ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

5239 nővel csetelt a Tinderen a ChatGPT egy programozó helyett – majd az egyiknek közösen megkérték a kezét

Így találta meg az igaz szerelmet egy programozó. Sajátos történet.

Link másolása

Az egy éven át futó kísérlet végén egy orosz programozó, Alexander Zsadan meg is kérte az MI-vel kiválasztott nő, Karina kezét, az esküvőt idén augusztusra tűzték ki - írta meg a Telex.

A cikk szerint az algoritmus a válogatás mellett csetelt is azokkal, akik visszajelölték, sőt, személyes randikat is leszervezett.

Itt azonban akadtak problémák, megesett például hogy a Tinderen több találkozót beszélt meg ugyanarra az időpontra, vagy virágot és ajándékot ígért a kiszemelt nőnek, a programozó tudta nélkül.

A történethez az is hozzátartozik, hogy a mesterséges intelligencia a személyesen intézett cseteléseknél is ott volt a háttérben, és pozitív irányba hangolta a beszélgetést, amikor nézeteltérések merültek fel.

Azt pedig a ChatGPT javasolta, hogy mikor és hogyan kérje meg a nő kezét – aki igent mondott.

Zsadan a Twitteren azt írta, a projektje a ChatGPT- és Tinder-előfizetések miatt összesen kb. 1400 dollárba (azaz félmillió forintba) és 120 órányi programozási munkába került.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Tengerjáró hajón bérel apartmant, mert olcsóbb, mint a szárazföldi lakás
A távmunkában dolgozó amerikai férfi úgy számol, hogy a kedvezőbb albérleti díj mellett a rezsin is sokat spórol majd, ráadásul világot láthat a következő 12 évben.

Link másolása

A szárazföldi létet feladva a következő 12 évben egy tengerjáró hajón fog lakni a San Diegó-i Austin Wells, mert állítása szerint így sokkal kevesebbe kerül majd a lakhatása, miközben beutazhatja a világot.

Wells azt mondta, a történelmi csúcson lévő lakhatási és megélhetési költségek miatt döntött úgy, hogy hátrahagyja szárazföldi életét, és inkább egy tengerjáró hajó apartmanjába költözik. Számításai szerint így sokkal jobban jár, mintha szülővárosában, San Diegóban, az USA 8. legnagyobb városában bérelne lakást: nemcsak lakbérre kell kevesebbet költenie, de a rezsiköltségeket is megspórolja.

A távmunkában dolgozó 28 éves férfi 300 ezer dollárt (mintegy 110 millió forintot) fizetett azért, hogy 12 évig az MV Narrative tengerjáró hajó egyik apartmanjában lakhasson. A luxushajó fedélzetén élőknek egészségügyi szolgáltatásokat és 24 órás szobaszervizt is biztosítanak, miközben többek között edzőtermek, éttermek, mozi, könyvtár, bank és egy termelői piac szolgáltatásait is igénybe vehetik.

Az MV Narrative még építés alatt ál, 2025-ben helyezik majd vízre. A tengerjáró hajón közel 1000 személy bérelhet ki különböző típusú apartmanokat. Összehasonlításképpen: jelenleg San Diegóban havonta átlagosan 2500 dollárért (több mint 900 ezer forintért) lehet lakást bérelni, míg az MV Narrative-on körülbelül 2000 dollárért (740 ezer forintért).

Forrás: Ladbible

Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Egy hospice nővér elmagyarázta, miért nem érdemes félni a haláltól
Julie McFadden szerint életünk befejező szakaszában testünk fokozatosan kikapcsol és endorfinszintje is megnő, amivel megkönnyíti a haldokló utolsó napjait.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 05.


Link másolása

Egy sokéves tapasztalattal rendelkező hospice nővér videóban magyarázta el, miért nem érdemes félni a haláltól, vette észre a LADbible. Sokak számára talán ijesztő lehet, hogy mi történik velünk az elmúlás után, Julie McFadden szerint azonban „az emberi test a halára van kitalálva” és „biológiailag segít a meghalásban”.

Julie a videóban elmondja, hogy a közelgő halál jelei már fél évvel korábban észlelhetők. Ilyenkor ugyanis a haldokló már „kevesebbet eszik, kevesebbet iszik és többet alszik”.

„Az agyunkban beépített mechanizmusok vannak arra, hogy éhesek és szomjasak legyünk. Amikor a szervezet érzékeli, hogy az élet vége felé közeledik, ezek a mechanizmusok kikapcsolnak, így az ember általában nem érez éhséget és szomjúságot, ami segíti a szervezet lassú kikapcsolását” – mondja a rutinos nővér.

Julie McFadden szerint azonban ez a haldokló számára teljesen normális. Életünk utolsó szakaszában ugyanis számos olyan dolog történik a testünkkel, ami megkönnyíti az elmúlást.

„A szervezet lassan ketózisba kerül, ami endorfint szabadít fel. Ezek az endorfinok tompítják a fájdalmat és az idegeket, miközben eufórikus érzést is adnak az illetőnek, aki ettől jól érzi magát” – mondta a hospice nővér.

A teljes, angol nyelvű videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Így változnak a névviselés szabályai Magyarországon – kettőnél több utóneve senkinek nem lehet majd
A változás sokakat érint, akiknek a nevében ä betű szerepel.

Link másolása

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium az anyakönyvezéssel összefüggő törvényeket módosítaná, miután megvizsgálta a névviselést érintő adateltéréseket – írta meg a 24.hu.

Példaként említik, hogy előfordul, hogy valaki az anyakönyvbe korábban bejegyzett ä betű, majd annak mellőzése miatt eltérő névvel szerepel különböző nyilvántartásokban. Ezentúl az ä betű helyett eltérő betűvel bejegyzett családi, házassági nevet viselő kérheti a saját vagy az egyenesági felmenője születési anyakönyvi kivonatába bejegyzett ä betű bejegyzését.

Ugyanakkor, ha az érintett úgy nyilatkozik, hogy az anyakönyvbe korábban bejegyzett ä betűt tartalmazó családi nevet nem kívánja viselni, vagy nem tesz nyilatkozatot, az ä betű anyakönyvbe történő bejegyzését mellőzni kell.

Akinek eltér a születési anyakönyvben és a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban szereplő neve, kérheti, hogy a személyazonosságot igazoló hatósági igazolványa alapján, a kért formában használhassa a nevét.

Változik az utónevekre vonatkozó szabály is: a főszabály szerint a jövőben két utónevet lehet bejegyezni az elektronikus anyakönyvbe, és akinek a régebbi anyakönyvében kettőnél több utónév van, döntenie kell, hogy a személyiadat- és lakcímnyilvántartásban melyik kettőt akarja használni.

A javaslat szerint a keletkezési év után 30 évvel válik bárki számára kutathatóvá egy halotti anyakönyv, ez a születési anyakönyv esetében 110 év, házassági anyakönyvnél 86 év lenne.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
Éjjel itt az óraátállítás – ezt érdemes tudnod róla!
A tavaszi óraátállítás ráadásul pont az eredményezi, hogy egy órával lerövidül az éjszakánk, kevesebbet alhatunk. Hogyan kerülhetjük el, hogy ez napokig hatással legyen ránk? Mit jelent az egy órával későbbi sötétedés? A szakértő válaszol.

Link másolása

Szombatról vasárnapra virradó éjjel 2 órakor 3 órára, azaz egy órával előrébb kell állítani óráinkat – már amelyik nem teszi meg ezt magától. Így ugyan egy órával kevesebb alvás jut majd nekünk, ám vasárnaptól egy órával később sötétedik majd.

A téli és nyári időszámításról és az ehhez kapcsolódó óraátállításról mindenkinek más a véleménye. Egyesek szerint teljesen felesleges, csupán arra jó, hogy napokra összezavarja a szervezetüket, másokat viszont egyáltalán nem zavarja meg, és észre sem veszik azt a plusz vagy épp mínusz egy órát az átálláskor. Az óraátállítás bevezetésének hátterében energiamegtakarítás áll: mivel a nyári időszámítás alatt később sötétedik, így csak később van szükség arra, hogy felkapcsoljuk a villanyt.

De hogyan hat a szervezetünkre az óraátállítás?

„Az óraátállítás többet jelent annál, hogy egy órával többet vagy kevesebbet alszunk. Szervezetünket ugyanis ennél jobban megviseli. Néhány napig, sőt akár egy-két hétig is hatással lehet a pihenésünkre, alvásunkra vagy a munkánkra, ezáltal a teljesítményünkre is” – figyelmeztet Dr. Várdi Katalin, a Budai Egészségközpont szomnológusa.

„A szervezetünk napi működése a belső óránk szabályos menetrendjéhez, a sötétség és a világosság váltakozásához kapcsolódó ún. cirkadián ritmushoz igazodik.

Ha ez a ritmus bármilyen okból – például éjjeli munkavégzés, alvászavar, rendszeres éjszakázás – felborul, az hatással van a szervezetünk működésére. Az óraátállítás miatt ez a ritmus egy órával eltolódik, az egy órányi alváshiány miatt pedig ébredéskor az alvást segítő melatonin hormon szintje még olyan magas, mint ahogy az alváskor lenni szokott.

Ezzel szemben azonban a cukorszintet szabályozó glükokortikoid szintje, valamint az ébrenléti aktivitást és éberséget elősegítő orexin nevű ingerületátvivő-anyag alacsony, ezért szétszórtnak, dekoncentráltnak érezhetjük magunkat” – teszi hozzá a szakember.

Milyen panaszokat okozhat a cirkadián ritmusban bekövetkezett változás?

Mindenek előtt rossz közérzetet, ami járhat fáradtsággal, fejfájással. Az is előfordulhat, hogy ingerültebbek vagy épp lehangoltabbak vagyunk. Csökkenhet a koncentrációs képesség, jellemző lehet ránk egyfajta szórakozottság. Társulhat mindez emésztési zavarokkal, étvágytalansággal, szívbántalmakkal. És persze álmatlansággal – ha már az alvási ritmusunkba zavar bele az óraátállítás.

Óraátállítás. Meddig még?

Az óraátállítást Európában 1916-ban vezették be először, majd évekkel később elhagyták, ám a 70-es években újra bevezették, hogy csökkentsék az energiafelhasználást. Az évek során azonban számos tanulmány kimutatta, hogy ez a hatása elhanyagolható, ezzel szemben azonban a nyári időszámítás egészségre gyakorolt káros hatása jelentősebb. Az Európai Bizottság 2018-ban ismertette a nyári óraátállítás megszüntetésére irányuló javaslatát, amelyet 2019-ben megszavaztak. Arról, hogy ez mikor fog megvalósulni, egyelőre nincs hír. Addig is egy kis odafigyeléssel felkészülhetünk, hogy minél kevésbé viseljen meg minket.

Hogyan tehetjük zökkenőmentessé az átállást?

Szerencsére számos praktika segíthet megkönnyíteni ezt az időszakot. Fáradtság esetén iktassunk be pihenőt, ezzel elkerülhetők az ilyenkor gyakori háztartási vagy közlekedési balesetek. Vegyünk esténként egy forró fürdőt, készítsünk egy ízletes citromfűteát, amely megnyugtat lefekvés előtt.

Ha nem érezzük magunkat fáradtnak, az esti séta segíthet levezetni a feszültséget, és ráhangolódni a pihenésre. Mozogjunk többet, ugyanis a futás, torna, jóga, vagy bármilyen aktivitás segíti a szerotonin hormon termelődését.

A könnyű, mértékletes táplálkozás és a minimum napi 10 ezer lépés sokat segít a fáradtságérzés leküzdésében.

„Az átállás jobban megviselheti a gyermekeket, az idős embereket, és azokat, akik alvászavarban szervednek. Vannak olyanok is, akiknél szükség lehet gyógyszerekre is a hangulatváltozás, illetve az alvásproblémák miatt, ám ha tudjuk, hogy minket komolyabban megvisel ez az időszak, készüljünk fel előre. Keljünk korábban akár már napokkal az óraátállítás előtt, pihenjük le hamarabb, hogy fokozatosan szoktassuk hozzá a szervezetünket a változásra” – teszi hozzá a doktornő.

Link másolása
KÖVESS MINKET: