Érdemes lenne D-vitamint adni az olyan általános élelmiszerekhez, mint a tej és kenyér, írja a The Guardian brit tudósok javaslatai alapján. A megfelelő D-vitamin háztartással rendelkező fertőzöttek ugyanis jóval könnyebben vészelik át a koronavírus-fertőzést azoknál, akik vitaminhiánnyal küzdenek.
Dr. Gareth Davies úgy véli, hogy kutatásuk alapján megkérdőjelezhetetlen az összefüggés:
"Véleményem szerint egyértelmű, hogy a D-vitamin nemcsak a betegség súlyosságát befolyásolja, hanem már a megfertőződés ellen is védelmet nyújthat"
- mondta az orvosfizikai kutató.
Hozzátette: az élelmiszerek vitaminnal dúsításához azonban alapos tervezésre van szükség, ugyanis rengetegen szednek már most is különféle táplálékkiegészítőket. Ezért a kiválasztáshoz komoly előkészületek kellenek, mert a túlzott vitaminbevitel ugyanúgy egészségügyi problémákhoz vezethet, ahogy a hiány is.
A kutató szerint az biztos, hogy a jelenlegi stratégia nem működik: hiába hívja fel a figyelmet a kormány és a szakemberek, hogy a kevesebb napfény miatt és a koronavírus-védekezéssel összefüggésben szedjenek az emberek étrendkiegészítőket, sokan ezt egyszerűen nem teszik meg, vagy elfelejtik bevenni a tablettákat.
Davis és csapata a kutatás során arra jutott, hogy a brit lakosság legalább felének D-vitaminhiánya van, vagyis jobban kitett a fertőzés veszélyének és a betegség súlyos lefolyásának.
Érdemes lenne D-vitamint adni az olyan általános élelmiszerekhez, mint a tej és kenyér, írja a The Guardian brit tudósok javaslatai alapján. A megfelelő D-vitamin háztartással rendelkező fertőzöttek ugyanis jóval könnyebben vészelik át a koronavírus-fertőzést azoknál, akik vitaminhiánnyal küzdenek.
Dr. Gareth Davies úgy véli, hogy kutatásuk alapján megkérdőjelezhetetlen az összefüggés:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Így már érthető, hogy Orbán miért ellenzi a milliárdosok vagyonadóját és az Európai Ügyészséghez csatlakozást
A Forbes új milliárdoslistáját továbbra is a miniszterelnök egyik legjobb barátja vezeti. Mészáros Lőrinc a tiszás politikus számítása szerint naponta 1,3 milliárd forintot keresett az utóbbi egy évben.
Péntek reggel jelent meg a Forbes új listája a leggazdagabb magyarokról. A lap összesítése alapján továbbra is Mészáros Lőrinc és családja áll az első helyen, sőt, ők az egyetlen billiomosok a listán. A lap számításai szerint a felcsúti milliárdos 1749 milliárd forint felett diszponál, ráadásul egyetlen év alatt 8000 darab átlagos budapesti lakás árával gyarapodott a vagyona.
Nem sokkal a lista megjelenése után Magyar Péter is kommentálta Orbán Viktor barátjának további gazdagodását.
„Mészáros Lőrinc (vagyis Orbán Viktor) vagyona 1700 milliárd forint fölé nőtt. 8000 átlagos lakás árával gazdagodott egy év alatt. Naponta 1,3 milliárd forintot harácsolt össze” - írta a poszt elején a Tisza Párt vezetője.
„Orbán Viktor 10 év alatt négyszer gazdagabbá vált, mint az angol királyi család 400 év alatt. Rövidesen Orbán Viktor lesz az új Soros György” - szögezte le Magyar. Hozzátette:
„Így már érthető, hogy miért ellenzi a milliárdosok vagyonadóját és miért utasítja el, hogy hazánk csatlakozzon az Európai Ügyészséghez.”
Ezután kitért arra is, hogy pártja kormányra kerülése esetén mivel kellene szembenéznie a jelenlegi miniszterelnöknek.
„Van egy rossz hírem Orbán Viktornak: a TISZA-kormány felállítja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Védelmi Hivatalt és 20 évre visszamenőleg vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez a politikusokkal (strómanjaikkal) és családtagjaikkal szemben” - írta a bejegyzésben, melynek végén mindenkit arra kért, hogy szavazzanak a Tisza most indult online konzultációján, melyben a vagyonadóról is kérdezik az embereket.
Péntek reggel jelent meg a Forbes új listája a leggazdagabb magyarokról. A lap összesítése alapján továbbra is Mészáros Lőrinc és családja áll az első helyen, sőt, ők az egyetlen billiomosok a listán. A lap számításai szerint a felcsúti milliárdos 1749 milliárd forint felett diszponál, ráadásul egyetlen év alatt 8000 darab átlagos budapesti lakás árával gyarapodott a vagyona.
Nem sokkal a lista megjelenése után Magyar Péter is kommentálta Orbán Viktor barátjának további gazdagodását.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Juhász Péter részletesen beszámolt arról, hogyan zajlott nála a házkutatás
A Partizánban elmondta, hogy öt rendőr érkezett hozzá, és minden elektronikus eszközét lefoglalták. Szerinte a Szőlő utcai eljárást azzal kötötték össze a „Zsolt bácsi” szállal, hogy mindkettőnél felmerülhet politikusi érintettség.
Juhász Péter részletesen elmondta a Partizán csütörtök esti élő adásában, mi történt délelőtt a lakásán tartott rendőri eljárás során. Beszámolója alapján negyed 10 körül öt rendőr érkezett hozzá egy határozattal, amely a Szőlő utcai ügyre hivatkozott, és a lakás átkutatását rendelte el. Juhász azt mondta, erről az esetről korábban nem nyilatkozott, és nem ismer részleteket, írja a beszélgetés összefoglalójában a Telex.
Juhász saját YouTube-csatornáján egy másik témáról beszélgetett korábban: egy névtelenséget kérő forrás állítása szerint áttételes információk jutottak el hozzá egy Ózd környékén működő gyermekotthonban történt abúzusokról. Ebből bontakozott ki a „Zsolt bácsi” szál, amely rövid időn belül a közéletben is visszhangot kapott: Semjén Zsolt a parlamentben felszólalt, a Fidesz pedig szervezett lejárató kampányról beszélt.
Juhász beszámolója alapján
a rendőrök ennek ellenére a Szőlő utcai ügy miatt érkeztek hozzá.
Úgy fogalmazott, azt az indoklást kapta, hogy „mindkét ügyben érintettek lehetnek magas rangú politikusok”, ezért látják köztük az összefüggést. Átadta azt a telefonját, amelyen a „Zsolt bácsis” hangfelvétel volt, mégis minden elektronikus eszközét lefoglalták. Attól tart, hogy így érzékeny adatok is kikerülhetnek. Hozzátette, az intézkedés menetét 5 csillagra értékelné, a rendőrök udvariasan jártak el.
A műsorvezető, Gulyás Márton felvetette, felmerül-e felelősség Juhásznál amiatt, hogy nagy elérésű felületén megszólaltatta az állítólagos lelkészt, aki a Zsolt keresztnevet említette ilyen súlyos vádak kapcsán, miközben ezek lényegében ellenőrizetlen információk. Az ügy ezután gyorsan eszkalálódott: a DK-s Arató Gergely a parlamentben is kérdezett erről Semjén Zsolttól.
Juhász szerint az eddigi pályája alapján jogvédőként járt el: elsődlegesen hitelt adott az áldozatokról szóló beszámolóknak, noha közvetlen kapcsolatba nem került velük, csak olyan személlyel, aki állítása szerint korábban ilyen esetekről hallott.
Úgy véli, a lelkiismerete tiszta, mert műsorában csak a keresztnevet említették, és nem rajta múlt, ha ez egybeesett már korábban keringő pletykákkal, amelyeket ő nem ismert.
Szerinte ha ennek az az ára, hogy nagy figyelmet kapnak a témához kapcsolódó esetek, és a társadalom komolyabban foglalkozik a gyermekvédelmi visszaélésekkel, akkor az megéri.
Később Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Facebookon megnevezte a Juhász-videó forrását, és több olyan állítást is felsorolt, amelyek szerinte kérdésessé teszik az illető szavahihetőségét. A Partizán adásában Juhász megerősítette, hogy ugyanarról a személyről van szó, akit Kocsis posztolt. Azt is mondta, a forrás korábban sem rejtőzködött, de nem akarta magát előtérbe tolni, mert csak annyit tud, amennyi a videóban is elhangzott nagyjából három percben.
Juhász Péter részletesen elmondta a Partizán csütörtök esti élő adásában, mi történt délelőtt a lakásán tartott rendőri eljárás során. Beszámolója alapján negyed 10 körül öt rendőr érkezett hozzá egy határozattal, amely a Szőlő utcai ügyre hivatkozott, és a lakás átkutatását rendelte el. Juhász azt mondta, erről az esetről korábban nem nyilatkozott, és nem ismer részleteket, írja a beszélgetés összefoglalójában a Telex.
Juhász saját YouTube-csatornáján egy másik témáról beszélgetett korábban: egy névtelenséget kérő forrás állítása szerint áttételes információk jutottak el hozzá egy Ózd környékén működő gyermekotthonban történt abúzusokról. Ebből bontakozott ki a „Zsolt bácsi” szál, amely rövid időn belül a közéletben is visszhangot kapott: Semjén Zsolt a parlamentben felszólalt, a Fidesz pedig szervezett lejárató kampányról beszélt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Budapesti Javítóintézet Szőlő utcai telephelyén 2012-ben indult el a „csendes szoba” elnevezésű program, amelyet a korábbi igazgató, Juhász Péter Pál vezetésével hoztak létre. A kezdeményezés célja az volt, hogy a fiatalok rendszeres elcsendesedéssel, imával és beszélgetésekkel mélyebb önismeretre tegyenek szert, és pozitívabb képet alakítsanak ki magukról és a világról – írja a Magyar Narancs.
A programot Szűcs Balázs atya indította, aki akkoriban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem lelkésze volt. A foglalkozásokat egy irodalomtanárral közösen tartották, és alkalmanként 40-45 gyerek vett részt rajtuk. A javítóintézet honlapján úgy fogalmaztak, hogy a kezdeményezés hozzájárult a fiatalok lelki fejlődéséhez és közösségi életéhez.
Szűcs pályája a kétezres évek elején indult, szolgált Szentendrén, a Pázmányon és plébánosként is.
2015-ben azonban belső egyházi vizsgálat indult ellene, miután kiderült, hogy több gyermeket is molesztált. A Vatikán 2016-ban végleg eltiltotta minden papi tevékenységtől és a fiatalokkal való kapcsolattartástól is.
Történetéről először Pető Attila számolt be, előbb névtelenül, majd évekkel később, 2019-ben a Partizánnak adott interjújában már névvel és arccal vállalta, mi történt vele. Bár Szűcs ellen sosem indult büntetőeljárás, több áldozata is nyilvánosan beszélt a sérelmeiről. Petőt később zaklatás miatt elítélték, miután az ügye kapcsán megkereste az esztergomi érsekség két vezetőjét.
A javítóintézet jelenleg más ügy miatt került a figyelem középpontjába. A hatóságok emberkereskedelem, kényszermunka és más bűncselekmények miatt nyomoznak, miután Juhász Péter Pál és élettársa ellen megalapozott gyanú merült fel. A korábbi igazgatót és társát azzal vádolják, hogy fiatal felnőtteket kényszerítettek prostitúcióra, és elvették tőlük az így szerzett pénzt. Letartóztatásukat november 29-ig meghosszabbították.
Az ügy azóta túlmutat a bűnügyi vonalon. A Válasz Online-nak adott interjúban Kuslits Gábor, a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatok (TEGYESZ) volt igazgatója azt mondta: „szakmai berkekben emlegetik, hogy a volt igazgatót két magas rangú politikus védte”.
A Budapesti Javítóintézet Szőlő utcai telephelyén 2012-ben indult el a „csendes szoba” elnevezésű program, amelyet a korábbi igazgató, Juhász Péter Pál vezetésével hoztak létre. A kezdeményezés célja az volt, hogy a fiatalok rendszeres elcsendesedéssel, imával és beszélgetésekkel mélyebb önismeretre tegyenek szert, és pozitívabb képet alakítsanak ki magukról és a világról – írja a Magyar Narancs.
A programot Szűcs Balázs atya indította, aki akkoriban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem lelkésze volt. A foglalkozásokat egy irodalomtanárral közösen tartották, és alkalmanként 40-45 gyerek vett részt rajtuk. A javítóintézet honlapján úgy fogalmaztak, hogy a kezdeményezés hozzájárult a fiatalok lelki fejlődéséhez és közösségi életéhez.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Drónokat észleltek Münchenben, 3000 ember rekedt éjszakára a lezárt reptéren
Késő este több járat nem indult el, sokaknak a terminál lett az éjszakai menedék. Több gépet inkább másik városokba vittek, a rendőrök még mindig hajtóvadászatot folytatnak a tettes után.
A múlt heti dániai esetek után csütörtök este Münchenben is drónok miatt kellett közbeavatkozni. A szövetségi rendőrséghez több bejelentés érkezett, hogy a repülőtér közelében drónt láttak, később pedig a reptér területe felett is észleltek hasonlót. A német légiforgalmi irányítás ezért késő este lezárta a kifutópályákat – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).
Nem egyértelmű, hogy egy vagy több eszköz zavarta meg a forgalmat. Volt, aki azt mondta a lapnak, hogy egyetlen drón repkedett oda-vissza.
A döntés következménye 17 törölt járat és mintegy 3000, Münchenben ragadt utas lett.
Több százan a terminálokban felállított kempingágyakon aludtak, másokat szállodába vittek. A reptér üzemeltetője takarókat, italokat és harapnivalót osztott.
A hatóságok egyelőre nem találták meg a felelősöket. Az állami és szövetségi rendőrök gyanús személyeket keresnek, de eddig nem jutottak eredményre.
Este 22:15-től az érkező gépeket más városokba irányították át. Összesen 15 járatot érintett az intézkedés, a gépek Stuttgartba, Nürnbergbe, Bécsbe és Frankfurtba mentek.