SZEMPONT
A Rovatból

„Ez egy sokkal szomorúbb, frusztráltabb tanévkezdés” - mondja a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének ügyvivője

Hiába a fizetésemelés, Nagy Erzsébet szerint továbbra is pedagógushiány van, sok helyen kevesebb órát vagy szakkört tartanak, és az új teljesítményértékelési rendszer miatt a tanárok még most sem tudják, pontosan, mennyit keresnek.


Miközben a kormány azt kommunikálja, hogy a pedagógusbérek emelkedése már érezhető hatással van a pályán maradók és a pályakezdők számának alakulására, a gyakorlatban továbbra is káosz és kiszámíthatatlanság jellemzi az iskolakezdést – derül ki a PDSZ legfrissebb felméréseiből.

De a valóság is meghasadni látszik. Miközben a kormánypárti sajtóban egymás után jelennek meg a cikkek arról, hogy az iskolakezdés terhei Magyarországon a legkisebbek, hála a kormánynak, a szakszervezetek mindezt nem érzékelik. Ráadásul idén startol a teljesítményértékelési rendszer élesben: a tavaly kötelezően előírt értékelések alapján idén elvileg differenciálják a béreket is, elvileg a teljesítmények alapján. Azonban ez sem igaz így. Hogyan látják a szakszervezetek az évkezdést? Erről beszélgettünk Nagy Erzsébettel, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) ügyvivőjével.

– A kormány szerint idén már több pedagógus dolgozik a rendszerben, érezhető a magasabb bérek hatása. Érezhető?

– A legnagyobb probléma, hogy ezekhez a sikerbeszámolókhoz soha nem társulnak konkrét, ellenőrizhető adatok. Nem tudjuk, hány pedagógusra lenne valójában szükség, mert ezt hivatalosan nem számolják ki. Pedig létezik erre rendelet: a tanulói foglalkozási időkeretet 24-gyel kellene osztani, hogy megállapítható legyen, hány pedagógusra van szükség egy adott intézményben.

A Klebelsberg Központ elnöke maga is elismerte, hogy ezt a jogszabályt nem alkalmazzák.

Tehát már eleve nem tudjuk, mekkora a szükséges pedagóguslétszám. Ráadásul sokan érvelnek azzal, hogy ha kevesebb a tanuló, kevesebb pedagógus is kell, ez azonban nem így működik. Ha egy csoport létszáma öttel csökken, attól még ugyanannyi pedagógus kell annak tanításához. Továbbá nem tudjuk azt sem, hányan mentek nyugdíjba, és hány nyugdíjast foglalkoztatnak vissza. Gyakori, hogy őket jogsértő módon, határozott időre veszik fel a még üres álláshelyekre, ami törvényileg nem megengedett. Ráadásul sokan csak augusztus végén vagy szeptember elején tudják meg, hogy egyáltalán tovább foglalkoztatják-e őket. Ez azért is fontos, mert a rendszernek nagy szüksége van nyugdíjas pedagógusokra, de sem az igénybevételükről, sem az üres álláshelyek számáról nincs adat. Ami viszont biztos: a kollégák arról számolnak be, hogy a tanulói óraszámokat eleve csökkentik, így az órákat is szétosztják. Például

egy budapesti elit, kéttannyelvű gimnáziumban idén 50 órával csökkentették a tanulói foglalkozási időkeretet. Ez a gyakorlatban nem azt jelenti, hogy például kevesebb matekóra lesz, hanem hogy a plusz szolgáltatások szűnnek meg: csoportbontás, szakkör, egyéni és kiscsoportos foglalkozás, tehetséggondozás, korrepetálás, napközi, tanulószoba.

Az ilyen megszorításokkal csökkentik a pedagóguslétszámot is. Közben megy a sikerpropaganda, hogy mennyien jelentkeztek tanárképzésre, de azt már elhallgatják, hogy ezekre a szakokra alacsony pontszámmal is be lehet kerülni, nyilván nem véletlenül. A végzettek közül pedig rendszerint csak töredék helyezkedik el a pályán.

– És ehhez jön most az új teljesítményértékelési rendszer is, igaz?

– Fontos tisztázni, hogy ez nem a korábbi minősítési rendszer, hanem egy teljesítményértékelési rendszer, amely mellett a minősítés továbbra is létezik. A teljesítményértékelés már tavaly is működött, de idén először van anyagi következménye: szeptembertől a tavalyi értékelések alapján kellene differenciálni a béreket. Ez viszont munkajogilag teljes abszurditás. Most szeptember elsején készült egy friss felmérésünk: a pedagógusok többsége nem tudja, hogy mennyiért dolgozik. A legtöbben azt sem tudják, kapnak-e egyáltalán béremelést. A teljesítményértékelés során adott legtöbb pontszám 79% volt, 80%-tól lenne kötelező a béremelés. A nyugdíjasok esetében, ha őket idén új munkahelyen alkalmazzák, nem kötelező figyelembe venni a korábbi teljesítményértékelést. Ez is méltatlan, megalázó rendszer. A kérdőívünkre adott válaszok szerint 73,7%-a a pedagógusoknak még nem tudja, kap-e béremelést. Aki kap, azok közül is sokan nem tudják, mennyit. Egy nyári salátarendeletben, amelyben többek között esőkabátokról és gumicsizmáról szóló szabályok voltak, elrejtették azt a módosítást, amely szerint már nem az iskolaigazgató dönt a béreltérítés mértékéről, hanem a tankerületi központ igazgatója, aki gyakran nem is ismeri a pedagógusokat. Az igazgatók ugyan javaslatot tehetnek, de sokan azt jelezték vissza, hogy

központi utasításra maximum egy-két embert lehet 80% fölé sorolni, ez pedig eleve kizárja a valós teljesítményen alapuló értékelést.

Ez olyan, mintha egy osztályban azt mondanánk: bármennyire is jól tanultátok meg az anyagot, csak egyikőtök kaphat ötöst. A legutóbbi kérdőívünket 2285 pedagógus töltötte ki. Az értékeléseket a nedolgozzingyen.hu oldalon részletesen közzétettük. 303 oldalnyi visszajelzésben gyakorlatilag csak kritikák szerepeltek. Pozitívum legfeljebb az igazgatók emberségére vonatkozott.

– Ha még sokan nem tudják, igazán csak októberben válik majd láthatóvá, hogy mi lett a teljesítményértékelés gyakorlati következménye?

– Igen, akkor derül ki, ki mennyit kapott valójában. És sajnos sokan akkor fogják csak megtudni, hogy mennyit keresnek. Ez munkajogilag is elfogadhatatlan.

– Mi a helyzet az iskolakezdés költségeivel? Mekkora teher ez a családok számára, és milyen segítségre számíthatnak?

– Az iskolakezdés óriási anyagi megterhelést jelent. A köznevelési foglalkoztatotti jogviszonyban dolgozók számára például létezik egy szabályozás: a végrehajtási rendelet 106. paragrafusa szerint évente egyszer, kérelemre, jogosultak iskolakezdési támogatásra. Ez az összeg gyermekenként a minimálbér 45%-a bruttóban. A gyakorlatban azonban ezt sem adják meg. Arra hivatkoznak, hogy ez csak adható, pedig a „jogosult” kifejezés jogilag mást jelent. Más juttatások is „adhatók” lennének, például a gyermeknevelési támogatás, de ezeket sem biztosítják. Az önkormányzatokat pedig kivéreztették a szolidaritási adóval. Például Pécsen az óvodapedagógusok teljesítményértékelésére nulla forint van betervezve.

A családok így legfeljebb az ingyenes iskolai étkeztetésre számíthatnak, például háromgyermekesek vagy szociálisan rászorulók esetében, de ezen kívül nincs normatív állami támogatás.

Közben az iskolaszerek ára jelentősen nőtt. Ma már egy iskolakezdés 30–100 ezer forint között mozoghat, de 30 ezer forintból szinte lehetetlen kihozni, ha például táskát vagy tornacipőt is kell venni. Sok iskolában próbálnak egyszerűsíteni, csökkenteni az elvárásokat, de így is kell füzet, írószer, sőt sokszor még WC-papír, zsebkendő is. Ez komoly kiadás.

– Mi a helyzet a béremelésekkel? Tényleg volt inflációt meghaladó emelés az elmúlt két évben?

– A propaganda szerint 2024-ben 32,2%, idén pedig 24,2% volt az emelés. A valóság ezzel szemben az, hogy ez csak az átlagos bértömegre vonatkozik, amibe beleszámítanak olyan tételek is, mint a végkielégítés vagy a jubileumi jutalom. A gyakorlatban a pedagógusok sok esetben csak 7–20%-os emelést kaptak, miközben az infláció a mindennapi kiadások terén jóval magasabb volt. Az EFOP Plusz vállalásban szerepel, hogy 2031-re a pedagógusbérek elérik a diplomás átlagbér 80%-át, de hogy miért pont 80%, az nem derül ki. Ráadásul

a számítás nem havi bérre, hanem bértömegre vonatkozik, ami torzítja a valós képet.

Idén végül meghatározták, hogy az egyes pedagógusfokozatokban mekkora legyen a kötelező emelés:

• Gyakornok: 21,2%

• Pedagógus I: 21,4%

• Pedagógus II: 19%

• Mesterpedagógus: 13,8%

• Kutatótanár: 12%

Ez azt eredményezte, hogy sok mesterpedagógus inkább visszaminősíttette magát Pedagógus II-be, mert így nagyobb béremelést, több fizetést kapott, mivel a bérüket lefelé nem lehetett módosítani.

– Összefoglalva: mi a különbség a 2024-es és a 2025-ös tanévkezdés között?

– A legnagyobb különbség, hogy ez egy sokkal szomorúbb, frusztráltabb tanévkezdés. A pedagógusok haragot és megalázottságot éreznek. Még mindig nem tudják, mennyiért dolgoznak, sokan tudják, hogy semmit sem kapnak a teljesítményértékelés után, és a rendszer semmilyen visszajelzést nem vesz figyelembe. Hiába tiltakoztak tömegesen, nem történtek érdemi változtatások. Sok nyugdíjas pedagógus továbbfoglalkoztatása is csak az utolsó pillanatban derült ki, vagy éppen az, hogy nem folytathatja a munkát. Ez természetesen a gyerekeket is érinti, ha például egy megszokott tanár nem tér vissza. Emellett továbbra is pedagógushiány van, amit elsősorban a szakkörök, csoportbontások, fejlesztő foglalkozások sínylenek meg.

Továbbra is nagyon kevés a pszichológus és a pedagógiai asszisztens.

Az állami közoktatás feltételei rosszak, az egyházi fenntartású intézményekben valamivel jobb a helyzet, de nem feltétlenül jelentős a különbség. A magánintézményekben jobb a színvonal, de ott a szülők is többet fizetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Otthon Start: beduguló ügyintézés, 10%-os önrészből kieső ügyfelek, egymásra licitáló bankok – berobbant az új hitel
Kétszer annyi hiteligénylés fut be most a bankokhoz, mint általában, miközben Budapesten 1-2 nap alatt elviszik a 40-50 négyzetméteres lakásokat. Az igénylés beadásától azonban hosszú az út a folyósításig, és akadhatnak meglepetések - mondja a szakértő.


Túl vagyunk az Otthon Start program első hónapján. Már nemcsak előzetes kalkulációk, jóslatok állnak rendelkezésünkre, hanem számok is. A kedvezményes, 3%-os kamat mellett akár csupán 10 százalék önrész is elegendő a kölcsön felvételéhez. Ráadásul nagyon nagyvonalúak a program feltételei abban is, ahogyan az első lakás fogalmát meghatározzák: akinek 50%-os tulajdonrésze van egy ingatlanban, jogosult a programban való részvételre.

Ahogy az várható volt, az ügyfelek megrohamozták a bankokat, azonban sokan szembesültek azzal, hogy belassult az ügyintézés. Olyan részletszabályok is kiderültek, amikkel előzetesen nem nagyon találkoztak az ügyfelek, és ez átírhatja a számításokat. Az első hónap tapasztalatairől Árgyelán Józseffel, a Bankmonitor vezető elemzőjével beszélgettünk.

– Hogy áll most az Otthon Start?

– Az óvatosság az első napokban sem nagyon látszott. A kormány elmondása szerint már az első héten is napi ezer igénylés volt, tehát heti ötezer a munkanapokat tekintve, és az első három héten ez folyamatosan megvolt. Ezalatt 15 ezer igénylést fogadtak be a bankok. Hogy ez sok vagy kevés, önmagában nem mond sokat. Havi szinten a szerződéskötések száma 6–7 ezer a bankoknál, tehát

három hét alatt igénylési oldalon megduplázták az átlagos szerződésszámot.

Nyilván nem minden igénylésből lesz hitelügylet: lesz elutasítás, elhúzódó ügyintézés. Nem lehet egy az egyben átváltani a két számot, de sokat sugall. Ráadásul a Bankmonitor kalkulátorát használók adatai alapján a felhasználók jelentős része megfelelt a jogszabályi feltételeknek: a jövedelmük elfogadható volt, megfelelő értékű ingatlanra kalkuláltak, volt TB-jogviszonyuk. Itt 83–84 százalékos arány látszott. Nyilván vannak banki szabályok is, de

első ránézésre úgy látszik, hogy egy kifejezetten hitelképes réteg szeretné kihasználni ezt a lehetőséget.

Jó eséllyel a 15 ezer igénylésből nem ezer szerződés lesz, hanem bőven 10 ezer fölötti.

– Van is ennyi ingatlan folyamatosan?

– Júliusban jelentették be a programot, és július–augusztusban a hitelből vásárlók egy része már az Otthon Starttal kalkulált. Ezt alátámasztja a ma megjelent MNB-nyilvántartás: a lakáshitel-volumen a május–júliusban tapasztalt havi 140–150 milliárdról augusztusban kicsivel 100 milliárd fölé esett, azaz nagyjából 25 százalékkal csökkent. Ennek oka, hogy

a júliusi bejelentés után sokan kivártak, sőt volt, aki szerződéskötés előtt lépett vissza.

Ezek az Otthon Start indulására vártak. A Duna House Barométer szerint a júliusi 9 ezer fölötti adásvételszám augusztusra 11 ezer fölé emelkedett; ezek egy része szintén az Otthon Start indulására várt. A szeptemberi nagy ugrás tehát korábban megkötött adásvételekhez köthető. Jogos a kérdés, lesz-e hosszú távon elég ingatlan. Az ingatlan.com friss statisztikái szerint 30 százalékkal nőtt a kínálat, és ennek jó része Budapest. Budapesten például 70 százalékos pluszt mértek. Hozzá kell tenni, hogy hiába jön ki darabra a matek, felmerülhetnek problémák: sok olyan ingatlan kerülhetett vissza a piacra, amelyet korábban minőség vagy állapot miatt nem adtak el, és most az Otthon Start indulása miatt újrahirdettek. Lehet, hogy darabra meglesz a keresett mennyiség, de minőségben, elhelyezkedésben, alapterületben lehetnek szűk keresztmetszetek.

Látszik, hogy a fővárosi 40–50 négyzetméteres lakások adásvételi sebessége nagyon felgyorsult: ha egy jó árú, Otthon Start-kompatibilis lakás kikerül a piacra, egy-két nap alatt elviszik.

A kínálati oldal alakulása fogja az árhatást is meghatározni: mennyi jó minőségű, megfelelő állapotú „új” (új építésű és frissen piacra kerülő használt) lakás jelenik meg. Használt lakást önmagában az Otthon Start miatt nem fognak tömegesen eladni. Többlet akkor jöhet, ha a befektetők eladnak, vagy ha sokan lakáscserébe fognak. Itt viszont kérdés az „első lakásszerzés” feltétele. Emellett az új építések felfutása hozhat nagyobb mennyiséget. A kormány durván évi 10 ezer új projekttel számol az Otthon Starthoz kapcsolódóan, az Otthon Start Programirodánál is több ezres, sőt több tízezres lakásszámú projektekről tárgyalnak. Viszont ezek az ingatlanok nem azonnal jelennek meg: a projekt állapotától és technológiától függően 1–3 év is lehet, mire ténylegesen elkészülnek, viszont már korábbi stádiumban is értékesíthetők. Az indulás utáni első hónapokban ezért a meglévő piac kínálatának kell fedeznie a hirtelen megugró keresletet, és kérdés, milyen összetételű új kínálat jelenik meg.

– Hatása lehet ennek az átrendeződésnek az albérletekre is?

– A bérleti piacra is van hatása a programnak, mivel sok bérlő inkább vásárol, ha hasonló törlesztővel saját lakást tud venni. Ha sokan kimennek a bérleti piacról, a bérleti díjak emelkedése megállhat, egyes régiókban csökkenhet is, ezt látva befektetők is dönthetnek eddigi lakásaik eladása mellett, ami fenntarthatja a kínálatot. Rövid távon ez kompenzálhat, de pár hónapon belül a kereslet továbbra is magas maradhat, míg a kínálat szűkös, egészen addig, amíg az új projektek nem jutnak el az értékesítési fázisig. Láttam már „tervezőasztalos” vásárlást is.

– Úgy tűnik, hogy az ügyintézés lassul. A bankok korábban azt kommunikálták, hogy felkészültek a rohamra, de a helyzet az, hogy lényegesen hosszabb idő, míg az Otthon Start-ügyeket elintézik.

– Ha fel is készült az apparátus, ekkora igényemelkedésre nem lehet úgy felkészülni, hogy az átfutási idő ne növekedjen. Még nincsenek végleges számok, arányaiban néhány ügyletet folyósítottak, és kevés jutott túl a bírálaton.

Nem tudjuk pontosan, mekkora a bedugulás, de lassulás látszik.

Például sokan 10% önerővel szeretnék igénybe venni a konstrukciót. Az első kommunikációkból az tűnhetett ki, hogy aki Otthon Startot vesz fel, automatikusan 10% önerővel vásárolhat, ám ez végül nem így lett. Az Otthon Startnak van egy első lakáshoz kapcsolódó feltételrendszere, és a 10% önerő alkalmazásának is van egy másik, de ezt a kettőt nem hangolták össze. Az MNB-nél eltörölték az életkori korlátot, tehát valóban nincs felső korhatár a program igénybevételére. Azonban a meglévő tulajdonokra más elvárások vonatkoznak. Otthon Startnál 50% meglévő tulajdoni hányad mellett is lehet hitelt igényelni, viszont első lakásszerzőként a 10% önerőhöz legfeljebb 49%-os tulajdoni hányaddal lehet rendelkezni. Tehát,

ha egy házaspár fele-fele arányban tulajdonos egy ingatlanban, felvehetik az Otthon Startot, ha nincs és nem is volt más lakásuk, de 10% önerőre már nem lesznek jogosultak.

Másik fontos különbség: az Otthon Startban több kivétel van a meglévő ingatlanokra, amelyek birtoklása esetén igényelhető a hitel (15 millió alatti érték, haszonélvezettel terhelt és a haszonélvező bent lakik, az elmúlt tíz évben elbontott ingatlan, tíz évnél régebbi tulajdon stb.). Az MNB oldalán, egyetlen kikötés van: ha jogszabályi haszonélvezettel terhelt az ingatlan, az nem számít. Nincs alacsony értékű, bontásra vonatkozó vagy múltbeli vizsgálati könnyítés. Tehát,

ha 12 éve volt valakinek ingatlana, jogosult a hitelre, de nem lesz jogosult a 10% önerőre.

Sok igénylő most fog ezzel szembesülni. Továbbá a 10% önerőhöz a Lechner Tudásközpontnak igazolást kell kiállítania. Jó hír, hogy ezt már nem a magánszemélynek kell lekérnie, hanem a banknak. Ugyanakkor vannak technikai anomáliák: legutóbb, múlt héten a bankok azt jelezték, hogy ez még nem megy gördülékenyen. Mindenkitől, aki így szeretne vásárolni és így nyújt be hitelkérelmet, nyilatkozatot kérnek az ingatlanjairól, és hozzájárulást kérnek, hogy a Lechnertől lekérhessék a szükséges hatósági bizonyítványt.

– Egy szeptember 4-i hír szerint, már nincs szükség a Lechner Tudásközpont által kiállított tulajdoni igazolásra...

– Az Otthon Starthoz kapcsolódó fix kamatnál nincs szükség rá, de ha 10% önerővel veszem igénybe, ahhoz kapcsolódóan van.

– Tehát egyelőre még csiszolódnak a szabályok. Ez is okozhatja a tömegességen túl a zökkenőket és az ügyintézés lassulását?

– A 10% önerővel számoló ügyfél mindenképpen számíthat lassulásra, a sok ügylet miatt is, és amiatt is, hogy mikor tudják lekérni ezt az igazolást.

– Mivel a program nem határidőhöz kötött, hanem visszavonásig él, az elején nagy boom van, aztán beáll a rendszer. Feltételezem, hogy a most tapasztalt roham nem tartható sokáig. Hol stabilizálódhat az igénylések száma?

– A havi lakáshitel-volumen 140–150 milliárd volt (júliusban nagyjából 140–145). Augusztusban visszaesett 100-ra, szeptemberben feljebb megy, de a bírálati átfutások miatt nagyjából októberben jelenik meg a kihelyezéseknél a nagy ugrás. Mindenképpen 200 milliárd forint fölötti számokra számítanak a szakértők a mostani igénylésszám mellett, és az sem kizárt, hogy 220–250 milliárd körül alakulnak a számok októberben.

– Ez meddig tartható?

– Szerintünk 1–3 hónapig lesz ennyire magas. Utána beáll egy alacsonyabb, de a korábbiakban megszokottnál magasabb szintre, valahova 150 milliárd fölé, mondjuk 160–170–180 milliárdra. Egyéb hatásoktól függően ez persze még eltérhet. Az is fontos, hogy

eddig az átlagos kölcsönösszeg 20 millió forint körül volt, de az Otthon Startnál bőven 30 millió fölötti igénylések érkeznek átlagosan.

Tehát nemcsak a darabszám miatt nő a kihelyezés, hanem az átlagösszeg miatt is.

– Az elején a bankok a kötelező 3% alá is kínáltak. Látszik a verseny a továbbiakban is?

– A verseny fokozódott. Azok a bankok, amelyek eddig kevésbé vették ki a részüket, növelték a tétet. Induláskor három bank kínált 3% alatti kamatot: a Gránit 2,85-öt, az UniCredit 2,95-öt és a CIB 2,95-öt.

Kamatoldalon becsatlakozott az MBH Bank: a saját, speciális ügyfélkörének 2,75-öt ad; ez azoknak szól, akiknek a munkaadója speciális megállapodásban áll az MBH-val.

Átlag (illetve átlag feletti jövedelmű) ügyfelek is elérhetnek 2,89%-os kamatot az MBH-nál, tehát ott is léptek. De jóváírásban is versenyeznek: jellemzően 100-200 ezer forint közötti összegeket kínálnak. Van olyan bank, amely egy havi törlesztőt ígér vissza, futamidőtől függően ez akár közel félmillió is lehet. Az MBH a korábbi 100 ezer forintos ajándékutalványt 120 ezerre emelte, ha az ügyfél Fundamenta lakáskasszát is köt. Ha prémium ügyfél, további 100 ezret ad.

A Raiffeisen szerdán jelentette be, hogy a 100 ezres jóváírást megduplázza 200 ezerre.

Látható, hogy akik nagyobb piaci részt szeretnének, ráígérnek. Kilóg a sorból az OTP: ők eddig sem kínáltak érdemi jóváírást vagy kamatkedvezményt, és most sem; más ligában játszanak a fiókhálózatukkal, felkészülten. A versenynek itt biztosan nincs vége: akik nagyobb piaci részesedést szeretnének, további kedvezményeket ígérhetnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Angyal József a háromgyermekes anyák szja-mentességéről: Sokan majd a homlokukra csapnak, hogy „tényleg, nekem jár?”
Az adószakértő szerint sokan lehetnek, akik nem is tudják, hogy ők is jogosultak a szerdától életbe lépő teljes szja-mentességre. Az is lehet, hogy az jár jól, aki utólag érvényesíti a kedvezményt, hogy ne veszélyeztesse a januári béremelését.
Fischer Gábor - szmo.hu
2025. október 01.



Szerdától teljes szja-mentességet kapnak a háromgyerekes anyák, jövő januártól pedig a 40 év alatti kétgyerekesek is. Azok, akiknek családi kedvezmény is jár, ezentúl a járulékbefizetéseiket csökkenthetik vele. Az érintettek minden bizonnyal örülnek az intézkedésnek, hiszen tíz- vagy akár százezrekkel több marad a családi kasszában, azonban a költségvetésen nagy lyukat üt az intézkedés. A legjobban a nagyon jól keresők járnak, mert jövedelemkorlát nincs. És nincs életkorkorlát sem, tehát a kedvezményre mindazok jogosultak, akik valaha három gyereket neveltek. Kiesnek viszont az elvált apák, akkor is, ha náluk vannak a gyerekek.

Aki az szja-mentességet igénybe akarja venni, regisztrálhat a NAV online felületén, de a munkáltatójánál is. Akkor sem vész el ez a kedvezmény, ha ezt az érintett elmulasztja: jövő év elején, az szja-bevallásnál is érvényesítheti mindezt, így az adóhatóság visszautalja neki az év utolsó három hónapjában befizetett adóelőlegét. Pontosan kikre vonatkozik az új szabályozás? Mennyire igazságos? És mennyire fenntartható, hogyan hat a költségvetésre? Erről beszélgettünk Angyal József adószakértővel.

– Októbertől él a háromgyermekes anyák szja-mentessége, amit várhatóan a novemberi fizetésükben éreznek először, vagyis abban a bérben már nem vonnak tőlük adóelőleget, ha regisztrálnak. Jól mondom?

– Tulajdonképpen ez év közben minden kedvezményre igaz: akkor lehet igénybe venni, ha az adózó nyilatkozik róla. Természetesen, ha valaki nem nyilatkozik, a kedvezményt akkor sem veszti el: a májusi adóbevallásában egy összegben érvényesítheti.

A már eddig is járó családi adókedvezményt például sok háromgyermekes család év közben nem veszi igénybe, inkább év végén kap nagyobb, akár millió fölötti összeget, és abból valami komolyabb beruházásra költ.

Tehát a nyilatkozat lehetőség, de nem kötelező.

– Hol és hogyan lehet erről nyilatkozni?

– Az adóhatóság létrehozott egy online felületet. Mégis azt tanácsolnám, hogy inkább a munkáltatónál nyilatkozzanak, mert a háromgyermekes anyák kedvezményének egészen más feltételei vannak, és nem biztos, hogy az érintett tudja, jogosult-e. A munkáltatónál a bérszámfejtő készséggel ad felvilágosítást, elmondja, ki jogosult.

– Hogyan lehetséges, hogy sokan nem tudják, jogosultak-e?

– Mindenekelőtt megjegyezném: én ezt a háromgyermekes, illetve „gyermekes anyák” kedvezményt nem tartom jónak, mert nem a családokat és a gyereknevelést, hanem magát a szülést támogatja. Olyan gyermek után is járhat, aki élve született, például koraszülött volt, majd egy-két évesen meghalt. Ha csak néhány napig is élt, már beleszámít. Gyakran előfordul, hogy valakinek két egészséges, akár felnőtt gyermeke van, közben volt egy koraszülése, a baba meghalt. Így is jogosult lehet. A másik feltétel, hogy legalább 12 évig családi pótlékra jogosultnak kellett lenni.

Ha például egy házasság tönkrement, nagy gyerekek voltak, elváltak, és az apának ítélték a gyerekeket, az anya akkor is megkapja a teljes adókedvezményt, mert 12 évig járt utána családi pótlék.

És az is jogosult lehet, aki 12 évig nevelte a gyerekeit, majd anyagi teher miatt 13 évesen állami gondozásba adta őket. Korhatár sincs: 60–70 éves nagymamák is jogosultak lehetnek. Sokan majd a homlokukra csapnak, hogy „tényleg, nekem jár?”. A feltételekről kevés szó esik, pedig ezt hangsúlyozni kellene.

– Tehát ha 12 évig fennállt a családi pótlékra való jogosultság, de valamilyen okból nem az anya vette fel, hanem a házastársa, akkor is jár az adómentesség? Mindegy, kinek folyósították?

– Pontosan így van, ahogy a családi kedvezménynél is: a házastársak mindegyike jogosult lehet a családi pótlékra. Ha elválnak, onnantól az jogosult, akinél a gyermek marad.

– Ha valakinek volt elhalt gyermeke, attól még háromgyermekesnek számít? A halott gyermek után nincs családi pótlék, tehát ez nem tolható ki tizenkét évig.

– Itt félreértés van. Az egyik feltétel a 12 év jogosultság. Emellett van egy kivétel: ha csak néhány napig állt fenn a jogosultság, de a gyermek meghalt, ez vis maiornak tekintendő, és akkor is járhat a kedvezmény. Tehát párhuzamos feltételek vannak. Ha valakinek több koraszülött gyermeke született és korán elhunytak, akkor is háromgyermekesnek számít, ilyenkor nem a 12 év a döntő. Sokan ezt nem is tudják.

Probléma az is, ha a szülők különváltan, de közösen nevelnek, és megosztják a családi pótlékot: az anya egyszer csak nagy kedvezményt kap, miközben minden más kedvezmény megosztott marad. Így az egyik szülő lényegesen magasabb összegből neveli a gyermeket, akár élethosszig.

Ez társadalmi feszültséget okozhat. Igazságtalan az is, ha válás után a 13 éves gyermek az apához kerül: az apa neveli, mégis az anya jogosult a kedvezményre. Már a 25 év alattiak kedvezménye is okozott munkahelyi feszültséget. Vagy például, ha egy nyugdíjas nagymama, amikor elmegy dolgozni: a nyugdíja eleve járulékmentes, és ha szja-mentességet is kap, nettóban kapja meg a bérét. Ha ez a kör bővül, egy életkori korlát, mondjuk 40 év, enyhíthetne ezen a feszültségen, mint ahogy a kétgyermekeseknél tervezik: amíg kicsik a gyerekek, sok pénzbe kerülnek, később önállóak lesznek. De az életkori határ, ami még létezik, csak átmeneti. A 40 év alatti kétgyermekes anyáknál ez most így lesz, de folyamat végén a tervek szerint mindenki, aki szült, megkapná az életfogytig járó kedvezményt.

– Amikor egy cégnél esedékes a béremelés, nem mondhatja-e a munkáltató, hogy neked kevesebbet emelek, mert úgyis magasabb a nettód? Nem próbálják lenyelni a kedvezményt? Például a nyugdíjast eleve kisebb nettóval veszik fel?

– Ez létező gyakorlat. A 25 év alattiak kedvezményénél is figyelembe vették a korhatárhoz kötött automatikus kedvezményt. Sok háromgyermekes is emiatt nem kéri az adóelőleg megállapítását, mert akkor a munkáltató figyelembe veheti. Ha csak a bevallásban érvényesíti, arról a munkáltató nem tudja. Ezért nem biztos, hogy jó, ha szól a munkáltatónak:

lehet, hogy jobban jár, ha csendben marad, és ezzel elősegíti a januári béremelését.

Gondoljunk arra, hogy egy háromgyermekes családban a gyerek júniusban befejezi a középiskolát, júliustól már nem jár a családi pótlék, csak két gyermekes után. Most október 1-jétől viszont újra háromgyermekesnek minősül az anya, és korlátlan ideig kapja a kedvezményt. Ez valóban bérfeszültséget okoz. Ugyanis az adórendszerben kellenek korlátok: összeg- és életkorkorlátok. Például a három- és négygyermekes anyák kedvezményénél nincs összegkorlát: ha valaki havi 5 milliót keres, a teljes összege szja-mentes. Pedig aki havi 5 milliót keres, nem biztos, hogy pusztán a szülés miatt támogatandó. Szerintem ennek nincs meg a pénzügyi fedezete sem. Ezt onnan gondolom, amit a miniszterelnök mondott évekkel ezelőtt: egy ilyen kedvezményt csak akkor lehet bevezetni, ha egyszer Varga Mihály „félrenéz”. Akkor sem volt meg a feltétel, a jelenlegi gazdasági körülmények között pedig még kevésbé. A kétgyermekesekre kiterjesztve meg végképp nincs. Jó lenne korlátot beépíteni: például a három-, két- és négygyermekesek kedvezménye mondjuk havi 2 millió forintos jövedelemig járjon. Ez nem okozna nagy politikai felzúdulást: aki 2 millió fölött keres, annak miért járjon?

– Abban az esetben, ha egy édesanya jogosult az szja-mentességre, de jogosult lenne a családi adókedvezményre is, mi történik? Elvész az utóbbi?

– Nem vész el. Ha valaki például havi egymilliót keres, a teljes jövedelme szja-mentes lesz. A családi kedvezményt pedig a járulékok terhére lehet érvényesíteni. A házastársak között meg is osztható. Ezt 14 éve vezették be, mert családi adókedvezmény olyan nagyvonalú volt, hogy az alacsony keresetűek nem tudták teljesen kihasználni. Ennek feloldására vezették be a járulékkedvezményt. Lehetett volna szigorú felső korlátot tenni, de nem ezt tették. Valójában Magyarországon egyetlen percig sem volt egykulcsos adó, mert az adóalap-kedvezmények nulla százalékos sávokat jelentenek; efölött van a 15%-os szja.

A családi járulékkedvezmény „negatív adót” jelent, mivel az szja után a járulék terhére is érvényesíthető.

Így gyakorlatilag háromsávos a rendszer: 0%, 15% és egy „negatív” sáv, amit a TB-kassza finanszíroz.

– Mi az ára ezeknek a bőkezű kedvezményeknek?

– A kommunikációban az jelenik meg, kik részesülnek a kedvezményekben: kétgyermekesek, háromgyermekesek, 25 év alattiak, hosszú felsorolni teljesen. Nyilvánvaló, hogy ennek nincs meg a pénzügyi fedezete. Arról nem esik szó, hogy honnan vonjanak el. Ha kimondanák, hogy a háromgyermekes anyák szja-mentessége miatt kevesebb jut egészségügyre, oktatásra, szociális ellátásra, más lenne a mérleg. Az emberek örülnek a kedvezménynek, de amikor az egészségügyben hosszú várakozás van, vagy sokat kell utazni szülni, nem hozzák összefüggésbe ezzel. A költségvetés beterjesztésekor, az egyes fejezeti előirányzatokat nézve derülhet majd ki a negatív hatás. Ha le akarjuk szorítani a hiányt, valahonnan fedezni kell. Meg fog jelenni, mennyibe kerül a háromgyermekes anyák kedvezménye (jövőre már teljes év), a családi kedvezmény újabb 50%-os emelése, a kétgyermekes anyák kedvezménye, a 30 év alatti egy gyerekes kedvezmény korhatár nélküli kiterjesztése.

– A 2002-es osztogatáshoz képest ez a mostani hol áll? Mekkora árat fizetünk érte április után?

– Legalább akkorát, mint akkor. Ha nagy a költségvetési hiány, ezt el is lehet inflálni: nagyobb bérek mellett az inflációval „korrigálnak”. Tehát fennáll az erőteljesebb infláció veszélye. Nem véletlen, hogy a jegybankelnök folyamatosan hangsúlyozza: nem múlt el az inflációs kockázat. Jövőre 3,8%-os inflációt jósolnak. Ez 4% alatti januári nyugdíjemelést is jelenthet, ami nem biztos, hogy jó.

– Ezek a hatások nem egyszeriek, hanem folyamatosak: az adókedvezmények jövőre és utána is fennmaradnak, tartósan terhelik a költségvetést.

– Én borítékolom, hogy a választás után, teljesen mindegy, melyik kormány lesz, nagy, átfogó adó- és jogi reformra lesz szükség. Politikailag könnyű lesz kommunikálni, hogy az egykulcsos adó bevált, teljesítette a feladatát, ideje áttérni a progresszív adózásra. Biztos vagyok benne, hogy ezek a kedvezmények meg fognak jelenni jövő év első felében, de utána szükség lesz reformra.

Sem a Tisza-ígéret (megtartás és bővítés), sem a Fidesz javaslatai nem lesznek hosszú életűek.

A költségvetési kényszer, az inflációs problémák, a magas kamatok mellett a gazdaság nem tud beindulni. Vissza kell térni az egyszerűsítéshez. 2010-ben söralátét méretű bevallást ígértek, most már asztalterítő lett. Közelíteni kellene a söralátét-nagyságú bevalláshoz, ami nem lehetetlen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: A Fidesz úgy tanult a kegyelmi ügyből, ahogy kezdő zsebtolvaj az első tettenérésből
A humorista arra is reagált legújabb bejegyzésében, hogy Rogán Antal egy rossz influenszernek tartja őt.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 30.



Pottyondy Edina a YouTube-csatornáján mondta el véleményét a magyar közélet aktuális eseményeiről. Rogán Antal miniszter egy beszélgetésben azt mondta Pottyondyról: nagy betűkkel írná fel, hogy ő a rossz influenszer. A humorista a maga stílusában reagált erre.

„Hová írnád fel, Tóni? Óriásplakátra? Szuverenitásvédelmi listára? Vagy augusztus 20-án az égre drónokkal, 3 milliárdért? És közben Nagy Feró énekelné Jackótól a Badet?” Ez olyan mintha én azt mondanám rá, hogy rossz politikus. Ha engem kérdeznének, azt mondanám Rogánról, hogy mini Sztálin vagy maffiózó.

És mit csinál egy rossz influenszer? Megállapítja, hogy a Fidesz úgy tanult a tavalyi kegyelmi ügyből, mint kezdő zsebtolvaj az első tettenérésből: professzionalizálódott”

– fogalmazott Pottyondy, aki ezek után beszélt még Semjén Zsolt parlamenti felszólalásáról, Kocsis Máté tevékenységéről, de szóba került Lázár János és a tragikus hirtelenséggel elhunyt vásárhelyi rendőrkapitány ügye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk




Link másolása
KÖVESS MINKET: