Kulcsár Edina videóval bizonyította, hogy a Gucciban veszik a ruháikat, nem a Józsefvárosi piacon
„Egy turkálós szettben, egy Zara ruhában és egy Gucci ruhában is lehet értéket képviselni” – véli az influenszer, akit az öltözködéséről kérdeztek Instagramon.
Követői kérdéseire válaszolt Kulcsár Edina Instagramon. Elárulta például, hogy a mostani, harmadik terhessége teljesen más, mint a korábbiak, sokkal fáradékonyabb és érzékenyebb, de a szüléstől nem fél. Azt is elmondta, hogy már eldöntötték párjával, G.w.M-mel születendő kislányuk nevét, de egyelőre még nem szeretnék megosztani mindenkivel. Annyit mondott csak, hogy különleges nevet választottak, amiből rögtön tudni lehet, hogy az ő közös gyerekükről van szó.
Egy olyan kérdést is kapott, hogy miért öltözik „fiúsan”, „miért kell ennyire átvenni a roma stílust?” A kérdés első részére azt válaszolta az influenszer, hogy általában lazább ruhadarabokat, vagyis farmert, pólót, melegítőt és utcai cipőt visel, mert neki ez tetszik, és sokszor ez is kényelmes neki kismamaként. De elegánsabb ruhát is szívesen húz bakanccsal, esetleg magassarkú cipővel. A kérdés második részére így reagált:
„Átvettem a roma stílust? Szerintem ha így lenne, akkor sem lenne ezzel probléma, hiszen a párom az, de gondolom leginkább arra gondolsz, hogy márkásabb ruhákat lehet rajtam látni. Nem gondolom, hogy ez egyenértékű a roma stílussal, de ha igen? Örüljünk neki, hogy megtehetik. Ja és akkor a külföldi hírességek mind azok? És ha már itt tartunk... Hallottam, hogy a méltán híres Redditen az a hír járja, hogy a Józsefvárosi piacon vásároljuk a cuccainkat, és nem is eredetiek. Hogy eloszlassam ezt a kételyt, miszerint kamuk a cuccaink, blokkokat kellene mutatnom? Imádom, hogy emberek képesek ilyenekkel foglalkozni.”
Azért hogy bizonyítsa, valóban nem a Józsefvárosi piacról szerzik be a márkás ruháikat, mutatott két videót, amit egy Gucci üzletben készített. Mindkettőn a párja, G.w.M látható, a másodikon pedig egy ajándékot is lehet látni, amit az üzlettől kaptak.
Kulcsár Edina azt is leírta egy következő Insta-sztoriban, hogy korábban is voltak drágább darabok a gardróbjában, de próbálta nem mutatni ezeket.
„Egy évvel ezelőttig úgy éltem az életemet, hogy folyamatosan rettegtem, nehogy valakiben rossz érzést keltsek, ha véletlenül látják, hogy nekem milyen cipőm, ruhám, táskám, vagy mondjuk autóm van, ami másoknak elérhetetlennek tűnhet. Tele voltam megfelelési kényszerrel, és kényelmetlen volt így élni. El kellett engednem, mert ígysem, úgysem tudtam mindenkiben jó érzéseket kelteni. Most úgy élek, ahogy nekem kényelmes. Befelé figyelek és csak a közvetlen környezetemre. Nem figyelek oda, hogy mibe öltözök reggel, hogy ha abban kikerülne egy kép a közösségi médiába, akkor ahhoz mit szólnak majd.”
Az egykori szépségkirálynő állítja, hogy sem most, sem a jövőben nem akar kérkedni azzal, amije van, mert ez nagyon távol áll tőle. Szerinte ő most is ugyanaz az ember, aki volt, csak egy még erősebb kiadásban, aki értéket próbál képviselni.
„De nemcsak a ruha teszi az embert, hanem leginkább az, hogy ő maga milyen. Egy turkálós szettben, egy Zara ruhában és egy Gucci ruhában is lehet értéket képviselni! Nem ez számít. Csak a szeretet és az elfogadás”
- véli.
Azt is leírta még, hogy ő mindig imádta nézni azokat az embereket, akik megtehették, hogy menő ruhákba öltözzenek. Nem utálta őket, hiszen ők késztették arra, hogy ő is ilyenekről álmodozzon. Akkoriban sosem hitte volna, hogy ez neki is összejöhet, mostanra viszont már valóság lett.
Követői kérdéseire válaszolt Kulcsár Edina Instagramon. Elárulta például, hogy a mostani, harmadik terhessége teljesen más, mint a korábbiak, sokkal fáradékonyabb és érzékenyebb, de a szüléstől nem fél. Azt is elmondta, hogy már eldöntötték párjával, G.w.M-mel születendő kislányuk nevét, de egyelőre még nem szeretnék megosztani mindenkivel. Annyit mondott csak, hogy különleges nevet választottak, amiből rögtön tudni lehet, hogy az ő közös gyerekükről van szó.
Egy olyan kérdést is kapott, hogy miért öltözik „fiúsan”, „miért kell ennyire átvenni a roma stílust?” A kérdés első részére azt válaszolta az influenszer, hogy általában lazább ruhadarabokat, vagyis farmert, pólót, melegítőt és utcai cipőt visel, mert neki ez tetszik, és sokszor ez is kényelmes neki kismamaként. De elegánsabb ruhát is szívesen húz bakanccsal, esetleg magassarkú cipővel. A kérdés második részére így reagált:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Pokoli fájdalmak miatt ment kórházba, tűzszerészek jöttek ki hozzá: egy 1918-as gránátot operáltak ki egy férfi végbeléből
A toulouse-i sebész a lelet után azonnal riasztotta a francia hatóságokat, akik elszállították a hadianyagot. Az ügynek itt nincs vége, a férfi ellen eljárás indul.
Aligha felejtik el a toulouse-i Rangueil kórház orvosai a január 31-ről február 1-re virradó éjszakát, amikor egy 24 éves férfi esett be a sürgősségire, pokoli fájdalmakra panaszkodva. A fiatalember csak annyit árult el, hogy felhelyezett magának „egy tárgyat”, ami beszorult.
A bizarr ügyről elsőként beszámoló La Dépêche szerint az orvosi csapat hajnali 2 óra körül a műtőbe tolta a férfit, hogy eltávolítsák a rejtélyes holmit. Az operáció közben azonban a sebésznek elakadt a lélegzete: egy, az első világháborúból származó, 1918-as gránát került elő a páciens végbeléből.
„A műtét közben döbbentünk rá, hogy egy első világháborús lövedékkel van dolgunk, amit a férfi a végbelébe juttatott”
– nyilatkozta egy, a neve elhallgatását kérő kórházi forrás. A megdöbbenést azonnal felváltotta a félelem, hiszen senki sem tudhatta, hogy a rozsdás hadianyag robbanásveszélyes-e.
Az orvosok nem kockáztattak: azonnal riasztották a tűzoltókat, a rendőrséget és a tűzszerészeket. A kiérkező szakemberek átvették a szerkezetet, és az alapos vizsgálat után megállapították, hogy szerencsére már nem jelent veszélyt, így hatástalanították. Míg a tűzszerészek elszállították a különös leletet, a páciens vasárnap is kórházi megfigyelés alatt maradt. A történetnek azonban itt nincs vége. „Nem hagyjuk annyiban a dolgot, eljárást indítunk a fegyverjogi törvények megsértése miatt” – szögezte le a rendőrség.
Nem ez az első ilyen hajmeresztő eset Franciaországban. 2022-ben egy 88 éves férfi jelent meg a touloni kórházban egy hasonló, első világháborús lövedékkel a testében, akkor az intézmény egy részét ki is kellett üríteni a beavatkozás idejére.
Aligha felejtik el a toulouse-i Rangueil kórház orvosai a január 31-ről február 1-re virradó éjszakát, amikor egy 24 éves férfi esett be a sürgősségire, pokoli fájdalmakra panaszkodva. A fiatalember csak annyit árult el, hogy felhelyezett magának „egy tárgyat”, ami beszorult.
A bizarr ügyről elsőként beszámoló La Dépêche szerint az orvosi csapat hajnali 2 óra körül a műtőbe tolta a férfit, hogy eltávolítsák a rejtélyes holmit. Az operáció közben azonban a sebésznek elakadt a lélegzete: egy, az első világháborúból származó, 1918-as gránát került elő a páciens végbeléből.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Miközben a hideghullám miatt szó szerint az égből potyognak a megdermedt leguánok Dél-Floridában, a lakosok tömegesen kezdték leadni az állatokat. Az NBC6 South Florida kamerái rögzítették, ahogy
a Floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság sunrise-i irodájánál februárban egyetlen nap alatt több mint ezer példányt vettek át. Egyikük 50-100 állatot vitt be, egy másik pedig arról számolt be, hogy „több mint 100 fontnyi (mintegy 46 kilogramm) leguánt” gyűjtött össze rövid idő alatt.
A bizottság rendkívüli rendelettel tette lehetővé, hogy a lakosok ideiglenesen, külön engedély nélkül is befogják a hidegtől elkábult zöld leguánokat. Mindeközben másokról videók készültek, amint autóikban, törölközőkkel és hajszárítókkal próbálták melegíteni a hüllőket, ami viszont ellentétes az előírásokkal.
A zöld leguán nem őshonos Floridában, az 1960-as években került az államba. Mivel invazív faj, jelentős környezeti és gazdasági károkat okoz. Mint minden hüllő, a zöld leguán is ektoterm, vagyis testhőmérsékletét a külső környezet határozza meg.
„Floridában azonban megfigyelték, hogy a leguánok akkor kerülnek hidegsokkba, amikor a kinti hőmérséklet 10 Celsius-fok alá süllyed”
– magyarázta Natalie Claunch, az USDA vadvilág-kutató központjának biológusa. A hideg hatására anyagcseréjük és szívverésük lelassul, egyfajta kábult állapotba kerülnek, elveszítik izomkontrolljukat, és egyszerűen lepotyognak a fákról.
A hatóságok éppen ezért óva intenek mindenkit attól, hogy az állatokat otthon vagy az autóban próbálja felmelegíteni.
„A leguánok gyorsan fel tudnak ébredni a kábultságból”
– figyelmeztetett Shannon Knowles, a bizottság kommunikációs igazgatója. „A vadon élő leguánok védekezhetnek, ha nem tudnak elmenekülni: éles fogaikat és karmaikat, valamint hosszú, csapó farkaikat használják.”
Az ingatlantulajdonosok, vagy az ő beleegyezésükkel bárki, humánus módon elpusztíthatja a befogott állatokat, bár az állatkínzás elleni törvények rájuk is vonatkoznak. A Karib-térségben, ahol őshonosak, a leguánokat „a fák csirkéjének” is nevezik, húsukat és tojásukat is fogyasztják.
Miközben a hideghullám miatt szó szerint az égből potyognak a megdermedt leguánok Dél-Floridában, a lakosok tömegesen kezdték leadni az állatokat. Az NBC6 South Florida kamerái rögzítették, ahogy
a Floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság sunrise-i irodájánál februárban egyetlen nap alatt több mint ezer példányt vettek át. Egyikük 50-100 állatot vitt be, egy másik pedig arról számolt be, hogy „több mint 100 fontnyi (mintegy 46 kilogramm) leguánt” gyűjtött össze rövid idő alatt.
A bizottság rendkívüli rendelettel tette lehetővé, hogy a lakosok ideiglenesen, külön engedély nélkül is befogják a hidegtől elkábult zöld leguánokat. Mindeközben másokról videók készültek, amint autóikban, törölközőkkel és hajszárítókkal próbálták melegíteni a hüllőket, ami viszont ellentétes az előírásokkal.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Elhallgatott a kék bálnák éneke: éheznek, ezért nincs idejük és erejük párt találni
Egy brutális tengeri hőhullám miatt összeomlott a tápláléklánc Kalifornia partjainál. A hímeknek minden energiájukat az élelemszerzésre kell fordítaniuk, így nem marad erejük párt keresni.
A kék bálnák éneke csaknem 40 százalékkal csökkent Kalifornia partjainál az elmúlt hat évben, és a jelenség sokat elárul az óceánok állapotáról. A Monterey Bay Aquarium Research Institute kutatói hatéves vizsgálatuk során drámai visszaesést figyeltek meg. A hím kék bálnák énekükkel vonzzák a nőstényeket a párzási időszakban, így az ének elhalkulása a faj jövőjét is veszélyezteti – írta a LADbible.
A kutatók szerint a változást egy 2013-as tengeri hőhullám, az úgynevezett The Blob okozhatta. Ez a jelenség több mint 4,5 Fahrenheit-fokkal emelte meg az óceán hőmérsékletét, ami felborította a tengeri ökoszisztémát. majd
A felmelegedés miatt összeomlott a krillállomány, amely a kék bálnák étrendjének túlnyomó részét teszi ki. A hőmérséklet-emelkedés emellett mérgező algavirágzást is előidézett.
„Ez okozta a valaha dokumentált legkiterjedtebb mérgezést a tengeri emlősök körében. Nehéz idők voltak ezek a bálnák számára” – magyarázta John Ryan, a kutatóintézet biológiai óceanográfusa. „Ha egészen leegyszerűsítjük, ez olyan, mintha éhezve próbálnál énekelni. Minden idejüket az vitte el, hogy élelmet keressenek” – tette hozzá.
„Nem halljuk őket énekelni. Minden energiájukat a keresésre fordítják. Egyszerűen nem marad elég idő.”
A kutatás társszerzője, Kelly Benoit-Bird tengerbiológus szerint a jelenség az egész ökoszisztémára hatással van. „Amikor ilyen nagyon forró éveink és tengeri hőhullámaink vannak, ez több mint pusztán a hőmérséklet. Az egész rendszer megváltozik, és nincs krill. Így azok az állatok, amelyek kizárólag a krillre hagyatkoznak, lényegében pórul járnak” – mondta. „Ha nem találnak élelmet, miközben képesek bejárni egész Észak-Amerika nyugati partvidékét, az valóban nagyon nagy léptékű következmény.”
A tendencia pedig folytatódni látszik, mivel a BBC szerint tavaly nyáron a Csendes-óceánon a valaha mért legmelegebb hőmérsékleteket rögzítették.
A kék bálnák a Földön valaha élt legnagyobb állatok, átlagos testhosszuk 20 és 24 méter között van. Az 1900-as években a bálnavadászat majdnem a kihalás szélére sodorta a fajt, mígnem 1966-ban betiltották a kék bálnák vadászatát. Azóta állományuk növekedésnek indult, de most a klímaváltozás jelent új fenyegetést a számukra.
A kék bálnák éneke csaknem 40 százalékkal csökkent Kalifornia partjainál az elmúlt hat évben, és a jelenség sokat elárul az óceánok állapotáról. A Monterey Bay Aquarium Research Institute kutatói hatéves vizsgálatuk során drámai visszaesést figyeltek meg. A hím kék bálnák énekükkel vonzzák a nőstényeket a párzási időszakban, így az ének elhalkulása a faj jövőjét is veszélyezteti – írta a LADbible.
A kutatók szerint a változást egy 2013-as tengeri hőhullám, az úgynevezett The Blob okozhatta. Ez a jelenség több mint 4,5 Fahrenheit-fokkal emelte meg az óceán hőmérsékletét, ami felborította a tengeri ökoszisztémát. majd
A felmelegedés miatt összeomlott a krillállomány, amely a kék bálnák étrendjének túlnyomó részét teszi ki. A hőmérséklet-emelkedés emellett mérgező algavirágzást is előidézett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Nyíregyházi Állatparknak és a látogatóknak is egyik kedvence a jegesmedve család. Ootek és Jorek, a 2024 végén született bocsok nagyon élénkek, és sok vidámságot hoznak a hétköznapokba. Az állatkert ezért külön "Macihíradó"-ban számol be arról, hogy éppen mit művelnek a nagyra nőtt medve-gyerekek. Anyjuk Sznyezsána is felbukkan a videókban.
A legfrissebb kisfilm igazán viccesre sikerült, úgy tűnik, hogy a bocsok érzik a farsang közeledtét. Egy narancssárga bójával kezdtek játszani, ami végül az egyikük fejére került. Nehéz eldönteni, hogy kalapnak, vagy hatalmas csőrnek gondolta a maci, de a jelek szerint élvezte a játékszert.
A jegesmedve mama kétéves korig neveli a bocsait. Utána - ivel a fajmegőrzési programban érkezett szülőállatok utódai - a faj koordinátor ajánlásával másik állatkertbe kerülnek majd.