SZEMPONT
A Rovatból

„A háttérben szervezünk, de nincs sok lehetőségünk” – lesznek-e idén nyári táborok?

A gyerekek és a szülők várják, a szervezők készülnek, van ahol már jelentkezést is elfogadnak, de a kormány egyelőre nem beszél arról, hogy lesz-e hova küldeni a gyerekeket idén nyáron.


Tavaly május közepén jelentette be a kormány, hogy megtarthatók a napközis és ottalvós nyári táborok. Idén is hasonló a helyzet, április eleje van, de egyelőre még nincs információ arról, hogy lesz-e a gyerekeket hova küldeni a nyáriszünetben.

A koronavírus-adatok a tavalyihoz képest lényegesen rosszabbak, viszont van oltás, amit sokan már meg is kaptak, ezért a legtöbb tábor szervezője reménykedik.

Leginkább abban, hogy a kormány hamarabb dönt a táborok sorsa felől, mint tavaly, és lesz idejük rendesen megszervezni a programokat, fogadni a jelentkezéseket.

Palotás Attila a People Team táborok szervezője azt mondja: náluk már van előregisztráció. Úgy készülnek a nyárra, ahogy minden évben. Idén is Kecskeméten az egyetemi campuson várják a gyerekeket.

„Magyarország egyik legnagyobb táboroztatójaként, évente körülbelül 1500 gyerek tölti velünk a nyár egy részét.

10 tematikus táborprogramunk van. Ezek között első helyen szerepel a nyelvi vagyis, az angol tábor, de van sport, gamer, info, színjátszás, főzés és még sok más. Idén először cirkuszi és zsonglőrprogram is lesz.”

A tábor szervezői már tavaly is egy saját maguk által készített biztonsági iránymutatás alapján próbálták elkerülni a koronavírus fertőzéseket.

„Először úgy gondoltuk, hogy nehézséget fog okozni a sok szabály betartása, de végül tök jól fogadták a gyerekek is.

Hozzászoktunk a napi többszöri kézmosáshoz, kilincs tisztításhoz és a szigorú higiéniai előírásokhoz. Idén is ugyanígy lesz, ha a kormány engedélyezi a táboroztatást.

Merthogy egyelőre még egyáltalán nem biztos, hogy lesz hova menniük a gyerekeknek nyáron. Megkérdeztük a miniszterelnökséget és az operatív törzset is arról, hogyan tervezzenek a szülők és a táborszervezők a nyárra, de nem kaptunk választ a megkeresésünkre.

Marad a remény, hogy az oltások hatására a nyárig csökken a megbetegedések száma – mondja Kovács Virág az évente szintén több mint ezerötszáz gyereket táboroztató Zoo, vagyis a Fővárosi Állatkert táborainak főszervezője.

Semmit nem tudunk, annyira ad hoc jelleggel történnek itt az intézkedések a fejünk fölött, hogy nem tudjuk mi lesz. Mi úgy készülünk, hogy lesz tábor.

A szülők felé viszont még nem hirdetjük, mert mi sem tudunk biztosat. Természetesen a háttérben szervezzük a dolgokat, amennyire tudjuk. Viszont az állatkert zárva van, az iskolák zárva vannak, úgyhogy nincs sok lehetőségünk.”

A turnusokat még nem hirdették meg, de ha valaki érdeklődik előregisztrációt már elfogadnak. Kovács Virág azt mondja: úgy tervezik, hogy a tavaly más táborokkal közösen összeállított szabályok szerint járnak majd el idén is.

„Hoztunk magunk számára egy szabályzatot, amit utána az összes táboroztatóval megosztottunk. A lényege, hogy az állam által előírtakon kívül további biztonsági előírásokat fogalmaztunk meg a táborokban. Mi ehhez egész nyáron tartottuk magunkat.

Ezzel szinte teljesen elkerültük a megbetegedéseket és nemcsak a koronavírust, hanem minden mást is. A szülők is nagyon komolyan vették és tényleg nem hoztak beteg gyereket a táborba

– magyarázza Kovács Virág a Zoo táborok szervezője.

Lilla egyedül neveli a kislányát. Már egy éve otthonról dolgozik és közben próbál kisiskolás gyerekének is segíteni a tanulásban. Néha kivesz egy-egy nap szabadságot, ha sok a lecke, és tudja, hogy ott kell ülnie a gyerek mellett. Így azonban a közös nyaralás is rövidebb lesz.

Lilla úgy tervezi, hogy a kislányát legalább három-négy hétre különböző napközis táborokba íratja be. A paletta széles.

"A rendes, éves Margit szigeti úszótáborra már nagyon készülünk, de néztünk állatkerti tábort és olyat is, ahol hercegnőket és lovagokat képeznek. Ez egyébként egy lovastábor, ami nagyon tetszik a lányomnak."

Lilla azt mondja: szerinte az iskolák újranyitása reménykeltő a táborok szempontjából is. Ha viszont nem lesznek megtartva, nincs ötlete arra, hogyan oldja majd meg a két és fél hónapos nyári szünetet.

Zsuzsa szintén egyedülálló anya, két fia van. Az idősebb szeptembertől középiskolába megy. Azt meséli nagyon számít a táborokra, mert bár a nagyszülők be tudnak segíteni, a gyerekeknek a hosszú online oktatás után nagyon jót tennének a személyes kortárs kapcsolatok.

„A kisebbik fiam nagy mozgásigényű, ezért neki különösen nehéz az itthon tanulás. A vírus előtt mindennap járt edzésre, vízilabdázott, de most már ahhoz sincs kedve.

Remélem, ha majd újranyit az uszoda és lesz edzőtábor, ahogy korábban is minden nyáron, akkor újra kedvet kap a sporthoz” – magyarázza Zsuzsa, aki hozzáteszi a fiúk életében már az is nagy törés volt, hogy idén elmaradt a sítábor.

"Már több lovas-íjász és extrém tábort is kinéztek, bár van amelyiket az áruk miatt nem biztos, hogy megengedhetjük maguknak, de a fiúk szívesen gyűjtenek is a táborozásra, csak mehessenek."

Mi is szétnéztünk a többszáz ottalvós és napközis tábor kínálata között, amelyeket 2021-es nyárra hirdettek meg. A 20-30 ezer forintos napközis táboroktól, a többszázezres kaland táborig szinte minden megtalálható.

Az érdeklődők sok-sok témájú tábor közül választhatnak. A hagyományos kézműves, tánc, sport vagy nyelvtáborokon át egészen a szuperhős, nyomozó, robotika, lézerharc vagy vegyész táborig.

A kérdés tehát már tényleg csak az, hogy a kormány mikor és milyen feltételekkel engedélyezi a gyerektáborok megtartását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Rácz András a lengyelországi orosz drónokról: Nem egy NATO-orosz háború kezdetét látjuk éppen, de goromba provokáció, ami történik
A szakértő szerint az oroszok „harccal történő felderítést” végeznek. A céljuk a NATO válaszkészségének felmérése és politikai feszültségkeltés lehet.


Rácz András Oroszország-szakértő szerint nem egy NATO elleni orosz támadás kezdődött el akkor, amikor orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe, majd azokat a lengyel hadsereg lelőtte. A szakértő a Facebook-oldalán osztotta meg a véleményét az esetről.

Azt írta: az orosz hadsereg jelenleg nem hajt végre semmilyen szokatlan műveletet, nem közelítik meg a NATO határait, és rakétahordozó bombázóikat sem vetik be.

„Nem egy NATO-orosz háború kezdetét látjuk éppen, nincs tehát ok pánikra. Ezzel együtt goromba provokáció, ami történik”

– fogalmazott Rácz.

Szerinte az is világos, hogy az orosz drónok berepülése szándékos volt. Korábban előfordult már, hogy egy-egy drón technikai hiba miatt sértette meg a lengyel vagy a litván légteret, vagy eltért a pályájáról a légvédelem tüze miatt. Most viszont egy több drónnal végrehajtott, mély behatolás történt – ez más lépték.

A szakértő szerint az orosz fél azt teszteli, mennyire képes a NATO megvédeni a saját légterét. Ezt az orosz katonai szlengben „razvedka bojem”-nek nevezik, vagyis harccal történő felderítésnek.

„Harcérintkezést provokálnak ki – jelen esetben drónokkal –, és azt vizsgálják, milyen reakciót ad a lengyel haderő, milyen reakciót ad a NATO”

– írta Rácz.

Szerinte az incidens akár a szeptember 12–18. között zajló orosz–fehérorosz Zapad–2025 hadgyakorlathoz is köthető. A litván, lett és ukrán hírszerzés is arra számít, hogy az orosz fél információs eszközökkel próbálja majd veszélyesebbnek láttatni a gyakorlatot, mint amilyen az valójában.

Rácz András szerint az oroszok célja lehetett az is, hogy éket verjenek Karol Nawrocki lengyel elnök és Donald Tusk miniszterelnök közé. Ha ez volt a terv, akkor úgy tűnik, nem sikerült: a két politikus – bár eltérő politikai oldalon állnak – együtt reagált a támadásra. A hosszabb távú következmények viszont még nem ismertek.

A mostani eset hatására Rácz szerint felgyorsulhatnak a megbeszélések arról, hogy a NATO-tagállamok kiterjesszék a légvédelmüket az Ukrajnával szomszédos megyékre is. Ez leginkább a Lengyelországgal és Romániával határos területeket érintené. Kárpátalját kevésbé, mert ha a többi térséget lefedi a légvédelem, onnan már nem valószínű, hogy bármi átrepülne – véli a szakértő.

Rácz András figyelmeztetett arra is, hogy a drónok roncsai, illetve a lehulló repeszek a földet érés után is veszélyt jelenthetnek.

„Nemcsak azért, mert akár az üzemanyag maradványai, akár a robbanótöltet (ha volt rajtuk) fel tudnak robbanni. Előfordul az is, hogy az oroszok robbanócsapdákat helyeznek a drónokba, azzal a céllal, hogy a földet ért gépeket megvizsgáló tűzszerészeket megöljék”

– tette hozzá Rácz András.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
„Egy kicsit bolondos, de kedves srác volt” – Templomba járó, Trump-rajongó mormon család kiválóan tanuló gyereke Charlie Kirk merénylője
A 22 éves Tyler gyerekkora óta templomba járt, okos volt, kedves és csendes az ismerősei szerint. Most egész Amerika róla beszél – és a különös üzenetekről, amiket a golyókra vésett.


Egészen más jövő várt volna Tyler Robinsonra, ha minden a tervei szerint alakul. Charlie Kirk 22 éves merénylője Utah államban, St. George közelében nőtt fel, és már középiskolásként is kitűnt tanulmányi eredményeivel: a közösségi médiában megosztott posztok szerint nagyon jó tanulmányi átlaggal zárt. A Pine View középiskola elvégzése után a Utah Állami Egyetem négyéves ösztöndíjat ajánlott neki, amit egy videóban büszkén fel is olvasott.

Azonban csak egyetlen félévet töltött az egyetemen. A tanulmányi szünet után már nem tért vissza, ehelyett a Dixie Műszaki Főiskolán tanult tovább, ahol az elektronikai képzés harmadéves hallgatója lett. 2022-ben megszerezte a villanyszerelői engedélyt is. Legutóbb egy st. george-i lakóparkban lakott, ahol szomszédai szerint visszahúzódó, csendes fiatalemberként élt, és nem igazán beszélt politikáról.

Robinson korábban a Utah Technológiai Egyetemen is szerzett kreditpontokat középiskolás évei alatt, 2019 és 2021 között. A Utah Valley Egyetemre, ahol a lövöldözés történt, nem járt.

A nyilvántartások alapján pártonkívüliként regisztrált szavazó volt, de soha nem élt szavazati jogával. Szülei, Matthew és Amber Robinson a Republikánus Párt tagjai, és a helyiek barátságos, segítőkész családként ismerték őket. Az apa konyhapultokat és szekrényeket szerel be, az anya szociális munkás. A család aktív tagja a mormon egyháznak.

Egykori ismerősei szerint Robinson mindig csendes volt, de jó fej, aki főleg a videojátékok világában érezte otthon magát.

Egy volt osztálytársa így emlékezett rá: „Nagyon-nagyon benne volt a videojátékokban”, és érdekelte is a játéktervezés. Elmondása szerint ebédidőben kártyázni szoktak az iskolában, és Robinson „egy kicsit bolondos, de kedves srác volt”.

A szomszédságában élő Kristin Schwiermann – aki iskolai takarítóként és egyházi tagként is ismerte a fiút – így emlékezett vissza: „Azt tudom, hogy [Tyler] mindig rendesen viselkedett. Nagyon kedves volt. Okos volt. Úgy hallottam, teljes ösztöndíjat kapott a főiskolára… Teljesen megdöbbentem, hogy ezt tényleg ő tette.”

A rendőrség szerint Robinson szeptember 11-én lőtte le Charlie Kirket a Utah Valley Egyetem egyik rendezvényén. A konzervatív aktivista épp a mormon egyházról beszélt, amikor a tragédia történt. A rendezvényen többek között ezt mondta: „Imádom, hogy a mormonok misszionáriusokat küldenek a világ minden tájára, imádom, hogy milyen udvariasak... a csapatom fele mormon.” Hozzátette: „A mormonok nagyszerű emberek. Hadd mondjam el, hogy én evangéliumi keresztény vagyok, de nem vagyok olyan, aki gyűlöli a mormonokat.” Tyler Robinson és családja az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza mormon közösség tagjai.

A lövöldözés után a rendőrök egy csavarzáras puskát találtak az egyetem közelében, egy erdős területen. A fegyverben lévő lőszerhüvelyeken több felirat is szerepelt. Az egyiken ez állt: „Hé, fasiszta! Kapd el!” Egy másikon az olasz antifasiszta dal sora: „Oh bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao ciao.” Egy harmadik hüvelyen ez volt olvasható: „Ha ezt olvasod, meleg vagy LOL.” A hatóságok szerint a feliratok videojátékokra és mémekre is utaltak, köztük a Helldivers 2 és a Far Cry 6 játékokra, valamint egy Netflix-sorozatra.

Spencer Cox, Utah kormányzója elmondta, hogy a nyomozók egy családtagot is kihallgattak, aki szerint Robinson az utóbbi években egyre inkább a politika felé fordult. Egy nemrég tartott családi vacsorán szóba hozta Charlie Kirk közelgő rendezvényét, és a családtag elmondása szerint azt is kifejtette, miért nem ért egyet az aktivista nézeteivel. A hozzátartozó szerint „Kirk tele van gyűlölettel, és gyűlöletet terjeszt”.

Robinson egykori iskolatársa arról számolt be, hogy korábban ő és a családja is Donald Trump támogatója volt: „Amikor ismertem őt és a családját, igazi Trump-rajongók voltak. Amikor ez történt, azt se tudtam, mi változott meg.”

Pénteken az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházának vezetői közleményt adtak ki: „Elítélünk minden borzalmas erőszakos cselekedetet világszerte, beleértve a mostani gyilkosságot is Utah államban. Ismételten arra kérünk mindenkit, hogy a különbségek ellenére is a békét és az egységet keressék.” A közlemény zárása így szólt: „Arra buzdítunk mindenkit, hogy utasítsa el az erőszakot, és inkább a megértésre törekedjen. Mindannyian Isten gyermekei vagyunk – ennek tudatában több méltósággal, együttérzéssel és tisztelettel kell bánnunk egymással.”

(via BBC, CNN, New York Post)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” - Civil demonstráció volt a Parlament előtt
A rendezvényt Felföldi József és Tóth-Beeri Szilvia szervezte, felhívásukban jelezve, hogy nem pártpolitikai eseményről van szó.


Nagyjából 60-80 érdeklődő gyűlhetett össze a parlament előtt a szombaton 15 órára meghirdetett demonstrációra. A rendezvényt Felföldi József, a néhány éve még a Fidesszel országos szinten is szimpatizáló debreceni nagyvállalkozó és Tóth-Beeri Szilvia operaénekes, civil aktivista szervezte.

Felhívásukban leírták, hogy az esemény nem pártpolitikai rendezvény, hanem közös kiállás azok mellett az ügyek mellett, amelyek minden magyar embert érintenek.

A tiltakozók többek között a gyermekek jövőjének veszélyeztetését, az iskolák rossz higiéniai állapotát, az állam által ki nem fizetett devizahiteles kártérítéseket, a földmutyikat, az akkumulátorgyárak terjeszkedését és a hazai vállalkozások háttérbe szorítását kifogásolták. A rendezvényen több közéleti szereplő is felszólalt.

A demonstrálók között akadt olyan, aki egy

„Aki embernek hitvány, az politikusnak is” feliratú papírlapot lobogtatott.

Másvalaki azt írta a pólójára, hogy „Tüneti helyett HOLISZTIKUS OKI kezelést!”. A legkarcosabban talán az a férfi fogalmazott, aki egy jókora táblára írva üzent: „Inkább vagyok balsors a Himnuszban, mint balfasz a PEDOFIDESS-ben!”

A rendezvényről fotósunk több képet is készített, amiket itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina a Charlie Kirk elleni merényletről: Ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is
A humoristát nagyon megrázta a konzervatív aktivista szerdai halála. Kirköt egy egyetemi közönségtalálkozó közben lőtték nyakon, esélye sem volt a túlélésre.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. szeptember 12.



„Végtelenül megrázott Charlie Kirk halála” – írja péntek reggeli posztja elején Pottyondy Edina. A jobboldali influenszert szerdán lőtte le egy eddig ismeretlen merénylő. Kirk éppen a Utah Valley Egyetemen tartott közönségtalálkozót, amikor nem sokkal dél után nyakon lőtték. A 31 éves konzervatív aktivista nem élte túl a merényletet.

„Talán azért, mert politikai tartalmakat gyártó influenszer volt. Talán azért, mert miközben nagyjából semmiben sem értettem vele egyet, a gondolatait kifejezetten kulturált módon adta elő. Talán azért, mert kétgyermekes apuka volt. Talán azért, mert alig 31 éves. Vagy azért, mert az infernális gonoszság, ami a halálát okozta, valószínűleg liberális irányból érkezett” - olvasható a humorista bejegyzésében.

„Az, hogy a közélet hova süllyedt az elmúlt évtizedekben, nyilván sokak felelőssége. Lehet joggal mutogatni a szélsőjobbra, a szélsőbalra, Finkelsteinre, a woke radikalizmusra. Lehet hibáztatni a hagyományos médiát, az algoritmusokat, az influenszereket, a társadalom mentális állapotát, a szociális igazságtalanságokat. Lehet vádolni a korszellemet, a kapitalizmust, a Covid-lezárásokat, a jogrendszert. És mindegyikben akad is némi igazság” - tette hozzá az influenszer, aki ezután a megosztottságról ír.

„Ez a szélsőséges megosztottság, amit a politika és a kultúra közösen zúdít az emberre, az az elképesztő indulat, ami világszerte forrong, számtalan tényezőből ered. Aki tényleg szembe akar nézni a valósággal, felteszi magának a kérdést, hogy a felelősség mennyire terheli a saját politikai közösségét”

– írja Pottyondy Edina, aki ezután a közelmúlt eseményeit is felidézi.

„Az elmúlt években egyre több politikai merényletet követtek el Amerikában. Meglőtték Trumpot. Minnesotában két demokrata törvényhozót és feleségeiket lőttek le, az egyik házaspár meghalt. A Képviselőház elnökének férjét kalapáccsal próbálták szétverni, megöltek egy vállalatigazgatót, és most Charlie Kirköt is.”

Pottondy szerint a Kirk halálához vezető indulat hazánkban is jelen van.

„Ne legyen kétségünk: ez az indulat, ez a gyűlölet itt van Magyarországon is, és egész Európában.

A Ficot megtámadó elmebeteg, a Budapesten garázdálkodó antifák, a Budah*ázy-galeri, vagy éppen az ellenzéki kritikust megtámadó propagandista mind ugyanannak a forrongó erőszaknak a jelei. Nem az a megoldás, hogy egyre hangosabban üvöltjük, hogy a másik a hibás. Ha egyáltalán lehetséges a változás, az csak úgy valósulhat meg, ha jobbak, türelmesebbek, nagyvonalúbbak leszünk, mint a tegnapi önmagunk. Különben a pokolra fogunk jutni mindannyian, még mielőtt meghalnánk.”

„Nyugodjon békében Charlie Kirk! És szégyellje magát mindenki, aki a halálán örömködik. És azok is, akik ezt a tragédiát is arra használják, hogy még több gyűlöletet, még több indulatot öntsenek a világra” – zárja a posztot Pottyondy Edina.


Link másolása
KÖVESS MINKET: