ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Elkeserítő a helyzeted? Nem a világgal van a gond

Ha kialakítasz magadnak egy világot, ami nem lehúz a mocsokba, hanem inspirál, feltölt és fejlődést hoz, a többi már megy magától. De nem biztos, hogy könnyű lesz.
Kocsis Gábor írása a Használd fel! blogon, képek: Pixabay - szmo.hu
2018. április 09.



A Használd fel! blog szerzője azt mondja: nem létezik olyan tapasztalat - legyen az pozitív vagy negatív -, amit ne tudnál felhasználni életed jobbá tételére, céljaid elérésére, önmagad valódi kifejezésére.

Ehhez találsz inspirációt és a személyes tapasztalataira épített tanácsokat ezen az oldalon. A szerző pontosan tudja, hogy milyen igazán mélyen lenni, és azt is, hogy hogyan lehet felállni onnan. Mert mindig fel lehet állni. És miután ezt megtetted, már soha többé nem fogsz hinni a lehetetlenben!

Néha nagyon elkeserítőnek tűnik a helyzet. Körbenézel a világban, vagy akár csak a saját szűk környezetedben, és azt látod, hogy emberek kihasználnak embereket, értékes kapcsolatok mennek a kukába, vészesen pusztul a környezetünk, és azok hangja a legnagyobb, akik a legnagyobb károkat okozzák. Körbenézel, és talán könnyen elhiszed, hogy a világ kegyetlen hellyé vált, az emberiség pedig pusztulásra van ítélve.

Sokan élik ebben a hitben a mindennapjaikat. Kétségbeesve, frusztráltan, vagy panaszkodva. Beletörődve abba, hogy jobb úgysem lesz az életük, és kiskapukat keresve, hogy legalább rosszabb ne legyen. Tulajdonképpen egész logikusnak tűnhet a következtetésük, hiszen valóban rengeteg negatív hatás ér mindannyiunkat, ám van ebben a jelenségben valami, amin érdemes komolyan elgondolkodnunk.

Tényleg ilyen szar a helyzet?

A panaszkodó közegben szocializálódott, belső egyensúlyát nem találó médiafogyasztó számára egész biztosan. Ő ugyanis megtanult arra figyelni, ami nem jó (vagy amit nem jónak állítanak be számára), és mivel szinte minden energiáját ez köti le, arra már nem marad neki, hogy a jó dolgokat észrevegye. Arra pedig főleg nem, hogy felismerje, ő maga mit tudna változtatni.

Persze ha lenne rá energiája, valószínűleg akkor sem tenne semmit, hiszen nem ezt szokta meg. Másra nevelték: a felelősség áthárítására, és arra, hogy saját relatív értékskáláján ne önmagát fejlesztve, hanem másokat maga alá húzva próbáljon emelkedni. Természetesen ez is egy lehetséges stratégia. Nem feltétlenül működőképes, nem feltétlenül vezet boldogabb élethez, de ezt mindenki maga megtapasztalja.

vilag1

Amit viszont társadalmi szinten is már tapasztalunk, az az, hogy a személyes felelősségvállalásra fel nem készített gyermekek könnyen megvezethető, hatékonyan irányítható és félelemben tartható felnőttekké válnak. Olyan emberekké, akiknek ha folyamatosan azt mondogatják, hogy a világ szar, akkor el is fogják hinni azt.

A manipuláció azért ilyen hatékony, mert két pszichológiai trükkre épül. Az egyik az, hogy a folyamatosan adagolt negatív hírek hatására a fogyasztó elvárásai jelentősen csökkennek, így könnyebben követ olyan valakit, aki legalább egy picit, legalább látszólag kitűnik a "szemét világ" standardjából. A másik pszichológiai trükk a félelemben tartás: ha a világ egy gonosz és veszélyes helynek látszik, akkor nyilván szükség van valakire, aki a hős szerepében tündökölve megmentőt játszhat, és ezzel bizalmat, vele együtt pedig hatalmat is kaphat.

De mi van akkor, ha kivesszük a képből a félelmeket és a hatalmi érdeket?

Mi van akkor, ha nem foglalkozunk azzal, hogy ki milyennek akarja láttatni velünk a világot, hanem körülnézünk mi magunk? Vajon tényleg velejéig romlott emberekkel és katasztrófahelyzetekkel fogunk találkozni többnyire? Vagy érnek váratlan pozitív meglepetések, és esetleg kiderülhet, hogy nem is olyan ritkák ezek?

Ami belül, az kívül

Ahogy Goethe nagyon szépen megfogalmazta: "Az ember azt látja a világból, amit szívében hordoz." A rengeteg önmagát nem találó, boldogságát kívülről váró ember természetesen többnyire zordnak és élhetetlennek látja saját környezetét (és azt kiterjesztve az egész világot is), aki azonban nem az önsajnálat, és nem is a gyűlölet útját választja, az hamar észreveszi, hogy mennyi csodálatos ember él köztünk, és hányan próbálják szebbé tenni a saját életük mellett a környezetüket is.

Ugyanakkor Goethe gondolata fordítva is működik: ha elkezdjük tudatosan észrevenni a jót, azzal a saját lelki egészségünket is építjük. Minél több apró csodára leszünk figyelmesek, annál nyitottabbá válunk azok megélésére, és annál több ilyenben részesülhetünk. Öngerjesztő folyamat – méghozzá annak a lehető legpozitívabb változata.

pozitiv

Nagyon sokszor elegendő változtatnunk a hozzáállásunkon ahhoz, hogy egészen más hatások érjenek. Gondolom, szívesebben beszélgetsz vagy segítesz egy mosolygó embernek, mint egy pattanásig feszült idegrendszerű valakinek, aki így a pozitív élményből kimarad, és ezt leginkább magának köszönheti.

Persze az, hogy elegendő valami a változáshoz, nem feltétlenül jelenti azt, hogy könnyű is megtenni. Önmagunkon változtatni például igen nehéz tud lenni, ha egy berögzült hitrendszer korlátai között mozognak a gondolataink. Tükörbe nézni fájdalmas dolog, de aki hajlandó megtenni, annak élete legjobb befektetésévé válik ez.

A legveszélyesebb ellenség

Igen, vannak jellemtelen emberek. Vannak kifejezetten gonoszak is. És vannak olyanok közöttük, akik még hatalmat is kapnak, így komoly rombolásra is képesek. Ők is hozzátartoznak a világhoz, ahogy azok a katasztrófák is, amelyeknek az okát nem értjük, csak átéljük őket, vagy szemtanúként elborzadva látjuk a következményeiket.

Boldogságunk legnagyobb ellensége mégsem a váratlan tragédiák jelenléte, és nem is az emberi rosszindulat. Nem a gonosz ember tud legtöbbet ártani a világnak, nem is az ostoba, hanem az, aki némán szemléli ezek tevékenységeit. Az emberiség legveszélyesebb ellensége nem a rosszindulat, hanem a közöny. Mert ártani csak az tud, akinek hagyják, hogy ártson, és ha az emberek többsége nem lenne passzív szemlélője a körülötte zajló eseményeknek – és ezáltal saját életének is –, akkor minden károkozó könnyen megállítható lenne.

pozitiv1

De még a cselekvők sem mindig érnek el tartós változást, aminek az az oka, hogy fontos ugyan valami ellen felemelni a hangunkat, de önmagában ez még nagyon kevés. Pozitív alternatíva nélkül ugyanis hiába szüntetünk meg valamit, ami kártékony, mert nincs, ami a helyére léphetne. Ahol nincsen cél, ott káosz uralkodik. Ezért soha nem valami ellen érdemes küzdeni, hanem mindig valamiért. Egy olyan célért, amely helyébe tud lépni annak, amit rossznak látunk a világban, és ami elég erős ahhoz, hogy fenntartható legyen.

Olyan ez, mint amikor szeretnél leszokni az egészségtelen táplálkozásról. Ha egyszerűen csak nem eszel több káros ételt, attól még éhes maradsz, és könnyen visszacsúszol az önpusztító szokásodba, de ha egészséges táplálékkal töltöd meg a gyomrodat, akkor nem marad hely a káros dolgoknak. Igaz ez agyunk táplálékára is, és épp így igaz a világ történéseire is. A kettő ugyanis összefügg egymással. Ahogy Mahatma Gandhi mondta: "Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban."

Akik minden tiszteletet megérdemelnek

Nem, én nem hiszem el, hogy olyan gonosz a világ, mint amilyennek divat lett látni, és amilyennek megéri láttatni. Vannak jó emberek. Ha körbenézek, sokat látok. Ha körbenézel, hamar megtalálod őket. Olyan nagybetűs Embereket, akik tisztelik a társukat, udvariasak másokkal, és ápolják a kapcsolataikat. Olyan Embereket, akik megállnak segíteni egy idegennek, és nem fordítják el a fejüket, ha valami rosszat látnak, hanem panaszkodás helyett cselekszenek. Olyan Embereket, akik tisztelnek minden Életet, jelenjen az meg akár emberi testben, akár egy kutyában, egy bogárban vagy egy növényben.

Igen, vannak jó emberek. Sokan vannak. Azért veszed őket észre kevésbé, mert általában csendesek. Nem akarják túlharsogni a hangadókat, nem akarják a saját ego-jukat fényeztetni másokkal, nem akarják elhitetni veled, hogy egyedül az ő útjuk a helyes, hanem egyszerűen csak teszik a dolgukat csendben és békésen. A többségük olyan szorgosan cselekszik, hogy ideje sem lenne azokkal foglalkozni, akik a szarban dagonyázva másokat is magukkal próbálnak rántani.

emberek1

Nem olyan szörnyű hely ez a Földgolyóbis. Csak nézz körül, és keresd azokat, akiknek őszintén csillog a szemük. Keresd az apró csodákat, amikben minden egyes nap részed lehet, és figyeld meg, hogyan változik az életed. Ha pedig már járod ezt az utat, akkor Te magad is apró csodákkal ajándékozol meg másokat – és az a legszebb az egészben, hogy szinte semmi energiádba nem kerül ez.

Mert jó embernek lenni egyáltalán nem nehéz, ha elhatározod, hogy az leszel, és ha olyan környezetet alakítasz ki magadnak – beleértve az emberi kapcsolataidat és a hírforrásaidat is –, amely nem lehúz a mocsokba, hanem inspirál, feltölt és fejlődésre ösztönöz. A többi már megy magától. Nem mindig könnyen, de ha elég erős a hited önmagadban, és abban, amit képviselsz, akkor nem tud már ettől senki és semmi eltéríteni. Akkor már nem kételkedsz abban, hogy megéri-e jót tenni másokkal. Akkor már a cselekvés az életed részévé válik. Így születnek a hétköznapi hősök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
A Bridgerton sminkese most elárult néhány komoly beauty-titkot a forgatásról – köztük azt is, mitől olyan hibátlan Sophie bőre
Nic Collins, a sorozat sminkmestere, végre megmutatta, hogyan érik el Sophie Baek irigylésre méltó, ragyogó bőrét. A trükk egy egyszerű keverési technika.


A szereplők ragyogása nem csak kosztüm kérdése: a Bridgerton 4. évadában Sophie Baek hibátlan bőre mögött fegyelmezett előkészítés, visszafogott textúrák és egy profi keverési trükk áll – közvetlenül a sorozat sminkfőnökétől. A Netflix nemrég tette elérhetővé a sorozat negyedik évadának első négy epizódját, amely Benedict Bridgerton és az új hősnő, Sophie Baek történetére fókuszál. A Daily Mail szerint a karakter szépsége a történetmesélés szerves része, ami a két világ közötti különbséget is hangsúlyozza.

Nic Collins, a sorozat haj- és sminktervezője elárulta, Sophie sminkjét szándékosan visszafogottra tervezték.

„A kedvenc részem Sophie megjelenésének megalkotásában az egész »lenti« világ felépítése volt, és annak biztosítása, hogy egyértelmű különbség legyen a két világ között.

Sophie sminkjének nagyon természetesnek és letisztultnak kellett lennie ahhoz képest, ahogyan a »fenti« szereplőket látjuk” – magyarázta a szakember.

A friss hatás elérése már jóval az alapozó felvitele előtt elkezdődött. „A bőrelőkészítés nagy része volt a reggeli rutinnak. A legtöbb napon nagyon korán voltak a sminkes hívások, ezért

egyenesen a hűtőből kivett cryo golyókat használtunk egy nyirokelvezető masszázshoz, hogy felébresszük az arcot. Ez egy annyira egyszerű dolog, de valóban meghatározza, hogyan néz ki a bőr egész nap”

– mondta Collins. Ezt követte a hidratálás egy Caudalie Beauty Elixir permettel és egy réteg Tatcha Dewy Skin Creammel. „Együtt hibátlan, »belülről ragyogó« alapot hoztak létre, ami azt jelentette, hogy a természetes smink erőfeszítés nélkülinek és valódinak tűnt a kamerán. Az egész arról szól, hogy megteremtsük azt a finom ragyogást, ami egyáltalán nem tűnik sminknek.”

Sophie legdrámaibb sminkje a maszkabálon látható, ahol az arcának nagy részét maszk takarja. „Mivel az arcának nagy része takarásban volt, igazán arra koncentráltam, hogy a szemek és az ajkak kiugorjanak.

Lágy definíciót adtunk a szemek köré, az ajkakat pedig hidratáltan és ragyogóan tartottuk”

– részletezte a sminkes. Az ajkak különösen központi szerepet kaptak. „Yerinnek már eleve gyönyörű ajkai vannak, ezért csak egy áttetsző színnel emeltem ki őket.”

A kulisszák mögött azonban akadtak nehézségek, különösen a maszkok helyén tartásával. „Határozottan alábecsültük, milyen trükkös lesz a maszkot pont jónak beállítani. Egy kis komédiává vált a forgatáson” – nevetett Collins.

Ahogy a szezon halad előre, Sophie sminkje is finoman átalakul, követve érzelmi útját.

„Annyit elárulhatok, hogy Sophie sminkje valóban átalakul a szezon során, követve a karakterívét.

A megjelenése tükrözi, hol tart érzelmileg, de ez mind nagyon finom. Apró változásokat fogtok észrevenni a színben, az intenzitásban és a ragyogásban, ahogy a magabiztossága nő.”

Ami pedig a tökéletes bőrt illeti, Collins egyetlen bevált technikára esküdött.

„A kedvenc módszerem a gyönyörű bőr létrehozására Sophie-n az volt, hogy összekevertem az alapozót egy ragyogásfokozó primerrel.”

Ezt a kombinációt a „hibátlan, természetes bőrhöz minden alkalommal bevethető” párosnak nevezett.

Via Daily Mail


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Hidegzuhany az Ozempic-kúra után: ezért jönnek vissza a leadott kilók kamatostul - mutatjuk a megoldást
Sokan a végső megoldást látták az Ozempicben, most pedig tehetetlenül nézik, ahogy visszajönnek a kilók. Egy spanyol orvos elmagyarázza a sokkoló biológiai okot és a lehetséges kiutat.


A fogyás gyors lehet, a visszahízás még gyorsabb – ez a hidegzuhany vár azokra, akik abbahagyják a népszerű Ozempic vagy Mounjaro injekciókat. A leadott kilók akár 80-90 százaléka is visszakúszhat, és velük együtt a korábban elért egészségügyi előnyök is semmivé válnak.

Egy friss, januári oxfordi kutatás szerint a gyógyszer elhagyása után a visszahízás üteme havonta akár 0,8 kilogrammot is elérhet.

A jelenség mögött egyszerű biológia áll. Dr. Gontrand López-Nava, a madridi HM Sanchinarro Egyetemi Kórház Endoszkópos Bariátriai Egységének igazgatója szerint a gyógyszerek az agy étvágyközpontjában fejtik ki hatásukat. „Ezek a GLP-1 gyógyszerek közvetlenül az agyban hatnak, blokkolva az étvágyat és a jóllakottságot jelző áramköröket. De ez a blokk csak addig működik, amíg a gyógyszert szedik” – magyarázta a szakértő. Amint a kezelés véget ér, az agy visszatér a régi működéséhez: a páciensek újra éhesnek érzik magukat, a jóllakottság érzése csökken, és rájönnek, hogy a szokásaik valójában nem változtak meg.

A visszahízás mértéke sokkoló. Dr. López-Nava a The British Medical Journalban megjelent metaanalízisre hivatkozva állítja, hogy a leadott súly 80-90 százaléka visszajön. Ezt támasztja alá a STEP 1 kísérlet kiterjesztett vizsgálata is, amely szerint

a gyógyszert elhagyók egy éven belül a leadott súly kétharmadát szedték vissza.

A legrosszabb pedig nem is a mérleg által mutatott szám. „A visszahízással a kardiometabolikus előnyök is eltűnnek” – figyelmeztet Dr. López-Nava, utalva arra, hogy a vércukor-, koleszterin- és vérnyomásértékek is visszaromolnak a kiinduló szintre.

A szakértő szerint a valódi megoldás a szokások megváltoztatása. „A megoldás egyik fele az, hogy segítünk a pácienseknek kontrollálni az éhséget, akár gyógyszerrel, akár endoszkópos bariátriai eljárásokkal. A másik fele viszont a bariátriai pszichológia és a táplálkozástudomány, mert a páciensek így tudják valóban megváltoztatni az életmódjukat és az ételhez fűződő viszonyukat” – hangsúlyozza Dr. López-Nava. A cél, hogy az evés ne az érzelmek – szorongás, gyász vagy ünneplés – levezetésére szolgáljon. Dán kutatások azt is kimutatták, hogy

a gyógyszeres kezelés melletti rendszeres, közepes vagy erős intenzitású testmozgás nemcsak az anyagcserét javítja, de a gyógyszer elhagyása után is segíthet mérsékelni a visszahízást.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a gyógyszeres kezelés hatalmas előrelépés, de önmagában csak egy mankó. Az elhízás krónikus betegség, nem az akaraterő hiánya, kezelése pedig nem egyetlen recept felírásával, hanem egy életre szóló tervvel lehetséges. Ez magában foglalja az orvosi, táplálkozási és pszichológiai támogatást, és a gyógyszereket is kizárólag orvosi felügyelet mellett szabad alkalmazni.

Via ¡HOLA!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kutatók belenéztek az agyba ásítás közben, és nem hittek a szemüknek
Ausztrál kutatók azt hitték, tudják, mi történik ásításkor, de egy MRI-vizsgálat mindent a feje tetejére állított.


MRI-felvételek leplezték le: egyetlen ásítás teljesen más irányba tereli az agyat védő folyadékot, mint egy mély lélegzetvétel. Ausztrál kutatók jöttek rá a meglepő jelenségre egy friss tanulmány alapján, írta a ScienceAlert. A kutatócsoport 22 egészséges résztvevő fejét és nyakát vizsgálta MRI-vel, miközben ásítottak, mélyeket lélegeztek, vagy épp megpróbálták elfojtani az ásítást.

A felvételek kimutatták, hogy ásításkor az agy-gerincvelői folyadék (CSF) a koponyától a gerinc felé mozdult el.

Ez pont az ellenkezője annak, ami egy mély belégzésnél történik.

Mindkét cselekvés, az ásítás és a mély légzés is, fokozta az agyból kiáramló vér mennyiségét, helyet csinálva a friss vérnek. Az ásítás kezdeti szakaszában azonban az agyba áramló artériás vér mennyisége nagyjából egyharmadával megugrott. A kutatók azt is észrevették, hogy minden résztvevőnek volt egy rá jellemző, egyedi ásítási mintázata, ami minden alkalommal ismétlődött.

„Az ásítás a cerebrospinális folyadékot az ellenkező irányba mozgatta, mint egy mély lélegzetvétel” – mondta Adam Martinac idegtudós a New Scientist magazinnak. „És mi csak ültünk ott, hogy hűha, erre egyáltalán nem számítottunk.”

A nagy kérdés, hogy miért van ez a különbség.

A kutatók szerint az ásításnak különleges szerepe lehet az agy „kitakarításában”, vagyis a salakanyagok eltávolításában. Egy másik elmélet szerint az agy hűtését szolgálhatja.

Az agyhűtés elméletét korábbi adatok is alátámasztják, amelyek kapcsolatot találtak a környezeti hőmérséklet és az ásítások gyakorisága között. Az agyi salakanyag-eltávolítás, az úgynevezett glymphatikus rendszer kutatása egyre fontosabb terület, és más vizsgálatok már kimutatták, hogy

alvás közben a folyadékáramlás felerősödik az agyban.

A kutatók ugyanakkor óvatosságra intenek. A tanulmányt még nem bírálták el független szakértők, és a megfigyelt hatás nem jelentkezett mindenkinél, a férfiaknál például ritkábban. Ezt azonban részben a mérőeszköz zavaró hatása is okozhatta. Az ásítás tehát jóval több lehet egy egyszerű reflexnél. Egy bonyolult, velünk született idegrendszeri program, amelynek pontos szerepét további kutatásoknak kell tisztáznia.

„Az ásítás egy rendkívül adaptív viselkedésnek tűnik, és élettani jelentőségének további kutatása gyümölcsöző lehet a központi idegrendszer homeosztázisának megértésében” – írják a szerzők.

Már csak az a kérdés, hogy amíg ezt cikket olvastad, hányszor kellett ásítanod?


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Itt a krónikus hazudozók lebuktatásának új, alattomos módszere – kiderült, mit árul el a szenvedély
Egy friss brit kutatás trükkös, de zseniális módszert dolgozott ki a notórius hazudozók kiszűrésére: nem azt figyeli, mit mondanak, hanem hogyan.


A hazugságkutatás a kommunikációpszichológia Szent Grálja. Mindenki hazudik – ezt rég tudjuk, de nem mindegy, milyen gyakran, és milyen típusban. Van az apró, szociálisan elfogadott hazugság: „Nagyon jól áll ez az ing!”, „Sajnálom, aznap nem érek rá…” Ezek a kis füllentések valójában kenegetik az emberi kapcsolatokat. A másik véglet viszont a krónikus hazudozó:

aki úgy és olyan gyakran ferdít, hogy már-már a valóság is csak egy lehetőség neki a sok közül.

Ők azok, akiknek a szavában már senki sem bízik, és akikkel kapcsolatban egyre inkább az a kérdés: mitől ilyen kórosan allergiásak az igazságra?

Most a University of Portsmouth kutatói – élükön Sharon Leel pszichológussal – egy újfajta kísérleti módszert dolgoztak ki arra, hogy a krónikus hazudozók mikor és hogyan buknak le. A módszer neve: az Ördög ügyvédje-teszt. Az alapötlet annyira egyszerű, hogy szinte fáj: kérj meg valakit, hogy előbb érveljen a saját véleménye mellett, majd érveljen az ellenkezője mellett is. És nézd meg, mikor mondja szenvedélyesebben. Na, ott lesz az igazság.

Nem mindegy, milyen hazugságról beszélünk

A klasszikus hazugságvizsgálatok – például a poligráf vagy a szemmozgás-elemzés – mindig azt feltételezték, hogy valaki vagy igazat mond, vagy nem. A Portsmouth-i kutatás viszont egy finomabb réteghez nyúlt: az identitás szintjén lévő véleményhazugságokhoz, azaz ahhoz, amikor valaki a politikai, erkölcsi vagy társadalmi nézeteiről nem mond igazat. Tipikus helyzet: beszélgetsz valakivel, nem ismered jól, és a téma átcsúszik kényes terepre – mondjuk politikára. Először csak óvatosan puhatolózol, majd esetleg bele is mész egy kis hazugságba, nehogy összezördüljetek. De vajon ki az, aki csak udvariasságból „csúszik meg”, és ki az, aki alaptermészeténél fogva hajlamos a hazugságra?

Az ördög ügyvédje: egy új hazugságcsapda

Leel és munkatársai 170 résztvevővel dolgoztak, akiket videós Zoom-interjúkon keresztül kérdeztek meg véleményes kérdésekről – például, hogy bízhatunk-e a kormányban, vagy hogy a közterületi kamerák megsértik-e a magánszférát. A résztvevőket két csoportra osztották: egyik fele mondhatott igazat, a másiknak viszont hazudnia kellett.

Ezután mindenkitől azt kérték, hogy mondja el az álláspontját, majd érveljen az ellentétes nézőpont mellett is, mintha ő is azt vallaná.

Később megkérték őket, értékeljék, mennyit hazudtak, és mennyire gondolták, hogy az interjúztató elhitte nekik.

Az interjúkat hang- és videófelvétel alapján értékelték: hány érvet tudtak felsorakoztatni, mennyire voltak világosak, eredetiek, szenvedélyesek, és mennyire tűnt az egész hitelesnek. A legérdekesebb mérőszám: a szenvedély – azaz az, hogy valaki mennyire hisz abban, amit mond. Ez lett a legfontosabb különbség a hazudozók és az igazmondók között.

A lebukás kulcsa: a szenvedély hiánya

A kutatás azt találta, hogy a krónikus hazudozók meglepően simán eljátsszák az ördög ügyvédjét – tehát könnyen és folyékonyan tudnak az ellenkező vélemény mellett érvelni. Az igazmondóknak ez sokkal nehezebben ment, különösen akkor, ha részletes, példákkal alátámasztott magyarázatot kellett adniuk.

A különbség ott jelent meg igazán, amikor a szenvedélyességet mérték. A hazudozók, amikor nem az igazi nézetüket mondták, látványosan elvesztették a lendületüket. Nem világosan, nem meggyőzően, és legfőképp: nem szenvedéllyel beszéltek. Ahogy a kutatók fogalmaztak:

„Ha valaki olyan véleményt mond, amit igazán vall, abba szenvedélyt is visz. A hazudozók viszont, akik nem hisznek abban, amit mondanak, nem mutatnak szenvedélyt.”

A leglátványosabb különbségek akkor jelentkeztek, amikor bővebb kifejtést kértek: ilyenkor a krónikus hazudozók még inkább lebuktak – nem volt elég az ékesszólás, ha hiányzott mögüle az elhivatottság.

Így ismerhetsz fel te is egy hazudozót

A kutatás egyik legfontosabb tanulsága, hogy nem kell többé mikrokifejezéseket figyelned, nem kell szemmozgást vagy gesztusokat elemezned – elég, ha hallgatod, ahogy a másik beszél.

A szenvedély az, ami nem hamisítható: ha valaki igazat mond, az felizzik. A hangja, a testtartása, a szóhasználata is átmegy egy másik regiszterbe.

Ha pedig kényszerből a másik oldal mellett kell érvelnie, egyből megtorpan, dadogni kezd, ismétli magát, vagy unott lesz. A szenvedély nem hazudik.

Éppen ezért a kutatás azt is javasolja, hogy ha tudni akarod, mit gondol valaki valójában – például egy párkapcsolat elején –, csak kérd meg, hogy játsszon ördög ügyvédjét. Érveljen az ellenkező vélemény mellett is. És csak figyelj: hol lobban fel a láng. Mert ott lesz az igazság.

A Leel-féle tanulmány új korszakot nyithat a hazugságkutatásban: nem a szándékos lebuktatásról szól, hanem arról, hogyan kényszeríthető ki az igazság egy olyan helyzetben, ahol nem lehet hazudni. Mert nem a konkrét tények érdekelnek, hanem az, hogy valaki miben hisz igazán. És erre nem feltétlenül az a válasz, amit mond – hanem az, ahogyan mondja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk