SZEMPONT
A Rovatból

„A világ legnagyobb heréit szedtétek össze” – megdöbbentünk a mamahotelesekre zúduló indulatoktól

A szüleikkel élő fiatalokról szóló riportunk főszereplői elképesztő össztűzbe kerültek. Tényleg ezt érdemlik? A cikk írója reagál a kommentekre.

Link másolása

Amikor megírtam a cikket, amelyben három 28 éves fiú mondta el nekem őszintén, miért élnek mamahotelben, és egyáltalán, hogyan látják az életet és a jövőjüket, nem gondoltam, hogy egyszer majd meg kell védenem őket. Ellentétben azzal, amit sokan hisznek róluk, hogy „mindent lesz...nak”, a fiúkat nagyon is érdekelte az emberek reakciója, lelkiismeretesen elolvastak minden kommentet. Megkérdeztem egyiküket, mit gondol. Annyit mondott: „Csak abban erősítettek meg, hogy annyira se bízzak az emberekben, mint eddig.”

Igen, őszinte riport volt. Kemény szavakkal, még keményebb sorsokkal, és az erre a generációra jellemző forrófejűséggel, néhol naivitással, és nem igazán finomkodó szóhasználattal. Engem mégis megdöbbentett, hogy a visszajelzések alapján milyen kevesen láttak a sorok mögé, és értették meg – egyáltalán, akarták megérteni – őket. Tudom, a netes kommentelők véleménye nem reprezentatív, ott általában a fröcsögők szeretnek megnyilvánulni.

Mégis kirajzolódott számomra egy gondolkodásmód, amely szerintem az egész magyar társadalomra jellemző: egymás elfogadásának, megértésének szinte teljes hiánya.

Nézzük akkor sorban. A fiúk megkapták, hogy „a világ legnagyobb heréit sikerült összeszedni ebben a cikkben”. Egyébként egy állítólagos korukbelitől, aki egy visszakérdezőnek rögtön rávágta, hogy „nekem nincsenek anyagi problémáim, de ha lennének, akkor se panaszkodnék itt nulla IQ-val.” Nos, aki naponta 12-16 órát dolgozik, sokszor hat napot egy héten, mint ezek a fiúk, és beszáll a rezsibe, bevásárlásba stb., az nem here. És akinek ebben a korban nincsenek anyagi problémái, az vagy nagyon szerencsés, vagy – azt hiszem, ez a gyakoribb – igen tehetős szülői háttérrel rendelkezik, úgy meg tényleg könnyű „leherézni” másokat.

A cikk szereplőit azzal is vádolták, hogy „ezek miatt nem lesz nyugdíjunk”, majd rögtön jött az is, hogy „azok miatt nem lesz nyugdíjunk, akik kimennek külföldre, és ott adóznak, mert a pénz, meg a kényelem fontosabb, mint a haza”. Na most akkor mi is a baj a fiatalokkal? Ha mennek, vagy ha maradnak?

Azt kell kárhoztatni, aki itthon próbál meg boldogulni, de egyelőre úgy döntött, nem fizet ki havi 150 ezret egy idegennek albérletre, hogy aztán egész hónapban parizeren éljen, vagy azt, aki kimegy, és havi hét-nyolcszázezret is megkeres, és igen, ott adózik, ott alapít családot, és nem jön haza, nem fog becsurogni tőle az itthoni nyugdíj-pénz? A hazája legyen a fontosabb, vagy a saját élete? És vádolhatjuk-e azért, bármelyiküket, hogy nem akar nyomorogni?

A kép illusztráció

Aztán. Sokan vágták a fiúk fejéhez, hogy nem tudnak igazán szeretni, felelősséget vállalni, kényelmesek, „a mama pici fiacskái, akiket jól ki kéne rúgni otthonról.” A fiúk elmesélték a gyerekkorukat. Ha egy tíz-tizenkét éves gyerek megéli azt, hogy neki kell kihúznia az anyját az üvegasztalból, amibe részegen beleesett, vagy egy 14 éves, hogy az egész családját kivágja a bank az utcára, mert nem tudták fizetni a devizahitelt, akkor miért várjuk el ettől a gyerektől, hogy rohanjon családot alapítani meg hitelt felvenni egy lakásra? A mai huszonéveseket egy olyan szülő-generáció nevelte fel, amelyben igenis rengeteg a félrecsúszott sors. Elképesztő mennyiségű válás, egy élet munkáját elveszítő emberek, akik a traumákba adott esetben belerokkantak, vagy épp az italba vagy az antidepresszánsokba menekültek. Nem, ők nem a kevés kivétel, ők tömegek, ennek a társadalomnak a rejtőzködő vesztesei, akikről nem illik beszélni. Mert nem passzolnak bele a „minden szép, minden jó”, „kertes ház-két-gyerek-kutya-édesdeden-rántást-kavargató-feleség” rózsaszín családképébe. Valóban ilyen családokból állna zömében a mai Magyarország? Kétlem.

És megtört, félrecsúszott szülők nem fognak boldogan szökdécselő, a fészekrakást alig váró gyerekeket kinevelni. Ezek a srácok ugyanis FÉLNEK. Látták a szüleiken, hogy egyetlen rossz lépéstől mivé lehet az életük. Így százszor meggondolják, mikor és kivel vállalják fel az életre szóló kötöttségeket. Szerintem ha létezik felelősségteljes gondolkodás, akkor ez éppen az.

És végül az „ájfón-ügy.” Ezt egyébként lépten-nyomon megkapják a mai srácok. Hogy nekik mindenből a legjobb kell, kétszázezres teló meg „erdzsorden”, hát persze hogy az isten pénze se elég nekik. Elárulom, hogy a nyilatkozó három fiú közül egynek sincs ájfónja. Középkategóriás mobiljuk van. Az ájfónt a cikkben arra hozták fel példának, hogy mindenhonnan – a tévéből, a netről – az zúdul rájuk, hogy mindig, mindenből a legújabb kell, havonta cseréld le a régit, ne ragaszkodj semmihez, hajszold a szebbet, jobbat, ujjlenyomat-leolvasósat. És ezek a srácok nem hülyék: meglátták, hogy ez a szemlélet az emberi kapcsolatokon is nyomot hagy.

Egyszerre várjuk el tőlük, hogy a használati tárgyaikat havonta cseréljék le, de a társukhoz egy életen át ragaszkodjanak.

Egy olyan világban, ahol piacképesen megél egy olyan (szex)partner-kereső oldal, amely öt másodpercenként dobja ki egymás után a „kínálatot”, és neked csak jobbra vagy balra kell húznod, hogy kell vagy nem. Nem kéne inkább tisztelni ezeket a fiúkat, hogy átlátnak a szitán? Hogy cicikirakós insta-profilok helyett valódi lányokra, valódi női törődésre és melegségre vágynak (mellesleg ugyanez igaz fordítva, a korukbeli lányok is szenvednek a párkereséssel ebben a digitálisan generált művilágban)?

Nem mondom, hogy ezek a fiúk tökéletesek. És biztos vannak náluk szerencsésebb fiatalok, akik szilárd, szerető családi háttérrel, kifogástalan párkapcsolati mintákkal, anyagi biztonságban vágnak neki az életnek. Csak éppen nem hiszem, hogy ők lennének a többség. Ők inkább a kiváltságosok. Ezeket a srácokat pedig, akik ma megpróbálnak a felszínen maradni – ugyanúgy, ahogy elődeik is tették, akár háború jutott nekik, akár diktatúra, akár rendszerváltás utáni kavalkád – megérdemelnek egy kis empátiát és megértést. Vagy legalább azt, hogy néha meghallgassuk, urambocsá bátorítsuk őket.

Mert sok mindent jól látnak, jól csinálnak, és vágynak egy rendes életre, nem olyan rossz az irány. De ha folyton ostorozzuk őket, nemcsak velük cseszünk ki, hanem magunkkal is.

Ugyanis egy-két évtized múlva ők lesznek ebben az országban a középréteg. És ők lesznek azok, aki bevisznek minket a kórházba, ha agyvérzést vagy infarktust kapunk. És ők adnak egy pohár vizet, ha nem tudunk felkelni az ágyból. Úgyhogy fröcsögés helyett szerintem nem ártana inkább jóban lenni velük.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán: Magyar Péter változtatott az eddigi stratégiáján, és nagyon komoly kockázatot vállalt
Szerinte az EP-választással nem vállalt olyan sokat a Tisza Párt politikusa, de abban, hogy önkormányzati helyekért indulnak, sokféle csapdahelyzetbe kerülhetnek.

Link másolása

Somogyi Zoltán politikai elemző szerint Magyar Péter taktikát váltott azzal, hogy a kampány közepén döntött úgy: részt vesz az önkormányzati választásokon is. Szerinte olyan hangulat állt elő, ami elragadta magával a politikust és a Tisza Pártot – fejtette ki a Népszavának.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter első három polgármester-jelöltjét olyan kerületekben (a VII.-ben, a XI.-ben és a XVIII.-ban) mutatta be, ahol jelenleg ellenzéki (DK-s) városvezetők irányítanak, ami miatt vitába került Dobrev Klárával, a párt vezető politikusával is.

Pénteken aztán bejelentette, hogy azonos számű jelöltet indítanak ellenzéki és fideszes vezetésű kerületekben is, igaz, mindeközben a Színes Erzsébetváros jelöltje, Lajos Béla közölte: mégsem a Tisza Párt színeiben indul a VII. kerületben.

Somogyi Zoltán szerint egyelőre csak annyit lehet biztosan állítani, hogy Magyar Péter eltér attól a stratégiától, amit eddig követett, és ami láthatóan jól működött. A NER-ből év elején kiszálló politikus eddig egyenlő távolságot igyekezett tartani Orbán Viktortól és Gyurcsány Ferenctől is, akikhez képest alternatívát igyekezett nyújtani. Azokat a választókat szólította meg, akiknek elegük van nemcsak a Fideszből, hanem abból az ellenzékből is, amely – a közvélemény egy része szerint – alkalmazkodott a kormányzati kívánalmakhoz.

Somogyi szerint ehhez a taktikához ideális volt az EP-választás, amivel egy „bent is vagyok, kint is vagyok” állapottal tudott belépni a politikai színtérre.

„Azzal, hogy elindul az önkormányzati választásokon, Magyar Péter feladja az eddig követett stratégiát”

– jelentette ki a politikai elemző.

Ezzel már nem tudja fenntartani azt a látszatot, hogy a jelenlegi pártstruktúra felett áll. „Ha túlságosan elmérgesedik a viszony a DK-val, akkor az szavazatveszteséget is okozhat Magyar Péter pártjának” – tette hozzá Somogyi. Szerinte az önkormányzatokban viszont napi szinten kell döntéseket hozni, a Tisza Párt politikusai nem kerülhetik el, hogy egy-egy adott ügyben együttműködjenek akár a Fidesszel, akár az ellenzéki pártokkal.

Hozzátette: Magyar Péternek felelősséget kell majd vállalnia azokért a politikusokért is, akik a Tisza Párt színeiben kerülnek be adott esetben önkormányzati testületekbe. A politikai elemző nem állítja, hogy az önkormányzati indulás feltétlenül rossz ötlet volt a pártvezető részéről, „de azt igen, hogy nagyon komoly kockázatokkal jár számára.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
A lombkorona-sétányos, a négygyerekes család házát megszerző és az orvosi lakásba beköltöző polgármester is újraindul
Filemon Mihály 2019-ben még a Fidesz színeiben nyert, ezúttal már függetlenként száll harcba, már nyilvántartásba is vették. Ahogy Szarvas Róbertet is, és összejött a szükséges számú aláírás Béb polgármesterének és Simonka Györgynek is.
Kiss András - szmo.hu
2024. május 02.


Link másolása

Újra harcba száll a polgármesteri székért Nyírmártonfalva polgármestere. Filemon Mihály ezúttal már függetlenként áll rajthoz, a valasztas.hu adatai szerint április 27-én vették nyilvántartásba.

A Hajdú-Bihar megyei település a lombkorona nélküli lombkorona sétányáról lett ismert. Erre 60 millió forintos uniós támogatást vett fel Filemon, csakhogy az erdőt közben tarra vágta. A polgármester ezután azzal került be a hírekbe, hogy személyesen vont felelősségre egy nőt, aki nevetős szmájlival reagált az egyik képre, ami a szürreális „látványosságot” ábrázolta. Később Filemon azt állította, nem ezért, hanem amiatt hívatta be a szociális gondozót, hogy panaszt tettek rá, emiatt belső vizsgálat is indult. Csakhogy a panaszlevél írója szerint őt félrevezették, egy üres papírt írt alá. Hamis magánokirat felhasználásának gyanúja miatt a rendőrség tavaly augusztusban nyomozást indított az ügyben.

Érdeklődésünkre most a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóirodája azt irta: az ügyben a Debreceni Rendőrkapitányság az eljárást – mivel a cselekmény nem bűncselekmény – 2023. október 5-én megszüntette.

Filemon Mihály 2019-ben még a Fidesz-KDNP színeiben lett polgármester, most már azonban függetlenként áll rajthoz.

A településen összesen hat polgármester-jelölt van, mindannyian függetlenek. Debreceni Zsoltot Filemonhoz hasonlóan április 27-én vették nyilvántartásba, Gajdos Istvánt két nappal később.

Egyelőre úgy tűnik, hogy könnyebb dolga lesz Brunner Imrének a Veszprém megyei Bében. Ő azzal került be a hírekbe 2022-ben, hogy kilakoltatott egy helyi négygyerekes családot, majd megvette a házukat. Lugosi Györgyék házát a végrehajtó 3 millió forintos kikiáltási áron hirdette meg, Brunner Imre pedig az utolsó pillanatban egyedüliként tett egy ennek megfelelő ajánlatot.

Ezután mindenféle haladék nélkül kipaterolta az ingatlanban élő családot, pedig ők vissza is bérelték volna a házat tőle.

A 24.hu tavaly októberben járt Lugosiék egykori otthonánál, ami akkor méteres gazban pusztult.

A valasztas.hu szerint

Brunnert április 26-án jelentették be, vagyis ekkor adta le a jelöléshez szükséges számú aláirást. Az eddig egyetlen kihívója, a szintén független Váradi Zoltán még gyűjti az ajánlásokat.

Bácsszőlősön viszont már nyilvántartásba is vették Szarvas Róbertet.

A Bács-Kiskun megyei település vezetője ellen hivatali visszaélés gyanúja miatt rendeltek el nyomozást, miután egyszerűen beköltözött az EU-s pénzből felújított orvosi szolgálati lakásba.

Amikor Hadházy emiatt kérdőre vonta, egy felvételen a polgármester úgy fogalmazott:

„Baszd meg, valahol laknom kell!”, majd letagadta, hogy ő lenne a település vezetője.

A valasztas.hu szerint Szarvas Róbertet hétfőn vették nyilvántartásba. A településen még egy független jelölt, Mózer Andrea indul, ő még gyűjti az ajánlásokat.

Sokáig úgy tűnt, hogy nem lesz nehéz dolga Simonka Györgynek sem, a Békés megyei Pusztaottlakán. A polgármesteri címért harcba szálló volt fideszes politikust egyebek mellett bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolják. Az RTL-nek nemrég arról beszélt: minden azért történik, hogy levadásszák, mert sokaknak lépett a tyúkszemére, miközben az őt megválasztó dél-békésiek érdekeiért harcolt.

Azt eddig is tudtuk, hogy Simonka idén elindul a polgármesteri címért, de azóta már az is kiderült, hogy lesz kihívója is.

Magyar Péter Mezőhegyesen tartott fórumán beszélt arról egy nő, bejelentkezett polgármester-jelöltnek Pusztaottlakán, annyira felháborította, hogy a településen egyedüli jelöltként indulna Simonka György - ezúttal függetlenként.

A nő akkor úgy fogalmazott, hogy reggel bementek három képviselőjelölt-társával a hivatalba, és bejelentkeztek a választásra.

Ahogy most már a valasztas.hu oldalon látható, ez valóban így is történt: Kocsis Violetta hétfőn adta le a szükséges aláírásokat, ahogy Simonka is. A településen még egy független jelölt, Szabó Miklós is indul, őt hétfőn már nyilvántartásba is vették.

Azt is már egy jó ideje lehetett tudni, hogy Győrben újra elindul a polgármesteri székért a szexvideós botrányba belebukott Borkai Zsolt.

Az exfideszes expolgármester ezúttal a találó nevű Borkaival Közösen a Jövőnkért Egyesület színeiben indul, hétfőn már nyilvántartásba is vették.

Ahogy a jelenlegi fideszes polgármestert, Dézsi Csabát is. Kovács Lászlót, a Civilek Győrért jelöltjét pedig még április 27-én. Győrben összesen tízen indulnak el a polgármesteri címért: a DK és a Jobbik közös jelöltje, Glázer Tímeát kedden adta le az ajánlóíveket, Pintér Bence, az LMP és a Momentum által is támogatott jelölt pedig április 26-án. A többiek még gyűjtik az ajánlásokat.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Kishitű voltam, már azon dolgozom, hogy senkivel ne kelljen koalíciót kötnünk
Néhány hete még úgy gondolta, hogy háromosztatú lesz a magyar politikai tér, most már másképp gondolkozik erről. Magyar Péter nem szeretne koalíciót kötni sem Orbán Viktorral, sem Gyurcsány Ferenccel.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 02.


Link másolása

Közel három órán keresztül kérdezte Magyar Pétert Puzsér Róbert a Hard Talk legutóbbi adásában. A kritikus egy ponton arról kérdezte vendégét, hogy a Tisza Párt politikusa mit tekintene az Orbán-rendszer végének. Magyar ugyanis korábban nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy hatalomra jutva megfontolná a koalíciót egy Orbán Viktor nélküli Fidesszel.

Magyar Péter a válasza elején Horn Gyulát idézte, aki szerint mindenekelőtt azt kell megnézni, hogy milyen felhatalmazást kapnak majd a választások során az emberektől. Magyar ezután azt mondta, hogy az első interjúi idején még ő sem gondolta volna, hogy néhány héttel később már Puzsér és Kóczián faggatják.

„Kishitű voltam, és azt gondoltam, hogy egy háromosztatú politikai teret kell elképzelni”

– kezdte a választ Magyar arra utalva, hogy Orbán és Gyurcsány pártja mellé szerinte még be lehet férkőzni.

„Most már nem így gondolom. Azt hiszem, hogy ez most már egy kétosztatú politikai tér lesz” - folytatta a Tisza Párt alelnöke, aki hangsúlyozta: ő abban reménykedik, hogy idővel „tényleg elmehet a gyerekeivel játszani és lesz száz másik Magyar Péter vagy nem Magyar Péter, aki átveszi”.

„Azon fogok dolgozni, hogy nekünk senkivel ne kelljen koalíciót kötnünk. Engem nem érdekel Gyurcsány Ferenc, megmondom őszintén. Soha egy asztalhoz nem akarok vele leülni, mert tudom, hogy mit tett ezzel a hazával”

– mondta Magyar Péter.

A politikus azt is leszögezte, hogy Orbán Viktor sem érdekli, aki szerinte jól indult, de mégis csak ő vezeti „a kormánynak vagy maffiának nevezhető konglomerátumot”.

Puzsér és Magyar beszélgetését ebben a cikkben lehet végignézni:

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Ha nem jön össze, májusban pihenünk” – Órákkal a határidő előtt még nem adta le az ajánlásokat sem a Momentum, sem Márki-Zay pártja, sem a Jobbik
Magyar Péter felbukkanása eddig leginkább az ellenzéki pártoktól szívott el támogatókat. Ez már az ajánlásokért folytatott küzdelemben is érződik. Végigjártuk Budapest legforgalmasabb pontjait, hogy lássuk a véghajrát.

Link másolása

A február óta eltelt időszakban a semmiből vált az egyik a legerősebb ellenzéki erővé Magyar Péter Tisza pártja, és ezzel teljesen felforgatta a politikai térképet, főleg az ellenzéki térfélen. Ezt jól mutatja az is, hogy több ismert ellenzéki pártnak is nehezére esik összegyűjteni az Európai Parlamenti választáson való résztvételhez szükséges 20 ezer aláírást.

Néhány óra múlva, pénteken 4 órakor lejár a határidő, de az ajánlóíveket még nem sikerült leadni mindenkinek.

Elsőként a Tisza párt jelentette be, hogy összegyűjtötték a szükséges számú ajánlást, rögtön az első napon, igaz, leadni csak április 30-án adták le az íveket. A Fidesz szintén az első nap végzett, és ők április 27-én, elsőként le is adták azokat. Április 30-án továbbította a Választási Irodához ajánlásait a Mi Hazánk, a Kétfarkú Kutyapárt és a Gattyán-féle MEMO is. Az MSZP-DK-Párbeszéd a szükséges 20 ezer aláírást háromszorosan túlteljesítve csütörtökön adta le az íveket, és ugyanezen a napon végzett az LMP is.

Péntek reggel, órákkal a határidő lejárta előtt azonban az NVI honlapja szerint még nem adta le az aláírásokat sem a Momentum, sem a Jobbik, sem a Mindenki Magyarországa Mozgalom.

Az olyan kisebb indulókról nem is beszélve, mint a Jakab Péter-féle Nép pártján, vagy a Vona Gábor fémjelezte Második Reformkor.

Csütörtökön több helyen is jártunk Budapesten, hogy megnézzük, hogyan folyik a véghajrá. Arra számítottunk, biztosan kint lesz az összes aktivistájával az összes még nem végzett párt. Ennél nagyobbat nem is tévedhettünk volna.

A Nyugati aluljáróban Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma várta az aláírókat. Két nappal korábban az MMM kiküldött egy levelet azoknak, akik korábban bármikor feliratkoztak a mozgalom hírlevelére, melyben többek között ez áll:

„Sajnos az erőn felüli munka dacára sem sikerült még összegyűjteni a 20 ezer aláírást, ahogyan sok más pártnak sem. Több száz aktivistánk gyűjti napok óta az ajánlásokat, azonban a tapasztalat az, hogy az emberek fásultak, bizalmatlanok és a legtöbben elutasítóak a politikával szemben.”

A Nyugatinál nem kerteltek, őszintén elmondták, hogy

rezeg a léc, állításuk szerint mindenki kint van, és gyűjti az aláírásokat (ezt később tapasztaltuk is, több helyszíneken láttuk az MMM pultját).

Egy idősebb aktivista személyes véleményként mindehhez hozzátette: azért is dolgoznak ilyen kitartóan, mert úgy gondolják, hogy személyesen Márki-Zay Péterért, és a mozgalom által képviselt értékekért kár lenne, ha elvesznének. Természetesen szóba került Magyar Péter felbukkanása, elszívó hatása, az aktivista szerint „minden kicsi megérzi” a Tisza párt felemelkedését. És hogy mi lesz, ha nem jön össze a húszezer? „Májusban pihenünk” – mondja szomorkás mosollyal.

Kissé odébb állt a Jobbik pultja is, amelyen csupán a listavezető Róna Péter neve és arcképe látható, és nagyítóval lehetett megtalálni, hogy ez valójában a Jobbik pultja. Akkor, utunk elején még nem mentünk oda, gondolván a következő helyszínen is lesznek jobbikosok.

Mekkorát tévedtünk!

Átvillamosoztunk a Széll Kálmán térre, ahol egy idős hölgy ücsörgött egy elhagyott MMM pult mögött. Volt ott még Vona Gábor Második Reformkor pártjának pultja is, és egy nagy sátor Karácsony Gergely arcképével, de sem Momentum, sem Jobbik, sem LMP nem volt sehol. Így hát metróval átrobogtunk az Astoria aluljáróba, ahol senki nem volt, csak a szokásos tömeg.

Egy megállóval odébb, a Blahán megtaláltuk az LMP pultját. Az aktivisták, akik közül az egyik Vitézy Dávidos sapkában volt, elmondták, a Tisza áradását ők is megérzik, de talán éppen most lesz meg a húszezredik aláírás. Este még mennek kopogtatni, elsősorban olyan körzetekbe, ahol a bázisuk van, tehát a felső-középosztály által lakott budai kerületekbe, ott fogékonyak a környezetvédelmi témákra, illetve az

„akksigyáras helyekre, ott aktív volt a párt, hamar össze lehet szedni száz aláírást”.

Sikerült is: estére az NVI honlapján már felkerült a párt aznapi dátummal, mint listát leadott szervezet.

Kimetróztunk az Őrs Vezér térre, ahol az MMM mellett Karácsony sátra és Gattyánék bódéja állt. Momentum, Jobbik, LMP sehol. Visszafele körülnéztünk a Keletinél, ahol hasonlóan üres volt minden, majd átlibbentünk a Kálvin térre. Sehol semmi. Szintén üres volt a Corvin negyed aluljárója is, így hát visszavillamosoztunk a Nyugatiba.

Ott még állt a Róna Péter név alatt futó Jobbik pultja. Az ottani aktivisták szerint megvan a húszezer, már csak a hibahatárra gyúrnak, azaz arra a többletre, amely akkor kellhet, ha diszkvalifikálnak néhány aláírást (és ez mindig megtörténik).

Magyar Péterről viszont érdekes dolgot mondtak: szerintük jót tett, hogy felkavarta az állóvizet. Az aktivista azt vette észre, hogy

az emberek kiléptek a komfortzónájukból és elkezdtek gondolkodni, vitatkozni és beszélgetni.

Bár a fenti beszámoló reprezentatívnak nem tekinthető, de nehéz elképzelni, hogy az összes Momentumos stand pont ott állt, ahol nem jártunk. Az is látszott, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom valóban kint volt mindenhol, ahogy Márki-Zay kérte levelében a párt aktivistáit, de sem az LMP, sem a Jobbik már nem igyekezett.

Meglehet, a Momentumnak is meglett a húszezer, azért vonultak le, de péntek reggel az NVI honlapján ennek még nincs nyoma.

A hazai választási törvény egyik furcsa rendelkezése, hogy egy választópolgár több jelöltet is ajánlhat: azaz több szervezetnek is aláírhat. Így, elméletben Magyar Péter felbukkanása önmagában még nem jelenthetett veszélyt a kisebb pártokra, hiszen aki Magyart támogatja, attól még aláírhatott volna más pártoknak is.

De úgy tűnik, lesznek, akik már ezen a ponton elvéreznek.

Link másolása
KÖVESS MINKET: