A legnépszerűbb magyar sportág: a panaszkodás

Rendkívül izgatottan készültem hazánk leggrandiózusabb fetish bulijába a Freedom Fetish szervezésében, amelyet nem a szokásos klubjukban tartottak – mivel ezen négyszer annyian vettek részt, mint amennyit a törzshely elbír –, hanem ezúttal egy Pest külterületén található rendezvényhelyszínen. Már előre elolvastam a részletes, öltözködésre és kulturált viselkedésre kiterjedő szabályzatot, illetve a programlistát, úgyhogy nem ért váratlanul, amikor a bejáratnál leragasztották a mobilom kameráját egy matricával, valamint egy szívélyes transzvesztita ellenőrizte (sőt, meg is dicsérte) a dresscode-omat. Utcai ruhában tilos a belépés, úgyhogy aki nem kocsival érkezett, nem feltétlenül találta komfortosnak, hogy az utcán például szegecses testhámban és platformtalpú, lakk combcsizmában flangáljon – ezért az alsó szinten található öltözőt sokan igénybe is vették.

Alapvetően magas az ingerküszöböm, de belépve a rendezvényre elfelejtettem pislogni egy ideig, és a pupillám akkora lett, mint az a részletesen megmunkált szájpecek, amelyet az egyik bőrdíszműves kínált a vásártéren. Már a ruhatárosokon sem volt túl sok ruha, de a közönség nagy része csupán egy-egy falatnyi kiegészítőt viselt, például bimbótapaszt, rafinált tangát vagy bőrszíjakat. Ami pedig más eseményeken a welcome drink szerepét tölti be, az itt egy dupla élőtál volt, azaz többféle bonbon és macaron meztelenül fekvő emberekre felszolgálva, komoly gasztronómiai igényességgel.

Akadt Borat-tangás férfi is békatalpakkal, ugyanakkor frakkot viselő úriember is, sőt, péniszketrecet, valamint heresúlyt vagy análdugót viselő fazonok is felbukkantak.

De a személyes kedvencem hatalmas ördögpatát, szőrős lábvédőt, mellkas-hámot és busómaszk-szerű álarcot viselt. Egy gazellavékony, szép lány áttetsző fűzőt viselt, és láttam egy vagány, idős hölgyet is nevetni egy sarokban ülve (végre valaki, aki nem az SZTK-ban ücsörög panaszkodva, éljenek az ilyen nyugdíjasok!). Minden látogató végtelenül békés, kedves és udvarias volt, mintha egy szupermarketben sétálgatnánk a polcok közt. Fontos tudni, hogy a fetish partikon a szokásosnál szigorúbban veszik, hogy minden közeledéshez szóbeli jóváhagyást kell kérni és kapni.

Erre a tematikára egyébként felfűztek egy önkötöző performance-t is, amelyben egy mosolygós hölgy hajóinasokat megszégyenítő módon függesztette fel magát japán shibari kötelekkel.

További előadások is követték egymást BDSM, erotikus légtornászat és korbácsolás fókusszal a színpadon.

Kíváncsivá tett a kihelyezett „touch box”, amelybe beleállhattál inkognitóban, vagy bele is nyúlhattál a szűk, semmit nem láttató lyukakon keresztül. Itt is élt a szabály, miszerint ha valaki bent eltakarja magát egy testrészén, azt kerüld el. Az egyik legfurcsább programnak az állatsimogatót találtam, amely gyakorlatilag egy állatjelmezes embersimogató: egy boci-maskarás hölgy láhatóan élvezte, hogy fedetlen kebleit cirógatják az arra járó fetisiszták. A tánctéren pedig végig kiváló hangulat uralkodott a profi DJ-knek és az UV-fénytől látványos neonfüggönyöknek köszönhetően.

Az egyik ott dolgozó, Ádám nevű srác elmesélte nekem, hogy az évek alatt mindössze párszor kellett kikísérnie valakit hasonló rendezvényről, például tiltott fotózás vagy félreértés miatt.

Dicsérendő, hogy volt HIV- és szifilisz-gyorsszűrés a helyszínen, valamint a kizárólag pároknak fenntartott szex-szeparé elé egy kosár óvszer volt kihelyezve. De az egyedül érkezők számára is akadt lehetőség huncutkodni a dark roomban, ahol nevéhez híven tényleg nagyon sötét volt.

És hogy mi a különbség egy swingerbuli és egy fetish parti között? Erre az egyik főszervező, Molli válaszolt nekem:

Olyan ez, mint a nachos a moziban. Moziba elsősorban a filmélményért mennek az emberek, és az, hogy lehet nachost is venni, az csak egy lehetőség, és így is a legtöbben simán a popcornt (a mi esetünkben a szabadon bulizást) választják, és köszönik, nem kérnek mást, hiába a lehetőség.”

Ami a saját élményeimet illeti, elsőként az álló vákuumágyat próbáltam ki, amelyhez két kifeszített latexponyva közé kellett bemásznom – cipő és hegyes kiegészítők nélkül –, és megfognom belül kétoldalt az oszlopokat. Egy kis köralakú nyíláson bújtattam ki a fejem, hogy kapjak levegőt. A segítő kollegina rendkívül empatikusan érdeklődött a hogylétem felől, és hogy indíthatja-e a vákuumozást, valamint jelezte, hogy bármikor leállíthatja, és kiszállhatok. Aláírtam egy nyilatkozatot is arról, hogy a hivatalos fotós lefotózhat ebben egy belső használatra készülő galériához.

Ám itt nem értek véget a kalandjaim aznapra: a saját dark zenei szubkultúrámból már ismertem pár arcot a közönség soraiban, és az egyikőjük – immár kétgyerekes édesanya – elárulta, hogy azért jött ide, hogy megkorbácsolják a fenekét. Én pedig „miért ne” alapon fogtam magam, és neki is láttam az elnáspángolásnak, hiszen egy jó úttörő ott segít, ahol tud. A háttérben szóló elektronikus zene ritmusára korbácsolás meglepően szórakoztatott, közben néha megkérdeztem, hogy ilyenre gondolt-e, illetve gyengébben vagy erősebben szeretné.

„Általában a vendégeink fele a párjával vesz részt egy ilyen buliban – foglalta össze Molli a statisztikákat –, most a legutóbbi Freedom Fetish után kiküldött kérdőívünk alapján ez 52% volt, 20% jött egyedül, a többiek pedig barátokkal. A közösség összetételéről elmondható, hogy nagyon vegyes, 18-tól a 60-asokig minden korosztály képviselteti magát, ezen belül legnagyobb számban a 30-asok vannak, alatta és felette pedig nagyjából egyenlően oszlanak el az emberek.

Mindig vannak külföldi vendégeink is, a Freedom Fetish 2019-es indulása óta elég jó hírrel van benne az európai kinky köztudatban, sokan kifejezetten emiatt az esemény miatt látogatnak el Magyarországra.”

Egyszóval hiába szólt minden az erotikáról, kicsit sem éreztem magam kellemetlenül vagy feszélyezve ezen a bulin, ami a szervezésnek, valamint az intelligensen viselkedő közönségnek egyaránt köszönhető. Technikailag senkihez nem értem hozzá, és más sem ért hozzám, mégis rengeteg ingerrel és önreflexióval gazdagodtam. A Freedom Fetish tehát egy olyan partisorozat, ahol bárki szabadon, korlátok nélkül jól érezheti magát, méghozzá ítélkezés és zavaró tényezők nélkül.

Az Agrárminisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátotta a Magyar Élelmiszerkönyv tejfölre vonatkozó előírásának módosítását – írta a Portfolio. A javaslat értelmében

A tervezet 15 napig véleményezhető, a gyártók és forgalmazók pedig a rendelet hatálybalépése után egyéves türelmi időt kapnának az átállásra.

A javaslatcsomag az élelmiszer-adalékanyagok jelölését és alkalmazását is pontosítja a tejtermékeknél, a fogyasztók egyértelműbb tájékoztatása érdekében. A várható piaci hatások közé tartozik, hogy a hőkezelt termékeket gyártó márkáknak le kell cserélniük a címkéiket, termékmegnevezéseiket és marketinganyagaikat. Bár ez rövid távon átállási költségekkel jár, középtávon a vásárlók számára átláthatóbb lesz a kínálat, és egyértelműbben megkülönböztethetők lesznek a valódi tejfölök a tejföl-alternatíváktól.

A mostani szigorítás illeszkedik a kormány 2025-ös élelmiszer-szabályozási törekvéseibe.

Októberben külön rendelet született a trappista sajtról, amely részletesen meghatározta annak összetevőit, érzékszervi tulajdonságait, és korlátozta a hasáb alakú tömbök forgalmazását. A trappista szabályozását a szakmai szervezetek, köztük a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Tej Terméktanács is üdvözölték.

A tejtermékekre vonatkozó kormányzati tervezetek az Európai Unió előzetes bejelentési eljárásán mennek keresztül a véglegesítés előtt. A kormányzat a mostani javaslatot is a fogyasztóvédelemmel, a minőségi és hagyományos termékek védelmével, valamint a megtévesztés csökkentésével indokolja. Az iparági szereplők részéről felmerülhetnek kritikus szempontok, mint az átállás költségei vagy a névváltás miatt „lefokozott” termékek versenyképességének romlása. Konkrét állásfoglalások a gyártóktól és kereskedőktől a most futó véleményezési időszakban várhatók.

A következő hetekben dől el a társadalmi egyeztetés eredménye, és ezt követően jelenhet meg a végleges rendelet, amely a hatálybalépés pontos dátumát és az átmeneti időszak hosszát is tartalmazni fogja. A szabályozás olyan gazdasági környezetben érkezik, amikor a tejtermékek világpiaci ára jelentősen ingadozik, a tejföl hazai ára pedig 2025 több hónapjában is csökkent. A kategóriaszabályok szigorítása ilyen helyzetben a minőségi alapú piaci szegmentációt erősítheti.

Tóth Melindára, mint oly sokan, én is a TV2 társkereső realityjében, a Házasság első látásra című műsorban figyeltem fel. Vajon mennyire megrendezett, amit a műsorban látunk? A szórakoztatáson túl vannak-e olyan tanulságok, amik hasznosak lehetnek az adást nézőknek? Ezekről beszélgettünk.

– Sokszor éri az a vád az ilyen műsorokat, hogy az egész egy átverés, minden előre meg van írva. Most, amikor beszélgetünk, épp azon pörögnek netes fórumokon, hogy Karmen körmének a színe hogy váltakozott a felvételeken, és azt a következtetést vonták le belőle, hogy az egész előre meg volt beszélve.

– Nem szükséges semmit előre megírni a szereplőknek, mert ha önmagukat adják, az megírja a történetet. Éppen az biztosítja az intenzív jeleneteket, hullámhegyeket és -völgyeket, ha mindenki önmagát adja. Én pedig szakértőként ugyanúgy viselkedek, ugyanolyan visszajelzéseket adok, mintha a rendelőmben lennénk. Korlátozott, hogy milyen módszereket tudok használni forgatási körülmények között, de amit igen, azt pont úgy használom a való életben is.

– Mennyire van szabad kezük a párok kijelölésénél? Hiszen ez azért mégis csak egy tévéműsor, ami unalomba fulladna, ha mindenkinek tényleg megtalálnák azonnal a tökéletes párt.

– Nem tökéletes párokat jelölünk ki. Sokszor azért gyanítják a nézők, hogy előre meg van rendezve minden, mert látják, hogy nem tökéletesen összeillő párokról van szó, és feltételezik, hogy ennek célja a konfliktusok generálása. A tökéletlenség egyik oka az, hogy véges számú ember jelentkezik a műsorba, mi közülük válogatunk, és csak törekedni tudunk a lehető legnagyobb elérhető összeillésre, de nem tudjuk elérni a tökéleteset, ilyen talán a való életben sincs. A konfliktusok másik oka, hogy a kapcsolatok nem úgy működnek, hogy első pillanattól az utolsóig óriási harmónia van. Előkerülnek különbözőségek, amiket szerencsésebben vagy szerencsétlenebbül kezelünk, és ez befolyásolja, mennyire lesz tartós a kapcsolat.

– A műsornak az a része, amikor megbeszélik a szakértők a párosításokat, érthető okokból össze van vágva. Így viszont nekem gyakran volt az a benyomásom, hogy túl gyorsan megegyeznek. A valóságban mekkora munkával jár a párok kiválasztásával? Szoktak vitatkozni?

– Nem jellemzőek a nagy viták. Egyrészt azért, mert amit a műsorban látnak, az tényleg csak egy pici szeglete a folyamatnak, amíg odáig eljutunk, addigra mindenki órákat beszélget külön-külön és közösen is a szereplőkkel, és jó pár tesztet is felveszünk velük. Másrészt az egyetértés mutatja azt is, hogy a pszichológia tudomány: nincs nagy helye a vitának, mivel

– Mi az, amire figyelnek?

– Mi elsősorban arra figyelünk, hogy olyan párokat tegyünk egymás mellé, akikben van annyi különbözőség, hogy óhatatlanul is egymás tyúkszemére lépjenek. Tehát, ha mondjuk az egyik nem szeret beszélni az érzelmeiről, akkor a másik ne legyen ezzel kibékülve, piszkálja annyira a másikat, hogy az kénytelen legyen szembesülni ezzel az elakadásával. Emellett legyenek annyira összeillőek, hogy megtartó közeg tudjanak lenni egymásnak, biztosítsanak egymásnak lehetőséget és időt fejlődni. Ez az, amire elsősorban figyelünk, és mivel hasonló hasonlót vonz, próbálunk aszerint válogatni, hogy a pár tagjai közt legyen egyezés kulturálisan, életstílusban, tervekben, érdeklődésben, és lehetőleg hamar elő tudjon állni fizikai vonzalom.

– A kísérletet mennyire torzítja a kamerák jelenléte? Én például alaposan meggondolnám, mennyire nyílok meg egy pszichológusnak a kamerák előtt. És ez nyilván számos további szituációban igaz lehet.

– A realitynek ez a sajátossága, olyan sok órában van az ember kamerák előtt, hogy ha az elején nagyon el is határozza, hogy milyen szeretne lenni, és milyen nem, kevesen tudnak annyira tudatosak lenni, hogy végig is vigyék. A szereplők közül nem is igazán sikerült senkinek.

Arra sem lehet igazán felkészülni, hogy mivel jár a szereplés. Szinte biztos, hogy a kísérlet résztvevői kapnak majd hideget, meleget, és az arctalan kanapéhuszárok kommentjei sokszor nagyon bántók, megterhelők tudnak lenni. Ez kinek könnyebb, kinek nehezebb, de mindenkinek fel kell majd dolgoznia.

– Kicsit elgondolkodtam, a kísérlet szempontjából tényleg fontos-e az esküvő. Igaz, hogy a látatlanban kötött esküvő okoz feszültségeket, de a párok azt leszámítva, hogy végig kell csinálniuk egy lagzit ahol vagy váltanak csókot, vagy nem, abban a pillanatban, hogy kettesben maradnak, ugyanúgy működnek, mintha csak egy első randi lett volna.

– Épp ezért szoktuk a terápiákon hangsúlyozni, hogy mivel ez a kísérleti házasság idegenek közt köttetik, egyáltalán nem garantált a szikrázó szerelem az első pillanattól, és ugyanolyan ismerkedési folyamat vár rájuk, mint ami mindenkire, az első randitól kezdve.

A házasság azért lényeges eleme ennek a kísérletnek, mert az a fogyasztói társadalmi tendencia, hogy ha nem működik egy kapcsolat, akkor rögtön azt mondjuk, hogy vége, és jöhet a következő. A házasság ezzel a tendenciával szemben a társadalomban és ebben a műsorban is összetartó erő lehet, motivációt adhat. Ha az illető a férjem vagy a feleségem, akkor mégis csak nekifutok még párszor a problémának, hátha sikerül megoldanunk.

– Kicsit ilyenek lehettek a szervezett házasságok. Azzal a különbséggel, hogy ott nem lehetett elválni.

– Igen. Korábban nagyobb szabálykövetés volt az emberekben, és a társadalom megbélyegezte azt, aki felrúgott egy házasságot. Ennél szerencsére most már szabadabbak vagyunk, és az van a többség fejében, hogy ami nem működik, ami nem tesz boldoggá, abból ki lehet lépni.

– Számomra az idei évad az első, amit valamivel közelebbről követek. Ami meglepett, hogy úgy látom, az esetek 90%-ban az, hogy hogyan töltik a nászéjszakát, az teljes mértékben a hölgyön múlik. A férfiak többnyire úriemberként viselkednek, és nem élnek vissza a helyzettel, de mégis az a benyomásom, hogy ők a maguk részéről készek lennének az alig néhány órája megismert hölggyel elmenni bármeddig. Miért van ez? Tényleg ennyire disznók a férfiak?

– Elvileg egyenjogúság és szexuális szabadság van, de évadról évadra látszik a feleségek viselkedésén és a kommenteken is, hogy azért egy nő, ha mások szeme láttára úgymond könnyen adja magát – egy férfire nem is ezt mondanánk –, az sokszor megszégyenítést von maga után. Pedig szíve joga. Ezért sokszor az jár a nők fejében, hogy ha én itt ország világ előtt túl hamar intim közelségbe kerülök azzal, aki egyébként a férjem, de mégiscsak idegen, akkor annak meglesz a böjtje. Emellett belejátszhat a viselkedésünkbe, hogy evolúciósan másra motivált a férfi és a nő, minél nagyobb hatékonysággal továbbörökíteni a géneket vagy összetartásra, biztonságra törni. Összességében elmondhatjuk, hogy sok általános és egyéni tényező befolyásolja a szexuális viselkedésünket (is), egy ideális társadalomban ennyi információ alapján nem ítélnénk meg senkit, és mernénk szabadon, eszünkkel és szívünkkel összhangban cselekedni.

– Van valami, amire nagyon kíváncsi volnék a műsor kapcsán. Ez nem kifejezetten az ön szakterülete, de talán bennfentesként mégis tudja a választ. Hogy oldják meg ezeknél a házasságoknál a vagyonközösség problémáját? Mert lehet házasságiszerződést kötni, na de ahhoz találkozni kell a másik féllel egy jogász előtt.

– Kötnek házassági szerződést. Az anyakönyvvezetőhöz is legkésőbb 30 nappal a házasságkötés előtt be kell jelentkezni, de ott sem találkoznak a párok. Ugyanígy megszületik egy házassági szerződés is, amit ki-ki külön elolvas és aláír. Úgyhogy ha elválnak, tiszta sor, hogy ez a felek vagyonát nem érinti.

– Mit gondol, ennek a műsornak, a szórakoztatáson kívül, mi a hozzáadott értéke?

– A pszichoedukáció. A sok-sok időpontkérésből, az előadásokon csillogó szemekből, a visszajelzésekből kiderül, hogy sokan jutnak felismerésekre saját pszichés működésük kapcsán, és sokakban tudatosul, hogy van megoldás a problémáikra és ebben lehetséges szakszerű segítséget kérni.

– A formátumnak fontos eleme, hogy folyamatosan "kísérletről" beszélnek, ami roppant tudományosan hangzik. De a tudományos jelleget, legalábbis számomra, némileg rombolja, hogy a szakértők között ott ül egy asztrológus is. Lehet hinni vagy nem hinni az asztrológiában, de a tudomány ismérveivel, egyelőre, nem rendelkezik. Ön hogy fogadta ezt a helyzetet?

– Ez a műsorkészítők döntése volt, hogy legyen asztrológus, nem a pszichológusoké. Én egyébként nem hiszek az asztrológiában, de mindenképp szeretném ezt kiegészíteni azzal, hogy ez nem kritika Liszkay Judit felé, akit egy nagyon kedves, jóindulatú, szerethető embernek ismertem meg, aki tisztában van a szakmai határaival. Az ő személye kapcsán az nyugtatott meg, hogy az asztrológiát úgy használja, mintha egy diagnózist mondana. Elmondja, hogy az illető csillagzata mit tükröz, de nem gondolja azt, hogy az asztrológia jelentené a megoldást a terápia helyett.

Itt a vége a gondolatmenetnek. Ha valaki elkönyveli, hogy például azért olyan elviselhetetlen, mert meg van írva a csillagokban, és nem elemzi magát, hogy miért léptek a tyúkszemére, miért lett ideges, támadó, és nem kezd el változtatni a viselkedésén.

Tehát ilyen szempontból nem tartom szerencsésnek az asztrológiát, sokszor kontraproduktív az emberek kezében, de Judit igyekszik a helyén kezelni.

– A műsornak van egy kimenetele: a párok a próbaidő után vagy szétmennek, vagy nem. És aztán ott van még, hogy ha nem is válnak el rögtön, hosszútávon együtt maradnak-e. De talán nem is ez a legfontosabb, sokkal inkább az, hogy akik elhagyják ezt a műsort, ha nem is maradnak együtt a melléjük kijelölt párral, kapnak-e olyan pluszt, amitől könnyebb lesz megtalálniuk az igazit.

– Ezzel a műsorral ők nem csak egy házasságba pottyannak bele, hanem egy terápiás folyamatba is. A terápiás folyamatokra az a jellemző, hogy minél többet teszünk bele, minél inkább nyíltak vagyunk, minél inkább fel merjük vállalni az érzéseinket, gyengeségeinket, fájdalmainkat, annál inkább tudunk konstruktív visszajelzéseket kapni. Sok egyéni fejlődést láttunk. Persze hat hét arra sem elég, hogy valaki egyénileg révbe érjen, nem hogy párként.

– Többször is elmondta, hogy azt képviseli, mindenkinek szüksége lenne az élete során pszichológusra. Ami jól hangzik, de azért a pszichológus még mindig úri huncutságnak számít. A közellátásban elérhető szolgáltatásokról nagyon rosszakat hallani, nincs elég ember, idő, türelem, a magán pszichológus pedig sokak számára megfizethetetlen. Mit tud tanácsolni arra, aki úgy érzi, segítségre lenne szüksége, de nem tud erre súlyos tízezreket vagy akár még többet költeni? Mi a legjobb opciója?

– Szerencsére olyan szempontból egyre kevésbé úri huncutság a pszichológia, hogy a közvélekedés egyre kevésbé gondolja, hogy az unatkozó gazdagok sportja lenne pszichológushoz járni. Olyan szempontból viszont nagyon is az, hogy az állami egészségügy sokkal korlátozottabb pszichológiai ellátást tesz lehetővé, mint amekkorára szükség lenne, a magánszféra pedig a többségnek megfizethetetlen.

És ha az otthoni tökéletlenségek olyan mértékűek, a társadalom biztosítaná a gyermekek megfelelő körülmények közé juttatását. Emellett már a gyerekek pár éves korától elkezdődhetne valamiféle pszichoedukáció, lehetővé téve, hogy megküzdésre képes, kiegyensúlyozott emberek váljanak belőlük. Ettől sajnos nagyon távol vagyunk.

– Az interneten mindenki pszichológus. Hogy lehet kiszűrni a sarlatánokat?

– Ha szakemberhez szeretnénk fordulni, először is érdemes megnézni, hogy milyen végzettsége van, egyáltalán pszichológus-e. Ha már a pszichológus foteljében ülünk, érdemes figyelni, hogy aktívan, elkötelezetten figyel, ért minket és ad visszajelzéseket az illető vagy ellenkezőleg, nem érezzük eltaláltnak amit mond, vagy főleg csak bólogat míg mi ventillálunk.

Azt is tudni kell, hogy a pszichológushoz nem kell egy életen át járni. Ha jó szakembernél vagyunk, akkor – ha nem is folyamatos a felívelés, mert mindig vannak hullámhegyek-hullámvölgyek – egyre inkább értjük magunkat, egyre jobban érezzük magunkat a bőrünkben, egyre inkább önmagunk pszichológusává kezdünk válni és egyre több problémát egyedül is tudunk kezelni. Ennek a folyamatnak egyszer csak vége van, mert mindenre kiképzett a pszichológus, és alapvetően jól vagyunk. Ha nem érezzük azt, hogy fejlődünk, érdemes szakembert váltani.

– Egy pszichológus mennyire képes civil lenni egy magánéleti helyzetben?

– Vegyes. Olyan szempontból magánemberként nyilvánulok meg, hogy a kommunikációmnak nem az az elsődleges célja, hogy a másikkal felismertessek valamit a saját működésében, a civil önmagamat adom. Olyan szempontból mindig pszichológus vagyok, hogy akaratlanul is másfajta mélységét látom annak, akivel együtt vacsorázok, dolgozom, vagy barátkozok. Nem csak azt hallom, amit az illető mond, hanem többnyire azt is látom, hogy mi van mögötte.

– Ha megjelenik egy társaságban például, nem támadják le az emberek a problémáikkal?

– Ez nem annyira jellemző. Azt látom, hogy az emberek tartják a határt. Aki pszichológusként szeretne igénybe venni, az érzi, hogy annak alapvetően az időpontkérés a módja. Esetleg egy-két kérdést feltesznek, de ebben kimerül, ami a pszichológusi rendelőn kívül zajlik. Az előfordul, hogy megjegyzik, ha láttak a tévében, mondanak egy-két kedves szót, de tízből kilencszer ennyiben marad. A tizedik lehet, hogy tényleg elkezdi kifejteni, mi minden van vele, de ilyenkor sem a hely, sem az idő nem alkalmas erre.

– Önnek már a műsor előtt sem volt idegen terep a tévé, hiszen sokszor hívják műsorokba szakértőként nyilatkozni. De azért egy valóságshow teljesen más. Mit mérlegelt, mielőtt elfogadta a felkérést?

– Számomra nagyon fontos a pszichoedukáció. A terápiákon korlátozott számú embert tudok elérni.

Ennek kiváló terepe a tévé, mert az a lehető legszélesebb rétegekhez juttatja el a pszichológiát. Olyanokhoz is, akiknek nincs lehetősége arra, hogy pszichológust vegyenek igénybe.

Saddie LaMort saját bevallása szerint szabadkőműves, az Ordo Templi Orientis, és a gardneriánus Wicca avatottja, valamint az egyetlen magyar nyelvű, Aleister Crowley okkultista mágus életét és munkásságát feldolgozó könyv egyik szerzője. Előadásait Rómától Hamburgig, az ELTE BTK könyvtárától a prágai Károly Egyetemig szeretettel fogadták.

– Nemrég a viktoriánus kor okkult reneszánszáról tartottál előadást Budapesten, de Európa-szerte sokfelé voltál már vendégelőadó – nem alaptalanul, hiszen bő három évtizede foglalkozol okkultizmussal. A köznyelvben szokás egyenlőségjelet tenni a boszorkányság és az okkultizmus közé, mennyire helytálló ez az összemosás?

– Az „okkult” azt jelenti, rejtett, titkos. A boszorkányság innen nézve valóban az okkultizmus egy fajtája, hiszen titkos tanokat, rejtett tudást kapunk meg és adunk át. Többfajta boszorkányság létezik, a titkos dolgok tanulása ezek mindegyikére jellemző motívum. Azonban az okkultizmust, mint kifejezést, elsősorban a középkori varázskönyvek hagyományaira szokták használni, ezek viszont nem minden boszorkányságnak részei. Annak, amit én képviselek, igen.

– Te magad az úgynevezett wicca vallást gyakorlod, amely egy természeti pogány ősvallás. Melyek eme vallás főbb alapkövei, azaz hogyan mutatnád be a wicca irányzatot egy laikus számára néhány mondatban?

– Ezt a vallást egy Gerald B. Gardner nevű angol író dolgozta ki. Nagyon érdekelte a történelem, a néprajz, a népi mágia. Több különböző olvasmányélmény hatására hozta létre a világ első, bizonyíthatóan vallás jellegű boszorkányságát. Eredetileg a vallásunk neve boszorkányság, a követőket boszorkánynak hívjuk, a követők összessége a Wicca, s ezt a szót úgy használjuk, ahogy a „Testvériség” kifejezést (a Wicca ugyanis egy mágikus család). Egy istenpárt tisztelünk: a Holdistennőt, és az Agancsos Istent. Rítusaink a természet ritmusát követik – az aratásokat, a nap-éj egyenlőségeket, a napfordulókat, illetve a teliholdakat. Vallásunk része a mágia, mellyel segíteni igyekszünk az arra rászorulóknak, és a természetnek.

– Sokan kizárólag ártó, gonosz tevékenységeket társítanak a boszorkánysághoz – hogyan szoktad ezeket a prekoncepciókat felülírni?

– Számomra is meglepő, de viszonylag kevés olyan emberrel találkoztam az elmúlt harminc évben, aki így gondolt volna a boszorkányokra. Általában inkább túlzott jóságot, naivitást feltételeznek rólunk. Van egy mondat, ami rendszeresen megjelenik velünk kapcsolatban, és ezt gyakran még a magukat wiccának valló emberek is hajlamosak félreérteni. Ezt úgy hívjuk, hogy Intelem, s így szól: „Ha azzal nem ártasz, azt tégy, amit akarsz.” Sokan hiszik, ez azt jelenti, ne árts. Ha azonban a mondatot értő módon olvassuk, rájövünk, csak annyiról szól, tudatosan végezzük dolgainkat, folyamatosan gondolva arra, vajon árt-e valakinek. Szóval sokkal inkább azt a prekoncepciót kell felülírnunk, hogy nem lesz következménye, ha valaki minket, vagy szeretteinket bántja.

– Szükséges a boszorkányság gyakorlásához az ezoterikus és spirituális érdeklődésen túl felül valamiféle speciális, például természetfeletti képesség?

– A boszorkányság egyszerre tudomány és művészet. Bárki el tud sajátítani eleget ahhoz, hogy megkönnyítse saját és környezete életét. Vannak, akiknek tehetségük is van, ők megfelelő szorgalommal sokkal többet tudnak elérni. Azonban szívesebben tanítok valakit, aki nem annyira tehetséges, de szorgalmas, mint egy lusta tehetséget – a kitartás, a szorgalom mindig többet ér a tehetségnél.

– Azt a tényt is megosztottad a közönségeddel, hogy szabadkőműves beavatott vagy, illetve hogy máig vannak Magyarországon ilyen beavatások. Mit jelent pontosan az avatás, illetve milyen hatása vagy jelentősége van manapság a szabadkőműves páholynak?

Az avatásokat sok szempontból lehet vizsgálni. A legfelszínesebb szinten egy olyan rituális színház, amely élettanácsokkal látja el az avatottat, és olyan szimbólumokat ad neki, amelyek segítenek jobb emberré válni. Ha egy kicsit mélyebben vizsgáljuk, mitologikus, vagy vallási jellegű jeleneteket dolgoznak fel ezek az avatások, és ezen keresztül az avatott közelebb kerül az isteni mivolthoz. Olyan természetes folyamatokat dolgoznak fel, mint a születés, a termékenység, illetve a halál, amelyek az emberiség egészének közös tapasztalata – olyan módon, amely megmutatja a világ isteni jellegét. Már az ókori misztériumvallások avatottjai is abban értettek egyet, hogy egy avatott halálélménye gyökeresen más lesz, mint egy avatatlané.

A szabadkőművesség célja jó emberekből jobb embereket faragni. Olyan emberek találkozhatnak a páholyban, akik amúgy soha nem ismerték volna meg egymást, ezáltal a beszélgetések és előadások során a sajátunktól akár radikálisan különböző véleményeket is megismerhetünk olyan környezetben, ahol mindenki a legjobbat feltételezi a másikról, és jóindulattal áll hozzá. Ennek eredménye egy olyan szellemi közösség, amely minden tagját gazdagabbá teszi. Két téma van, amiről nem beszélünk: a politika és a vallás, mindkettő mindenkinek a saját lelkiismeretére van bízva.

– Akit ezek a témák bővebben érdekelnek, legközelebb milyen időpontokban és helyszíneken lehet téged meghallgatni?

– November 2-án az Európai Élő Folklór Egyesület rendezésében a Dürer Kertben lesz egy Boszorkányfesztivál, ahol a druidizmusról, a gardneriánus wiccáról, a teozófiáról és a szabadkőművességről is lesz előadás, majd kerekasztal-beszélgetés keretein belül közös értékeinkről fogunk eszmét cserélni.