Íme a titok, hogyan tudd meg, rusnya nő vagy-e
A Púder 55. adásával nem az a legnagyobb probléma, hogy Megyeri Csilla vállalhatatlanul közönséges és a normális női gondolkodásra igazi szégyent hozó felkonffal indított.
És nem is az a legnagyobb gond vele, hogy két huszonéves csajszi és egy belgyógyász-háziorvos-esztétikai szakorvosnő a plasztikáról és egyéb szépészeti beavatkozásokról társalog úgy, mintha ezek természetes dolgok lennének. Sugallva ezzel, hogy amelyik nőnek nincs botox a homlokában, implantátum a mellében, vagy nem jár hialuronsavas ajakfeltöltésre, az bizonyára nincs tisztában azzal, mi mindent tehetne önnön szépségéért és önbizalmáért. Így ő nagyobb valószínűséggel tartozik a "rusnyább társaink" kategóriába.
Nem is az a legnagyobb gond vele, hogy a Miss World Hungary-döntős kislány büszkén meséli, hogyan állt szülei elé 14 évesen az ultimátummal, hogy jobban teszik, ha azonnal gyűjteni kezdik neki a pénzt mellplasztikára.
A legnagyobb gond az adással az, hogy a műsor készítői közül senki nem kérdőjelezte meg sem a felkonfot, sem az utána elhangzott számtalan mondatot, amelyek hallatán csak pislogás nélkül mered az ember lánya a képernyőre.
Sem a szerkesztő, sem a felelős szerkesztő, sem az Alföld Televízió igazgatósága, sem a műsorvezető - senki. Mindenki úgy gondolta, hogy ez az élő hatású - tehát előre rögzített - beszélgetés úgy, ahogy van, vállalható, nyilvánosságra hozható. Sőt: jó, érdekes és hasznos. Újragondolást, vágást, végső esetben feliratozással való öntisztázást nem igényel.
A másik lehetséges forgatókönyv szerint észrevették, mi minden gáz ebben az adásban, akár többen is - de nem szóltak. Ki tudja, miért. Mondjuk azért, hogy ne zúdítsanak ezzel plusz utómunkát a saját nyakukba? De lehet, hogy más miatt. Nincs túl magas nézettsége az Alföldnek, nem lesz ebből botrány, ne álljunk le ilyenekkel húzni az időt.
Hadd gondolja azt a képernyő elé ülő, önmagát kereső tizenéves, sikeres életét építgető huszonéves, és az érett, tapasztalt, ötven feletti nő, hogy amit itt hall, az ma a normális.
Hogy a szép nők igenis kreatívabbak, többre méltóak, mint a rusnyák. Hogy társadalmilag helyes a szép nőket és "rusnya társaikat" feketén-fehéren megkülönböztető szóhasználat, valamint önmagunk automatikus besorolása az előbbi kategóriába.
Félreértés ne essék: sose baj az, ha egy hölgy, nézzen ki bárhogy is, kérdés nélkül szépnek érzi és gondolja magát, sőt, egy tévés műsorvezetőnél ez szükséges is (egy bizonyos szintig). De más dolog belülről, a többiekkel szembeni ítélkezés nélkül, az önnön hibáinkról meg nem feledkezve tudni ezt, és megint más ítélkező, megkülönböztető szavakat harsogni. Egy pillanatig sem gondolva, hogy talán nem mindenki véli rólunk automatikusan ugyanazt, amit mi vélünk magunkról.
Végképp nem ismerve a tényt, hogy a szép-rusnya kategória nem létezik. Soha nem is volt ilyen, és soha nem is lesz.
Ő itt szép nő?
És ő?
Mindhárom példára hoztál valamilyen ítéletet, de egy másik ember egészen mást mond rájuk, és az ő ítélete pontosan annyit ér, mint a tied.
Abszurdum egy tévéadást a "szép és rusnya nők" elkülönítésének irreális gondolatára alapozni, és abszurdum, hogy ezt senki nem veszi észre a készítők közül. Egy tévés csapat egy médiaterméket gyárt, amely tereli, sőt meghatározhatja a fogyasztók gondolkodását, lelki és szellemi fejlődését - és a csapat emiatti felelősségérzetének halvány nyomát sem látjuk. Pedig lennie kellene, még egy kis, helyi nézettségű Alföld Televízió esetében is. Ugyanis minden a kis dolgokból indul ki.
A negatív reklám is reklám, csak hát a negatív reklám negatív megítélést hoz.
Az igényes gondolkodású közszereplőnek - véleményem szerint - nem mindegy, hogy mi kapcsán beszélnek róla.
Ha tetszett a cikk, oszd meg!
