SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Édesapja tudta nélkül, titokban jelentkezett az X-Faktor japán versenyzője

Taka eddig nem is merte elmondani az apjának, hogy indult a tehetségkutatón.


Szombaton lesz az idei X-Faktor első élő show-ja, ahol tíz másik versenytársával együtt Kurokava Taka is a végső győzelemért küzd majd.

A japán fiú nyolc éve érkezett Magyarországra, hogy orvosi egyetemen tanuljon. Családjától nagyon szigorú neveltetést kapott, már 5-6 éves korában elkezdett sportolni és angol tanfolyamokra járni. Bár először a tokiói jogi egyetemen kezdte meg a tanulmányait, később édesapja hatására jelentkezett az orvosira, ugyanis ő is orvos, és szerette volna, ha fia is ezt a szakmát választja. Taka nem is merte eddig elmondani, hogy apjának, hogy az egyetem mellett jelentkezett az X-Faktorba.

"Nem volt könnyû gyerekkorom, de szerencsés is vagyok, hiszen több idegen nyelven beszélek, és most orvosnak tanulok. Édesapám nem szólt semmit az X-Faktorhoz, ugyanis nem mondtam meg neki azt sem, hogy jelentkeztem. Japánban él, nem hiszem, hogy eljut hozzá a híre. Nem gondolnám, hogy büszke lenne rám emiatt. Idegsebész professzor, szereti a szakmáját, dolgozik, és azt szeretné, ha én is csak a szakmámra koncentrálnék"

- mondta a fiatal énekes.

Azt is elárulta, hogy bár édesapja számára az orvosi hivatás az első, a zene iránti szeretetet és fogékonyságot is tőle örökölte, mert apja sokat gitározik és énekel otthon.

"Kértem, hogy tanítson meg gitározni, mondta, „majd”. Ennek már legalább tizenöt éve volt" - mondta a fiú, aki bár nagyon szeretne az X-Faktorban jól szerepelni és a zenével foglalkozni, büszke arra, hogy orvosnak tanul és nem szeretné feladni a szakmáját.

Forrás: Bors


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Nem várt fordulat Palácsik-Ráthonyi Tímea terhessége körül
A kismama csípőproblémái és lágyéksérve miatt nem szülhet természetes úton. A béranyasággal kapcsolatos érzéseiről is nyíltan beszélt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 10.



Palácsik-Ráthonyi Tímea élete egyik legkülönlegesebb időszakát éli: miközben már a harmadik trimeszterben jár, otthon egy négy hónapos kisfiút is nevel. A kis Ben idén év elején született béranya segítségével, és azóta teljesen megváltozott az egykori modell élete.

Az RTL Néma tünetek című műsorában őszintén beszélt arról, milyen érzések kavarogtak benne a béranyaság kapcsán. Elmondta, hogy eleinte nehezen dolgozta fel, hogy másnak sikerült teherbe esnie helyette.

Később szemléletet váltott, és úgy gondolta, muszáj félretenni az egóját ahhoz, hogy családot alapíthasson a férjével. Így jöhetett világra a kis Ben.

A 42 éves kismama most ismét babát vár, ezúttal ő maga hordja ki a kislányát. Ugyanakkor tisztában van azzal, hogy 40 év felett a terhesség komolyabb kihívásokat jelent. Több orvosi vizsgálatra is szüksége van, és az orvosok egy fontos döntésről is tájékoztatták: természetes úton nem szülheti meg gyermekét.

„Nálam császár lesz, időzített. Az orvosok máshogy nem engedik a csípőproblémáim és a lágyéksérvem miatt. Más lesz, az biztos”

– árulta el.

Tímea hosszú utat járt be, míg anyává válhatott. Endometriózis, vetélések, sikertelen lombikprogramok és IVF-kezelések előzték meg a gyermekáldást. Elmondása szerint, ha sem a béranya, sem az ő petesejtje nem bizonyult volna sikeresnek, akkor a petesejt-donáció lehetőségét is fontolóra vették volna.

„Amerikában ez egy modellügynökség, olyan gyönyörű lányok jelentkeznek petesejtdonornak, hogy váó. Nagyon drága, de megadja az esélyt, hogy kihordják ezt a kis embriót” – mondta.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Meglepő videó terjed XIV. Leó pápáról az interneten
Robert Francis Prevost 2014-ben énekelt karácsonyi dalt egy perui eseményen. A felvétel most újra bejárja a közösségi médiát.


A világ figyelme most XIV. Leóra szegeződik, akit csütörtökön választottak meg az új katolikus egyházfőnek. A fehér füst felszállása után a vezető bíboros a jól ismert latin kifejezéssel, „Habemus Papam” – vagyis „van pápánk” – jelentette be a döntést.

Robert Francis Prevost lett az új pápa, aki a XIV. Leó nevet vette fel. Már az első döntései is napvilágot láttak, és azt is tudni lehet, hogy Parolin bíboros a titkos szavazás során visszalépett a javára. Kiderült az is, hogy mi inspirálta a névválasztását.

Az elmúlt napokban rengeteg részlet látott napvilágot a konklávé menetéről és Prevost személyéről is. Most azonban egy sokkal személyesebb, szívhez szóló videó került elő az új pápáról, vette észre a Blikk.

A felvétel még 2014-ben készült, amikor Prevost püspökként szolgált Peruban.

A képsorokon az egyik legismertebb karácsonyi dalt, a Feliz Navidad címűt énekli egy helyi eseményen.

A videó azóta újra elindult hódító útjára a közösségi oldalakon.

@nbcnews

Resurfaced video from 2014 shows Pope Leo XIV singing José Feliciano's 'Feliz Navidad.'

♬ original sound - nbcnews


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Sebestyén Balázs szerint Trump alelnökének vatikáni látogatása után „nem véletlen” az amerikai pápa megválasztása
A rádiós műsorvezető szerint nem véletlen az időzítés: Ferenc pápa halála előtt egy nappal járt a Vatikánban Trump alelnöke. Szerinte ez akár titkos alku jele is lehet.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. május 10.



Sebestyén Balázs a Balázsék pénteki adásában különös elméletet osztott meg az új pápa megválasztásáról – írja az Index. A műsorvezető szerint nem véletlen, hogy amerikai lett a katolikus egyház új feje. Úgy véli, hogy Ferenc pápa és az amerikai utódja között akár háttéralku is köttethetett.

„Amerikai lett, gyerekek! Aznap választották meg, amikor mondtam, és bejött az amerikai tippem is. Várható volt... Az amerikai alelnök látogatta meg Ferenc pápát a halála előtti napon. Volt egy sejtésem. Valami háttéralku lehet, született ott Ferenc pápával és az új amerikai pápával”

– fogalmazott a rádióműsorban.

Balázs azt is elárulta, hogy korábban már sejtette, amerikai pápát választanak.

Az adásból nem derült ki egyértelműen, hogy komolyan gondolta-e az összeesküvés-elméletet idéző megállapításait, vagy csak poénnak szánta azokat, bár beleillik az egyre hajmeresztőbb állításai listájába.

Azt viszont hangsúlyozta, hogy szerinte az időzítés nem lehet véletlen.

Az biztos, hogy J. D. Vance amerikai alelnök valóban találkozott Ferenc pápával nem sokkal a katolikus egyházfő halála előtt. A találkozóra húsvétvasárnap került sor, amikor Ferenc pápa utolsó nyilvános eseményén részt vett. Ekkor a pápamobilban haladt végig a Szent Péter téren, megáldotta a híveket, majd meghallgatta a húsvéti beszédét. Ezt követően fogadta Vance alelnököt.

Az új pápa, XIV. Leó – korábbi nevén Robert Francis Prevost bíboros – több alkalommal is kritikus bejegyzéseket osztott meg Donald Trumppal kapcsolatban, még bíborosként. Egyik utolsó megosztása egy philadelphiai katolikus író, Rocco Palmo bejegyzése volt, amely a jogi eljárás nélküli kitoloncolásokat bírálta. A szerző ebben azt kérdezte Trumptól, látja-e, milyen szenvedést okoz a politikája, és vajon bántja-e emiatt a lelkiismerete.

Néhány éve a Szkeptikusok Társasága az álhírek és konteók terjesztéséért járó Laposföld-díjra jelölte Sebestyén Balázst. Akkori indoklásuk szerint „a tényekre alapuló tájékoztatás és szórakoztatás helyett a szóbeszédekre és laikus saját fejtegetésekre épülő, de nagyon határozottan, nagy nyilvánosság előtt előadott álhírek és összeesküvés-elméletek terjesztéséért” részesült az „elismerésben”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Hoppá! Kirúgása után újra felbukkan a TV2 műsorában Orosz Barbara
A műsorvezetőt állítólag viselkedése és megjelenése miatt küldték el, mégis újra látható lesz a csatornán. A Tűsarok című magazinműsor utolsó adása vasárnap kerül képernyőre.
Karkó Ádám - szmo.hu
2025. május 10.



Orosz Barbara ismét látható lesz a TV2-n, annak ellenére, hogy a csatorna nemrég bejelentette a távozását – írja a Blikk. A műsorvezető utoljára április 22-én, kedden reggel szerepelt a Mokkában. A TV2 korábban azzal indokolta a döntést, hogy megítélésük szerint viselkedése és megjelenése nem illeszkedik a családbarát modellhez.

A Mokka csapatához két új műsorvezető csatlakozik: Zavaros Eszter és Krasznai Dóra. Orosz Barbara azonban még egyszer visszatér a csatornára, vasárnap még új résszel jelentkezik a Tűsarok című műsora, amely rövid időn belül megszűnik.

„A bátor választásokat nagyra értékelem az élet minden területén, amelyek bónusz hozadékaként még inkább különbözhetünk egymástól. Mert az egyediség olyan kincs amit akkor is meg kell őriznünk, ha a világ körülöttünk mindent megtesz, hogy beálljunk a sorba. Holnap 9.50-től várlak Titeket a tv elé!”

– írta a műsorvezető a közösségi oldalán.

Korábban egy másik bejegyzésben így fogalmazott: „Úton lenni, kicsit elveszni számomra sosem félelmetes érzés. Az új érkezéséhez teljes nyitottság kell... Az érzékeink élesedése, a jelek amiket ilyenkor meg kell látnunk, mind segítenek bennünket. Köszönöm a megszámlálhatatlan üzenetet, a szeretetet amit felém árasztotok és a rengeteg elismerést amiben részem lehet!”

Az elküldésével kapcsolatban ezt mondta:

„A stílus maga az ember, ezért én tisztelettel megköszönöm ezt a 15 évet amit a TV2-ben tölthettem.”

A műsorvezető azt is elmondta, hogy édesanyja és nagymamája sajnálják, hogy már nem láthatják őt reggelente a képernyőn keresztül. Hozzátette, hogy a jövőben új irányba szeretne elindulni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: