Kiderült, hányszor érdemes szerelembe esni a házasság előtt
A Women’s Health szerint 15 pasival kell csókolóznod, és legalább kétszer szerelmesnek lenni, mielőtt rátalálhatsz az igazira. Más forrás szerint három-öt pasiba kell beleszeretni, mielőtt megházasodsz – írja az Elite Daily.
Bár a statisztikák megkérdőjelezhetőek, egy valami azonban mindegyikből kiviláglik: nem szabad összeházasodni az első fiúval vagy lánnyal, akivel összejöttél.

Persze semmi baj az iskolai szerelmekkel. De nem árt, ha a tiniszerelem és a boldogító igen között megismersz másokat is, új élmények érnek, elkövetsz egy-két hibát és még néhányszor szerelembe esel. És most nem csak emberekről beszélünk!
Az emberi lélek mohó. Nem elégszik meg a testi vonzalommal és a szexuális feszültséggel.
Szerelmet akar. Őrjítő, mindent felemésztő szerelmet. Több területen is ki kell elégítenünk, mielőtt megállapodik a „nagy ő” mellett.
Ha az alábbi hat szerelem elkerült, még nem állsz készen a házasságra:
1. Szerelembe esni magaddal
Önmagad szeretete a legfontosabb. Amíg nem ásol elég mélyre, hogy megtaláld önmagad szeretetét, nem leszel képes elfogadni másokét sem.
2. A munkáddal
Életed legnagyobb részében a munkáddal fekszel és kelsz. Ez inspirál és etet. A munkád a gyermeked, a szerelmed, a boldogságod forrása, nélküle elveszettnek, jelentéktelennek érzed magad. Ha még nem találtad meg az igazit, ne add fel a keresést! Valahol vár rád.

3. A lakhelyeddel
Mielőtt megtalálod álmaid házastársát, meg kell találnod álmaid városát. Bele kell habarodnod a lakhelyed energiáiba. Imádnod kell az illatát, a zamatát, a báját.
Úgy kell ismerned titkos pontjait, mint szerelmed erogén zónáit. Ha az utcákról hiányzik a románc, a hálószobában sem találod meg.
4. A legjobb barátoddal
Életed szerelme nem jelentheti azt, hogy elveszíted a barátaidat. Ha feltétel nélkül szereted a legjobb barátodat, nincs szükséged helyette másik, mélyebb kapcsolatra.
Ha szereted a barátodat, megtanulsz szeretni valakit anélkül, hogy testi vonzalom vagy kapcsolat lenne köztetek. Rájössz, hogy törődhetsz másokkal anélkül is, hogy hozzájuk érnél.

5. Az álmaiddal
Az emberek jönnek-mennek, de az álmaid veled maradnak. Álmok nélkül csak félember vagy, csak félig élsz. Nem áldozhatsz fel egy álmot egy emberért. Ha megteszed, örökké őt fogod hibáztatni érte.
6. A saját életeddel
Ha szereted a saját világodat, nem keresel valakit csak azért, hogy bevezessen a sajátjába. Ha kialakítottad a saját kényelmes élettered, nem csábíthat el valaki másé.
Akinek megvan a saját életformája, tudja, hogy számára az a legjobb. Ugyanakkor aki ennyire nagyra értékeli a saját idejét és terét, sosem érzi úgy, hogy nincs helye benne másnak.
