KÉK HÍREK
A Rovatból

Hazudott az anyuka, aki szerint a trolivezető direkt elszakította őt 5 hónapos gyerekétől

Kimondta a bíróság, hogy valótlan tényeket állított, illetve részben valós tényeket hamis színben tüntetett fel.


Elvesztette a BKV elleni pert az a fiatal anyuka, aki még márciusban vádolta meg azzal a 75-ös troli vezetőjét, hogy rácsukta az ajtót, miközben a babakocsiban ülő öt hónapos gyereke egy idegennel maradt az utcán - írja a Blikk.

A nő elmondása szerint a sofőr nem volt hajlandó kinyitni az ajtót, csak a következő megállónál állt meg, és az ajtócsukáskor a babakocsi is megsérült.

A BKV másnap reagált a történetre: a kamerafelvételekre hivatkozva leírták, hogy a gyerek a babakocsiban nem idegenekkel maradt a megállóban, hanem egy fiatalabb nővel, aki már a felszállás előtt is vele volt, tehát az anyával és a gyermekkel együtt utazott.

A cég közleménye szerint miután a troli elindult, a nő nem ment oda a sofőrhöz jelezni a problémát, hanem az első és a második ajtó közötti részen megállt, és más utas sem panaszkodott. Semmilyen verbális agressziót nem tanúsított a sofőr, hiszen nem is panaszkodott neki senki. A babakocsi sem rongálódott meg, mivel azt az alacsonypadlós trolikon található automatika nem is engedné.

Az ügyet a Miskolci Törvényszék tárgyalta, és most a BKV-nak adtak igazat.

Az ítéletben az áll: a nő valótlan tényeket állított, illetve részben valós tényeket hamis színben tüntetett fel. A nőnek ezért valamelyik országos médiumban bocsánatot kell kérnie, valamint 500 ezer forint (+ kamatok) sérelemdíjat kell fizetnie a BKV-nak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Megölték azt a hajléktalant, akinek 7 millió forintnyi kártérítést akart átadni ügyvédje
Holtan találták meg azt a hajléktalant, akit korábban gyilkossággal vádoltak. A férfi korábban 819 napig volt a rácsok mögött.


Előbb hazatért Romániába az a budapesti férfi, akit korábban felmentettek a gyilkossági vád alól, majd 2025. október 3-án holtan találtak Brassó közelében egy elhagyatott házban – számolt be róla az RTL Híradó. A hatóságok emberölés miatt nyomoznak.

Az ügyvédekhez a nagynéni fotót küldött a román halotti bizonyítványról, majd az adatokat ellenőrizték a román nyilvántartásban. Balogh Csilla Tünde ügyvéd így fogalmazott: „Védencem nagynénje tájékoztatott, hogy sajnálatos körülmények között 2025. október 3-án elhunyt, és erre tekintettel ellenőriztem a román nyilvántartást.”

„Ezzel összefüggésben emberölés bűntette miatt büntetőeljárás van folyamatban”

– mondta Balogh Csilla ügyvéd.

A férfinak 5,7 millió forint kártérítést ítéltek meg, ami a késedelmi kamatokkal együtt már valamivel több mint 7 millió forintra hízott, mire az összeg az ügyvédi letétbe került.

Információk szerint a férfi fia Svédországban él, novemberben hazamegy Romániába; akkor indulhat a hagyatéki eljárás, amelynek végén hozzájuthat a pénzhez.

„Felmentették az ellene emelt vádak alól, emiatt a 819 napnyi letartóztatás alaptalannak bizonyult.

A Magyar Állammal szemben ügyfelem polgári pert kezdeményezett” – közölte Kós Krisztián, ügyvéd.

A történet előzménye: a férfit azzal vádolták, hogy 2017 decemberében megölte akkori párját, egy 43 éves nőt. A bíróság végül jogerősen felmentette; „A vádlottat az ellene emberölés bűntette, a Btk. 160. szakasz első bekezdés, második bekezdés d) pontja miatt emelt vád alól felmenti” – hangzott el egy 2020 decemberi felvételen.

A nagynéni telefonon ezt mondta: „Nagyon zavart, rossz állapotban volt, amikor beállított. Azt mesélte, hogy először a családját kereste meg, de onnan eljött. Befogadtam. Amikor nálam lakott, állandóan a budapesti börtönről beszélt. Rémálmai voltak, sokszor felriadt, és azt kiabálta, hogy megtámadták.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
Elszabadult egy Bizmut Mátészalkán, 4 kilométert száguldott és 3 váltót letarolt, mielőtt megállt
A Mávinform vasárnap közölte az ügy részleteit, miután a motorkocsi Nyírcsaholynál megállt. A hajnali késések után pótlóbusz járt, 7:30-ra újraindult a forgalom.


Hajnali 2 órakor Mátészalkán egy műszaki hiba miatt leállított Bz motorkocsi önmagátül elindult. Az eset során három váltót megrongált, majd mintegy 4 kilométer után Nyírcsaholy közelében megállt.

„Éjjel 2 órakor eddig tisztázatlan körülmények között Mátészalka állomásról egy műszaki hiba miatt szombaton leállított Bz motorkocsi elindult, 3 váltót megrongálva kigurult az állomásról és mintegy 4 kilométer megtétele után Nyírcsaholy közelében megállt”

közölte a Mávinform vasárnap.

A hajnali járatok az incidenst követően késtek. Egy darabig pótlóbusz közlekedett az érintett szakaszon. Reggel fél nyolcra újraindult a forgalom Mátészalka és Tiborszállás között. Az eset körülményei egyelőre tisztázatlanok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Megrázó részletek derültek ki az ausztriai balesetről: egy ötgyermekes családapa is az áldozatok között van
A rendőrség szerint egy dél-stájer sofőr előzés közben, ittasan ült a volánnál. Az áldozatok Ausztriába ingáztak a jobb megélhetés reményében.


Szombat hajnalban tragédia történt az ausztriai A9-es autópályán: egy ittas sofőr előzés közben hátulról belerohant egy magyar rendszámú autóba. A kocsi a brutális ütközéstől lángra kapott, a benne ülők nem tudtak kijutni.

Az osztrák rendőrség szerint a gázoló egy dél-stájerországi férfi. A hatóságok a helyszínen elvették a jogosítványát, és most kórházban ápolják.

Az áldozatok Baranya megyéből származtak:

egyikük Királyegyházán élt, a másik pedig Tésenyből indult munkába, ötgyermekes édesapa volt. Mindketten Ausztriába ingáztak, hogy eltartsák a családjukat

– írja a Bama.hu.

A megyei lap olvasói szerint az egyik férfi korábban a Szentlőrinci SE, az NB II-ben szereplő csapat, játékosa volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia: méhraj ölte meg az apát és lányát, miután a nő nekicsapódott egy kaptárnak
A rendőrség vizsgálja a történteket. Egyelőre csak annyi biztos, hogy az áldozatok még éltek, amikor a mentők megérkeztek. A tragédia Brazília déli részén történt.


Az 54 éves Silvana da Fatima Braganca da Luz elvesztette uralmát a teherautója felett Brazíliában, egy földúton Vacaria mellett, emiatt a jármű egy méhkasnak ütközött, ami miatt rajzásban kezdtek a méhek. Édesapja, a 79 éves Raul Portela da Luz a felborult autóhoz sietett, de a méhek őt is százszámra csípték. A kórházban másnap elhunyt, majd Silvana is belehalt a sérüléseibe, 72 éves édesanyja pedig a sok csípés után orvosi ellátást kapott, végül őt hazaengedték – számolt be róla a Mirror.

„Ezeket az életeket meg lehetett volna menteni. A méhkasok nem lehetnének utak közelében. A méhek kiszámíthatatlanok, és sok okból megtámadhatják az embereket”

– mondta a megrázó események után Juliano Gibbert.

Egy szomszéd, aki meghallotta a zajt, azonnal odaszaladt, és értesítette Silvana szüleit, miközben a mentők a helyszín felé tartottak. A tűzoltók érkeztek ki először. „Az áldozatok több száz csípést szenvedtek el. Amikor a csapat a helyszínre ért, a sérült még élt, tehát nem az ütközés okozta a halálát” – közölte a tűzoltóság szóvivője.

A rendőrök vizsgálatot indítottak, és várják a hivatalos megerősítést, hogy valóban a méhcsípések okozták-e Raul és a lánya halálát. A tragédia Brazília déli részén, Rio Grande do Sul államban, Vacaria közelében történt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk