ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Hogyan maradjatok ezer évig barátok? Olyanok árulták el titkukat, akik 20, 30, 40 vagy 50 éve barátkoznak

Vannak, akiket az emlékek tartanak össze, mások pedig családtagnak érzi barátjukat.
Kép: Pixabay - szmo.hu
2019. május 06.



A Huffington Post oldalán mutatkoztak be olyan párosok, akik évtizedek óta barátok, és azt is szívesen megosztották, mi lehet a szövetségük titka. A legtöbben azt mondják: a humor, a közös emlékek és egymás támogatása tartja össze őket hosszú évek óta.

Dingding és Leilei: 15 év

"Akkor lettünk barátok Leilei-el, amikor egy középiskolába jártunk Kínában. Barátok lettünk, mert imádtuk egymás stílusát, és hasonló humorérzékünk van. Barátságunk korai szakaszaiban állandóan együtt voltunk, és a hobbink is közös volt. Az iskolák elvégzése után már nem élünk egy városban, ám végül az életutunk mégis hasonló lett.

Folyamatosan tartottuk a kapcsolatot, segítettünk egymásnak sok mindenben a ruhaválasztástól a párkeresésig. A 20-as éveinkben aztán már ritkábban beszélgettünk, de mindig jelen voltunk egymás életének nagy pillanataiban.

Végül mindketten ugyanazon a nyáron találkoztunk éltünk szerelmével.

Manapság mindketten a családdal foglalkozunk a legtöbbet, de egymást sem hanyagoljuk el. Egész éltemben mellettem volt, olyan, mintha a nővérem lenne." - Dingding Hu

Maggie és Emmely: 20 év

"Amikor találkozunk, az mindig olyan, mintha egy perc sem telt volna el egymás nélkül. A férjem azt mondta nekem, miután találkozott Emmelyvel, hogy olyanok vagyunk, mint a testvérek, és jó látni, hogy van valaki, aki előtt a legkiszolgáltatottabb oldalam is megmutathatom úgy, hogy biztos vagyok abban, hogy nem fogja felhasználni ellenem.

Rengeteg közös emlékünk van, harcoltunk, nevettünk, és akkor is ő a legjobb barátom! - Maggie H.

Tom és Mary: 22 év

"Soha nem fogom elfelejteni az első pillanatot, amikor láttam Maryt, és az jutott eszembe, milyen menő ez a csaj. Egy dögös dzsekiben és baseball sapkában volt. Elválaszthatatlanok voltunk a középiskolában és minden időt együtt akartunk tölteni, mielőtt a főiskola miatt egy másik városba költözik.

Később már nem éltünk ugyanabban a városban, mégis vettük a fáradtságot, hogy utazzunk egy kicsit és lássuk egymást. Mindig képesek vagyunk ott folytatni, ahol abbahagytuk. A kapcsolatok sokszor kemények és változóak, a mienknek az a titka, hogy mindig van benne lehetőség a változásra és fejlődésre. - Tom W.

Camille és Lauren: 30 év

"Lauren és én már a legjobb barátok vagyunk, szó szerint a születésünk óta! Anyukáink barátok voltak, és amikor Lauren született, és anyukám elment, hogy meglátogassa őket a kórházban, akkor derült ki, hogy terhes velem! Még mindig a legjobb barátok vagyunk a mai napig, és ez 30 éve volt. Később elköltözött Ázsiába, amikor mi körülbelül 6 évesek voltunk, de mindig leveleztünk, és mindig volt nagyon boldogok voltunk, ha hazajött.

A legfontosabb kapocs nálunk a rengeteg emlék, és bár nagy különbözőek vagyunk a személyiségben, mindig egymás mellett állunk a jó és a rossz időkben.

Van egyfajta hűség köztünk, egy nagyon erős védelmi és szeretetkötelék, amiről nem kérdés, hogy életünk fennmaradó részében is tartani fogjuk.

A felnőtt életünk többségében különböző országokban éltünk, de minden alkalommal, amikor látjuk egymást, olyanok leszünk, mint a gyerekek. Mindketten nagyon büszkék vagyunk egymásra az életben elért eredményeire."- Camille W.

Lisa és Tom: 43 év

"13 voltam és új házba költöztünk, ahol úgy döntöttem, gyermekekre fogok vigyázni. Egy nő a házban lecsapott a lehetőségre, és amikor először mentem hozzájuk, egy fiú jött szembe, aki nagyjából annyi idős volt, mint én.

Kiderült, hogy két évvel fiatalabb és a szülők még nem tartják elég érettnek arra, hogy vigyázzon a kisebb testvéreire. Aztán végül úgy alakult, hogy én vigyáztam a testvéreire, és közben nagyon jóban lettünk.

Ma is évente többször találkozunk, ő az egyike az én legrégebbi barátaimnak.

Sikeres ember, házas és 4 nagy gyermeke van és nagyon élénk társasági életet él. Én kevésbé vagyok nyitott, és úgy általában nagyon különbözünk, mégsem áll be a szánk, amikor találkozunk, mert bármiről tudunk beszélni.

Amellett, hogy valódi figyelmet szentelünk egymásnak, úgy gondolom, hogy közös történetünk is nagy szerepet játszik abban, hogy jól megértjük egymást. Egy nem hagyományos családban nőttem fel, de Tom-nak sosem kellett bemutatni ezeket a kapcsolatokat. Szeretem azt a tényt, hogy alig emlékszem olyan időszakra, amikor nem ismertem Tomot" - Lisa Lavia Ryan



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Megjelent a 2024/2025-ös tanév rendje, ilyen hosszúak lesznek a tanítási szünetek
Nagyjából 180 napot kell majd iskolába járniuk a diákoknak. A téli szünet december 20-án, a nyári szünet pedig június 21-én kezdődik majd a következő tanévben.


Megjelent a Belügyminisztérium rendelettervezete a 2024/2025-ös tanév rendjéről, vette észre az rtl.hu.

Ezek szerint a tanítási év első tanítási napja 2024. szeptember 2. (hétfő) lesz. Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2024. október 25. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2024. november 4. (hétfő).

A téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2024. december 20. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2025. január 6. (hétfő) lesz. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2025. április 16. (szerda), míg a szünet utáni első tanítási nap 2025. április 28. (hétfő) lesz.

A nyári szünet 2025. június 21-én kezdődik és augusztus 31-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap június 20. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2025. szeptember 2. (hétfő) lesz.

A végzős középiskolásoknak az utolsó tanítási nap a középfokú iskolákban 2025. április 30. (szerda), míg a két évfolyamos részszakmára való felkészítést folytató szakiskolákban 2025. május 30. (péntek) lesz.

A tanítási napok száma oktatási intézménytípusonként változik. A legtöbb intézményben, kivéve a gimnáziumokat, szakgimnáziumokat és szakiskolákat, az éves tanítási napok száma 183. A nappali oktatás rendje szerint működő szakgimnáziumokban a tanítási napok száma 179 lesz, míg a gimnáziumokban és szakiskolákban 180 tanítási napot tartanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Nem született meg a baba? Így úszhatják meg a büntetést a gyermektelen babaváró hitelesek
Jelenleg is van lehetőség méltányossági eljárásra bizonyos esetekben. Kedden azonban elfogadtak egy törvényt, ami majd enyhítheti a gyermektelen babaváró hitelesek terheit.


A kedden elfogadott törvény enyhítheti a gyermektelen babaváró hitelesek terheit: nem feltétlenül kell visszafizetniük a kamattámogatást, ha nem született meg a vállalt gyermek – írja a Bank360.hu. A méltányossági eljárás pontos feltételei még nem teljesen tisztázottak, de ígéretes lehetőségeket rejt a törvény.

Az új szabályozás szerint a babaváró és csok hitelesek is reménykedhetnek, de a változások leginkább az első babaváró hiteleseket érintik.

Vrazsovits Rita, a Bank360.hu szakértője elmondta, hogy a törvény időzítése nem véletlen, hiszen sokaknak idén júliusban jár le az öt éves határidő a gyermekvállalásra. Ha nem teljesítették a feltételeket, akkor 2 millió forint körüli összeget kell visszafizetniük, ráadásul a fennmaradó tartozást magasabb kamatokkal törleszthetik tovább, ami akár a többszörösére is növelheti a korábbi, legfeljebb 50 ezer forintos törlesztőrészletet.

Az államháztartásról szóló törvény egy új bekezdéssel egészült ki, ami szerint

a kormányhivatalok méltányossági eljárás keretében részben vagy egészben lemondhatnak az államot megillető követelésről.

A pontos részletek egy kormányrendeletben lesznek meghatározva, amely tisztázza, hogy milyen körülmények között lehet elengedni a büntetést, ha nem teljesültek az állami támogatás feltételei.

Jelenleg is van lehetőség méltányossági eljárásra bizonyos esetekben:

  • Ha a pár egyik tagja megváltozott munkaképességűvé vált, és ezért nem tudtak gyermeket vállalni.
  • Ha igazoltan részt vettek lombikbébi programban, de nem jártak sikerrel, illetve ha a program során derült ki, hogy egészségügyi okok miatt a terhesség nem javasolt.
  • Ha a párnak orvosi igazolása van arról, hogy nem javasolt a terhesség.

    Ezen felül legfeljebb 24 hónapos részletfizetést lehet kérvényezni, ha az egy összegben történő visszafizetés aránytalanul súlyos terhet jelentene a család jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire tekintettel.

    A törvénymódosítás célja, hogy a méltányossági eljárás és az államháztartási törvény szabályozása összhangba kerüljön, ami remélhetőleg további könnyítéseket hoz a babaváró hitelesek számára.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

  • Ajánljuk

    ÉLET-STÍLUS
    A Rovatból
    Készpénzfelvétel horroráron: évi 100 ezer forint felett az átlagbér költsége
    És ha valaki igazán körültekintő, még a „pénzügyi rezsicsökkentést” is kihasználja, akkor is kábé ennek a felét kell kifizetnie.


    Képzeljük el, hogy az átlagbért egyszerűen ATM-ből akarjuk kivenni. Az Azénpénzem.hu szerint ennek az éves költsége könnyedén meghaladja a 100 ezer forintot. És ha valaki igazán körültekintő, még a „pénzügyi rezsicsökkentést” is kihasználja, akkor is kábé ennek a felét kell kifizetnie.

    A parlament 2013 novemberében fogadta el a „pénzügyi rezsicsökkentés” szabályait. 2014 februárja óta vehetnek fel banki ügyfelek díjmentesen havi 150 ezer forintot, legfeljebb két részletben. Az ötlet az volt, hogy csökkentsék a tranzakciós illeték költségeit, amit a kormány vezetett be. De nézzük meg, hol is tartunk most.

    Az ingyenes készpénzfelvétel összege bevezetésekor éppen az akkori átlagkeresetnek felelt meg, ami 2013-ban 151118 forint volt a KSH adatai szerint. Azonban az idei első negyedévben az átlagkereset kedvezmények nélkül 414,3 ezer, kedvezményekkel 428,8 ezer forint. A medián érték pedig épp csak 500 ezer forint alatt van.

    A portál számításai szerint, ha valaki az átlagbért ATM-ből veszi fel, annak havonta átlagosan 8,6 ezer forintot kell kifizetnie. Így a költsége évente meghaladja a 100 ezer forintot. Ha még a „pénzügyi rezsicsökkentést” is figyelembe vesszük, akkor is havonta majdnem 4000 forintot kell fizetni a készpénzért. És ez csak akkor igaz, ha az illető mindig a legkedvezőbb megoldást választja, vagyis a bank saját ATM-jét használja. Így is évente közel 50 ezer forintra rúg a költség.

    A költségek között még nem is szerepel a számla havi díja és a kártya költsége, amelyek egyre magasabbak. Rossz taktika, ha valaki mindig csak a szükséges készpénzt veszi fel az ATM-ből.

    Több bank minimum vagy fix díjat alkalmaz. Például az OTP idegen ATM használatáért 1581 forintot számláz. Ha valaki 10 ezer forintot vesz fel, a költsége majdnem 16 százalék. A Raiffeisen Mindennapok számláját használóknak még saját ATM esetében is 8,8 százalék, a CIB-nél pedig 12,2 százalék. Minél nagyobb összeget veszünk fel, annál kisebb a költséghányad, de még így is jelentős összegekről beszélünk.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    ÉLET-STÍLUS
    A Rovatból
    Autók tízezreiről kell leszerelni a zöld rendszámot egy új törvénytervezet szerint
    A tervezet célja, hogy kizárólag a tisztán elektromos és zéró kibocsátású járművek kapják meg a kedvezményeket. A plug-in hibridek így elveszítenék a zöld rendszámot.


    Új törvénytervezet látott napvilágot a héten, amely szerint szeptember elsejétől a plug-in hibrid autók nem kaphatnának zöld rendszámot Magyarországon, tudta meg a Pénzcentrum.

    A javaslat szerint a már kiadott zöld rendszámtáblákat is le kell cserélni legkésőbb 2026. november 30-ig.

    A tervezet célja, hogy a zöld rendszámmal járó kedvezményeket a jövőben kizárólag a tisztán elektromos és zéró kibocsátású járművek vehessék igénybe.

    Ha a javaslat átmegy, a plug-in hibrid autók tulajdonosai elveszítik azokat a különleges kedvezményeket, mint az ingyenes parkolás, regisztrációs adómentesség, teljesítményarányos gépjárműadó-kedvezmény, cégautóadó-mentesség és az adásvételkor fizetendő vagyonszerzési illeték mentessége – ezek jelenleg mind járnak a zöld rendszámnak köszönhetően.

    A rendszámcsere nem azonnal történne meg, hanem legkésőbb a következő műszaki vizsga alkalmával.

    A Belügyminisztérium adatai szerint május végéig több mint 41 ezer ilyen autó kapott zöld rendszámot Magyarországon.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: