Az igazság fáj, a családi nyaralás pedig fárasztó
A Mom With Five blog sokkal több egy ötgyerekes édesanya egyszerű naplójánál, egy valóságos családi magazin. R. Fonyó Barbara végzettségét tekintve történész-egyiptológus, de az egyetem elvégzése után – némi kitérőtől eltekintve – külpolitikai újságíróként dolgozott a Magyar Távirati Irodánál. 2002 óta háztartásbeliként, főállású anyaként éli a mindennapjait öt gyerek (4 fiú és egy lány) édesanyjaként.
Barbara posztjai középpontjában a család áll, a gyerekei, a velük átélt élmények, a gyereknevelés során szerzett tapasztalatok, kudarcok. Írásaiban azt szeretné megmutatni, hogy gyerekekkel élni nem mindig rózsaszín, habos-babos tündérmese, néha kifejezetten nehéz, de ennek ellenére minden pillanatáért megéri csinálni, küzdeni, erőn felül teljesíteni.
Épp a minap gondolkoztam azon, hogy miért érzem néha fárasztónak az anyaságot. Igazából nem a gyerekeim száma az, ami letaglóz, nem is a rutinfeladatok, még csak nem is a mosás (pedig abból aztán jut minden napra), hanem az, hogy állandóan készenlétben kell lenni. Nincs olyan momentum, amikor tényleg leereszthetek, amikor csak úgy vagyok, folyamatosan figyelni, koncentrálni kell. Még éjszaka is. Erre a hétköznapi állapotra rádob még egy lapáttal, ha betegség üti fel a fejét a gyerekek között – majd aztán átragad ránk, szülőkre is és akkor kezdődik csak az igazi haddelhadd – vagy valami iskolai vagy iskolán kívüli rendezvény teszi próbára az erőtartalékainkat.
Ezek után nem csoda, hogy megváltásként tekintünk a közös családi vakációra, amikor végre kiszakadhatunk a megszokott környezetünkből és csak a feltöltődésre koncentrálhatunk. Mondhatjuk úgy, ez a hivatalos verzió. Mármint, hogy a nagycsaládos szünidő napjai pihenéssel telnek mindenki számára, a gyerekek új élményekkel gazdagodnak, mi, szülők pedig csak lógatjuk a lábunkat, élvezzük a stresszmentes napok nyújtotta semmittevést. És a valóság? Nos, az köszönőviszonyban sincs a hivatalos verzióval.
Mielőtt félreértenél, szeretném leszögezni, hogy a családi nyaralás jó, sőt!, de hogy nem szülőbarát – legalábbis öt gyerekkel -, az is tuti. Az is tény, hogy ilyenkor végre mindegyikünk kizökken a rutinszerű hétköznapokból, az együtt átélt kalandok jó időre feltöltenek, de ezt pihenésnek nevezni, nos, az puszta eufemizmus.
Tervezés, szervezés
De kezdjük az elején! Már a családi pihenés megszervezése is rengeteg energiát emészt fel tekintettel arra, hogy mindenki mást akar, máshova utazna, és még véletlenül sem ugyanaz a szállás tetszik nekik a legjobban. Nagyfiú a medencéért van oda, Nagylány a szép tulipános ablakokért, Középsőt a kutya, Négyest pedig a nagy füves kert vonzza, Legkisebbet pedig a szép ételfotók. Ehhez a komplex halmazhoz társulnak a korkülönbségekből fakadó ellentétek, amelyek igencsak megnehezítik az ideális programok felkutatását. És ilyen konfliktus nem egy van, hanem sok.
Van, aki állandóan menne (Középső), van, aki legszívesebben ki se mozdulna a szálláshelyről (Nagyfiú Férjjel karöltve). Van, aki felváltva hol ezt, hol azt csinálna – egy kis pihenés, egy kis aktív kikapcsolódás (Nagylány). Négyesnek, Legkisebbnek és nekem tulajdonképpen mindegy, hogy mit csinálnánk, csak gyorsan – időhúzás nélkül – és együtt, mert ha nem, akkor Legkisebb unalmában tutira szétszed valamit, aminek az összerakása órákig tart – de legalább együtt csinálhatjuk. Vagy Négyes ugyanilyen indíttatásból egyedül nekivág a nagyvilágnak és a felkutatása szintén órákra biztosít programot mindannyiunknak, nekem meg egy lábon kihordott infarktust. Hát nem csodálatos?
A korkülönbségből fakadó ellenétek egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor kamaszodó Nagyfiú a kalandparkban már fél órája csak arra várt, hogy a nála tíz évvel fiatalabb Legkisebb a teljes család színe előtt – mert azt csak úgy lehet – ötvenedszerre is lecsússzon a fél méteres csúszdáról, miközben legszívesebben már a tó felett suhant volna a kötélpályán, de nélkülünk nem mehetett oda – Legkisebb pedig nem adott engedélyt egyikünknek sem a távozásra, de ha mégis megpróbáltuk volna, akkor arról az egész kalandpark látogatóközönsége értesült volna -, mert a felszerelés átvételéhez szükség volt az aláírásunkra. Minden az arcára volt írva, ami meg nem, azt elmorogta az orra alatt.
Hurrá, pihenünk!
Lehet-e szülőbarát egy családbarát vagy még inkább gyerekbarát nyaralás? Mit mondjak öt gyerek édesanyjaként? Az igazat? Vagyis, hogy nem, nagyon nem, vagy esetleg azt, amit a külvilág elvár, közvetít a boldog családi együttlétekről, hogy persze, bármit meg lehet oldani, ha az ember igazán akarja, minden helyzet áthidalható. Tényleg? Akkor gyorsan kérem a receptet, mert nekünk ezt az élethelyzetet még nem sikerült maradéktalanul, mindenki, de leginkább a magunk számára megnyugtató módon rendezni.
Mi a közös családi pihenés megszervezésénél elsősorban a gyerekekre koncentrálunk, mert ha sikerül olyan úti célra bukkanunk, amely megfelelő mennyiségű és kellően érdekes programot kínál a gyerekeinknek, akkor az nekünk is jó lesz. Ugyanakkor rendesen le is fáraszt. Miért? Mert a közös pihenés állandó kreativitást, folyamatos készenlétet, a szokásosnál is koncentráltabb figyelmet igényel, mint otthon, mert minden új, minden idegen, ráadásul a kisebbeknek kell pár nap, amíg belakják a teret és addig újra szoros nyomkövetésben élik az életüket, pedig Középső és Négyes otthon már egész önálló, Legkisebb ilyen szempontból nem számít, mert ő otthon is ezt csinálja.
Ha az étkezésekről nem is nekünk kell gondoskodni (nincs se mosogatás, se terítés – nagy könnyebbség ám ez hét személy esetén), de a napi feladatok ugyanúgy megvannak kicsit szokatlanabb és kényelmetlenebb körülmények között, mint otthon, és ezeket itt és most nem lehet átpasszolni másnak, akárcsak a lurkókat (pl. nagyszülőknek, ha már nagyon a fejemre nőttek). Illetve őket lehetne, de hiába van klassz gyerekanimáció, ha Nagylánynak épp nem tetszik és inkább arra vágyik, hogy meséljek neki (otthoni körülmények között azért legalább napközben van egy kis lélegzetvételnyi, gyerekmentes idő, mert suliból/oviból nem ugorhatnak csak úgy haza, hogy "uncsi a matekóra/az ovis foglalkozás, csináljunk inkább valami mást, anya"). Ráadásul a tömegvonzás törvénye alapján perceken belül megjelenik az összes többi is.
Mindent egybevetve a közös, családi pihenés inkább hasonlít egy csapatépítő tréningre (sok közös program, nem csak minőségi, hanem időhöz nem kötött, korlátlan idejű együttlét), mint pihentető kikapcsolódásra, legalábbis szülői szemszögből nézve. Tagadhatatlanul jóleső fáradtság ez, de mégiscsak fáradtság, amit valahogy ki kell aztán pihenni.
Címlapkép: Pixabay
