HÍREK
A Rovatból

Matolcsy György rég nem látott válság lehetőségére figyelmeztet

A jegybankelnök szerint Magyarország letért az egyensúlyi növekedés útjáról.


A globális gazdaság, az Európai Unió és a magyarok is akkor tudják jól megoldani az évtized kihívásait, ha „fejben átváltanak” és elfogadják, hogy új gondolkodásmódra van szükség – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a 60. Közgazdász-vándorgyűlésen Szegeden, csütörtökön.

Az MNB kutatócsoportjában úgy látják, hogy a modern gazdaság a kvantummechanika, a részecskefizika törvényeit követi – hangsúlyozta. Azt javasolta a közgazdászoknak, hogy a komplexitás törvényét, a rendszerelmélet törvényét építsék be gondolkodásmódjukba, továbbá a modern gazdaságot próbálják élő rendszerként elképzelni.

„Tudomásul kell venni, hogy vége van a lineáris világnak, elhagyjuk a régi, biztonságosnak hitt közgazdaság világát és evezünk a fenntarthatóság felé”

– fogalmazott.

A jegybankelnök jelezte, hogy kulcsfontosságú az úgynevezett parétó elv megismerése: eszerint 100 egységnyi erőforrás 20 százaléka váltja ki az eredmények 80 százalékát, ezen belül pedig az erőforrások 1 százaléka az eredmények 50 százalékát adja. Mindenkinek azt javasolta, hogy – miután ilyen aránytalanságok vannak az erőforrások és eredmények között – vegye figyelembe ennek az elvnek a tanulságait: a családban, a városban, a kormányban, a különböző gazdasági ágazatokban meg kell találni „azokat az 1 százalékokat”.

Az MNB-elnök hangsúlyozta, hogy a tudás exponenciálisan bővül, ha megosztják, a tehetség és a kreativitás döntő erőforrássá válik. A világban – a kisvállalkozótól kezdve a nagybankig, a kormányokon át az országokig és kontinensekig – az győz, ahol a tehetséget feltárják, a kreativitást motiválják és vegyítik a tudással, technológiával, tőkével – fűzte hozzá.

Matolcsy György felhívta a figyelmet arra, hogy a mai emberi civilizáció, Európa, Közép-Európa, Magyarország akkor tud fennmaradni, ha fenntarthatósági fordulatot hajt végre. Hozzátette: a másik fontos alapfeltétel az egyensúlyi növekedés, mert „akinél nincs stabilitás, az elveszett”.

„Magyarország letért a 2010 után először beállított, majd fenntartott egyensúlyi növekedési útról és sikeres felzárkózásról (...) Nem szabad megengedni, hogy a húszas évtizedben egyensúlytalan növekedéssel próbálkozzunk”

– mondta.

Példaként felhozta, hogy az államháztartás hiánya tavaly Lengyelországban 1,9 százalék, Magyarországon pedig 6,8 százalék volt, és utalt arra, hogy a számok hasonlóak idén is. Hozzátette: nem nagyon látható, hogy az egyensúlyi növekedéshez, felzárkózáshoz való fordulat megindult volna.

A jegybankelnök szerint az új piacgazdaság megalkotásához az egyensúlyi növekedésen kívül „kötelező felszerelés” a jövőkép kialakítása, célok és határidők ehhez rendelése, a folyamatok mérése, nagyobb összetettségre-komplexitásra van szükség, továbbá különlegesnek kell lenni. Az extenzív, azaz „a munkaerő kiterjesztésén” alapuló növekedési modellről rá kell térni az intenzív, tudásalapú, a tudásmegosztás, a kreativitás és a termelékenységi fordulat bázisán álló növekedési útra – húzta alá.

Az MNB elnöke a siker kulcsának a digitális átállást nevezte, és azt mondta, elfogadhatatlan a magyarországi üzleti szektor alacsony digitalizáltsága. Úgy vélte, az állami szektor digitalizációjával "kötelező kezdeni", érdemes figyelembe venni a sikeres nemzetközi példákat; ezt lehet gyorsítani a parétó elv alapján.

Leszögezte: az energiaforrások ára a következő évtizedben lehet, hogy nem marad ilyen magas, de a magyar egyensúly visszaállítása, a külkereskedelmi mérleg javítása biztos, hogy nem lehetséges az energiaforradalom tudomásul vétele nélkül.

Matolcsy György végül beszélt arról is, hogy az 1970-es évtized - nem ugyanúgy, de főbb mintázatában - megismétlődhet, egyebek mellett a magas infláció tartós maradhat és alacsony növekedéssel párosulhat; ezen felül számolni kell az 1940-es évek problémáival is. A jó hír szerinte az, hogy bár részleteiben sok lehet a hasonlóság, a 2020-as évtized lefutása nem feltétlenül követi az 1970-1982-es vagy a 40-es évekét; ehhez jó időben jó döntéseket kell hozni, "meg kell találni azokat a bizonyos 1 százalékokat".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Mert mi okosabbak vagyunk, és nem lopunk!” – Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi példákkal vágott vissza Orbán Viktornak
A polgármester bevallotta, hogy 2010-ig még Orbánra szavazott, most viszont már csak egy zsarnokot lát benne. Szerinte a Fidesz alatt lett az ország Európa legszegényebbje.


Márki-Zay Péter a közösségi oldalán reagált Orbán Viktor egy korábbi megjegyzésére. A miniszterelnöknek címzett válaszában azt írja, Orbán Viktor „igen nagy bajban lehet”, mert szerinte öt év után jutott el odáig, hogy leírta a nevét.

Hódmezővásárhely polgármestere szerint a miniszterelnök maga ellen beszélt, amikor azt a kérdést tette fel, hogy az elmúlt 4 évben sóhajtott-e fel bárki úgy, hogy „hej, bárcsak most inkább Márki-Zay Péter vezetné az országot!”.

Márki-Zay szerint ha Orbán böngészné a közösségi oldalait, minden nap találna ilyen megjegyzést.

Márki-Zay Péter szerint éppen Orbán Viktor bizonyítja be, hogy miért lenne mindenkinek jobb, ha az elmúlt négy évben

„nem egy korrupt, Putyin-bérenc, pedofil-támogató nepotista zsarnok” lett volna a miniszterelnök.

Ezt több pontban is kifejti. Az orosz gázzal és a rezsicsökkentéssel kapcsolatban azt állítja, Orbán világpiaci áron, esetenként még drágábban is veszi a gázt Oroszországtól, miközben szerinte egy fideszes cég, a MET tetemes hasznot tesz rá. Úgy véli, a Mészáros-cégek érdekében megemelt rendszerhasználati díj miatt magyar vállalkozások zárnak be. Ezzel szemben a 2022-es ellenzéki programot hozza fel példaként:

„A 2022-es ellenzéki program ezzel szemben szociális alapon nekik is nyújtott volna támogatást, a vállalkozások nemzetközileg is versenyképes áron jutnának energiához és a lakások felújításának támogatásával osztrák szintre csökkent volna a magyar lakosság energiafogyasztása, ezzel okosan és tartósan, az adófizetőket kímélve oldottuk volna meg a rezsicsökkentést - szemben az orbáni, egész országot csőddel fenyegető világraszóló ostobasággal...”

A háború kérdésében Márki-Zay szerint érdekes Orbán Viktor azon állítása, hogy nélküle nem tudtunk volna kimaradni a háborúból, mivel Európa többi 26 országa sem lépett be a háborúba. A polgármester szerint a magyarok kevésbé szerencsések, mert náluk „egyetlen olyan háborúmániás idióta sem akadt”, aki katonákat küldene Csádba, katonai felderítőket Ukrajnába, vagy fegyveres segítséget ígért volna a szerbeknek a NATO ellen.

A Brüsszellel vívott csatákat szintén „öngólnak” nevezi.

„Újabb öngól, amikor miniszterelnök úr a Brüsszellel való hadakozást említi - ebből ugyanis a magyar nemzet minden nap vesztesen kerül ki, ugyanis minden nap egymillió eurót buktunk és még többet fogunk, ha az ő korrupt, diktatórikus, Putyin-bérenc rendszere miatt kilépünk az Európai Unióból, illetve elesünk még a támogatások megmaradt kétharmadától is.”

Márki-Zay felsorolja, mi lett volna másként, ha 2022-ben az ellenzék veszi át a kormányzást: szerinte a korrupció felszámolásával nem lenne a legmagasabb az infláció, az egészségügy fejlesztésével csökkentek volna a várólisták, az oktatás rendbetételével pedig a fiatalok jobb állásokat kapnának. Úgy véli, megvédték volna az állami gondozott gyermekeket, a jogbiztonság garantálásával pedig a vállalkozások szabadon fejlődnének.

Hódmezővásárhelyt állítja példaként, ahol szerinte egy „jogtipró, bosszúálló, aberrált zsarnoki rendszerben” is látványosan tudtak fejlődni, miközben adósságot fizettek vissza és adókat csökkentettek.

Felsorolja a város eredményeit, mint a dolgozói juttatások, a klimatizált intézmények, az ingyenes buszközlekedés, valamint számos beruházást az épületfelújításoktól az új BMX-pályáig.

„Mert mi okosabbak vagyunk, és nem lopunk!”

– teszi hozzá.

A poszt végén Márki-Zay emlékeztet rá, hogy 2010-ig Orbán Viktorra szavazott, amikor a miniszterelnök állítása szerint még a korrupció és Putyin ellen harcolt. Azt írja, Magyarország a Fidesz alatt Európa legkorruptabb és legszegényebb országa lett. A bejegyzést azzal zárja, hogy jó utat kíván Orbán Viktornak Krasznodárba, és a „Viszontlátásra” helyett az „Ég Önnel!” kifejezéssel búcsúzik.

A vita közvetlen előzménye, hogy Orbán Viktor a kampányban azt a kérdést tette fel a Facebookon: „Volt‑e olyan pillanat az elmúlt négy évben, amikor bárki felsóhajtott, hogy ‘hej, bárcsak most inkább Márki‑Zay Péter vezetné az országot’?” A két politikus közötti feszültséget jelzi egy 2024. májusi eset, amikor Hódmezővásárhelyen a miniszterelnök nem fogadta Márki-Zay kéznyújtását; a polgármester által átadni kívánt dossziét végül Lázár János vette át. Néhány héttel később Márki-Zay Péter újra megnyerte a polgármester-választást.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Trump olyan videót posztolt, amin Obamát majomként ábrázolta, de akkora felháborodás lett, hogy törölte
A 2020-as választási csalásról szóló klip végén bukkant fel a rasszista mém. A botrány a Fekete Történelem Hónapjának első hetében robbant ki.


Egy munkatárs hibázott – ezzel a magyarázattal távolította el pénteken a Fehér Ház Donald Trump elnök csütörtök esti posztját, amely egy videó végén Barack és Michelle Obamát főemlősökként ábrázolta. A Fekete Történelem Hónapjának első hetében közzétett bejegyzés azonnali, kétpárti felháborodást váltott ki – írta a CTV News.

A 62 másodperces klip szinte egésze egy konzervatív videóból származik, amely azt állítja, hogy a 2020-as választás során szándékosan manipulálták a szavazógépeket. A 60. másodpercnél villan fel egy rövid jelenet két főemlősről, amelyekre az Obamák mosolygó arcát montírozták. Ezek a képkockák egy hosszabb, korábban terjesztett mémvideóból származnak, amelyben Trump „a dzsungel királyaként” jelenik meg, és különféle demokrata vezetőket állatokként ábrázol, köztük a fehér Joe Bident is, mint egy banánt evő főemlőst.

A Fehér Ház kommunikációja a botrány kirobbanása után fordulatot vett. Karoline Leavitt szóvivő kezdetben „álfelháborodásként” utasította vissza a kritikákat. „Ez egy internetes mémvideóból van, amely Donald Trump elnököt a dzsungel királyaként, a demokratákat pedig az Oroszlánkirály szereplőiként ábrázolja” – írta, majd hozzátette:

„Kérem, hagyjanak fel az ál-felháborodással, és számoljanak be ma valami olyasmiről, ami valóban fontos az amerikai közvélemény számára.” Később azonban egy másik Fehér Házi tisztviselő már arról beszélt, hogy a posztot tévedésből tették közzé. „Egy Fehér Házi alkalmazott tévedésből tette közzé a bejegyzést. Eltávolítottuk.”

A bejegyzés azonnali politikai visszhangot váltott ki. Tim Scott, fekete bőrű republikánus szenátor is bírálta a posztot. „Remélem, hogy hamis volt, mert ez a leginkább rasszista dolog, amit láttam ettől a Fehér Háztól. Az elnöknek el kell távolítania” – írta a közösségi médiában. Derrick Johnson, az NAACP elnöke közleményében úgy fogalmazott: „Donald Trump videója nyíltan rasszista, undorító és teljesen elvetemült.” A Republicans Against Trump csoport annyit írt: „Nincs legalja.”

A fekete emberek majmokkal való, rasszista azonosításának hosszú múltja van az Egyesült Államokban. A gyakorlat a 18. századi kulturális rasszizmusig és azokig az áltudományos elméletekig nyúlik vissza, amelyekkel a rabszolgaságot igazolták. Thomas Jefferson azt írta, hogy a fekete nők az orangutánok kedvelt szexuális partnerei. Dwight Eisenhower elnök az 1950-es években azzal érvelt, hogy a fehér szülők aggódnak lányaik miatt, ha „nagy fekete hímekkel” kerülnek egy osztályba. Magát Obamát már elnökjelöltként és elnökként is majomként vagy más főemlősként ábrázolták pólókon és egyéb árucikkeken.

Trump maga is régóta személyeskedve bírálja Obamát, és gyakran használ uszító, időnként rasszista retorikát. A 2024-es kampányában azt mondta, hogy a bevándorlók „mérgezik országunk vérét”. Első elnöki ciklusa idején a többségében fekete lakosságú fejlődő országok egy részét „szarfészek országoknak” nevezte. Amikor Obama a Fehér Házban volt, Trump terjesztette a hamis állításokat, miszerint a 44. elnök Kenyában született, és így alkotmányosan nem lett volna jogosult az elnöki tisztségre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Bajban a Fidesz jelöltje – a NAV vizsgálja Radics Béla alapítványának eltűnt 40 millióját
Hadházy Ákos feljelentése nyomán a legfőbb ügyész a NAV bűnügyi igazgatóságához utalta a Tradíciókért Alapítvány ügyét. A nyomozás politikai következményekkel is járhat a mandátumért induló jelöltre nézve.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálja a fideszes Radics Béla alapítványának pénzügyeit. A legfőbb ügyész erről Hadházy Ákost tájékoztatta, miután a független képviselő az ügyben hozzá fordult – írta a 24.hu.

Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész közölte: a kérdést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának küldte át. Mivel a Tradíciókért Alapítvány állami támogatása ügyében korábban már feljelentést tettek, feljelentés-kiegészítést rendeltek el.

Hadházy Ákos azt tudakolta, indult-e eljárás az alapítvány állami támogatásainak felhasználása miatt költségvetési csalás vagy más vagyon elleni bűncselekmény gyanújával.

Szerinte megalapozottan feltételezhető, hogy az állami támogatások egy részét egy tényleges piaci tevékenységet érdemben nem folytató nyomdán keresztül, fiktív vagy túlárazott szolgáltatások mögé rejtve, magánérdekeket szolgáló módon vonták ki.

A független képviselő azt követően fordult a legfőbb ügyészhez, hogy az RTL kiderítette: Radics Béla alapítványa hivatalosan egy székhelyszolgáltató cég belvárosi címére van bejelentve, weboldala pedig „karbantartás” miatt évek óta nem elérhető.

Ennek ellenére jelentős pályázati forrásokhoz jutott: az Erasmus+ program hazai forrásából 24,4 millió forintot, a Bethlen Gábor Alapkezelőtől 13,8 milliót, a Miniszterelnöki Kabinetirodától 3 milliót, a kultúráért és innovációért felelős minisztertől pedig 1,7 milliót kapott.

Az elmúlt három évben összesen több mint 40 millió forintra rúgott a szervezet költségvetési támogatása.

A Magyar Narancs arról írt, hogy a feltárt állami támogatások egyike sem szerepel a Tradíciókért Alapítvány beszámolóiban. Bár 2023-ban 700 ezer, 2024-ben pedig 5 millió forint költségvetési támogatást jeleztek, az nem derül ki, hogy melyik állami szervtől érkezett a pénz, és hiányoznak az elvégzett teljesítésekről, valamint az alapítványi munkáról szóló szöveges beszámolók is.

Radics Béla korábban „gratulált” az RTL-nek az oknyomozáshoz, és úgy reagált: „reméli nem bűn irodabérlés helyett ifjúsági és kulturális programokat megvalósítani.” Magyar Péter szerint ugyanakkor Radics Bélának fel kellene függesztenie tevékenységét a Fővárosi Közgyűlésben, amíg nem tisztázza magát a közpénzmilliók eltüntetésének gyanúja alól, a Fidesznek pedig vissza kellene vonnia országgyűlési képviselőjelöltségét.

Az alapítványt vezető Radics Béla jelenleg a fővárosi képviselő-testület tagja, az áprilisi választáson pedig Budapest 6-os számú egyéni választókerületében indul a parlamenti mandátumért a kormánypárt színeiben. Ebben a körzetben indul Hadházy Ákos és a Tisza Párt jelöltje, Velkey György László is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Befagyasztaná a béreket a győri Audi, több százezer forintos juttatást is elvennének a dolgozóktól
Az Audi Hungaria a bértárgyalások első körében közölte, hogy nem emeli az alapbéreket. A szakszervezet azonnal elutasította a javaslatot, amely a VBK-t és az egyszeri kifizetéseket is megszüntetné.


Alapbéremelés helyett a juttatások megvágásával indította a bértárgyalásokat a győri Audinál a munkáltató – írta az Audi Hungária Független Szakszervezet egy közleményben.

Február 4-én, a tárgyalások első fordulójában a cég közölte: nem lát lehetőséget az alapbérek emelésére, az egyszeri kifizetéseket és a választható béren kívüli juttatásokat (VBK) pedig fenntarthatatlannak tartja. A szakszervezet a javaslatot azonnal elutasította.

A munkáltatói delegációt vezető Németh Kinga szerint „különösen fontos, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel erősítsük vállalatunk jövőképességét annak érdekében, hogy eséllyel pályázhassunk új termékekért. Célunk a regionális munkaerőpiachoz mért magasabb bérszínvonal csökkentése.

Ennek értelmében a vállalatvezetés a jelenlegi helyzetben nem látja lehetőségét az alapbéremelésnek, az egyszeri kifizetésnek, valamint nem látja fenntarthatónak a VBK-t a továbbiakban” - mondta a munkáltatói küldöttség vezetője.

Erre a szakszervezeti delegációt vezető Zsidi Dávid úgy reagált, hogy egyik ponttal sem értenek egyet. „Legfontosabb tárgyalási témáink közé tartozik a munkatársak foglalkoztatás-biztonságának feltételei, a járműgyárban tapasztalható leterheltség csökkentése, a bérelemek védelme, a jövedelmi szint megtartása és fejlesztése –, továbbá egyéb szociális jellegű intézkedések. A delegációnk hangsúlyozta, hogy ezen tárgyalási pontok mentén javasolja folytatni a bértárgyalást, egyúttal leszögezte, hogy a felek tárgyalási induló álláspontjai távol vannak egymástól” – hangsúlyozta a szakszervezeti vezető.

A vita tétjét a két évvel ezelőtt kötött, 2026. március 31-ig tartó bérmegállapodás adja. Ennek értelmében a dolgozók 2024-ben 6, 2025-ben pedig 4 százalékos alapbéremelést kaptak, amit a mozgóbér két lépcsőben történő beépítése is kiegészített.

Ezen felül mindkét évben járt 650 ezer forint egyszeri kifizetés, valamint évi 500 ezer forintos VBK-keret.

A szakszervezet mostani legfőbb célja a foglalkoztatás biztonságának erősítése és a létszámleépítések korlátozása. Emellett el akarják érni a dolgozók leterheltségének csökkentését egy, a munka és a magánélet egyensúlyát jobban szolgáló műszakrenddel, továbbá megvédenék az összes eddigi bérelemet az alapbértől a bónuszokon át a VBK-ig. A győri üzemben a kemény bérvitáknak komoly hagyománya van: a 2019-es sztrájk 18 százalékos alapbéremeléssel zárult, ami precedenst teremtett a kollektív érdekérvényesítésre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk