Elkeserítő a helyzeted? Nem a világgal van a gond

Néha nagyon elkeserítőnek tűnik a helyzet. Körbenézel a világban, vagy akár csak a saját szűk környezetedben, és azt látod, hogy emberek kihasználnak embereket, értékes kapcsolatok mennek a kukába, vészesen pusztul a környezetünk, és azok hangja a legnagyobb, akik a legnagyobb károkat okozzák. Körbenézel, és talán könnyen elhiszed, hogy a világ kegyetlen hellyé vált, az emberiség pedig pusztulásra van ítélve.

Sokan élik ebben a hitben a mindennapjaikat. Kétségbeesve, frusztráltan, vagy panaszkodva. Beletörődve abba, hogy jobb úgysem lesz az életük, és kiskapukat keresve, hogy legalább rosszabb ne legyen. Tulajdonképpen egész logikusnak tűnhet a következtetésük, hiszen valóban rengeteg negatív hatás ér mindannyiunkat, ám van ebben a jelenségben valami, amin érdemes komolyan elgondolkodnunk.

Tényleg ilyen szar a helyzet?

A panaszkodó közegben szocializálódott, belső egyensúlyát nem találó médiafogyasztó számára egész biztosan. Ő ugyanis megtanult arra figyelni, ami nem jó (vagy amit nem jónak állítanak be számára), és mivel szinte minden energiáját ez köti le, arra már nem marad neki, hogy a jó dolgokat észrevegye. Arra pedig főleg nem, hogy felismerje, ő maga mit tudna változtatni.

Persze ha lenne rá energiája, valószínűleg akkor sem tenne semmit, hiszen nem ezt szokta meg. Másra nevelték: a felelősség áthárítására, és arra, hogy saját relatív értékskáláján ne önmagát fejlesztve, hanem másokat maga alá húzva próbáljon emelkedni. Természetesen ez is egy lehetséges stratégia. Nem feltétlenül működőképes, nem feltétlenül vezet boldogabb élethez, de ezt mindenki maga megtapasztalja.

Amit viszont társadalmi szinten is már tapasztalunk, az az, hogy a személyes felelősségvállalásra fel nem készített gyermekek könnyen megvezethető, hatékonyan irányítható és félelemben tartható felnőttekké válnak. Olyan emberekké, akiknek ha folyamatosan azt mondogatják, hogy a világ szar, akkor el is fogják hinni azt.

A manipuláció azért ilyen hatékony, mert két pszichológiai trükkre épül. Az egyik az, hogy a folyamatosan adagolt negatív hírek hatására a fogyasztó elvárásai jelentősen csökkennek, így könnyebben követ olyan valakit, aki legalább egy picit, legalább látszólag kitűnik a "szemét világ" standardjából. A másik pszichológiai trükk a félelemben tartás: ha a világ egy gonosz és veszélyes helynek látszik, akkor nyilván szükség van valakire, aki a hős szerepében tündökölve megmentőt játszhat, és ezzel bizalmat, vele együtt pedig hatalmat is kaphat.

De mi van akkor, ha kivesszük a képből a félelmeket és a hatalmi érdeket?

Mi van akkor, ha nem foglalkozunk azzal, hogy ki milyennek akarja láttatni velünk a világot, hanem körülnézünk mi magunk? Vajon tényleg velejéig romlott emberekkel és katasztrófahelyzetekkel fogunk találkozni többnyire? Vagy érnek váratlan pozitív meglepetések, és esetleg kiderülhet, hogy nem is olyan ritkák ezek?

Ami belül, az kívül

Ahogy Goethe nagyon szépen megfogalmazta: "Az ember azt látja a világból, amit szívében hordoz." A rengeteg önmagát nem találó, boldogságát kívülről váró ember természetesen többnyire zordnak és élhetetlennek látja saját környezetét (és azt kiterjesztve az egész világot is), aki azonban nem az önsajnálat, és nem is a gyűlölet útját választja, az hamar észreveszi, hogy mennyi csodálatos ember él köztünk, és hányan próbálják szebbé tenni a saját életük mellett a környezetüket is.

Ugyanakkor Goethe gondolata fordítva is működik: ha elkezdjük tudatosan észrevenni a jót, azzal a saját lelki egészségünket is építjük. Minél több apró csodára leszünk figyelmesek, annál nyitottabbá válunk azok megélésére, és annál több ilyenben részesülhetünk. Öngerjesztő folyamat – méghozzá annak a lehető legpozitívabb változata.

Nagyon sokszor elegendő változtatnunk a hozzáállásunkon ahhoz, hogy egészen más hatások érjenek. Gondolom, szívesebben beszélgetsz vagy segítesz egy mosolygó embernek, mint egy pattanásig feszült idegrendszerű valakinek, aki így a pozitív élményből kimarad, és ezt leginkább magának köszönheti.

Persze az, hogy elegendő valami a változáshoz, nem feltétlenül jelenti azt, hogy könnyű is megtenni. Önmagunkon változtatni például igen nehéz tud lenni, ha egy berögzült hitrendszer korlátai között mozognak a gondolataink. Tükörbe nézni fájdalmas dolog, de aki hajlandó megtenni, annak élete legjobb befektetésévé válik ez.

A legveszélyesebb ellenség

Igen, vannak jellemtelen emberek. Vannak kifejezetten gonoszak is. És vannak olyanok közöttük, akik még hatalmat is kapnak, így komoly rombolásra is képesek. Ők is hozzátartoznak a világhoz, ahogy azok a katasztrófák is, amelyeknek az okát nem értjük, csak átéljük őket, vagy szemtanúként elborzadva látjuk a következményeiket.

Boldogságunk legnagyobb ellensége mégsem a váratlan tragédiák jelenléte, és nem is az emberi rosszindulat. Nem a gonosz ember tud legtöbbet ártani a világnak, nem is az ostoba, hanem az, aki némán szemléli ezek tevékenységeit. Az emberiség legveszélyesebb ellensége nem a rosszindulat, hanem a közöny. Mert ártani csak az tud, akinek hagyják, hogy ártson, és ha az emberek többsége nem lenne passzív szemlélője a körülötte zajló eseményeknek – és ezáltal saját életének is –, akkor minden károkozó könnyen megállítható lenne.

De még a cselekvők sem mindig érnek el tartós változást, aminek az az oka, hogy fontos ugyan valami ellen felemelni a hangunkat, de önmagában ez még nagyon kevés. Pozitív alternatíva nélkül ugyanis hiába szüntetünk meg valamit, ami kártékony, mert nincs, ami a helyére léphetne. Ahol nincsen cél, ott káosz uralkodik. Ezért soha nem valami ellen érdemes küzdeni, hanem mindig valamiért. Egy olyan célért, amely helyébe tud lépni annak, amit rossznak látunk a világban, és ami elég erős ahhoz, hogy fenntartható legyen.

Olyan ez, mint amikor szeretnél leszokni az egészségtelen táplálkozásról. Ha egyszerűen csak nem eszel több káros ételt, attól még éhes maradsz, és könnyen visszacsúszol az önpusztító szokásodba, de ha egészséges táplálékkal töltöd meg a gyomrodat, akkor nem marad hely a káros dolgoknak. Igaz ez agyunk táplálékára is, és épp így igaz a világ történéseire is. A kettő ugyanis összefügg egymással. Ahogy Mahatma Gandhi mondta: "Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban."

Akik minden tiszteletet megérdemelnek

Nem, én nem hiszem el, hogy olyan gonosz a világ, mint amilyennek divat lett látni, és amilyennek megéri láttatni. Vannak jó emberek. Ha körbenézek, sokat látok. Ha körbenézel, hamar megtalálod őket. Olyan nagybetűs Embereket, akik tisztelik a társukat, udvariasak másokkal, és ápolják a kapcsolataikat. Olyan Embereket, akik megállnak segíteni egy idegennek, és nem fordítják el a fejüket, ha valami rosszat látnak, hanem panaszkodás helyett cselekszenek. Olyan Embereket, akik tisztelnek minden Életet, jelenjen az meg akár emberi testben, akár egy kutyában, egy bogárban vagy egy növényben.

Igen, vannak jó emberek. Sokan vannak. Azért veszed őket észre kevésbé, mert általában csendesek. Nem akarják túlharsogni a hangadókat, nem akarják a saját ego-jukat fényeztetni másokkal, nem akarják elhitetni veled, hogy egyedül az ő útjuk a helyes, hanem egyszerűen csak teszik a dolgukat csendben és békésen. A többségük olyan szorgosan cselekszik, hogy ideje sem lenne azokkal foglalkozni, akik a szarban dagonyázva másokat is magukkal próbálnak rántani.

Nem olyan szörnyű hely ez a Földgolyóbis. Csak nézz körül, és keresd azokat, akiknek őszintén csillog a szemük. Keresd az apró csodákat, amikben minden egyes nap részed lehet, és figyeld meg, hogyan változik az életed. Ha pedig már járod ezt az utat, akkor Te magad is apró csodákkal ajándékozol meg másokat – és az a legszebb az egészben, hogy szinte semmi energiádba nem kerül ez.

Mert jó embernek lenni egyáltalán nem nehéz, ha elhatározod, hogy az leszel, és ha olyan környezetet alakítasz ki magadnak – beleértve az emberi kapcsolataidat és a hírforrásaidat is –, amely nem lehúz a mocsokba, hanem inspirál, feltölt és fejlődésre ösztönöz. A többi már megy magától. Nem mindig könnyen, de ha elég erős a hited önmagadban, és abban, amit képviselsz, akkor nem tud már ettől senki és semmi eltéríteni. Akkor már nem kételkedsz abban, hogy megéri-e jót tenni másokkal. Akkor már a cselekvés az életed részévé válik. Így születnek a hétköznapi hősök.