prcikk: „Ebben a háborúban nem Európa lövi az első töltényt, hanem Amerika” - Madár István Trump vámjairól | szmo.hu
SZEMPONT
A Rovatból

„Ebben a háborúban nem Európa lövi az első töltényt, hanem Amerika” - Madár István Trump vámjairól

Kína és Amerika között élesedett a vámháború, és könnyen lehet, hogy Európa jön. Ez fájdalmas mértékű visszahúzó erő lehet az amúgy is gyengélkedő magyar gazdaságban is - mondja az elemző. Közben az Egyesült Államokban már a recessziót sem zárják ki.


Hétfő reggeltől Kína 15%-os vámokat léptetett életbe olyan amerikai termékekre, mint a csirke, a búza és a kukorica, válaszul Donald Trump kínai termékekre kivetett vámjára. Kína az amerikai farmerek legnagyobb külföldi piaca, így egész biztosan megérzik a változást. Ahogy azt a drágulást is, amit az amerikai boltokban okoz, hogy Trump döntése miatt 20%-os vám sújt 440 milliárd dollár értékű kínai árut. Múlt kedden pedig az amerikai elnök 25 százalékos vámot vetett ki Kanadára és Mexikóra, bár annak nagy részét két nappal később hirtelen felfüggesztette. És folyamatosan vámokkal fenyegeti Európát is, ahol egyre valószínűbbnek látják, hogy be is válthatja ezt a fenyegetését. A kivetett vagy épp felfüggesztett vámokat nehéz követni, ami meg is látszik a tőzsdei részvényárfolyamokon, Trump pedig egy vasárnapi tévéinterjúban nem zárta ki, hogy mindez rövid távon recesszióhoz vezethet Amerikában.

Globális vámháború? Pánikkeltés? Unortodox tárgyalási stratégia? Féljünk, vagy legyintsünk az egészre? Madár István közgazdásszal, a Portfolio vezető elemzőjével beszélgettünk.

– Két nappal ezelőtt, amikor megbeszéltük ezt az interjút, abban maradtunk, hogy két nap alatt még rengeteg minden történhet, és bejött.

– Bejött.

– Beszéljünk csak erről. Kedden Mexikóra is vámot vetett ki Trump elnök, és aztán egy nappal később kiderült, hogy az autóiparra azért mégsem. Aztán még egy nappal később kiderült, hogy felfüggeszti az egészet. Elég nagy a káosz. Holnapután mi lesz?

– Sőt, ennek van még egy előzménye, hogy először megfenyegette őket, hogy néhány napon belül életbe lép a vám, aztán 24 órával később bejelentette, hogy mégsem lép életbe, mert egy hónap haladékot ad, aztán azt mondta, hogy most már nem sokára mégiscsak be fogja vezetni, mert nem tettek meg mindent ezek az országok, amit követelt. Akkor úgy tűnt, hogy így is lesz, de aztán rögtön kivették belőle pár órával később a gépjárműipart, majd utána most úgy tűnik, hogy Kanadával együtt mindkét ország megint haladékot vagy mentességet kapott a vámok alól. Ennek a történetnek a jóindulatú értelmezése az, hogy Donald Trump, aki évtizedek óta egyféleképpen gondolkodott a vámokról, most mégiscsak úgy tűnik, mintha értené, hogy azok nem jó eszközök az ország gazdaságának felpörgetésére. A két legtermészetesebb kereskedelmi szövetségesével szemben kizárólag valamiféle alkudozási folyamat eszközeként használja ezt, és valójában nem kíván ilyet bevezetni. Ez persze a jóindulatú értelmezés, aztán lehet, hogy mire megjelenik ez az interjú, megint máshogy fogja gondolni.

– Az az egy dolog viszont biztos, hogy a tőzsde hogyan reagált erre. Az újabb felfüggesztés hírére kis javulást láthattunk, aztán megint visszaesett. Úgy tűnik, hogy a gazdaság szereplői már semmit sem hisznek el, amit Trump mond.

– Valóban, óriási a kiszámíthatatlanság, nagyon-nagyon sok minden történik az amerikai gazdaságban, amit a tőzsdének egyszerre kellene megemésztenie, a különböző információk értelmezése nagyon sok kihívást tartogat. Az egyik maga az általános vámhelyzet, hogy végül milyen kereskedelmi korlátok léphetnek életbe, és ez hogyan hat az egyes cégek gazdálkodására, lehetőségeire. Eközben az amerikai gazdaság egyre inkább, ráadásul eléggé hirtelen, a lehűlés jeleit kezdte mutatni. Azt, hogy ennek van-e köze a Trump-féle gazdaságpolitika körüli bizonytalanságnak, vagy ez még másra vezethető vissza, korai megmondani, de igazából az a helyzet, hogy az első negyedévben már nem dinamikus növekedést, hanem érdemi gazdasági visszaesést jósolnak a modellek. Ez annyira meglepő, hogy további feladatot ad a piacoknak annak értelmezésére, hogy mi is zajlik jelen pillanatban az amerikai gazdaságban.

Emiatt valóban látjuk ezt az őrült csapkodást, amelyben nem világos, hogy milyen inflációs veszély fenyeget, milyen recessziós veszély van, és erre hogyan reagálhat az amerikai jegybank, valamint hogy milyen kamatkörnyezetet jelent ez a gazdaság számára.

Tehát ezek mind-mind jelenleg óriási bizonytalanságban tartják a befektetőket. Ez az oka annak, amit most látunk, hogy az amerikai tőzsdék is esnek, maximum stagnálnak.

– Nem tudom, Amerikával kapcsolatban mennyire releváns, de utánanéztem annak, hogy a Standard&Poor's kivételével a másik két nagy hitelminősítőnél a legmagasabb kategóriában van az Egyesült Államok jelenleg, mindenhol stabil kilátással. A Standard&Poor's-nál is csak a másodikban, tehát végül is azért nagyon jó helyzetben vannak.

– A hitelminősítők számára az Egyesült Államok valahogy mindig az origó. Majdnem mindegy, hogy a legmagasabb vagy az eggyel alatta lévő kategóriába van-e besorolva, valószínűleg a hitelminősítők azt látják, hogy Amerika a világ befektetési szempontból legbiztonságosabb országa, a domináns világpénz dollárral. De az valóban igaz, hogy az előbb elmondott két nagy kihívás – a kereskedelempolitikai bizonytalanság, valamint az általános gazdasági infláció és növekedési kihívás – mellett a harmadik fontos tényező olyan, amely leginkább kihat az adósságbesorolásra is, de önmagában is okoz fejtörést.

Ez az amerikai költségvetés helyzete. Jelenleg nagyon durván kiköltekezett állapotban van, folyamatosan emelkedő államadósságpályával,

amit egyrészt Donald Trump beígért adóintézkedései elvileg tovább növelnének, a másik oldalon pedig van egy egyelőre elég átgondolatlannak látszó és ellentmondásosan induló kiadáscsökkentési program, amely megpróbálná ezt a költségvetési helyzetet barátságosabbá, a növekedés szempontjából kíméletesebbé tenni a nem produktív, felesleges kiadások lefaragásával. Azonban a kép nagyon ellentmondásos, hiszen még az sem világos, hogy ez milyen költségvetési pályát jelent. Márpedig most már az államadósság is kellően nagy ahhoz, hogy ez ne legyen teljesen mindegy.

– Kína hétfőtől kemény ellenintézkedéseket jelentett be, hozzátéve, hogy Trump lépései megzavarták a globális ellátási láncokat. Úgy tűnik, hogy Kína nem hagyja magát.

– A nagy kérdés az, hogy kinek van a kezében több ütőkártya. Kína a dollár világpénz szerepéből fakadóan finanszírozza az amerikai gazdaságot dollárértékesítésekkel. A másik oldalról nézve viszont az amerikai-kínai kereskedelmi egyenleg Kína számára előnyös, tehát egy vámháborúban papíron Kína az, amelyik többet veszíthet – nemcsak az amerikai gazdaság export-import pozíciója alapján, hanem azért is, mert Kína jóval inkább exportorientált gazdasági fejlődésben volt a közelmúltig, míg Amerika alapvetően nagy, zárt gazdaságnak tekinthető.

Így a kínai gazdaságot jobban érinti az, hogy mi történik az amerikai piacok nyitottságával, mint fordítva.

De ezzel együtt is látható, hogy amikor Kína viszontvámokat jelentett be, Trump rögtön kölcsönösségi vámokat hirdetett, amivel azt üzente, hogy igazából ő arra is nyitott, hogy minden termékre pontosan ugyanakkora vám legyen Amerikában, mint amekkorát kiszabtak rá. Ez elég furcsa megoldás sok okból kifolyólag, de az azért látszik, hogy előbb-utóbb valószínűleg az amerikai geopolitikai törekvések, diplomácia és gazdaságpolitika Kína felé fog fordulni, hiszen Amerika ma Kínát tartja az első számú vetélytársának a világgazdaságban. Egyelőre ezt inkább csak közvetett módon próbálja kezelni – például az orosz-ukrán háború lezárására tett erőfeszítésekkel, amivel az orosz-kínai közeledést próbálná meg lelassítani vagy megállítani. Viszont ahhoz képest, hogy mekkora a jelentősége, Kína egyelőre érzékelhetően kisodródott a geopolitikai történések főáramából, mert a nagy figyelem inkább az amerikai-európai csörtére fókuszál, amely az orosz-ukrán háború lezárása körüli vitából bontakozott ki.

– Ha már Európa: velünk szemben is bejelentette a vámok kivetését Trump, és többek között olyan indoklás hangzott el, hogy az amerikai autókkal szemben Európa magas vámokat vet ki. Valóban így van?

– Európa vámpolitikája valóban nem lazább, mint az Egyesült Államoké. Nyilván kicsit az irányultsága más, mert míg az Európai Unió továbbra is a szabadkereskedelem híve – legalábbis papíron –, és próbálja a kereskedelmi akadályok lebontása irányába terelgetni a folyamatokat, addig az Egyesült Államokban Trump érkezésével ez a folyamat a visszájára fordult.

– Az nem megoldás, hogy amennyiben Trump magasnak tartja ezeket a vámokat, akkor Európa csökkenti őket, hogy elkerülje az általános vámháborút? Nem lenne érdemes valami proaktív lépést tenni?

– Ez egy jó kérdés, hogy olyankor, amikor az egyik fél vámemeléssel fenyeget, akkor az kielégíti-e a fenyegetőző felet, ha a másik erre válaszként leépít bizonyos vámokat. Ennek inkább az ellenkezőjét figyelhettük meg Trump első ciklusában, de még a Biden-érában is. Trump logikájából az is következik, hogy a vámokat nemcsak kereskedelmi fegyverként, hanem költségvetési bevételi forrásként is szeretné felhasználni. Voltak elhíresült mondásai, amelyek szerint az adócsökkentési programjának fedezetét a vámokból teremtené meg. Azóta ezt sokan és sokféleképpen kiszámolták, és

kimutatták, hogy nagyságrendbeli különbség van a vámokból várható bevétel és az adókiesés között, ezért ez teljesen életszerűtlen stratégia.

Valószínűleg más adók emelése vagy a kiadások durva lefaragása lehet az igazi fedezet, nem pedig a vámbevétel.

– Európában, ha lesznek vámok – mert Trumpot ismerve ez sem biztos –, akkor mi a helyzet Magyarországgal, a magyar gazdasággal? Nemrég hirdetett meg Orbán Viktor egy újabb nagyarányú osztogatást, SZJA-elengedéstől kezdve sok más intézkedésen át. Tehát keményen kiköltekezik a magyar költségvetés, nyilván a választások miatt. Ha mindezek mellé még vámháborúba is keveredünk az Egyesült Államokkal, ez milyen hatással lehet a magyar gazdaságra?

– Az látszik, hogy a választási ciklikusságnak megfelelően a költségvetés megpróbál elmenni a határig. Bár egyelőre még nem kezelhetetlen mértékű a kiköltekezés, de már most is eléggé távolinak tűnik az a költségvetési hiánycsökkentési pálya, amit a kormányzat hivatalosan kitűzött.

Szép csöndben a 2026-os költségvetési egyenleg hiánycélját már följebb is húzták.

Amikor bejelentette a miniszterelnök, hogy ilyen típusú adókönnyítő intézkedéseket hoz több évre előretekintve, akkor arra is hivatkozott, hogy ennek fedezete a gazdaság élénküléséből származó bevétel lenne. Két dologban reménykedik a kormány. Az egyik az, hogy jobb gazdasági pálya lesz önmagában az adócsökkentéstől is, hiszen az növeli az elkölthető jövedelmet és a fogyasztást, és ezen keresztül a gazdaság tovagyűrűző hatásain keresztül jótékonyan hat az adóbevételekre. A másik oldalon pedig azt mondják, hogy ha közelebb kerül a békemegállapodás vagy valamiféle ideiglenes tűzszünet, az segíthet akár az energiaköltségek leszorításán, akár a piacok megnyitásán keresztül a magyar gazdaságnak, és ez lehet az egész fedezete. Ezekkel az a probléma, hogy egyelőre a gazdasági növekedési kilátások inkább romlanak. Tehát az a kérdés, hogy mitől tér vissza a gazdaság legalább arra a növekedési pályára, amely már korábban is ismert volt, és amelyben még nem voltak benne ezek az adócsökkentő intézkedések. Erre az évre 3,4 százalékos, jövőre pedig már 4 százalékos gazdasági növekedési víziója volt a kormánynak.

Egyelőre az idei 3,4 százalék már most nagyon ködbe vész, úgy tűnik, hogy nem sok esély van arra, hogy akár a közelében legyen a valós növekedés az óhajtott szintnek.

A választási ciklikusság logikájából következően a következő évben is egy erőteljesebb költségvetési kiköltekezés lesz, tehát megint nem látszik az, hogy a gazdaság akkor majd dinamizálódna. Ilyen szempontból a gazdaságunk egyelőre nem ad feltétlenül okot vagy alapot arra, hogy azt mondjuk, hogy ez lesz a fedezete az újonnan bejelentett adóintézkedéseknek. Ráadásul, ami még tovább rontja a helyzetet, az maga a vámháború, aminek a közvetlen hatása talán elsőre nem tűnik olyan nagynak, hiszen a magyar exportnak csupán körülbelül a 4 százaléka megy közvetlenül az Egyesült Államokba. Ez nem tűnik óriási aránynak, bár nyilván már szemmel látható tétel. De a közvetlen exporthatás mellett ott van a várható európai lassulásból származó további közvetett hatás is. Ha az amerikai vámok miatt az európai ipar gyengébben teljesít, az óhatatlanul begyűrűzik hozzánk is, különösen, ha az autóipart érintő vámokat is bevezetik.

– Szokás mondani azt is, hogy a magyar és a német gazdaság eléggé össze van kapcsolva, bár mások szerint nem annyira, mint amennyire mondják. De ha innen nézzük, fel kell tenni ugyanezt a kérdést: a német gazdaság mennyire kitett az amerikai exportnak?

– A járműiparban tudunk nagyobb kitettségről, emiatt van a legnagyobb kitettségünk nekünk is, mert a németek exportálnak oda járműveket, még ha nem is feltétlenül nagyon sokat. De az valóban nem teljesen tiszta, hogy milyen erős a német gazdaság meghatározó ereje a magyar gazdaságra nézve. A Covid-válság előtti egy-két évben, 2018–2019-ben nagyon látványos volt az, hogy amikor a német ipar recesszióba csúszott, a magyar ipar szépen növekedett tovább. Akkor mondták is, hogy lám-lám, a magyar ipar már tud magától is növekedni, nem kell hozzá a német gazdaság erőteljes húzóereje.

Viszont most már második éve van recesszióban a hazai gazdaság, a német ipar pedig harmadik éve, és nagyon úgy tűnik, hogy a német gazdaságnak mégis nagyon erős meghatározó szerepe van a magyar ipar teljesítményében.

Tehát ha kifejezetten a járműiparban, a járműeladásokban, az autópiacon jelennek meg a vámok, azok valószínűleg nem segítenek a magyar gazdaságnak, hanem rontják a növekedési kilátásokat. Nem óriási léptékben kell gondolkodni, akik ilyesmikkel számoltak, azok nagyjából 0,4 százalékpontos GDP-növekedés visszaeséssel kalkulálnak a bevezetett vámok esetén. Azonban ha eleve nagyon kell számolgatni, hogy mekkora lesz egyáltalán az a növekedés, és sehogy sem akar több lenni, mint 2 százalék, akkor a 0,4 százalék már fájdalmas mértékű visszahúzó erőt jelenthet.

– Egyáltalán, lesznek vámok, akár Európában, akár máshol?

– Ezt lehet, hogy Donald Trump sem tudja. Azt láthattuk, hogy a két természetes külkereskedelmi szövetségesnél, ahol nagyon nyilvánvalóak a kölcsönös vámkivetés gazdaságot sértő hatásai, ott egyre komikusabb a lebegtetés. Ez pozitív jelzés Európának arra nézve, hogy Donald Trump inkább csak egy alkueszköznek tekinti ezt a dolgot. Ugyanakkor az is látszik, hogy Európa egyáltalán nem ugyanaz, mint Kanada és Mexikó az Egyesült Államok számára. Nem annyira természetes külkereskedelmi partner. Trump folyamatosan utalgatott arra, hogy

az Európai Unió a legrosszindulatúbb versenytársa az Egyesült Államoknak. Eleve csak azért létezik, hogy baja legyen az Egyesült Államoknak, hogy megnehezítse a helyzetét.

Innen nézve a dolgot lényegesen esélyesebb, hogy az EU-val szemben nem lesz ennyire szívbajos az amerikai elnök, mint két szomszédjával.

– Hogyan kerülheti el Európa a vámháborút?

– Az egyik lehetőség, hogy nem lő vissza, ez nyilván valamilyen módon tompíthatja ezt a dolgot. Viszont ilyenkor minden politikusnak az jár a fejében, hogy ha az egyik oldal ilyet csinál, akkor már csak az elrettentés miatt is hasonló dologgal kell büntetni a vámkivető felet, hogy ő is jobban érezze a közvetlen káros hatást. Ezért hiába születtek már tanulmányok, amelyek azt bizonygatják, hogy az Európai Unió jobban járna, ha egy Amerika által kivetett vám esetén sem emelne viszontvámot,

ennek ellenére az várható, hogy ha Amerika kiveti a vámot, akkor azt Európa is viszonozza. És innentől kezdve egyelőre teljesen bizonytalan intenzitású vámháború alakulhat ki.

Szerintem elkerülni olyan szempontból nehéz ezt, hogy ebben a háborúban nem Európa lövi az első töltényt, hanem Amerika. Nem nagyon látni azt, hogy Trump mit követel azért cserébe, hogy ne legyenek vámok. Ráadásul az orosz-ukrán háború rendezési terveivel kapcsolatosan is kifejezetten hátrányos pozícióba kényszerítené Európát, gyakorlatilag ki akarja hagyni ebből az egészből, és Európa, valamint Ukrajna feje fölött, Putyinnal próbálná tető alá hozni ezt a dolgot – legalábbis éppen most így tűnik. Tehát azt nem nagyon látom, hogy Európa hogyan tudna proaktívan, preventív módon cselekedni, inkább az a kérdés, hogyan tud okos válaszokat adni azokra a kihívásokra, amelyek érik.

– A magyar kormány hogyan tudja esetleg eladni hazai fogyasztásra, hogy Trump nem Kánaánt, hanem vámokat hozott?

– A politikai kommunikáció részéhez nem is akarok hozzászólni, mert ahhoz nem értek. Az viszont nyilvánvaló, hogy ha van vámháború, akkor Magyarországnak nem nagyon van mozgástere, hiszen egy közös vámunióban vagyunk. Az egész európai integráció egyik alapja már nem is csak a vámunió, hanem a közös piac, tehát mi nem tudunk harmadik országok felé, például az Egyesült Államok irányába eltérő kereskedelempolitikai feltételek szerint működni, mint az EU többi tagállama. Viszont egyéb területeken a kormány tud esetleg ellensúlyozó intézkedéseket tenni. Ha a jó viszonyra való tekintettel sikerül jó minőségű befektetéseket Magyarországra hozni az Egyesült Államokból – olyanokat, amelyek hosszú távon magas hozzáadott értéket képviselnek, segítik az ország modernizációját, valamint a gazdasági növekedést –, akkor ezek jelenthetnek egyfajta előnyt, vagy legalábbis kárenyhítő hatással bírhatnak. Egyelőre azonban ezekről nem tudunk semmi konkrétumot. A lengyeleknél már láttunk nagyobb ívű bejelentéseket, például nagy technológiai fejlesztéseket amerikai óriáscégekkel közösen. Magyarországon ilyen volumenű projektek még nem kerültek nyilvánosságra, de úgy tűnik, hogy folyamatosan napirenden vannak az ilyen típusú tárgyalások.

A kormányzat többször is utalt rá, hogy komoly mennyiségű amerikai tőkebefektetésre számít, ha végül sikerül megállapodásra jutni a befektetőkkel.

Ezekkel lehet talán a legtöbbet gazdasági értelemben tenni annak érdekében, hogy ellensúlyozzák a Donald Trump-féle külkereskedelempolitika Európán keresztül Magyarországnak is okozható kárait. De persze ez mind feltételes mód, hiszen egyelőre azt sem látjuk pontosan, hogy végül mi lesz az európai-amerikai vámháború végkimenetele.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Kéri László: Orbánék pitiáner tolvajbandaként végzik, miközben az újkori magyar történelem legnagyobb esélyét játszották el
A politológus élete legnagyobb csalódásának nevezte, mi lett a volt tanítványaiból. Szerinte a Tisza Pártnak a kétharmadra is esélye van, és a 2026-os voksolás kimenetelének globális hatásai is lehetnek.


Kéri László politológus, szociológus a Szélsőközép nevű YouTube csatornán azt mondta, életének legnagyobb közéleti csalódása az, ami a Bibó Kollégiumban egykor általa is tanított Fidesz-alapítókból lett.

Azt állítja, ennél szerencsésebb korosztály és csapat nem volt az újkori magyar történelemben, mert húsz évük volt felkészülni a kormányzásra, nem tapadtak a Kádár-rendszerhez, rengeteg nemzetközi tapasztalatot gyűjtöttek, és egy viszonylag békés, gazdaságilag konszolidálódó időszakban, dőlő uniós pénzek mellett vették át az országot.

„Ehhez képest szerintem az, hogy csalódás, az nem eléggé erős kifejezés. Tehát, ha arra gondolok, hogy milyen peremfeltételek mellett kapták az országot, és hogy hagyják itt, akkor ez az újkori magyar történelem leginkább eljátszott és soha vissza nem térő esélye, alkalma” – mondta Kéri, aki szerint ezt a bélyeget és kollektív bűnt soha nem fogják magukról lemosni.

„Szerencsés világgazdasági, szerencsés politikai konstelláció mellett egy ilyen végtelen, pitiáner tolvajbandaként végzik” - fogalmazott.

A politológus úgy véli, a Fidesz-alapítók bukásának egyik oka a kollégiumi múltjukban keresendő. A Ménesi úti intézmény egy olyan eszméletlen zárt világ volt, amely hihetetlenül erős közösségteremtő erővel bírt, és ez a szoros kötelék elnyomta a belső kritikát.

Kéri szerint Orbán Viktor sorozatosan „dupla vagy semmit” játszott, és ezekből rendre győztesen került ki, ami tovább erősítette a tévedhetetlenségének mítoszát a csoporton belül. A másik okot Lord Acton híres mondásával magyarázta: „A hatalom korrumpál, az abszolút hatalom abszolút korrumpál, ezeket az embereket egytől egyig mind megrontotta a kontroll nélküli hatalom.”

Szerinte a kontroll hiánya miatt az egykori jó tulajdonságaik elsorvadtak, és elhatalmasodott rajtuk a démonuk. Példaként Gulyás Gergelyt hozta fel, aki Kéri szerint egy „szégyellős ministránsból” vált olyanná, aki folyamatosan hazudik, még ha láthatóan nem is esik neki jól.

Kéri László szerint Orbán Viktornak „nem volt soha ideológiája, pillanatnyi érdekei voltak, és a pillanatnyi érdekéhez kapott mindig valamilyen álideológiai hátteret.”

A politológus több személyes anekdotát is megosztott a Fidesz korai időszakából. Felidézte a párt ötödik születésnapját 1993-ban, ahol Lévai Anikó a férjéről azt mondta: „Tudod, a Viktort az emberek vagy szeretik, vagy utálják. És ezzel én is így vagyok.”

Egy másik alkalommal, amikor Orbán azon bosszankodott, hogy az emberek félnek tőle, Kéri felesége, Zita megjegyezte, hogy ezen el kéne gondolkodnia. Orbán erre azt válaszolta: „Aki fél tőlem, az menjen orvoshoz.” Kéri feleségének replikája így hangzott: „Ennyi orvos nincs ebben az országban.” Kéri szerint Orbán ezt tíz évvel később is felemlegette neki.

A politológus elmesélte azt a történetet is, amikor 1983-ban a Bibó Kollégium alakuló ülésén azzal keltett botrányt, hogy kijelentette, ő kiköltözne egy olyan kollégiumból, ahol három ember – Simicska, Varga Tamás és Orbán – felszólító módban beszél a többiekkel. Amikor Orbán számonkérte, Kéri azt vágta a fejéhez: „Az a baj veletek, hogy rosszabbak vagytok a Kun Béla-féle Lenin-fiúknál.” Tizenöt évvel később a már miniszterelnök Orbán a parlament folyosóján odaszólt neki:

„Azért a Kun Bélázásért egyszer még elszámolunk.”

Kéri szerint Orbán Viktor legnagyobb politikai és személyes kudarca a 2002-es választási vereség volt. „A 2002-es választás elvesztését az soha nem fogja megbocsájtani az országnak. Tehát én azt láttam rajta, hogy az az igazi törés” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Fidesz egyáltalán nem volt felkészülve a vereségre, és ezt a kudarcot a miniszterelnök a mai napig nem heverte ki.

A politológus úgy látja, a magyar demokratikus kísérlet 2006-ban siklott ki, és az azóta eltelt időszakban az ország négy legfontosabb alrendszere – a gazdaság, a politikai rendszer, a társadalmi szerkezet és a kultúra – is tévútra került. Szerinte a gazdaság csődben van, a jogállamiságot felszámolták, a társadalmi polarizáció drámaian megnőtt, a kulturális életet pedig tönkretették.

Úgy véli, a 2026-os választás igazi válaszút lesz, mert az Orbán által létrehozott rendszer nem reformálható.

A globális politikáról szólva Kéri azt mondta, a világban 2008 óta halmozódó válságok – pénzügyi, klíma, migrációs, kiber – kedveznek az olyan „erős embereknek” és „szélhámosoknak”, mint Trump, Putyin, Hszi Csin-ping vagy Orbán, akik azt hitetik el, hogy univerzális problémamegoldók. Ennek fényében a 2026-os magyar választásnak hatalmas nemzetközi tétje van.

„Egy Orbán-győzelem ennek a tábornak elég komoly segítség lenne. Ha itt megbukik, akkor az pont ennek a típusnak és ennek a típusú berendezkedésnek az inverze is lehet, tehát meg is fordítja” – fejtette ki.

A választási esélyeket latolgatva Kéri László azt mondta, a pártlistás versenyt már eldőltnek tekinti, szerinte azt a Tisza Párt nyeri. A választás azonban a 106 egyéni körzetben dől el, ahol a helyzetet sokkal nehezebb modellezni.

Saját, az országot bejárva szerzett tapasztalatai alapján úgy látja, a Tisza Párt jelöltjei hatalmas energiával dolgoznak, míg a Fidesz jelöltjei mögül elfogyott a korábbi bázis, és sok fideszes polgármester is inkább kivár.

Szerinte minden esély megvan nemcsak a Tisza győzelmére, hanem a kétharmados győzelemre is, ehhez elég, ha 65-öt megnyernek a 106-ból egyéni kerületből.

Az értelmiség felelősségével kapcsolatban Kéri azt mondta, mindenki csak a saját nevében beszélhet. Ő és a felesége azzal tették meg a magukét, hogy az elmúlt másfél évben 103 helyen jártak az országban a Tisza Pártot segítve.

„75 éves létemre ennyit tudtam tenni azért, hogy változás legyen. Azt gondolom, hogy a kortársaim, vagy a hasonló felkészültségűek közül jó néhánynak még ezt meg kellett volna tenni” – mondta, kritikával illetve azokat, akik megelégedtek azzal, hogy „idióta tévéknél vitatkoznak”.

A teljes beszélgetés

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Rácz András hamis zászlós akcióra figyelmeztet: orosz provokátorok jöhetnek
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia egy ukrán álláshirdetésre hivatkozva készíti elő a terepet egy provokációnak. Rácz András szerint a cél az, hogy egy esetleges erőszakos tömegoszlatást később „ukrán beavatkozásként” lehessen beállítani.


Rácz András szerint a kormánymédia tudatosan készíti elő a terepet egy lehetséges provokációnak a közelgő választásokra. A szakértő azt állítja, hogy „a kormánymédia épp előkészíti szláv anyanyelvű provokátorok lehetséges érkezését a választásokra”.

Úgy véli, ez a narratíva egy olyan, hamis zászlós akció alapja lehet, amelynek keretében orosz provokátorok érkeznének Magyarországra.

Rácz András szerint a kormányközeli sajtóban napok óta szerepel egy hír, amely egy ukrán álláskereső oldalon megjelent, azóta már lezárt hirdetésen alapul. Ebben a „Mi Büszkeségünk” nevű civil szervezet állítólag jó fizikai állapotú embereket keresett magyarországi nyilvános eseményeken való részvételre. A szakértő szerint a történet több ponton is sántít.

Egyrészt gyanúsnak tartja a hír forrását, egy Mario Nawfal nevű libanoni-ausztrál bloggert, aki a magyar kormány számára kedvező témákban már korábban is feltűnt. A bejegyzés szerzője szerint „nem túl nagy az esélye, hogy éppen ő böngészne ukrán nyelvű álláshirdetéseket”, valószínűbbnek tartja, hogy valakik elküldték neki az információt.

Rácz András a gyakorlati megvalósítást is kétségbe vonja, szerinte a hirdetés nem számol az ukrajnai realitásokkal. „Ukrajnában a hadiállapot miatt a katonakorú férfiaknak gyakorlatilag lehetetlen külföldre utazniuk” – állítja, hozzátéve, hogy egy civil szervezet valószínűtlen, hogy elegendő kiutazási engedélyt tudna szerezni.

Emellett a hirdetésből hiányoznak az EU-ba való beutazáshoz szükséges feltételek, mint a biometrikus útlevél vagy a vízum. A felajánlott fizetést is irreálisnak tartja, mivel a 100 ezer hrivnyás díj a fronton harcolók harci pótlékának felel meg, nem pedig egy civil megbízásnak.

A bejegyzés szerint nem ez az első eset, hogy a választások előtt felmerül egy esetleges hamis zászlós művelet gyanúja. Buda Péter nemzetbiztonsági szakértő korábban a Török Áramlat gázvezeték közelében talált robbanószerek ügyét nevezte egy előre megtervezett akciónak, amelynek célja a választások befolyásolása lehetett. Az ügyre reagálva Aleksandar Vučić szerb elnök visszautasította, hogy az incidenssel a magyar választásokba akartak volna beavatkozni.

Az „ukrán provokáció” vádja sem új, Magyar Péter korábban egy konkrét ügynökséget nevezett meg, amely szerinte egy ukrán zászlós provokációért volt felelős.

„Ergo, ha például a választások utáni esetleges ellenzéki tüntetéseken nagyszámú, igen, erőszakos, szláv nyelvet beszélő tüntető/provokátor bukkanna fel, akkor a NER média erre a sztorira alapozva mondhatná, hogy lám, lám, itt az ukrán beavatkozás, az ukrán erőszak, stb.”

Rácz szerint a mostani történet arra lehet alkalmas, hogy ha a választások után erőszakos cselekmények történnének, a kormánymédia azokat ukrán beavatkozásként tálalhassa. A szerző hozzáteszi, hogy az átlagember egy tüntetés zajában nem tudja megkülönböztetni az orosz és az ukrán beszédet.

A bejegyzés szerint Ukrajnának nem állna érdekében egy ilyen akció, Oroszországnak viszont annál inkább. „Valójában persze Ukrajnának mindez egyáltalán nem érdeke. Az viszont nagyon is elképzelhető, hogy Oroszországból akár százas nagyságrendben is érkezzenek provokátorok.”

Rácz András szerint erre már több példa is volt a posztszovjet térségben, például Moldovában. A logisztika sem lenne bonyolult, állítja: Szerbián keresztül be lehetne utaztatni az embereket, főleg, ha a magyar hatóságok félrenéznek.

Az Oroszország-szakértő végül a hatóságok felelősségét hangsúlyozza. „FONTOS részlet, hogy mindezt csak akkor lehet megcsinálni, ha a magyar hatóságok félrenéznek. Ergo, mind a rendőrségnek, mind a nemzetbiztonsági szerveknek kulcsszerepük van/lenne egy ilyen forgatókönyv megakadályozásában” – zárja gondolatait Rácz András.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Buda Péter: Választási puccsról szóló orosz álhírek árasztották el a netet, kritikus napok jönnek
A „Matrjoska” nevű orosz dezinformációs hálózat koordinált kampányban terjeszt hamis videókat a magyar választási kampány utolsó napjaiban - állítja a nemzetbiztonsági szakértő. A tartalmak más platformokon már közel 300 ezer megtekintést gyűjtöttek össze.


Két nappal a vasárnapi választás előtt az orosz és a magyar kormánybarát médiában is egyre többet emlegetik a „magyar Majdan” lehetőségét, miközben elemzők szerint egy hamis zászlós művelet következő, akár erőszakos szakasza is előkészítés alatt állhat - írja Buda Péter legújabb Substack bejegyzésében.

A dezinformációs kampány egyik eleme szerinte egy, a „Pravda Magyarország” nevű csatornán április 6-án közzétett videó, amelyen állítólag ukrán katonák egy budapesti akciót készítenek elő.

Bár a konkrét klip független hitelesítése nehézkes, a módszer illeszkedik a hálózat által használt mintázatokhoz.

A felvétel több ponton is gyanús: az „akciótérkép” közepén feltűnően nagy betűkkel szerepel a BUDAPEST felirat, ami egy titkos műveletnél életszerűtlen. A rejtett kamerás felvétel látszatát keltő snittek is beállítottnak tűnnek, az eligazítás szövegét pedig nyilvánvalóan felolvassák.

Buda Péter szerint a narratívát a hazai közéletben is felerősítik, az Alapjogokért Központ főigazgatója, Szánthó Miklós például arról beszélt:

„Minden egyes nappal egyre egyértelműbb, hogy az ukránok és az őket kiszolgáló Tisza már arra készülnek, hogy a választási vereségük után puccsal kíséreljék meg átvenni a hatalmat.”

Mint arról korábban írtunk, Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró már felhívta a figyelmet a „Matrjoska” nevű orosz bothálózatra, amely vélhetően az orosz katonai titkosszolgálathoz köthető, és ismert médiumok arculatát ellopva terjeszt ukránellenes álhíreket.

A hálózat működéséről és a magyar kampányról részletesen írt a Kyiv Independent. Elemzésük szerint a hálózat rendszeresen hamisít médialogókat és koordináltan posztol feltört közösségi média fiókokból. Bár a videók elérése az X-en egyenként alacsony, más platformokon a kapcsolódó Ukrajna-ellenes tartalmak összesen közel 290 ezer megtekintést értek el.

A mostani orosz beavatkozási kísérlet Buda Péter szerint március 23-án indult, amikor Vlagyimir Kornyilov Kreml-barát propagandista egy Telegram-posztban bedobta a „magyar Majdan” narratíváját, azt írva: „Mindenki érti, hogy Ukrajna Maidanra készül Magyarországon.” Két nappal később az orosz állami RT hírcsatorna már arról cikkezett, hogy egy Orbán-győzelem kiválthat-e egy „szteroidon pörgetett Majdant”.

A LetsData nevű elemzőcég kutatói szerint a kampány célja egyértelmű.

„Ez a narratíva azt célozza, hogy hiteltelenítsen minden lehetséges tiltakozást, és delegitimálja Orbán ellenzékét” – közölték.

A dezinformációs műveletben a Kreml-barát és a magyar kormányközeli narratíva lényegében megegyezik: Brüsszel és Kijev beavatkozik a választásba, Orbán Viktor győzelme esetén pedig zavargások vagy puccs jöhet. Ezzel szemben független elemzők egy koordinált orosz dezinformációs műveletet látnak, amelynek célja az ellenzék és a lehetséges tiltakozások hiteltelenítése.

Az elkövetkező napok Buda Péter szerint kritikusak lehetnek.

A műveletek legvalószínűbb forgatókönyve szerinte valamilyen közintézmény megtámadása vagy tömegrendezvények felhasználása olyan tömegriadalom keltésére, amely erőszakba fordulhat át és amely aztán a résztvevők fizikai épségét is fenyegetheti.

„Képzeljünk el például egy súlyos pánikot egy zsúfolt tömegrendezvényen, ahonnan mindenki menekülni próbál” - írja a nemzetbiztonsági szakértő.

Mindez szerinte ürügyet adhat olyan propaganda-tevékenység kifejtésére vagy vészforgatókönyvek alkalmazására a kormány részéről, amely alapjaiban befolyásolhatja a választást vagy akár annak elhalasztását is eredményezheti, nem beszélve a választást követő időszak történéseinek befolyásolásáról egy hamis zászlós narratíva mentén.

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Bendarzsevszkij Anton: Putyin és környezete számára a szovjet összeomlás nem lezárt múlt, hanem jóváteendő trauma
Az idei választási kampány központi témájává vált Oroszország. De hogyan jutott el az elmúlt 16 évben Putyin irányítása alatt odáig, ahol most tart? Korszakértékelő sorozatunk egy sajátos világpolitikai kitekintéssel folytatódik.


A ma zajló háborúk és válságok nem a semmiből érkeztek: a 2010-es évek látszólagos nyugalma mögött már ott sorakoztak a globális törésvonalak. Egy rendkívül nyitott gazdaság számára - mint amilyen hazánk is - a blokkosodás és a háború a legrosszabb forgatókönyv. Magyarország a német tőke, az amerikai tech-cégek, az orosz energia és a kínai beruházások metszéspontján építette fel modelljét – ám ez a törékeny egyensúly most a globális viharok középpontjába került. Hol rontotta el a Nyugat a válaszadást az orosz és kínai közeledésre, és milyen mozgástere marad egy kis, tengerpart nélküli országnak a nagyhatalmi szembenállások korában?

A korszakértékelő sorozatunk rendhagyó részében Bendarzsevszkij Anton kül- és biztonságpolitikai szakértővel arról beszélgettünk, mit jelenthet mindez egy olyan kis és nyitott országnak, mint Magyarország.

— Úgy emlékszem, hogy 2010-ben, amikor elkezdődött ez a bizonyos 16 éves korszak, Magyarország körül, sőt Európában és a világban is viszonylag nyugodt helyzet volt. Nem gyülekeztek még igazán viharfelhők az égen, bár túl voltunk Putyin müncheni beszédén és a grúziai háborún is. Mondhatjuk, hogy egy kiegyensúlyozottabb külpolitikai helyzetben indult ez a 16 év?

— Igen is, meg nem is. A maihoz képest valóban nem volt ennyire súlyos a globális helyzet, de sok mai probléma gyökere éppen a 2011 és 2014–15 közötti időszakban keresendő. Ott volt a 2008-as világgazdasági válság, amelynek hatásai 2010-ben még erősen érezhetők voltak, és 2011-ben jött az arab tavasz is, amely destabilizálta a Közel-Keletet és Észak-Afrikát, később pedig hozzájárult az európai migrációs válsághoz. Obama és Merkel politikájának is nagy szerepe volt a későbbi problémák előzményeiben. Obama nevéhez kötődik a resetpolitika:

az Egyesült Államok a grúziai háború után nem reagált erőteljesebb fellépéssel Oroszországgal szemben, hanem újrakezdést hirdetett. Ennek később következménye lett a krími annexió és a mostani háború is.

2011-ben történt a fukusimai katasztrófa is, ami felgyorsította a német atomerőmű-bezárásokat. Ennek egyik későbbi következménye lett a 2022 utáni energiaválság, mert a zöld átállás még nem tartott ott, hogy kiváltsa a kieső olcsó energiát. Emellett a német migrációs politika is hibásnak bizonyult, és a krími annexió után Berlin nem visszafogta, hanem tovább mélyítette az orosz energetikai együttműködést az Északi Áramlat-projektekkel. Angela Merkel azt gondolta, hogy a kölcsönös gazdasági függés pacifikálja Oroszországot, de utólag látjuk, hogy ez nem működött.

A 2010-es években tehát olyan világpolitikai és világgazdasági környezet alakult ki, amely megalapozta a mai gazdasági, energetikai és biztonságpolitikai válságokat.

Ekkor indult el az orosz–kínai közeledés is, a BRICS ekkor kezdett geopolitikai jelentőséget kapni, és ekkor kezdődtek az orosz integrációs törekvések a posztszovjet térségben is: vámunió, Egységes Gazdasági Tér, majd 2015-től az Eurázsiai Gazdasági Unió. Mindezekre a Nyugat nem adott megfelelő választ.

— A migrációs válság, amely az első nagy megrázkódtatás volt, az arab tavaszt követte, az ottani destabilizáció miatt. Putyin szíriai beavatkozása a humanitárius katasztrófát mélyítette. Mennyiben járult hozzá az orosz katonai szerepvállalás a migráció elindulásához? Ez azért is fontos, mert 2015 elején, a Charlie Hebdo elleni merénylet idején Orbán Viktor már a migrációt nevezte meg a legnagyobb problémának.

— Az biztos, hogy Oroszországnak minden kedvez, ami destabilizálja a Nyugatot. De nem látom azt, hogy a migrációs válság közvetlenül az oroszokhoz kapcsolódott volna. Oroszország 2015 szeptemberében avatkozott be Szíriában Aszad oldalán, és néhány évre stabilizálta a rezsimet, de a migrációs válság előzményei már korábban kialakultak. Aki figyelte a térséget, az az arab tavasz után is láthatta, hogy súlyos humanitárius válság körvonalazódik, nemcsak Szíriában, hanem Líbiában, Egyiptomban és másutt is. Először a menekültek a szomszédos országokba mentek, de ha a válságok elhúzódnak, előbb-utóbb Európa felé indultak tovább

.

Ebben nemcsak az oroszoknak, hanem az Egyesült Államoknak, Törökországnak és a térség más szereplőinek is volt szerepük.

Törökország például nem akadályozta meg a továbbhaladást, később ezért kellett az EU–Törökország-megállapodás. A nemzetközi jog szerint a háború elől menekülőknek az első biztonságos országnak kellene menedéket nyújtania. Ez az esetek többségében nem Magyarország vagy az Európai Unió, hanem Törökország vagy a válságrégió körüli államok lettek volna. Az oroszoknak nyilván érdekük volt a helyzet elhúzódása és Európa destabilizálása, de a válságot nem ők okozták.

— Mi tette Oroszországot évről évre kitapinthatóbban ellenségessé a Nyugattal szemben? Miért fordult el Putyin Oroszországa Európától, amikor a 90-es években, sőt még a 2010-es évek elején sem éreztünk ilyen fenyegetést?

— Szerintem az, hogy az orosz revanspolitika visszatér, csak idő kérdése volt. Oroszország évszázadok óta hasonló ciklusokat jár be. Van egy megerősödési szakasz, amikor gazdaságilag és politikailag megerősödik, majd ezt az állam nem az állampolgárok jólétére, hanem központosításra és katonai erősödésre fordítja. Ebből következik egy expanzív szakasz, amely végül összeomlásba torkollik, majd újraindul a ciklus. Ha a Szovjetunió összeomlását vesszük kiindulópontnak, akkor a 90-es évek a túlélésről, a 2000-es évek a megerősödésről, a 2010-es évek pedig már az orosz expanziós kísérletekről szóltak. Oroszország agresszívabb lett a környezetében és azon túl is: beavatkozott Szíriában, afrikai támaszpontokat épített ki, a Wagner-csoport is ekkor lett aktív. Ehhez korábban nem volt elég ereje. Ez azért is volt beleprogramozva a rendszerbe, mert az orosz elit jelentős része a Szovjetunió alatt szocializálódott, és a széthullását történelmi veszteségként élte meg.

Putyin és környezete számára a szovjet összeomlás nem lezárt múlt, hanem jóváteendő trauma.

Ezt sok ország pontosan látta, ezért akartak a közép- és kelet-európai államok minél gyorsabban belépni a NATO-ba. Úgy látták, hogy Oroszország egyszer vissza fog térni, és az egyetlen biztonsági garancia a nyugati katonai szövetség. Közben volt egy ellentétes folyamat is: miközben sokan felismerték ezt a veszélyt, túlságosan ráhagyatkoztunk az Egyesült Államokra és a NATO-ra, és közben leépítettük a saját fegyveres erőinket.

— Amit ma Oroszországban látunk, az csupán megkésett fejlődés, vagy mélyebb kulturális gyökerei vannak?

— A történelmi folyamatok egészen másképp alakultak Nyugat-Európában, mint Oroszországban. Nyugat-Európában évszázadok alatt kialakult a demokratikus kultúra és intézményrendszer. Oroszországban ez nem történt meg. A jobbágyfelszabadítás is későn jött, aztán a cári birodalom után következett a szovjet rendszer, amely újabb mély nyomot hagyott a társadalomban. A 90-es években volt kísérlet a demokrácia kiépítésére, de ez megbukott. Ebben nagy töréspont volt az 1996-os választás, amikor a kommunisták visszatérésétől tartó oligarchák és a Nyugat erősen beavatkoztak Jelcin újraválasztása érdekében. Ez az egyébként sem erős orosz demokrácia hitelességét tovább roncsolta.

Azóta beszélhetünk irányított demokráciáról: vannak választások és többpártrendszer, de a rendszer úgy van kialakítva, hogy a valódi hatalom ne kerüljön veszélybe.

A Nyugat gyakran azért nem érti Oroszországot, mert demokráciák logikájával próbál értelmezni egy nem demokratikus rendszert. Nem arról van szó, hogy az oroszok „másképp működnek”, hanem arról, hogy a történelem mély nyomot hagyott rajtuk. Egy ilyen hosszú történelmi pálya nem fordul át egyik napról a másikra.

— Volt-e olyan pont, amikor Ukrajna csatlakozhatott volna a NATO-hoz, és ezzel talán meg lehetett volna előzni a mostani katasztrófát?

— A probléma kétoldalú volt. A NATO-tagsághoz kellett volna az ukrán társadalom és politikai elit támogatása, valamint a NATO-tagállamok beleegyezése is. Szerintem nem volt olyan pillanat, amikor ez a két feltétel egyszerre teljesült volna. A 2000-es években a NATO részéről még lett volna nyitottság, de Ukrajnában a társadalom megosztott volt, és a többség elutasította a NATO-tagságot. Az ország egyszerre akart jó kapcsolatot a Nyugattal és Oroszországgal, és sokan attól féltek, hogy a csatlakozás konfliktust idézne elő.

Amikor később az ukrán társadalom többsége már a NATO-tagságot kezdte támogatni, addigra a NATO-tagállamok lettek óvatosabbak, mert Oroszország megerősödött, és világossá vált, hogy az ukrán csatlakozás komoly konfrontációt jelentene.

2008-ban, a bukaresti NATO-csúcson ez különösen élesen látszott. Putyin személyesen próbálta lebeszélni a NATO-tagállamokat Ukrajna, Grúzia és Moldova közeledésének támogatásáról. Akkor az amerikai adminisztráció még próbálta győzködni az európai partnereket, de Merkel és a francia vezetés ellenállt. Ma részben fordított a helyzet: Európában nagyobb lenne a hajlandóság, de az Egyesült Államok, sem Biden, sem Trump alatt nem látott reális utat az ukrán NATO-tagságra. Ehhez egy meggyengült Oroszország kellene, a jelenlegi geopolitikai helyzetben ez nem látszik lehetségesnek.

— Megérkeztünk a jelenbe: háború a szomszédban, háború Iránban, egy rendkívül instabil korszak. Ezek szerint mindennek megvoltak a látható jelei már a 2010-es években, sőt korábban is. Milyen reális hatások érték Magyarországot egy ilyen viharos korszakban?

— Magyarország rendkívül nyitott gazdaság. A különböző mutatók szerint a világ leginkább globalizált gazdaságai közé tartozunk. A GDP-nk nagyon jelentős része a külkereskedelemhez kötődik, vagyis különösen ki vagyunk téve a globális folyamatoknak.

Tehát a magyar gazdaság akkor működik jól, ha békés időszak van, ha nincsenek válságok, és a szereplők kereskednek egymással.

Mi kis gazdaság vagyunk, szemben például Lengyelországgal, amely nagy belső piaccal rendelkezik. Nálunk nincs ilyen belső tartalék, nincs tengerpart, nincsenek kikötők, jobban rá vagyunk utalva a környezetünkre és a globális folyamatokra.

A Covid-válság, majd a szomszédban zajló háború, most pedig az energiaválság és az iráni háború mind súlyos csapásokat mértek egy ilyen nyitott gazdaságra.

Az energiaárak mindenre hatnak: a szállításra, a műtrágyára, az élelmiszerárakra, az inflációra. Egy olyan ország számára, mint Magyarország, az lenne a legkedvezőbb, ha a konfliktusok mielőbb véget érnének, nem mélyülne tovább a blokkosodás, és fennmaradna a korábbi, nyitottabb világgazdasági környezet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk