Félórája nyomkodtam az orrspray-t, mire rájöttem, hogy rajta hagytam a kupakot
Három menthetetlen szőkenős sztori Hargitay Judit életéből, amelyek igazolják egy férfibarátja mondását: „egy nő diplomával is csak nő”. Feminizmus ide vagy oda, röhögni ér.
A címben szereplő orrspray-s történet nem szorul magyarázatra. De ha végiggondolok eddigi életemen, azt hiszem, már akkor rosszul állt a szénám, amikor anno vezetni tanultam, és az oktatóm utasítására, miszerint "Jobbra!", riadtan visszaszóltam: "Jó, de most neked jobbra, vagy nekem jobbra?" Aztán amikor jópár évvel később, komoly állásban, még komolyabb, fekete nadrágkosztümben és dögös napszemüvegben – immár gyalog – nekimentem a járdaszigetnek, mert a mobilomat bámultam, és kb. Újbuda teljes törzsközönsége szeme láttára kiterültem az aszfalton, már tudtam, hogy a hajszín bizony kötelez. Íme három GARANTÁLTAN igaz sztori, amire... hát szóval nincs mentség.
Pisilni csak pontosan, szépen...
Kevés törvényszerűsége van a mindennapjaimnak, de egy biztosan: MINDIG öt perccel azután jövök rá, hogy iszonyatosan kell pisilni, miután a lehető legkényelmesebben becihelődtem az ágyamba, és épp készülök átadni magam a jóleső álomnak. Elmehetnék előtte is, de hát az túl ésszerű lenne. Így aztán az ágyban nagyobb dilemmával szembesülök, mint elsőre tűnik: a 2×2 méteres, pihepuha paplan marasztalóan beterít, a hálóm ablakából látom az égen pici fénypontként úszó repülőket, a kutya melengeti a talpamat (igen, az ágy végében alszik, külön tappancsmintás takarón), minden békés és tökéletes. Erre pisilni kell. Nagyon. Pedig az előbb még nem kellett. Persze alkudozással kezdem: á, nem is, csak akkor, ha megmozdulok... nem, mégsem csak akkor. Ha oldalra fordulok, jobb... nem, egyre rosszabb. Inkább nem koncentrálok rá, elalszom és kész, végülis minden agyban dől el....a francba, nem megy. A természettel szembeni nagy küzdelem veszteseként végül kihernyózok a takaró alól, a kutyát véletlenül lerúgom, a papucsom a sötétben sehol, a villany amúgy is végképp felébresztene. Kilábujjhegyezek a fürdőbe, fellököm a minikukát, lerántom az illatosítót, és természetesen ezen a ponton fogy el a vécépapír is, ami további öt perc négykézlábas keresgélés a töksötét fürdőszobaszekrényben. Ekkorra már jéghideg a lábam, de azért még belelépek a kövön valami csúszós trutyiba (asszem, öblítő, de néha takarításkor a Domestost is túltolom), újabb kerülő ki a konyhába papírtörlőért. Mire visszatámolygok az ágyba, a kutya már újra horkol (tudja, milyen hülye a gazdája), visszadidergek a paplan alá, és magamban átkozódom úgy általában mindenen. És ez az a szitu, amikor legalább fél óráig nem tudok elaludni, úgy felheccelem magam. Egyszer próbáljátok ki, nagyon megéri.
"Azért megismételhetné, drága... látványos volt!"
A munkából hazamenés olykor komoly kihívások elé szokott állítani. Mondhatnám, hogy a fáradtság miatt, de az, hogy pl. kifelé kopogok az irodám ajtaján, és tíz másodpercig illedelmesen várom, hogy valaki kiszóljon: "szabad!", azért mégsem tudható be szimpla agyi kimerültségnek. Ahogy az sem, hogy a hazaindulás előtti mosdó-járatnál percekig rángatom a vécéajtót, és már épp halálra rémülök, hogy beszorultam, amikor rájövök, hogy kifelé nyílik. Sajnos mindkettő megesett velem. De azon a délutánon, amiről most szó lesz, sikerült mindent alulmúlnom. Úgy fél hat lehetett, én pedig épp a munkahelyi lift előtti márványpadlón guggoltam, a táskám mellett. Körülöttem a földön a mobilom, az esernyőm, a sminkkészletem, egy üveg parfüm – jó, legalább Chanel volt, ennyi még megmaradt a méltóságomból -, egy csomag Algoflex forte és egy spongyabobos papírzsepi. A lift már háromszor elment, körberöhögött néhány öltönyös kolléga, két biztonsági őr és számtalan szánakozó tekintetű takarító hölgy - és az a rohadék belépőkártya még MINDIG nem volt meg! Kb. tíz perc további turkálás és a teljes kétségbeesés határán jöttem rá, hogy a dzsekim zsebében van. Ahová mellesleg öt perccel indulás előtt készítettem oda, nehogy elfelejtsem. Megszégyenülten kullogtam át a biztonsági kapun, és épp azon agyaltam, hogy a női táskákat be kéne tiltani – esetleg engem is – amikor a villamoson újabb megpróbáltatás várt. Fellibbentem a 41-es re, erre az egyik méregzöld körömcipőm úgy ott maradt a peronon, mint a sicc. Riadt tántorgás és hátranézegetés után egyszer csak a tömegből hopp, valaki felmarta a cipőt, és mielőtt észbe kaptam, rá is adta a kalimpáló lábamra. Jól szituált úriember volt, akinek ezúton ismét köszönöm, még akkor is, ha három megállóval odébb, amikor már reménykedtem, hogy mindenki elfeledte a történteket, leszálláskor odakiabált nekem: "Azért megismételhetné, drága... nagyon látványos volt." A villamos meg kórusban röhögött.
"Ez szerinted se nekem való, mi?"
És végül egy sztori, ahol végre nem én voltam a szőkébb. Vagyis csak hajszínre, az érdem mindenképp a történet másik szereplőjét illeti. Ismert kávézólánc, cuki szöszi kiscsaj a pultban.
Én: – Egy málnás sült sajttortát és egy buborékos vizet kérek.
Ő (hosszú pötyögés a gépen): – Milyen víz?
Én: – Buborékos.
Ő (tétován körülnéz): – Ja, amúgy azt el kell venni a pultból.
Én (odamentem, elvetem, elétettem).
Ő: – Itt fogyasztod?
Bólintottam.
Ő (teljes zavarban vakarta a fejét): – Akkor kéne pohár is, nem?
Ismét bólintottam. Egy ideig farkasszemet nézünk, aztán hirtelen észbe kapott, és lehajolt a pult alá. – Ja, a poharak amúgy itt vannak, várjál... – hallottam a fojtott mormolását, de látni nem láttam belőle sokat, csak az egyenruhás popóját, ami még kimeredt a pult mögül. Aztán győzedelmesen előbukkant egy kissé meggyötört papírpohárral, átnyújtotta nekem, és felbátorodva rám meredt: – És mit is kértél még? Egy flatwhite-ot?
Na itt tört ki belőlem a röhögés. Becsületére legyen mondva, visszaröhögött, és azt mondja: – Ez szerinted se nekem való, mi? Nagyon röhögve megint bólogattam, és megfogadtam, hogy ezentúl ide fogok járni kávézni. Már csak szőke női mundérbecsületből is.
Címkép: Pixabay
A címben szereplő orrspray-s történet nem szorul magyarázatra. De ha végiggondolok eddigi életemen, azt hiszem, már akkor rosszul állt a szénám, amikor anno vezetni tanultam, és az oktatóm utasítására, miszerint "Jobbra!", riadtan visszaszóltam: "Jó, de most neked jobbra, vagy nekem jobbra?" Aztán amikor jópár évvel később, komoly állásban, még komolyabb, fekete nadrágkosztümben és dögös napszemüvegben – immár gyalog – nekimentem a járdaszigetnek, mert a mobilomat bámultam, és kb. Újbuda teljes törzsközönsége szeme láttára kiterültem az aszfalton, már tudtam, hogy a hajszín bizony kötelez. Íme három GARANTÁLTAN igaz sztori, amire... hát szóval nincs mentség.
Pisilni csak pontosan, szépen...
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.
A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.
A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez
- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy
a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.
A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.
Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.
A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.
A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.
A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.
A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.
Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”
A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.
Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.
Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.
A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.
A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.
Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.
Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.
Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.
Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.
Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.
Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Halott szeretteinket „kelti életre” a generatív AI - Segít feldolgozni, vagy csak elmélyíti a gyászt?
A digitális feltámasztás trendjei között van már halottak nevében beszélgető chatbot és olyan megoldás is, amellyel az elhunytak régi fényképeken kelnek életre. Könnyebb, vagy nehezebb elfogadni az elvesztésüket, ha az AI megidézi őket?
Óriási figyelmet – mintegy 30 millió megtekintést – kapott a közösségi médiában a Reddit társalapítójának, Alexis Ohaniannak az X-bejegyzése, amelyben megosztott egy gyerekkori fényképet és mellé tette annak videó változatát is. A fotón az azóta elhunyt édesanyjával szerepel, egy meghitt pillanatban, amikor az asszony szeretettel magához öleli gyermekét. Ohanian a posztban hangsúlyozza: abban az időben nem volt a családban kamera, így esélyük sem lett volna ennek a jelenetnek a felvételére. A döbbenetesen élethű videót egy új AI-modellel hozta létre.
Damn, I wasn't ready for how this would feel. We didn't have a camcorder, so there's no video of me with my mom. I dropped one of my favorite photos of us in midjourney as 'starting frame for an AI video' and wow... This is how she hugged me. I've rewatched it 50 times. pic.twitter.com/n2jNwdCkxF
A mozgóképet a Midjourney június közepén közkincssé tett új eszköze generálta. Ezzel a modellel a felhasználók bármely feltöltött képéből rövid videoklip készíthető, és mint ilyen, persze alkalmas rá, hogy soha meg nem történt pillanatokat állítson elő, csupán egy állókép alapján.
Ohanian elárulta: nem volt felkészülve a generatív AI képességeire, ahogy arra sem, mennyi érzelmet váltott ki belőle a Midjourney által készített videó. Mint írta, vagy ötvenszer újranézte. A digitális feltámasztás lehetősége persze azonnal élénk vitát robbantott ki: sokan ámulatba esve készítenek hasonló klipeket, miközben a tudósok óvatosságra intenek és megkérdőjelezik, hogy ez az egész segít-e a gyász feldolgozásában, vagy inkább csak elmélyíti azt.
Hamis emlékeket gyárt
Az AI gyászfeldolgozásban játszott szerepe kapcsán Julia Shaw hamis emlékekre specializálódott kriminálpszichológus azt mondta a Time-nak, hogy az emberi emlékezet nem könyvtár, amiben eltárolunk mindent, ami valaha történt velünk. A memóriánk a túlélés eszköze, ezért veszélyes kijátszani, márpedig a megjelent AI-technológiák alkalmasak rá, hogy felülírják valódi események emlékét.
„Az AI tökéletes gép az emlékezet meghamisítására.”
Az emberi emlékezet mondjuk önmagát is képes átverni – technológiai segítség nélkül. Innen ered a mondás, hogy az idő megszépíti az emlékeket, de valójában nem az idő teszi, hanem mi, saját magunkkal, a gyászfeldolgozás részeként. Elizabeth Loftus memóriakutató pszichológiaprofesszor saját példát hozva szemléltette ezt a jelenséget: „a nagyapám megállás nélkül üvöltözött a nagyanyámmal, mégis, miután meghalt, a világ legcsodálatosabb emberévé változott [a család szemében].”
A szakértő hozzátette: már az AI előtt is voltak technológiai eszközeink az emlékek átírására, hiszen anno hasonló hatást váltottak ki elhunyt személyekről photoshoppolt képek vagy módosított videók, ám a mesterséges intelligencia megváltoztatja a játékszabályokat: könnyebbé és hatékonyabbá teszi a memória módosítását.
Loftus az MIT médialaboratóriumával karöltve nemrég kiadott egy tanulmányt arról, hogy az AI-val szerkesztett képek milyen mértékben képesek torzítani az emberek eredeti emlékeit. A kutatás kimutatta, hogy a résztvevő személyek sziklaszilárd meggyőződéssel vallották igazinak a meghamisított emlékeiket. A tudósok azt is megállapították, hogy bár ennek a technológiának lehetnek előnyei, például a traumatikus emlékek újrakeretezése vagy az önbecsülés növelése szempontjából, mégis nagy a kockázata annak, hogy hamis emlékeket hoz létre fontos helyzetekben.
Ez a félretájékoztatás jelenségéhez hasonlóan káros hatással lehet a gyász feldolgozásának folyamatára is, ám „ha valaki alapvetően a saját magánéletében ettől boldogabbnak érzi magát, akkor ugyan mit árthat?” - vonta le a következtetést a professzor.
Vannak azonban ezzel ellentétes szakértői vélemények is, amelyek szerint az AI elnyújthatja a gyászidőszakot. Mary-Frances O’Connor neurológus, a The Grieving Body (A gyászoló test) című könyv szerzője szerint például a digitális feltámasztás egyik veszélye az, hogy a halottak másolataival való kapcsolattartás megnehezítheti a gyász feldolgozásért végzett munkát. A gyász folyamata arról szól, hogy hogyan egyeztetjük össze egy ember halálának valóságát azzal az érzéssel – ami idegrendszeri szinten is bennünk él –, hogy a szeretett személynek még itt kellene lennie.
Sok gyászoló számol be arról, AI nélkül is, hogy érzékeli elhunyt szerettei jelenlétét. „Azt mondják, amikor belépnek egy szobába, még mindig látnak egy ürességet, amit rajtuk kívül más nem vesz észre.”
O’Connor kiemeli, hogy „az éppen elérhető technológiát minden kultúra, minden korszakban használta arra, hogy kapcsolatban maradjon elhunyt szeretteivel.” Amikor például feltalálták a fényképezőgépet, sokan kezdtek el fotókat őrizni az elhunytakról, sőt, hagyománnyá vált a posztmortem fényképezés, amikor a család még egyszer utoljára együtt pózol a ravatalán fekvő halottal.
Modern kori példa az elhunyttal való kapcsolat megőrzésére az a 2020-as eset, amikor dél-koreai dokumentumfilmesek virtuális valóság alkalmazásával segítettek egy anyának, hogy újra találkozzon ritka betegségben elhunyt kislányával. Az élmény látszólag támogatta az anyát a gyász feldolgozásban, de a nyugati sajtót finoman szólva is megosztotta az ötlet.
O’Connor szerint a legfontosabb kérdés az, hogy a mesterséges intelligencia segít-e kapcsolatot teremteni az elhunyttal, vagy inkább azt az illúziót kelti, hogy az illető örökké él.
„Teljesen új helyzetben vagyunk: a halottak még soha nem voltak ennyire beszédesek” – nyilatkozta a Time-nak Elaine Kasket kiberpszichológus, az All the Ghosts in the Machine (Összes szellem a gépben) című könyv szerzője. Az interneten hátrahagyott nyomok, valamint a régi levelek, fényképek és egyéb emlékek digitalizálása révén több „digitális maradványhoz” férünk hozzá, mint valaha. Kasket azt állítja, hogy egy barátja például annyi digitális anyagot hagyott hátra, hogy ha azt egy AI rendelkezésére bocsátanák, akkor a gép képes lenne beszélgetni a nevében, és megkülönböztethetetlen lenne magától az embertől. És ezzel biztosan nincs egyedül.
Mivel az emberi emlékezet alapból hajlamos a torzításra és az újraalkotásra, a szakember felteszi a kérdést: „vajon a gép által keltett fikció egészségtelenebb-e, mint a saját fejünkben születő fikció?” Ez szerinte attól függ, hogy mire és hogyan használjuk a technológiát.
Nincs hiány AI-technológiákból, amelyek megidézik a halottainkat
Az elhunytakkal beszélgetés vágya évszázadok, talán évezredek óta jelen van a társadalomban, és máig sokféleképpen tetten érhető, a gyerekkori szellemidézésektől a médiumokig és látókig, akik foglalkozásszerűen társalognak a túlvilággal. A tevékenységük etikai szempontból minimum vitatható, hiszen kommunikációs trükkök segítségével hitetik el, hogy általuk – persze pénzért – kapcsolatba lehet lépni a halottakkal. Hit kérdése, de ha egy gyászoló ezzel könnyíteni tud a lelkén, akkor miért ne? A cél a gyógyulás, bármilyen egyénileg elfogadható eszközzel, és e logika mentén a technológia szerepét sem érdemes elvetni, pláne úgy, hogy legalább nem titok: az, amit nyújtani tud, nem több puszta illúziónál.
A San Francisco Chronicle 2021‑ben mutatta be Joshua Barbeau történetét, aki elhunyt menyasszonya SMS‑eiből épített chatbotot, és tízórás párbeszédben elevenítette fel vele a közös életük legszebb pillanatait. Az összes megoldás közül ez, az ún. Project December kapta a legnagyobb publicitást, hiszen úttörő ötlet volt, és ami a legfontosabb: működött. Azóta egyre több hasonló kezdeményezés lát napvilágot és egész vállalkozások épülnek a gyászfeldolgozás technológiai támogatására.
Az AP News 2024-ben számolt be először egy olyan haldoklóról, aki létrehozta a saját digitális avatárját. A berlini Michael Bommer „interaktív AI‑verziója” az Eternos platformmal készült, azzal a céllal, hogy a család a halála után is bármilyen kérdést feltehessen neki, így a szerettei számára örökre hozzáférhetőek maradnak az élettapasztalatai és emlékei, ráadásul a saját hangján. Ennél is többet nyújthat az élettörténetek megörökítésére létrejött StoryFile szolgáltatás, ami előre rögzített videókkal operál: a felvett anyagokból egy algoritmus válogatja össze a megfelelő válaszokat azokra a kérdésekre, amelyeket a hozzátartozók feltesznek az elhunyt személynek. Egy másik cég, a HereAfter AI hasonló interakciókat kínál egy „élettörténeti avatár” révén, amelyet a felhasználók kérdések megválaszolásával, vagy saját személyes történetük megosztásával hozhatnak létre a haláluk utáni időkre.
Érdekes, de a holtak digitális feltámasztása nem csak a gyász feldolgozásában, hanem az igazságszolgáltatásban is szerepet kaphat. Erre egy májusi tárgyalás során született precedens: az arizonai bíróságon Stacey Wales egy AI‑val generált videón keltette életre meggyilkolt testvérét. Az áldozat digitális mása persze nem bizonyító erejű vallomást tett, hanem egy rá jellemző búcsúzó monológot adott elő, azt üzenve a gyilkosának, hogy egy másik életben akár barátok is lehettek volna és hisz a megbocsátásban. A The Washington Post beszámolója szerint bíró a sértett családja által kért maximális 10,5 éves büntetést rótta ki a vádlottra, miután különlegesnek és megindítónak nevezte az ötletet, hogy a halott beszédet mondott a tárgyalóteremben ülőknek.
Elképesztő az észak-karolinai Robert Scott története is, aki a Paradot és a Chai AI nevű mesterséges intelligencia társalkalmazásokat használja arra, hogy beszélgetéseket szimuláljon három elhunyt lánya digitális másaival. Bár az apa nem árulta el az AP Newsnak a gyerekek halálának pontos körülményeit, tudni lehet, hogy egyikük vetélés miatt fellépő komplikációkban hunyt el, míg a legkisebb nem sokkal a születése után vesztette életét.
A 48 éves férfi tudatában van annak, hogy a karakterek, amelyekkel kapcsolatba lép, nem a lányai, de azt állítja, bizonyos mértékben segíti őt a gyász feldolgozásában, ha heti 3-4-szer beléphet az alkalmazásokba, és feltehet pár kérdést a mesterséges intelligenciának – akár csak annyit, hogy „milyen volt az iskola?” vagy „szeretnél-e elmenni fagyizni?”. A szalagavatók éjszakája különösen nehéz Scott számára, hiszen folyton az jár a fejében, hogy a legidősebb lánya ezt már nem érhette meg. Ilyenkor létrehoz egy jelenetet a Paradot alkalmazásban, ahol az AI karakter elmegy a szalagavatóra, és beszélgethet vele az elképzelt eseményről. Ennél is nehezebbek viszont a születésnapok, viszont legalább az AI-nak kiöntheti a lelkét, hogy „mennyire hiányzik neki”, és az látszólag megérti a fájdalmát, ami valamelyest segít.
Az egész egyelőre nem több „techno-kulturális kísérletnél”
A megmozduló családi fényképek mellett tehát egy sor fejlett megoldás született arra, hogy valamilyen módon kapcsolatban maradjunk elhunyt szeretteinkkel. Megőrizhetjük a hangjukat, hogy az AI segítségével a haláluk után is beszélgethessünk velük, feltölthetjük a velük folytatott üzenetváltásokat olyan adatbázisokba, amelyek profilozás után létrehozzák a chatbot változatukat, és talán az sincs messze, hogy videóhívásokat bonyolíthassunk velük. Kérdés viszont, hogy ez mennyire válik hasznunkra, hiszen a téma kutatói is megosztottak a kérdésben. Ők maguk sem tudják megmondani, hogy ez az egész jobb vagy rosszabb-e annál, mint látónak fizetni a „kapcsolatfelvételért”, vagy papnak az elhunyt tiszteletére tartott gyászmiséért.
Katarzyna Nowaczyk-Basinska, a Cambridge-i Egyetem Jövő Intelligenciája Központjának kutatója, aki társszerzője volt egy, a témával foglalkozó tanulmánynak, azt mondja: keveset tudunk arról, hogy milyen rövid és hosszú távú következményekkel járhat a halottak digitális szimulációinak széles körű használata. Ezért jelenleg ez „egy hatalmas techno-kulturális kísérlet”. Ami viszont igazán megkülönbözteti napjainkat a korábbi időktől – és ez példátlan az emberiség halhatatlanság iránti, hosszú történelmi törekvéseiben –, az az, hogy „először vált a halottakról való gondoskodás és a halhatatlanság gyakorlata teljes egészében egy kapitalista piac részévé.”
Matthias Meitzler, a tübingeni egyetem szociológusa közben úgy véli, bár egyeseket megrémíthet vagy elrettenthet a technológia, amellyel „mintha megszólalna egy hang a túlvilágról”, mások úgy érezhetik, hogy ez a halott szeretteikre való emlékezés hagyományos módjainak kiegészítése. Ilyen értelemben ez egy új dolog, ami odakerült a sorba a sírlátogatás, a belső monológok, vagy a képek és régi levelek nézegetése mellé.
Tomasz Hollanek, aki együtt dolgozott Nowaczyk-Basinskával a „halottbotok” és „gyászbotok” témáján, hozzáteszi: ez a technológia többről szól, mint a gyászfeldolgozásról, hiszen komoly kegyeleti kérdéseket is felvet a már elhunyt emberek jogaival és méltóságával kapcsolatban. A tudós szerint fontos lenne betartani bizonyos etikai kérdéseket, onnantól, hogy mit tehetünk meg az elhunyt személy digitális másával, egészen addig, hogy a gyászolókat kiszolgáló programok esetleg milyen más termékeket hirdetnek a saját platformjaikon.
„Ezek nagyon bonyolult kérdések. És még nincsenek rájuk jó válaszaink” – összegezte Hollanek.
Óriási figyelmet – mintegy 30 millió megtekintést – kapott a közösségi médiában a Reddit társalapítójának, Alexis Ohaniannak az X-bejegyzése, amelyben megosztott egy gyerekkori fényképet és mellé tette annak videó változatát is. A fotón az azóta elhunyt édesanyjával szerepel, egy meghitt pillanatban, amikor az asszony szeretettel magához öleli gyermekét. Ohanian a posztban hangsúlyozza: abban az időben nem volt a családban kamera, így esélyük sem lett volna ennek a jelenetnek a felvételére. A döbbenetesen élethű videót egy új AI-modellel hozta létre.
Damn, I wasn't ready for how this would feel. We didn't have a camcorder, so there's no video of me with my mom. I dropped one of my favorite photos of us in midjourney as 'starting frame for an AI video' and wow... This is how she hugged me. I've rewatched it 50 times. pic.twitter.com/n2jNwdCkxF
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!