobb hotele, amelyik indulhat majd AZ ÉV HOTELE címért is és ha voksolsz, ne feledd, hogy megnyerheted két wellness hétvégénk egyikét is.

Vasárnaptól újabb régióban folytatódik AZ ÉV HOTELE szavazás

Augusztusban Budapest környékén folytatjuk a szállodák megismerését, tesztelést. Megfordulunk majd a Dunakanyarban, a Velencei-tónál, a Cserehát lankáin és az Alföld kapujában is. Tesztelőink négy szállodába utaznak majd el, hogy mindent kipróbáljanak és beszámoljanak benyomásaikról, illetve felfedezzék, hogy mivel tölthetjük el a hétvégét egy gyors Budapesthez közeli kiruccanás során.

Most vasárnap egy fiatal női ikerpárt ismerhettek meg, akik a pest megyei Vasadra a Nádas Tó Park Hotelbe és a visegrádi Thermal Hotel Visegrádba látogatnak el. Angi és Esztella 22 éve hegedülnek és most egy hosszú, fárasztó turné után szeretnének feltöltődni, illetve befejezni egy új szerzeményüket, ami nem lesz egyszerű feladat, mert Angi, az ikerpár egyik tagja, éppen alkotói vállságban érzi magát. Hogy hogyan sikerül a hétvége az kiderül most vasárnap 12:30-kor az RTL Klub-on.

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE!

AZ ÉV HOTELE közönségszavazás az RTL Klubon és a Facebookon lehetővé teszi, hogy a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét és végül AZ ÉV HOTELÉT. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

az_ev_hotele_cikk

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL Klubon szintén az utazók szemszögéből, személyes élményeken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy pár vagy család kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe valamilyen céllal a lánykéréstől a házassági évfordulóig és kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket

Szavazz és nyerj hetente wellness hétvégét!

A nézők a www.facebook.com/azevhotele oldalon választhatják meg szavazataikkal az egyes hónapok, azaz az egyes régiók legjobb hoteleit. Majd a sorozat végén ezek a hotelek indulnak AZ ÉV HOTELE címért, amire szintén szavazhatnak majd a nézők. Érdemes lesz hetente voksolni, mert minden héten két wellness hétvégét nyerhetnek, akik szavaznak.

Tippek az utazáshoz

Utazzitthon.hu tipp: Ha nem szeretnél hosszú időt eltölteni a több száz akciós ajánlat végig olvasásával, használd a szálláskereső programot!

Suzuki tipp: Esőben és ködben mindig tartsd be a követési távolságot, mert pillanatok alatt történhet baleset. Ha a rossz időjárási körülmények között nem vezetsz magabiztosan, inkább húzódj félre!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BALATON
Hullámzás közben fagyott be a Balaton: fotókon a látványos jégpáncél
Kilenc éve nem volt példa arra, hogy teljesen beborítsa a jég a Balatont. Ugyan összefüggő jégréteg alakult ki a tó felszínén, de mivel hullámzás közben fagyott meg a víz, ezért a jég még rücskös és gyenge., veszélyes rálépni. A parton közben látványos, félméteres hókupacok gyűltek össze.


Kilenc évet kellett várni arra, hogy ismét teljesen beborítsa a jég a Balatont. Utoljára 2017 januárjában alakult ki összefüggő jégtakaró a tavon a tartós, kemény fagyoknak köszönhetően. Akkor a parttól távolabb is átlagosan 30 centiméteres jégvastagságot mértek.

Az elmúlt napok hidege önmagában még kevés volt ehhez, az élénk, erős szél ugyanis eddig meggátolta a tó teljes befagyását: a kialakult jégtáblákat ide-oda sodorta, időnként össze is törte – írja az Időkép.

Január 9-én hajnalra azonban a szél jelentősen mérséklődött, a hőmérséklet pedig a part közelében többfelé -10 fok alá süllyedt, így mára gyakorlatilag összefüggő jégréteg alakult ki a tó felszínén.

Az Időkép látványos légifelvételeket készített Szántód és Tihany között az éj leple alatt.

Fotó: Nagy Gergely / Időkép

Fotó: Nagy Gergely / Időkép

Fotó: Nagy Gergely / Időkép

A jégzajlás egyelőre nem befolyásolja a komp közlekedését, a járatok Szántód és Tihany között továbbra is óránként indulnak 7:00 és 17:15 között.

A HungaroMet csütörtökön már beszámolt arról, hogy Siófoknál befagyott a Balaton. Hangsúlyozták, hogy

a jég vastagsága továbbra is egyenetlen, ezért rámenni veszélyes és tilos.

A rendőrség is arra figyelmeztet, hogy a szabad vizek jegére csak akkor szabad lépni, ha az legalább tízcentis, jó minőségű és kellően szilárd. A szabályszegés akár 200 ezer forintos bírságot is vonhat maga után.

Az előrejelzések szerint a következő fagyos éjszakák tovább vastagíthatják a jeget. Horváth Ákos, a HungaroMet siófoki obszervatóriumának vezetője szerint

a hétvégére a nyílt víz is jó eséllyel befagyhat, jövő hétre pedig már 6–8 centiméteres jég is kialakulhat a tó nagy részén.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BALATON
A Rovatból
Kilenc évet vártak erre a pillanatra a Balatonnál, családok százai rohamozták meg a tavat egyetlen célért
Sok gyerek életében először élhette át a csodát, ahogy a magyar tenger jégpáncélján korcsolyázik. De a felhőtlen öröm mellett ott leselkedik a veszély is, egyelőre a déli part a biztonságosabb. Videós beszámolónk a helyszínről.


Végre rá lehet menni a Balaton jegére, ami kilenc év után először fagyott be annyira, hogy biztonsággal elbírja az embert. A Szeretlek Magyarország stábja a déli parton, Siófok környékén járt, ahol a jégpáncél már 15 centiméteresre hízott. A hétvégén családok százai vették birtokba a tavat, sok gyerek életében először tapasztalhatta meg, milyen érzés a magyar tenger jegén állni.

„Körbenézünk, és mindenhol jég, felhőkbe vész az egész tó, nagyon-nagyon szép” – mondta egy nő, aki a családjával érkezett korcsolyázni. Bár a jég felszíne nem tökéletes, az élmény kárpótol mindenért. „Elég puha a jég teteje, ez nekem nagyon komfortos, viszont pont kisütött a nap, nagyon kellemes.” Van, aki meglepődött, mennyire alacsony a vízállás. „Itt, ha megnéznénk alatta, lehet, hogy 10–15 centinél nincs is több víz itt a part szélén. Engem megdöbbent, milyen kevés víz van most is a Balatonban.”

Sokan kifejezetten a gyerekek miatt utaztak a partra, akiknek ez teljesen új élmény volt. „Kilenc évvel ezelőtt voltunk itt utoljára, akkor volt befagyva. Most mondták a srácok, hogy már megnőttek, jöjjünk el, és korcsolyázzunk egyet” – mesélte egy apuka.

A hatóságok szerint a déli parton a jég már 12-15 centiméter vastag, míg az északi oldalon csak 8-12 centiméteres, így ott továbbra sem mindenhol biztonságos. A szabályok szerint csak 10 centiméteres vastagság felett szabad a jégre lépni. A befagyott tó azonban nem egyenértékű egy kijelölt korcsolyapályával, a felszíne sok helyen egyenetlen. „Amíg bejöttem, leizzadtam. De bízom benne, hogy bent talán egy kicsit simább” – jegyezte meg egy korcsolyázó nő. A veszélyekre a látványos, de kockázatos rianások is figyelmeztetnek, Balatonfenyvesnél videóra is vették, ahogy a jég hangos reccsenéssel megrepedt.

A teljes videó

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BALATON
A Rovatból
Életre kelt a Balaton: elképesztő felvétel készült az éjszakai jégzajlásról
A tartós hideg és a viharos szél ritkán látott természeti jelenséget produkált a magyar tengeren. Egy balatonfenyvesi webkamera rögzítette a jégzajlást.


Látványos jégzajlást rögzített az Időkép balatonfenyvesi webkamerája a Balatonon a január 6-ról 7-re virradó éjjel, amikor

a fagyos idő és az erős szél hatására a jégtáblákat ide-oda hányta-vetette a víz. A tartós hideg miatt az éjszaka jelentősen vastagodott a jégréteg, de a szél sok helyen össze is törte azt.

A felvétel első pillanataiban olyan érzésünk támadhat, „mintha egy drónnal repülnénk a tó felett”, aztán gyorsan kiderül, hogy a havas jégtáblákat tologatja a szél.

Míg Balatonfenyvesnél a mozgó jégtáblák uralták a képet, Balatonföldvárnál és Balatonmáriafürdőnél jóval simább, egybefüggőbb jégfelszín alakult ki.

Maga a jégzajlás akkor jön létre, amikor az erős szél a már megfagyott, de még vékony jeget darabokra töri, majd a táblákat mozgatni és torlasztani kezdi a víz felszínén.

A hideg időjárás várhatóan folytatódik, így a következő napokban a Balaton egyre több pontján állhat be a jég, és a nyílt vízen is megjelenhet az összefüggő jégréteg.

A látvány ellenére a hatóságok arra figyelmeztetnek, hogy a friss jégre lépni tilos és életveszélyes, sportolásra pedig egyáltalán nem alkalmas.

Állóvizeken csak a legalább tíz centiméter vastag, egyenletes jégfelület számít biztonságosnak, a Balatonon azonban ez a feltétel jelenleg nem teljesül.

A Balatoni Vízirendészet közlése szerint aki megszegi a tilalmat, akár 150 ezer forintos bírságra is számíthat.

Az utóbbi évek enyhe telei miatt a mostanihoz hasonló, kiterjedt jegesedés és jégzajlás ritkaságnak számít a tavon. Legutóbb 2017 elején volt példa arra, hogy a Balaton szinte teljes felületét vastag jégpáncél borította.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BALATON
A Rovatból
A fagyos víz ellenére is jár a komp a Balatonnál, csodás képeket mutattak a téli tóról
A cég közlése szerint a komp egész évben üzemel. Sőt, most a Fénykompon még különlegesebb élményt nyújt az átkelőknek.


A Balatoni Hajózási Zrt. pénteken azt közölte, hogy a fagyos víz ellenére is jár a komp a magyar tenger két oldala között. Közleményükben azt írták:

"Különleges téli világ a Balatonon!

Az átkelést továbbra is biztosítjuk Szántód és Tihany között.

Gyertek, és csodáljátok meg a komp fedélzetéről a havas, fagyos tájat!

Ha 7:00–8:15 vagy 16:00–17:15 között érkeztek, a Fénykompon még különlegesebb élmény vár rátok.

Várunk Titeket a fedélzeten!".

Több szép fotót is megosztottak.

Képgaléria: A komp így közlekedik

Még több képet és információkat ITT találsz.

A Bahart a honlapján azt közölte:

"Január 5-től, azaz hétfőtől változik a kompmenetrend az alábbiak szerint:

Szántódrévből 7.00 és 17.00 óra között,

Tihanyrévből 7.15 és 17.15 perc között.

Hétköznap 60 percenként, hétvégén 30 percenként indulnak kompjárataink.

A kompok egész évben üzemelnek. A kompjáratokat - a forgalom függvényében - a menetrend felfüggesztésével sűrítjük! A menetrend változtatás jogát a Társaság fenntartja!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk