Fabiny Tamás: Ne csak a harangok, a varrógépek is zúgjanak az egyházban
- Hogyan segíthet az egyház ebben a járvány-helyzetben?
- Azt tapasztalom, hogy jobban odafigyelnek ránk, egy-egy lelkész véleményére, beleértve a prédikációiban elmondottakra. Fontos, hogy érthető nyelven próbáljunk a kérdésekre válaszolni, de legalábbis együtt gondolkodni a társadalommal, támaszként jelen lenni ebben a mindenki számára nehéz időszakban. Óvakodnunk kell attól, hogy már azelőtt megadjuk az általunk biztosnak tartott választ, hogy valaki a kérdését megfogalmazta volna.
- Sokan felteszik a kérdést, hogy ez most a világvége vagy valami büntetés?
- Ezen a téren nagyon óvatos volnék. Egyetértek Tomáš Halik prágai vallásfilozófussal, aki a napokban így fogalmazott: Katasztrófák idején aktivizálódnak egy vérszomjas és büntető Isten alvó ügynökei.
Szerintem mindez nem büntetés, hanem próbatétel.
Ezért kell nagyon komolyan vennünk a hétköznapi kérdéseket: például valaki most összezárva él a családtagjaival és felszínre törnek az elfojtott indulatok; vagy válságban levő házaspárok, akik eddig a munkába járva le tudták vezetni az otthoni feszültséget, most azonban otthon minden robban, ezért tanácsot kérnek.
- Többen keresik most a lelkészeket, mint általában?
- Igen, és a legváratlanabb helyekről. Nagyon sokan keresnek most kapaszkodót az egyházban, a lelkészekben. Magamon is látom, hogy – a hivatali munkám, a lelkészek támogatása mellett – felhívok most olyan embereket, akikkel, akár már hónapok óta nem tudtam beszélni, de most fontosnak tartom, hogy megkérdezzem, jól vannak-e.
- Hogyan segít az evangélikus egyház ebben a járványidőszakban?
- Számos szociális intézményt működtetünk, ezekben különösen is védenünk kell a legsérülékenyebbeket: időseket, fogyatékosokat, hajléktalanokat. De szükség van spontán segítésre is. Épp a napokban postáztunk a munkatársnőm által varrt maszkokat három katolikus papnak, melyre egy általunk ismeretlen hitoktató kért meg minket. Nyilván ezek nem hatalmas dolgok, de a gesztus a fontos, akár ismeretlenül is.
- Látványos megmozdulás volt a virágvasárnapi harangzúgás országszerte és a határon túl. Voltak, akik ezt cinikusan fogadták, mondván, ennél azért több segítséget adhatna az egyház. Hogyan reagálna erre?
- Ezeket nem szabad szembe állítani egymással, mert ha szól a harang, attól még a varrógép is járhat mellette. Nagyon sok evangélikus embert, intézményt ismerek, akik maszkvarrással segítenek a környezetükben élőkön, a helyi egészségügyi intézményeken. De segítettünk a Bethesda Kórháznak: megnyitottuk a Rózsák terei kollégiumunkat az ingázó kórházi dolgozóknak szállásul. Ezek olyan lépések, melyeket nem kell nagydobra verni, hanem tenni kell a dolgunkat a lehetőségeinkhez mérten.
- Nagyon sok idős ember egyedül éli meg ezeket a heteket. Nekik hogyan segítenek?
- Nyíregyházáról kaptam nemrég a hírt, hogy egy lelkészünk most – a tanyagondnok lábtörése miatt, – maga viszi ki az ennivalót, váltja ki a gyógyszereket a bokortanyákon élő időseknek. Az egyháznak van egy ilyen hálózata, a városi lakótelepektől egészen a tanyavilágban élőkig ismerik a híveket, így tudnak érdeklődni, segítséget nyújtani.
- Akár be is vásárol egy lelkész az időseknek a bibliaóra helyett?
- Pontosan. Épp most beszéltem a salgótarjáni lelkészünkkel, aki a feleségével intézte a bevásárlást és vitte ki az időseknek, rászorulóknak az ennivalót, természetesen a személyes érintkezést elkerülve, a küszöbre letéve a bevásároltakat. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg ilyenkor a lelki támogatásról sem, ha egy ilyen krízis helyzetben valaki vigasztalást, bátorítást kap, az is fontos, de ha hozzá még be is vásárolnak neki, kiváltják a gyógyszerét, akkor az még hitelesebb.
- Mit mondana azoknak, aki most szoronganak, féltik szeretteiket a saját életüket?
- Azt próbálom én magam is átgondolni, hogy mi az, amit ebben a járvány-helyzetben pozitívumként lehet megfogalmazni.
Például azok, akik eddig egész nap rohantak, most le tudnak lassulni kicsit. Több időt lehet szánni beszélgetésekre, játékra, ugyanakkor az egyedülélőkről sem szabad megfeledkezni, felelősséggel vagyunk a másik iránt, és tényleg fontos, hogy felhívjuk az egyedül lévőket, családtagokat, szomszédokat.
De fontos tudatni a magányosokkal is, hogy van, akit megszólíthatnak, nincsenek egyedül most sem. Most építünk ki egy telefonos lelkisegélyhálózatot, ez hamarosan el is indul.
- Furcsa húsvét lesz az idei, istentiszteletek, misék, locsolás nélkül. Mit lehet hívőként és nem hívőként kezdeni így az ünneppel?
- Ilyen húsvétunk és nagyhetünk valóban nem volt még, de megkockáztatom, hogy ez közelebb visz az eredeti, jézusi nagyhéthez. Most nem egy díszes ünnep lesz, melyet hatalmas, kiköltekezős bevásárlások előznek meg és nem lesz nagy vendégjárás. Ez most egy olyan egzisztenciális kiszolgáltatottság, mint amiben nagycsütörtök éjszaka volt Jézus, amikor az utolsó vacsora után azt mondta: Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen amint én akarom, hanem amint te. Mostani félelmeinket és aggódásainkat átélve, talán azonosulni tudunk azzal a jézusi kiszolgáltatottsággal.
Húsvétra tekintve pedig nagyon sokat jelent nekem az a történet, hogy a tanítványok bezárt ajtóknál voltak és a feltámadott Krisztus a bezárt ajtón keresztül jelent meg nekik. Ezt most mi is megtapasztalhatjuk, hogy nem mi megyünk a templomba, hanem Isten jön a mi házunkba, meglátogat minket.
- A népszokásoktól, a vendégjárástól is mentes lesz idén a húsvét. A nem hívőknek mit üzenne?
- Talán ez az ünnep most a nem hívőknek is lehetőség arra, hogy feltegyék maguknak az igazán fontos kérdéseket. Azt, hogy honnan jövünk, hova tartunk, mi az életünk célja, értelme? Megtapasztalhatjuk mindannyian, hogy korlátaink vannak. Eddig szinte bármit megtehettünk. Kiugrottunk két napra Barcelonába, hogy megnézzük az El Clásicot, Londonban teázhattunk egyet, és a következő repülőjárattal hazajöhettünk az élménnyel. Megvehettük a távolról jövő gyümölcsöt, mert az olcsóbb volt, és gondoltuk, milyen jó nekünk. Most viszont szembesülhetünk azzal, hogy jobban meg kell becsülni az itthon termett gyümölcsöt, az itthoni kapcsolatainkat és ez a lelassulás nem csak a karantén idejére tart ki.
- Milyen bátorítást, vigasztalást adna most a járvány idején az olvasóknak?
- A bezárt ajtón keresztül is megjelenő Jézus, fontos üzenete a húsvétnak, most a karantén idején különösen. És nem csak a hívőknek, hiszen az első tanítványok sem voltak hívők. Ha azok lettek volna, akkor Jézus sírjánál várták volna a feltámadását, hogy tanúi legyenek, de a csudát, ők elfutottak és bezárkóztak, és jó ideig nem hitték el a feltámadásról szóló híreket. Legtöbben mi is kételyekkel vagyunk tele, templomba járó emberként is. És ebben a bezártságunkban és hitetlenségünkben szólíthat meg bennünket az a Jézusi szó: Békesség nektek! Én vagyok, ne féljetek. Mindezt úgy mondta, hogy megállt középen. Jézus valahol középen szeretne állni és nem a periférián. Az egyház számára is nagy kihívás ez most, hogy arról a Jézusról tudjunk beszélni, aki nemcsak a kedves, hivő közösségben mozog otthon, hanem arról, akinek szava van a kételkedőkhöz és nem hívőkhöz is.
Nagyon sok bibliai vagy épp szépirodalmi élményünk lehet a napokban, mert ráérhetünk olvasni. Egy ilyen bezártság-helyzetben az emberek antennái jobban kint vannak és ezért nagyon fontos, hogy ne egyszerűen csak semmit tevők legyünk, várva tétlen, hogy mikor fog ez a járvány elmúlni, hanem próbáljuk ezt az időt tartalommal is megtölteni, és keressünk az építő beszélgetések, olvasmányok lehetőségét. És már most készüljünk: ha majd elmúlik a válság, ne ott folytassuk, ahol március közepén abbahagytuk.
Tovább információk ezen a linken érhetőek el.
Készült a Magyarországi Evangélikus Egyház 1%-os kampányának megbízásából
