Elpusztult a csodacsimpánz, aki kínai írásjegyeket, a latin ábécét és színeket is ismert
A különleges állat közel fél évszázadon át segített új fejezeteket nyitni a csimpánzok elméjének megértésében.
akinek halálát január 9-én jelentették be a kutatók. Az állattal idős korával összefüggő szervi elégtelenség végzett.
Az 1977-ben Nyugat-Afrikából Japánba került csimpánzt különleges intelligenciája tette világhírűvé.
– írja a 444.hu. A médiában nem véletlenül emlegették „csodacsimpánzként”.
A róla elnevezett „Ai-projekt” 1978-ban indult azzal a céllal, hogy a csimpánzok értelmi képességeit, tanulási készségeit és memóriáját vizsgálja. Képességeiről több tudományos cikk is született, köztük a rangos Nature folyóiratban is publikáltak.
Ai imádott festeni és rajzolni is, már fiatalon gyakran adtak neki ehhez művészeti kellékeket. 2013-ban festett egy festményt, amelyet a Kiotói Egyetem elnökének ajándékoztak. Később ebből a festményből selyemsálat készítettek, és ajándékba adták Jane Goodallnak.
Ai öröksége azonban túlmutat a saját teljesítményén. 2000-ben született fia, Ayumu, akinek a segítségével már azt vizsgálták a kutatók, mennyire öröklődnek a kognitív képességek. A kutatások során kiderült, hogy a fiatal csimpánzok – köztük Ayumu – bizonyos gyors memóriafeladatokban felülmúlták a felnőtt embereket, bár későbbi tanulmányok azt is jelezték, hogy gyakorlással az emberek is képesek elérni ezt a szintet.
„Ai rendkívül kíváncsi volt, és aktívan részt vett a vizsgálatokban, ezzel elsőként tárva fel a csimpánzelme számos aspektusát” – közölte a Kiotói Egyetem. Hozzátették: a segítségével végzett kutatások hozzájárultak ahhoz, hogy a tudósok jobban megértsék a csimpánzok értelmi képességeit, ami fontos alapot adott az emberi gondolkodás evolúciójának feltérképezéséhez.