A 10 leggazdagabb ember a világon

Tudjuk, hogy nehéz megnyugodni, ha a hullámok összecsapnak a feje fölött. Ha úgy érzed, mindjárt felrobban a stressztől vagy fojtogat a feszültség.

Mégis érdemes az egészséged és a lelki-mentális békéd miatt csökkenteni a szorongást.

A mikrogyakorlatnak nevezett technika lényege egy rövid, célzott mozdulatsor, amely önmagunk iránti együttérző érintésekből áll.

A Psychology Today című lapban megjelent cikk szerint egy friss vizsgálat igazolta, hogy ez a pofonegyszerű gesztus csodákra képes. A Kaliforniai Egyetem (Berkeley) kutatói 135 egyetemistát vontak be egy egyhónapos kísérletbe. Az egyik csoportnak azt a feladatot adták, hogy naponta 20 másodpercig végezzék az együttérző érintést, míg a kontrollcsoport tagjai az ujjaikkal kopogtattak. Az eredmény tényleg magáért beszél:

Akik viszont hanyagolták a napi 20 másodpercet, nem tapasztaltak semmilyen pozitív változást.

„Az önmagunk iránti együttérzésen alapuló mikrogyakorlatokat azért ajánlom a klienseimnek, mert azonnal megszakítják a negatív gondolatok ‘lefelé tartó spirálját’, mielőtt az elszabadulna” – magyarázta Dr. Marlynn Wei pszichiáter. A szakértő szerint a feszültség és az önostorozás hajlamos egymást erősíteni, és ha nem állítjuk meg időben, akár depresszióba is torkollhat. Ez a gyakorlat megszakítja a régi, káros beidegződéseket, és segít új, egészségesebb kapcsolatokat kiépíteni az agyban.

És hogy mit kell tenni?

„Gyakran azt javaslom, hogy oda tegye a kezét, ahol úgy érzi, hogy feszültséget hordoz vagy ahol ‘tárolja’ a szorongását” – tanácsolja a pszichiáter.

Eközben olyan bátorító mondatokra is gondolhatsz, mint például: „Türelmes és kedves leszek magammal”, „Senki sem tökéletes, ezért megbocsátok magamnak”, vagy „Nem kell tökéletesnek lennem”. Az egész nem tart tovább 20 másodpercnél, és bárhol elvégezhető: a munkahelyen egy megbeszélés előtt, vagy este az ágyban, elalvás előtt.

A lényeg, hogy rendszeresen csináld.

Via Psychology Today

Minden kisgyermekes szülő nyugodt éjszakára vágyik, még akkor is, ha a csecsemő még nem tart ott.

Sokan a szoros pólyázásban látják a megoldást, hogy „nyugodtan aludjon a baba”.

Ez a divatos trend azonban valójában

A legriasztóbb

Hátukon alvó babák esetében a pólyázás csökkentheti a rizikót.

A veszély drámaian megnő, ha a bepólyált csecsemő a hasára vagy az oldalára fordul, a kockázat pedig az életkor előrehaladtával is nőhet. Ez különösen azoknál a babáknál problémás, akiknél a pólyázást csak később vezetik be.

A mozgás korlátozása más területeken is gondot okozhat.

A Nemzetközi Csípődiszplázia Intézet ezért a „csípőbarát” pólyázást javasolja, ahol a csípők enyhe hajlításban és távolításban, szabad mozgástérrel lehetnek.

A korlátozott mozgásszabadság növelheti a légzőszervi fertőzések és egyéb komplikációk kockázatát is, bár erre vonatkozóan a bizonyítékok egyelőre korlátozottak.

Az utóbbi időben különösen a súlyozott pólyák és alvózsákok kerültek a hatóságok célkeresztjébe. Az Amerikai Gyermekgyógyász Akadémia és az amerikai fogyasztóvédelmi hatóság sem ajánlja ezeket a termékeket, sőt, a hatóság áprilisban nyilvánosan felszólította a kiskereskedőket a forgalmazás leállítására, mivel azok nem biztonságosak.

Ha valaki mégis a pólyázás mellett dönt, a biztonság érdekében elengedhetetlen néhány alapszabály betartása. A babát mindig a hátára kell fektetni, és a pólyát azonnal el kell hagyni, amint a csecsemő a forgolódás első jeleit mutatja, ami jellemzően 3-4 hónapos kor körül következik be.

Via Hipdysplasia, AAP.org

A 60-as és 70-es évek gyerekei nem jobb neveléstől, hanem „jóindulatú elhanyagolás” miatt lettek érzelmileg a legerősebbek – állítja egy cikk. A „kulcsos gyerekek” jóval több időt töltöttek felnőtt felügyelete nélkül. Ez a felvetés egy mélyebb vitára mutat rá, amelynek tudományos gyökerei jóval a mostani népszerű írások előttre nyúlnak, és a mai túlóvó nevelés hatásait vizsgálja.

A vita tudományos magját egy 2023-as, a The Journal of Pediatrics szaklapban megjelent összefoglaló tanulmány adja. Peter Gray pszichológus és kutatótársai, David F. Lancy és David F. Bjorklund amellett érvelnek, hogy az elmúlt fél évszázadban drámaian visszaszorult a gyerekek önálló tevékenysége és szabad játéka.

„A játék boldoggá és ellenállóvá teszi a gyerekeket; mi pedig elvettük tőlük a játékot” – fogalmazta meg tömören Gray.

„Nem emlékszem, hogy valaha is elhanyagoltnak éreztem volna magam… Úgy éreztem, bíznak bennem, kompetens vagyok, ez volt a normális” – emlékezett vissza Julie Lythcott-Haims író, a Stanford Egyetem volt dékánja.

„Amikor anyám egyedül engedett iskolába, nem tudott fejből tíz olyan gyereket mondani, akit idegen rabolt el – mint ahogy ma mindannyian tudunk –, ezért nem érezte úgy, hogy amit tesz, irracionális vagy veszélyes” – mondta a The HowStuffWorks-nek Lenore Skenazy, a Free-Range Kids mozgalom alapítója.

Ugyanakkor Deborah Belle pszichológus arra figyelmeztet, hogy a kép árnyalt.

A vizsgálatok óriási különbségeket mutattak a gyerekek élményei között, amit erősen befolyásolt a család anyagi és szociális helyzete.

A kutatások nem a szülői gondoskodás hiányát, hanem az életkornak megfelelő autonómia biztosítását és a túlzott kontroll csökkentését azonosítják pozitív tényezőként.

A skála másik véglete, a „helikopter-szülőség” ugyanis szintén problémákat okoz. „Kutatásunk azt mutatta, hogy a ‘helikopter-szülők’ gyerekei kevésbé képesek megbirkózni a felnövekedéssel járó kihívásokkal…” – állapította meg egy hosszú távú vizsgálat eredményeit összegző, az Amerikai Pszichológiai Társaság által kiadott közleményben Nicole B. Perry kutató.

Jonathan Haidt szociálpszichológus nagy hatású elmélete szerint a „játék-alapú gyerekkort” felváltotta a „telefon-alapú gyerekkor”, ami hozzájárult a fiatalok szorongásának növekedéséhez.

Ezzel a narratívával azonban nem mindenki ért egyet. Candice L. Odgers, a Kaliforniai Egyetem pszichológusa a Nature-ben megjelent kritikájában hangsúlyozza: „Nincs bizonyíték arra, hogy e platformok használata ‘átkábelezné’ a gyerekek agyát, vagy hogy tinédzserkori mentálisbetegség-járványt okozna.”

A tudomány tehát nem igazolja azt a leegyszerűsítő állítást, hogy a 60-as évek generációja érzelmileg a legerősebb lenne.

Azt viszont egyre több adat támasztja alá, hogy a gyerekkorban megélt autonómia, a szabad, kortársakkal folytatott önirányított játék és a fokozatosan adagolt felelősségvállalás valóban olyan érzelmi „izomzatot” épít, amely segít megbirkózni az élet kihívásaival.

Egy friss, finn kutatás eljutott addig a pontig, ameddig a népesedési konferenciákon általában senki sem: azt állítja, hogy az sem feltétlenül jár jól, aki egyáltalán nem vállal gyereket, de az sem, aki sok gyereket szül. A Helsinkii Egyetem kutatói szerint ugyanis

Mielőtt bárki pánikszerűen újratervezné az életét, a kutatók rögtön jelezték is: ez nem olyan tanulmány, amiből egyéni egészségügyi tanácsokat kellene levonni. Nem arról van szó, hogy három gyerek után biztosan valami kozmikus büntetés jár, vagy hogy a gyermektelenség önmagában halálos ítélet lenne. Ez egy nagy népességszinten megfigyelhető összefüggés, ami inkább az evolúciós biológia bizonyos elméleteihez passzol.

Az egyik ilyen az úgynevezett „eldobható test” elmélet, ami leegyszerűsítve azt mondja:

Ha ebből sok megy el a szaporodásra, kevesebb marad a test fenntartására, javítására, regenerálására.

Mikaela Hukkanen biológus, a kutatás egyik szerzője ezt úgy fogalmazta meg, hogy evolúciós nézőpontból az organizmusok korlátozott készletekből dolgoznak. Ha ezekből túl sokat fordítanak reprodukcióra, az elvonhatja az energiát a szervezet karbantartásától és a javító mechanizmusoktól, ami végső soron rövidebb élettartamhoz vezethet.

Azt eddig is tudtuk, hogy a több gyerek például későbbi anyagi helyzetre is hatással lehet, és több korábbi vizsgálat is kapcsolatot talált a gyerekvállalás bizonyos jellemzői és az egészség között. Csakhogy ezek a kutatások többnyire egy-egy tényezőt néztek külön: például azt, hány éves volt egy nő az első szülésekor, vagy hogy összesen hány gyereke született.

A mostani kutatás ennél jóval komplexebb képet próbált összerakni a gyerekvállalási előzményekről és a halandóságról.

mert így próbálták csökkenteni a genetikai különbségek torzító hatását. A résztvevők közül 1054 nőnél a biológiai öregedés jeleit is külön vizsgálták. A nőket hét csoportba osztották aszerint, hogy hány élve született gyerekük volt, és mikor szültek. A statisztikai elemzés azt mutatta, hogy

Vagyis a kutatás alapján nem az látszik, hogy minél több gyerek, annál jobb, de az sem, hogy a nulla gyerek valami biológiai wellnessprogram lenne. Inkább az rajzolódott ki, hogy valahol középen van az a sáv, ahol a szervezet szempontjából a legkedvezőbbek voltak az eredmények.

A kutatás szerint

Azoknál a nőknél, akik fiatalon szültek, szintén gyorsabb biológiai öregedésre és rövidebb élettartamra utaló jeleket találtak. Itt viszont jött egy fontos csavar: amikor a kutatók más tényezőket is figyelembe vettek, például az alkoholfogyasztást vagy a testtömegindexet, ez az összefüggés nagyrészt eltűnt. Vagyis ebben az esetben elképzelhető, hogy nem maga a korai gyerekvállalás, hanem a vele együtt járó egyéb körülmények játszanak nagyobb szerepet.

A gyermektelen nőknél és a nagyon sok gyereket vállalóknál viszont az összefüggés akkor is megmaradt, amikor ezeket a tényezőket kiszűrték. Ez azért érdekes, mert

Erre a szerzők is csak óvatos magyarázatot adnak: szerintük lehet, hogy olyan, ebben a kutatásban nem mért tényezők állnak a háttérben, mint például korábban fennálló egészségügyi problémák. Ezek egyszerre befolyásolhatják azt, hogy valaki vállal-e gyereket, és azt is, milyen lesz az egészségi állapota későbbi életében.

Miina Ollikainen epigenetikus, a tanulmány másik szerzője azt mondta, hogy aki biológiailag idősebb a naptári koránál, annál nagyobb a halálozás kockázata. A kutatás eredményei pedig azt mutatják, hogy az életút során hozott döntések tartós biológiai lenyomatot hagyhatnak, és ezek jóval az öregkor előtt mérhetők.

Ollikainen szerint bizonyos elemzésekben

Szerinte ez is illeszkedhet az evolúciós logikába: a természetes szelekció kedvezhet a korábbi szaporodásnak és a rövidebb generációs időknek, még akkor is, ha ennek később egészségügyi ára van.

Persze ettől még nagyon nem ott tartunk, hogy valaki egy ilyen tanulmány alapján Excel-táblában kezdje optimalizálni a családtervezését. A kutatás ugyanis nem ok-okozati kapcsolatot bizonyít, csak azt mutatja meg, hogy nagy csoportokban bizonyos mintázatok együtt járnak egymással. Az ilyen eredmények inkább arra jók, hogy újabb biológiai kutatások induljanak, vagy hogy a közegészségügyi gondolkodás árnyaltabb legyen.

A szerzők azt is hangsúlyozták, hogy az élettartamot és a biológiai öregedést rengeteg más tényező is befolyásolja. Ráadásul ezt a kutatást sem lehet kiragadni minden más eredmény közül, mert vannak olyan vizsgálatok is, amelyek a szülővé válás előnyeit mutatják ki.

Ollikainen ezért külön kiemelte, hogy egyetlen nőnek sem kellene ezek alapján megváltoztatnia a saját terveit vagy vágyait a gyerekvállalással kapcsolatban.

A kutatás a Nature Communications folyóiratban jelent meg.