HÍREK
A Rovatból

Koronavírus-fertőzésben halt meg a Fazekas Gimnázium 54 éves tanára

A Pedagógusok Szakszervezetének vezetője szerint eddig hatvan tanár halt meg a több mint egy éve tartó járvány alatt.


Ötvennégy éves korában elhunyt a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium történelem szakos tanára - adja hírül az iskola honlapja.

Mint írják: „Fájdalommal tudatjuk, hogy kollégánk, F. Tóth Zoltán, a mai napon, 54 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Távozása mély fájdalommal tölt el mindannyiunkat. F. Tóth Zoltán tanár úr emlékét szívünkben megőrizzük.”

Fotó: Fazekas.hu

Mint kiderült, a tanár koronavírusos volt. Egy kollégája a Facebookon azt írja:

A hivatalos állásfoglalás szerint „nem volt szükséges” előre hozni az oltási rendben, mivel 54 éves volt és egészséges; az, hogy tanár is volt, aki az elmúlt hónapokban is hetente többször kényszerült bemenni az iskolájába, nem számított.

Egy volt diákja megemlékezésében azt írja: „Utoljára március közepén láttam őt, mikor pár dolog elintézése miatt be kellett mennem az alma materembe, a Fazekasba. Akkor még teljesen egészséges és boldog volt.”

Ugyanő meséli el azt is, hogy ha bármilyen gondjuk, panaszuk volt, a tanár mindig igyekezett segíteni. Az emlékező felidézi azt is, hogy mikor kórházba került, lelkesen látogatta meg, és rendszeresen kérdezett hogylétéről. Ezen kívül tanárként is kimagasló egyéniségnek tartotta.

F. Tóth Zoltánról Pikó András, Józsefváros polgármestere is megemlékezett, aki szülőként személyesen is ismerte a pedagógust. Mint írja,

„nagyszerű tanár, igaz ember volt. [...] emlékét megőrízzük Józsefvárosban.”

A kerületvezető posztja alatt Kerpel-Fronius Gábor, Budapest főpolgármester-helyettese is hasonlóan írt: „osztályfőnöke volt az egyik fiamnak. Nagyszerű ember volt, sokat köszönhettünk neki”.

F. Tóth Zoltán korábban az érettségi tételkészítő bizottság tagjaként is dolgozott, és a Történelemtanárok Egyletének munkájában is aktívan részt vett, az Egyezzünk ki a múlttal! projekt előadója és társszerzője volt, olvasható az Egylet Facebook-oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor bejelentése: „Háború Iránban! Magyarországon a terrorfenyegetettség készültségi szintjét megemeltük egy fokozattal”
A miniszterelnök szombat délutánra hívta össze a Védelmi tanácsot, hogy egyeztessenek a közel-keleti helyzetről.


Orbán Viktor szombaton délutánra összehívta a Védelmi tanácsot, miután az USA és Izrael közösen csapárt mértek Iránra.

A miniszterelnök a közösségi oldalán bejelentette:

"Háború Iránban! Magyarországon a terrorfenyegetettség készültségi szintjét megemeltük egy fokozattal!"

Később egy videóban közölte, hogy mit döntöttek:

Szerinte az iráni háború közvetett hatást gyakorolhat Magyarországra, a biztonsági helyzetünkre, "különös tekintettel az energia-biztonságunkra". Elmondta, hogy a Közel-Keletn magyar katonák teljesítenek szolgálatot, "őket nem érték el katonai csapások", jól vannak.

A miniszterelnök közölte, hogy a terrorcselekmények valószínűségének emelkedésével számolnak, egész Európában, "ahogy ez legutóbb is történt", főleg ott, ahol "jelentős számú migráns él" - mondta.

Hozzátette: Magyarország sokkal jobb helyzetben van, de a terrorfenyegetettség készültségi szintjét "ezzel együtt is megemlejük egy fokozattal".

Beszélt arról is, hogy a konfliktus miatt a világpiacon jelentős energia áremelkedésre készülnek. "Ebben a helyzetben kulcsfontosságú, hogy letörjük Zelenszkij elnök Magyarországgal szemben bevezetett olajblokádját" - közölte. Ezért hatályban tartják az Ukrajna elleni válaszlépéseket - mondta el Orbán Viktor.

VIDEÓ: Orbán Viktor bejelentése

Donald Trump szombaton bejelentette: az amerikai művelet célja az iráni rakéták és a rakétagyárak megsemmisítése. Hozzátette, hogy meg fogják semmisíteni az iráni haditengerészetet is. Az iráni néphez fordulva kijelentette: eljött az idő, hogy átvegyék a kormányzást, és arra kérte az embereket, hogy a támadás idején maradjanak biztonságos helyen. Hozzátette: "közel a szabadság órája". Válaszul az iráni Forradalmi Gárda rakétákat lőtt ki Izraelre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Amikor anya becsörög fotózás közben – Videó
A TISZA Párt vezetője az országjárása során a komoly beszédek után vidám pillanatokat is megélhet. Ilyen volt, mikor egy szelfi készítése közben hirtelen megszólalt a telefon.


Magyar Péter kampánykörúton van, ahol a komoly beszédek mellett előfordulnak vidám pillanatok is. Egy ilyen esetet videón is megmutattak. Az egyik esti rendezvényt követően a szokott módon a TISZA Párt vezetője épp szelfit készített egy lánnyal, mikor megszólalt a fiatal mobilja. A kijelző szerint "Anya" hívta a lányát.

A telefont azonban a politikus vette fel, és ő köszöntötte az asszonyt:

"Magyar Péter vagyok, Jó estét kívánok! Most le kell tennünk, mert fényképezkedünk. Mindjárt adom a lányát, minden jót"

- mondta a telefonba.

A kép végül elkészült, ahogy még sok másik is - derült ki a rövid felvételből.

VIDEÓ: Magyar Péter és "Anya"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Izraeli tévé szerint valószínűleg megölték az iráni legfőbb vezetőt, az iráni külügyminiszter reagált: „amennyire én tudom” Hámenei még él
Hivatalos megerősítés még nincs. Egy másik izraeli tévé szerint egyszerűen nem tudják elérni, állapota ismeretlen. A külügyminiszter szerint pedig életben van a vezető.


Izraeli tévécsatorna szerint egyre több jel utal arra, hogy a szombati izraeli csapásban megölték Ali Hámeneit, Irán legfőbb vezetőjét. A hírt a Channel 12 közölte névtelen izraeli forrásokra hivatkozva, de hivatalosan egyelőre nem erősítették meg – írta a Times of Israel.

Izrael közszolgálati tévéje, a Kan azt közölte, hogy Hámeneivel „nincs kapcsolat”, és állapota ismeretlen. A Channel 12 percekkel korábban még arról számolt be, hogy az izraeli értékelés szerint Hámenei „legalábbis megsérült”.

A tévécsatorna szerint az értesülés nem műholdfelvételeken alapul, amelyek Hámenei elnöki rezidenciájának lerombolását mutatják, hanem névtelen forrásoktól származik.

A Channel 12 arról is beszámolt, hogy a mai csapások „nagyon jelentős kárt” okoztak az iráni rezsim vezetésének és katonai parancsnokainak, miután az Egyesült Államok és Izrael összehangolt csapásokat hajtott végre iráni célpontok ellen. Több vezetői és katonai objektumot is találat ért, izraeli források szerint pedig a műveleti célpontok között szerepelt az iráni legfelső vezetés is.

Válaszul Irán rakéta- és dróntámadásokat indított, többek között amerikai támaszpontok ellen a térségben, és kemény megtorlást helyezett kilátásba. A mostani eszkaláció előzménye a 2025-ös iráni–izraeli háború volt. Izraeli tisztségviselők már akkor jelezték, hogy a legfelső iráni vezetés elleni célzott likvidálást sem zárják ki.

Később Irán külügyminisztere reagált, ő azt közölte, hogy Hámenei még él, „amennyire én tudom”. Abbas Araghchi az NBC Newsnak adott interjújában nyilatkozott. Az élő adásban azt is elmondta, hogy két parancsnok meghalt a csapásokban, de a rezsim magas rangú tisztviselői túlélték.

„Minden magas rangú tisztviselő életben van” – közölte. „Tehát mindenki a helyén van, és kezeljük ezt a helyzetet, és minden rendben van"

- írja a Times of Israel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Videó: Orbán és Szijjártó közösen főztek egy „kolis menűt”, mert erőt kellett gyűjteniük a Védelmi tanács ülése előtt
Kiderült az is, hogy miért rántotta készült sajttal, és ki milyen feladatot vállalt magára az ebéd megfőzésében.


Orbán Viktor és Szijjártó Péter a Védelmi tanács ülése előtt közösen készítettek meguknak ebédet. Erről egy videót is megosztottak, melyen bemutatták, hogy főzték a "kolis menűt", azaz rántottát sajttal.

A tojást a miniszterelnök kavargatta, míg a sajtot a külügyminiszter vágta fel.

Elmondták, hogy egész nap nem ettek, ezért most "erőt kell gyűjteniük". Azt is elárulták, hogy ezt szokták elkészíteni, de csak azért, mert "rántottát minden férfi tud készíteni". "Ennyit tudunk" - mondta a miniszterelnök, bár hozzátette, hogy ugyan böjt van, de ha lenne hús, akkor azért más lenne a helyzet.

Végül az ételt "testvériesen" elosztották, és távozás előtt még rendet raktak. "Nem hagyunk kuplerájt. Rendnek kell lennie" - tette hozzá Orbán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk