ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

17 évesen megerőszakolta a barátja, most közösen tartanak előadást a történtekről

Thordis Elva azt állítja, megérdemelte a békét, attól függetlenül, hogy a férfi megérdemelte-e a megbocsátást.
Huffington Post - szmo.hu
2017. február 11.



Thordis Elva még csak 17 éves volt, amikor első szerelmével, Tom Strangerrel - aki egy csereprogram keretében érkezett Izlandra -, elmentek egy karácsonyi buliba. A lány túl sok rumot ivott, és mikor már nem igazán volt magánál,

a barátja hazavitte, majd megerőszakolta.

16 évvel később közösen írtak egy könyvet a nemi erőszakról, a megbocsátásról és a megbékélésről. Októberben még a TED-es előadást is tartottak, ahol Stranger nyilvánosan beismerte, amit tett. Ezzel pedig egy nagyon fontos beszélgetés vette kezdetét a szégyenről, beleegyezésről, és mindenekelőtt arról, hogy a felelősség nem az áldozatot, hanem az elkövetőt terheli.

A beszédben Elva elmeséli, hogy

évekig önmagát hibáztatta, mert teljesen össze volt zavarodva attól, amit az akkori barátja tett vele.

"Annak ellenére, hogy napokig sántikálva jártam, és hetekig csak sírtam, a történtek mégsem illetek bele abba a képbe, amit korábban egy megerőszakolásról képzeltem. Ő a barátom volt. És mindez nem egy sötét sikátorban, hanem a saját szobámban történt." - mesélte Elva az előadáson.

ted2

Mire a fiatal lányban tudatosult, hogy mit tettek vele, Stranger visszaköltözött otthonába, Ausztráliába. Ezek után a Elva próbálta maga mögött hagyni a dolgot, és elnyomni magában kételyeit.

"Különben is, ez valamilyen formában biztosan az én hibám volt" - gondolta akkoriban magában.

9 évvel a történtek után Elva úgy érezte, hogy nem tudja tovább elfojtani az érzéseit, és Stranger segítségével kell lezárnia magában a dolgot.

"Évekbe telt, mire rájöttem, hogy egyetlen dolog volt csak, ami megakadályozhatta volna, hogy megerőszakoljanak aznap éjjel. És az nem a szoknyám volt, nem a mosolyom, és nem is a gyerekes bizalmam. Egyedül az az ember akadályozhatta volna meg, hogy megerőszakoljanak, aki végül megerőszakolt."

Elva tehát fogta magát, felkereste a férfit, és írt neki egy üzenetet. A válasz azonban még őt is meglepte: "őszintén megbántam, amit tettem" - írta neki Stranger. Ezután 8 évig tartó levelezésbe kezdtek.

És bár a férfi elismerte, hogy amit tett, az valóban nemi erőszak volt, Elva még mindig nem érezte lezártnak az ügyet.

Stranger elmondása szerint, az eset után 9 éven keresztül tagadta, hogy megerőszakolta a lányt. "Akkor még nem fogtam fel, mit is tettem valójában. Fel sem merült a gondolataimban a "nemi erőszak" kifejezés. Megtagadtam az igazságot, és próbáltam meggyőzni magam arról, hogy csak szex volt és nem erőszak - de ettől az önáltatástól és hazugságtól csak még nagyobb bűntudatom lett" - mondta a férfi.

Stranger végül drogokhoz nyúlt fájdalmában. Míg mélyen belül tudta, hogy mit tett, igyekezett nem szembenézni vele. "Sokáig tartott, míg önmagamba néztem, és feltettem magamnak a megfelelő kérdéseket."

ted3

Amikor végre szembenézett tettével, a két fiatal úgy döntött, találkoznak a dél-afrikai Cape Town-ban.

"Függetlenül attól, hogy megérdemelte-e a megbocsátást vagy sem, én megérdemeltem a békét. A szégyen időszaka véget ért számomra." - mondta a lány.

Egy hetet töltöttek azzal, hogy elmesélték egymásnak mi történt velük azóta, visszaemlékeztek a történtekre, és megosztották egymással az eseményeket követő nehéz és sötét időszakok történeteit.

Mindketten elismerik, hogy az ő útjuk a megbékéléshez nem szokványos, nem is teljesen normális, és nem is kell annak lennie.

"Ahogy mi kezeltük ezt, az egyáltalán nem egy tanács vagy egy képlet másoknak, hogy ők is ezt és így tegyék. Senkinek sincs joga hozzá, hogy megmondja másoknak, hogyan birkózzanak meg a legmélyebb fájdalmaikkal" - mondta Elva.

Azt mondja, minden szexuális erőszak túlélőnek joga van ahhoz, hogy úgy jöjjön rendbe, ahogyan ő akar - kiemelve, hogy

a lényeg, hogy az áldozat soha, de soha nem hibáztatható.

"Itt az ideje, hogy a szexuális visszaélést ne egy "női ügyként", női kérdésként kezeljük. A legtöbb nemi erőszakot - akár nők, akár férfiak ellen - férfiak követik el. Képzeljük csak el, mennyi szenvedést spórolhatnánk meg, ha együtt néznénk szembe a problémával" - mondja Elva.

Képek: YouTube

Ha érdekes volt a cikk, kattints a megosztásra!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben
Egy gyanús telefonhívás a bankod nevében, egy hamis fizetési oldal vagy akár egy zsebtolvajlás. Elmondjuk, mit tehetsz, hogy mindezek ne árnyékolják be az utazásodat és felkészülten indulhass útnak.


A nyári utazások idején nemcsak az útvonalat, a szállást és a programokat érdemes előre megtervezni, hanem a pénzügyeink biztonságát is.

Egy óvatlan kattintás vagy egy figyelmetlen pillanat elég ahhoz, hogy illetéktelenek hozzáférjenek érzékeny adatainkhoz, és ez komoly kellemetlenséget okozhat – akár még a pihenésünket is tönkreteheti.

Az OTP Bank és a Visa segítségével most összegyűjtöttünk öt hasznos tanácsot, amelyekkel elkerülheted a leggyakoribb pénzügyi buktatókat a nyaralás alatt. Ezeket nemcsak itt olvashatod, hanem egy videóban is megnézheted, hogy felkészülten, biztonságban élvezhesd a nyári élményeket.

KATTINTS ÉS NÉZD MEG VIDEÓNKAT A TIKTOKON!

@szeretlekmagyarorszag.hu 5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben #otpbank #visahun #biztonsagosfizetes #penzugyitippek #reklam ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Lássuk, hogy mi is az öt legfontosabb tanács, amit érdemes szem előtt tartanod!

1. Ne kattints gyanús linkekre!

Előfordulhat, hogy akár egy jól ismert szállásfoglaló oldal nevében kapsz üzenetet, amelyben arra kérnek, hogy egy külön linken keresztül intézd a fizetést.

Ez könnyen lehet egy hamis felület, amelyen illetéktelenek megszerezhetik az adataidat.

A biztonság érdekében a szállást mindig az eredeti, hivatalos foglalási felületen vagy a helyszínen fizesd ki és semmiképp ne kattints ismeretlen linkekre.

2. Ellenőrizd, kivel beszélsz telefonon!

Biztos te is hallottál már olyan esetről, amikor valakit telefonon hívtak azzal, hogy most azonnal cselekedniük kell, menekíteni a pénzt a számlájukról. A csalók gyakran a bank nevében telefonálnak, hogy érzékeny adatokat csaljanak ki. Tartsd észben, hogy a bankod soha nem fogja megkérdezni a bankkártyád adatait vagy a netbanki belépésed jelszavát – bárki ilyesmit kér tőled, legjobb, ha nem válaszolsz. Ha gyanús hívást kapsz, ellenőrizheted valós időben az OTP Mobilbank alkalmazásban, hogy valóban ügyintézővel beszélsz-e. Amennyiben kiderül, hogy nem, azonnal szakítsd meg a hívást.

3. Használd a push-értesítéseket és kezeld tudatosan a limiteket!

A MobilBankban bekapcsolt push-értesítések segítségével azonnal értesülhetsz minden tranzakcióról, így a gyanús pénzmozgásokat is gyorsabban kiszűrheted. Érdemes alacsonyabb vásárlási és készpénzfelvételi limiteket beállítani, majd szükség esetén – például egy nagyobb értékű foglalásnál – ideiglenesen megemelni, és utána visszaállítani az eredeti értékeket.

4. Óvatosan a nyaralási fotókkal!

Bár a legszebb pillanatokat sokan szeretnénk megosztani, fontos óvatosnak lenni: egy beszállókártyán, belépőjegyen vagy okmányon megjelenő adat az adathalászok számára is érték lehet. Mielőtt közzéteszel egy képet, gondold át, nem tartalmaz-e ilyen információt.

5. Digitális fizetés: praktikus és biztonságos

Zsúfolt turistalátványosságoknál vagy a strandon jobb elkerülni, hogy a pénztárcánkat magunkkal vigyük. Helyette fizess digitálisan – kártyával, mobiltelefonnal vagy okosórával.

Ha a Visa kártyádat hozzáadod a telefonodhoz, a kártyaadatokat a Visa egy egyedi számsorral helyettesíti, ami csak az adott eszközön érvényes.

Ez pedig a biometrikus azonosítással kiegészítve, extra védelmet nyújt. Ha a telefonod netán eltűnik, elég csak a digitalizált kártyát letiltani – a fizikai kártyád továbbra is használható marad.

Ha ezeket a tanácsokat szem előtt tartod, sokat tehetsz azért, hogy biztonságban tudd a pénzedet, és a nyaralás valóban a feltöltődésről szóljon.

A cikk az OTP Bank és a Visa támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET: