prcikk: 40 év után először kezdett virágozni egy ritka növény Miskolcon | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

40 év után először kezdett virágozni egy ritka növény Miskolcon

Az agávé kaktusz élete során egyetlen egyszer virágzik, majd elpusztul. A virágzás igazi szenzáció, bárki megcsodálhatja miskolci kertészet kincsét.
boon.hu, a címlapkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2017. július 21.



A Magyarországon ritkaságnak számító agávé kaktusz közel néhány évtizedes élete során csak egyszer virágzik, majd szinte rögtön elpusztul, ezért igazi szenzációnak számít az a miskolci agávé, amely az Észak-Kelet Flóra virág kis- és nagykereskedés udvarán épp most virágzik - olvasható a boon.hu-n.

A cég 40 éve gondozza és neveli az Agave Americana fajhoz tartozó hatalmas kaktuszt, hogy a szemtanúi lehessen egy ilyen ritkaságnak Magyarországon is. A növény május végén kezdett egy hosszú szárat növeszteni, hogy azon hozza a virágait.

A "miskolci agávé" május elején kezdte növeszteni az azóta 7-8 méteresre megnövő szárát.

A szár növekedése is látványos volt, naponta akár 10-15 centiméterrel is gyarapodott, mára viszont már a felső ágak is kifejlődtek és a bimbók is növekedtek az ágakon. Ezeken fogja nemsokára kibontani a káprázatos bugavirágzatot. Maga a virágzás két hétig tart és egyedülálló látványt jelent majd.

Az agávé sarjként került a cég tulajdonába 40 évvel ezelőtt, amit azóta gondoznak, nevelnek. A növény a virágzás után azonnal el fog pusztulni, mert minden energiáját a virágzásra fordítja.

Az agávé

Százéves aloé néven is ismert növény, mely elnevezését azon mesének köszönheti, hogy csupán csak vén korában, vagy, mint mondani szokták, „minden száz évben” virít. A 16. században aloé néven jelent meg és terjedt el Európa-szerte, pedig csak annyiban hasonlítanak egymásra, hogy mindketten húsos és többnyire tövises levelű növények.

Az Agávé-nemzetség főként a tropikus Mexikóban honos. Az aztékok szent növényként tisztelték, mivel vastag, húsos levelei cukros nedvet rejtenek, amely önmagában is tápláló, így betegeknek és szoptatós anyáknak adták. Mint haszonnövény került Európába, és itt a mediterrán flóraterületen elvadulva úgy meghonosodott, hogy sokáig itt keresték a hazáját, főleg azért is, mert Mexikóban már a 16. században nem nőtt vadon, hanem csak mint termesztett növény létezett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Két szavazókörben is lezárult a voksolás, mindenki leadta a szavazatát
Budapesten, az I. kerületben van az ország legkisebb szavazóköre, ahol mind a hat választópolgár leadta a voksát. Délután egy órára nemcsak ők, hanem a borsodi Tornakápolna 20 választója is végzett.


Miközben országosan rekordközeli a részvételi arány, Tornakápolnán 13 órára minden egyes választó voksolt – Budapesten pedig van egy szavazókör, ahol mind a hat választó szintén leadta a szavazatát.

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tornakápolnán délután egy órára a választói névjegyzékben szereplő mind a 20 polgár leadta szavazatát

- derült ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból.

Nem ez azonban az ország legkisebb szavazóköre. Ezt a címet a budapesti, V. kerületi központú 1. számú egyéni választókerület 25. számú szavazóköre viseli, ahol mindössze hat választópolgárt vártak. Délután egy órára ők is mindannyian végeztek a szavazással.

A két szavazókör gyors lezárása jól mutatja a nap egészére jellemző, kiugró választói aktivitást. Országszerte már a reggeli urnanyitás előtt hosszú sorok kígyóztak több szavazóhelyiség előtt is.

A részvételi adatok ezt alá is támasztották: délelőtt 11 órára a jogosultak közel 40 százaléka, azaz több mint 2,8 millió ember már szavazott.

Délután egy órára országosan több mint 54 százalékos volt a részvétel, ami több mint négymillió leadott voksot jelent.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Újabb rendőr fordult nyilvánosan szembe a kormánnyal: „Nem politikusokat akarok szolgálni, hanem nemzetemet, hazámat, az igazságot!”
Gilszki Dániel szolnoki rendőr kitálalt a rendőrséggel szembeni politikai megfélemlítésről. A választás napján közzétett posztban a méltatlan béreket és a létszámhiányt is élesen bírálta.


„ELÉG VOLT!” – írta a választás napján egy szolnoki rendőr, Gilszki Dániel, aki egy hosszú Facebook-posztban bírálta a rendőrség helyzetét. Nyíltan beszélt a politikai befolyásolásról, a létszámhiányról és a méltatlan bérekről, ami azért is keltett nagy visszhangot, mert aktív állományban lévő rendőr ritkán fogalmaz meg ennyire éles kritikát a nyilvánosság előtt.

Gilszki Dániel bejegyzését azzal indítja, hogy húsz éve tartó szolgálata alatt – ebből tizenhatot rendőrként – egyértelművé vált számára a küldetése.

„NEM politikusokat akarok szolgálni, hanem nemzetemet, hazámat, az igazságot!”

Úgy folytatja: „Sok Bajtársam és Honfitársam után szabadon...ELÉG VOLT! 20 éve szolgálok! Szolgáltam szülővárosomban Szolnokon honvédként, majd 16 éve rendőrként! (...) 2010-ben ezzel a szándékkal és meggyőződéssel öltöttem magamra a rendőr egyenruhát!”

A rendőr szerint a politika súlyos károkat okozott az állományban, és nyomás alatt tartja a vezetőket.

„ELEGEM LETT! ELEGEM LETT abból, hogy a politika megtizedelte a rendőri állományt országszerte!ELEGEM LETT abból, hogy vezetőimet sakkban tartja, tönkre teszi a politika, megfélemlíti, kényszeríti őket, hogy tized állománnyal a napi alapfeladatainkon túl kiszolgálják az aktuális politikai igényeket!” – fogalmazott.

Állítja, a rendvédelmi dolgozók erejükön felül teljesítenek. „A mindennapokban »közelharcot vívunk« régóta, erőnkön felül! Minden nappal, minden éjjel, minden hétköznapon, minden hétvégén, minden ünnepnapon. Ahogyan a katonák, a mentők, a büntetésvégrehajtásban dolgozók, a tűzoltók, NAV-osok és a titkosszolgálatok is!”

A posztjában Gilszki kifejti, hogy bár rendőrként nem politizál, kétgyermekes apaként kötelességének érzi, hogy kiálljon egy szebb jövőért.

„Igazságos, politikától mentes RENDŐRSÉGet akarok, nem lojalitás alapján kiválasztott vezetőket, hanem a közérdeket szolgáló szakembereket a vezetői pozíciókba!”

Követelését így folytatja: „Társadalmi megbecsülést a RENDVÉDELMI HIVATÁSNAK!”, majd azzal zárja sorait, hogy tisztában van a lehetséges következményekkel. „BŰNÖSÖK KÖZT CINKOS, AKI NÉMA! NEM FÉLEK! A közös eskü mindannyiunkat holtig kötelez! A mai napon Magyarország történelmet ír”.

Gilszki Dániel azt is írja, hogy a morál „sosem látott mélyponton” van, és semmilyen szinten nincs perspektíva a hivatásban. Állítása szerint három helyen kell dolgoznia, hogy méltó körülményeket teremtsen a családjának, mert a rendőri hivatás mélyen alul van fizetve.

A fegyveres szervek tagjai közül nem ő az első, aki nyilvánosan kihátrált a jelenlegi hatalom mögül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos is csalást emleget: Tudta nélkül görög nemzetiségűnek írtak át egy választót Vácon, így nem szavazhatott pártlistára
A képviselő szerint egy váci polgárt a beleegyezése nélkül regisztráltak görög nemzetiségi szavazónak. Azt állítja, hogy az ilyen típusú visszaélés többeket is érinthetett: „Ha minden szavazókörben csak 5 embertől vonják meg ilyen módon a szavazás jogát, az már 50 ezer ellenzéki szavazat” - írja.


Már hetek óta kering egy meg nem erősített információ a közösségi médiában, miszerint választókat tudtuk nélkül írnak át nemzetiségi szavazóvá, annak érdekében, hogy így kizárják őket az országos listára való szavazás lehetőségéből. A választáson ugyanis vagy pártlistára, vagy nemzetiségire lehet szavazni, a kettőre együtt nem. Egy váci szavazó számára ez a rémálom vasárnap valóra vált Hadházy szerint.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a Facebookon számolt be egy váci esetről, ahol állítása szerint egy választópolgár a szavazókörben vette észre, hogy nem adhatja le a voksát pártlistára.

A képviselő szerint a választót a tudta és beleegyezése nélkül regisztrálták a görög nemzetiségi névjegyzékbe. A képviselő csalást emleget.

„Egy ijesztő dokumentum: egy váci honfitársunk küldte el a jegyzőkönyvet (a személyes adatokat én takartam ki) erről a csalásról: a szavazókörben szembesült azzal, hogy nem szavazhat az ellenzéki listára, mert valakik a tudtán kívül görög nemzetiségi lista szavazójává írták át őt” – írja Hadházy.

A poszt szerint az érintett nem hagyta annyiban a dolgot, és kiharcolta, hogy az esetről jegyzőkönyv készüljön.

A jegyzőkönyv:

A bejegyzés egy későbbi frissítéséből kiderül, hogy bár a helyi jegyző intézkedett, a megoldás nem hozott sikert.

„Sajnos nem nagy happy end: a jegyző ugyan visszatette őt a normál szavazók közé, de majd csak a KÖVETKEZŐ választáson szavazhat az ellenzéki listára , ma már nem”

– fogalmaz a képviselő.

Hadházy Ákos szerint nem egyedi esetről van szó. „Kaptam még olyan jelzést, hogy mással is előfordult ilyen, ők most próbálkoznak a jegyzőkönyveztetéssel. Sajnos a Redditen olvastam olyan esetről, ahol egy kis nógrádi településen még jegyzőkönyvet sem engedtek felvenni az esetről...” – teszi hozzá.

Határozat:

Hadházy a posztjában a lehetséges visszaélések hátterét is vázolja. Szerinte a Fideszhez köthető, úgynevezett Kubatov-lista alapján a párt nagyjából tisztában van a választók politikai beállítottságával.

„Ha minden szavazókörben csak 5 embertől vonják meg ilyen módon a szavazás jogát, az már 50 ezer ellenzéki szavazat” – vezeti le a képviselő.

Hadházy Ákos végül arra kéri követőit, hogy figyeljenek a jelenségre, és ha ismerősükkel hasonló történik, „mindenképpen bíztassák arra, hogy vetessenek fel jegyzőkönyvet az esetről.”

A választás napján civil jelzések érkeztek a szavazás tisztaságát érintő ügyekről. A Tiszta Szavazás Koalíció például arról számolt be, hogy több ezer megfigyelőjük jelzései alapján több településen is felmerült a szervezett szavazószállítás és a szavazatokért cserébe adott anyagi juttatások gyanúja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Dobrev Klára már az Orbán-rendszer bukását ünneplő hatalmas utcabálokra készül
A Demokratikus Koalíció elnöke leadta szavazatát az országgyűlési választáson, majd egy rövid interjút is adott. A politikus szerint a mai döntés több évre meghatározza Magyarország sorsát, az „igazi rendszerváltásnak” pedig a demokratikus többpárti parlament létrejöttét nevezte.


Az az X, amit ma az emberek behúznak a szavazólapon, az több évre eldönti Magyarország sorsát – jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnöke vasárnap, miután leadta szavazatát. Dobrev Klára szerint a döntés nem egy hétre és nem is egy hónapra szól, estére pedig országos ünneplést vár.

Hozzátette, a kormányváltás egy új, demokratikus, többpárti parlament létrejöttét jelentené, mert szerinte „ez az igazi rendszerváltás”. Kiemelte azt is, bízik benne, hogy az emberek megértették: „Orbán rendszerének bukása az nem egy új egypártrendszer”, mert az egészet le kell bontani A-tól Z-ig – írja az MTI.

„Nagyon-nagyon készülök arra, hogy ma este hatalmas nagy utcabálok lesznek szerte az országban, ünnepelve az Orbán-rendszer bukását” – fogalmazott.

A DK elnöke nem bocsátkozott mandátumbecslésbe, de hangsúlyozta, nem lesz kormányváltás, ha otthon maradnak azok a szavazók, akiknek éppen a baloldal jelenti a garanciát, ugyanakkor szükség van a jobboldali és liberális szavazókra is.

A kampányról szólva úgy fogalmazott, az egy „soha nem látott mocskos kampány volt”, és elítélte a karaktergyilkosságot, ami szerinte eddig a Fidesztől volt megszokott.

„Azt visszautasítom, és nagyon zavar, amikor ez megjelenik az ellenzék oldalán” – szögezte le.

Dobrev szerint nem lehet megtartani azt a stílust, ami a politikai ellenfelet elpusztítandó ellenségként kezeli, mert úgy sosem lesz szabad európai köztársaság.

A választás napját országszerte rendkívüli feszültség és a délelőtti órákban sosem látott részvételi arány jellemzi. Egy elemző szerint a kistelepülések a vártnál alacsonyabb mozgósítása rossz előjel lehet a Fidesznek, amire Orbán Viktor is mozgósító felhívással reagált. Eközben a Tiszta Szavazás Koalíció több helyszínről is buszoztatásról és pénzosztásról kapott jelzéseket, Magyar Péter pedig a szavazata leadása után arra figyelmeztetett, hogy a választási csalásért a rendszerváltás után börtön járhat..


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk