Így állíthatod át a biológiai órádat, hogy sokkal jobban aludj – egy volt kommandós tanácsai
Aldo Kane, aki korábban a brit haditengerészetnél szolgált, tíz napot töltött el egy nukleáris bunkerben úgy, hogy végig nem tudta, mennyi az idő. A tudósok ez idő alatt megfigyelték belső biológiai órájának működését, és azt állapították meg, hogy fény nélkül Kane teste nem tudta „beállítani magát”, hogy érzékelje az időt.
Ebből a kísérletből Ella Al-Shamani fejlődés-biológus olyan következtetéseket vont le, amelyek segíthetnek az időzóna-átrepülések legyőzésében, az alvásminőségünk javításában, abban, hogy mikor a legjobb edzeni é nem utolsósorban abban is, hogy miként gyűrjük le a fáradtságunkat éjszakai munka idején – írta a Daily Mail
A volt tengerészgyalogossal végzett kísérletnek három szakasza volt. Először meg kellett próbálnia érzékelnie az időt csupán a belső biológiai órájára hagyatkozva. A második szakaszban három napig teljes sötétben hagyták, ami három órával kizökkentette őt a valóságos időből. A harmadik szakasz az időzóna-átlépésről szólt. Al-Shamani ugyanis öt órával korábban ébresztette őt fel, mint ahogyan Kane normális körülmények között kelni szokott.

A biológusnő elismerte, hogy a kísérlet elment az egykori kommandós végső tűréshatáráig, és kifejezetten rossz hatást tett rá mentálisan.
Ellenben rávilágított az emberi biológiai óra fontosságára, az egészségre, a boldogságra és a teljesítőképességre gyakorolt hatására.
Ella Al-Shamani szerint éppen ezért érdemes belenyúlni bizonyos esetekben ebbe az „óraszerkezetbe”. Akinek például gondjai vannak az időzóna-átlépéssel, akkor fény és sötétség időzített adagolásával vissza lehet állni a rendes irányba. Az interneten számos web-oldal és applikáció segíthet, bárhol is vagyunk a világon, amelyek segítségével kiszámoljuk a számunkra legkedvezőbb időzítést.
Ha koránkelők akarunk lenni, úgy állíthatjuk biológiai óránkat korábbra, hogy világos, vagy el nem húzott függönyös szobákban alszunk, és kimegyünk a szabadba napkeltekor.
Ha minden nap eltöltünk két órát reggeli, természetes fényben, testünk egy órával korábban ébred fel, és ez minden éjjel egy órával több alvást jelent.

Ahol hajnali madarak szólnak, ott könnyebb erre átállni. Ehhez azonban biztosítani kell az éjszaki sötétséget, különösen káros lehet a bekapcsolva maradt okostelefonok vagy tabletek kék fénye.
Aki éjszakai munkát végez, annak igyekeznie kell, hogy legyen egy szigorú napi rutinja.
A nappali alvóknak célszerű szemvédő maszkot viselniük, és amikor a munkából hazamennek, viseljenek fényszűrő napszemüveget, a lehető legkevesebb kék fénynek tegyék ki magukat, hogy könnyebben el tudjanak aludni.

A biológusnő arra is felhívja a figyelmet, hogy éjjel, vérnyomásunk és hőmérsékletünk, hogy takarékoskodjon az energiával, alacsonyabb lesz, ettől bágyadtabbak leszünk. Éppen ezért a hajnal nem a legmegfelelőbb idő a testnevelésre vagy bonyolult agyi tevékenységre. Ugyanakkor reggel célszerű jól belakmározni, mert gyomrunk aktívabb és anyagcserénk is hatékonyabb. Az olyan agymunkákhoz, mint például az írás, vagy a tervezés, a legjobb időszak a késő délelőtt, míg a sportolást a legjobb eredménnyel később űzhetjük. Este nem jó sokat enni, mert akkorra már gyomrunk az éjszakai pihenésre készül. Amikor alszunk, testünk minden elszenvedett károsodást kijavít. Ha ezeket a napi ciklusokat betartjuk, jobban felkészülünk a mindennapi életre. A belső biológiai óránk ugyanis mindenre figyel – vélekedik Ella Al-Shamani.