EGÉSZSÉG
A Rovatból

9 hétköznapi szokás, amitől gyorsabban öregszik a bőröd

Forró zuhany, rágózás, éjszakai telefonozás – például ezek a mindennapi szokások is évekkel öregíthetik az arcodat a szakértők szerint.


Az öregedés ugyan elkerülhetetlen, de tehetünk azért, hogy az idő múlásának jelei kevésbé látszódjanak rajtunk. A szem körüli finom ráncok, a homlokráncok, a pigmentfoltok és a megereszkedett bőr gyakran az életmódbeli szokásaink miatt lesznek látványosak, és mivel ezek beépültek a mindennapjainkba, sokszor észre sem vesszük, milyen kárt okozhatnak.

A londoni Dr BK Aesthetics Clinic alapítója, Dr. Brendan Khong szerint a bőröregedés nem csak a genetikán múlik.

„A bőrsejtjeink folyamatosan ki vannak téve külső stresszhatásoknak, például az UV-sugárzásnak, a szennyezésnek, a stressznek és a képernyők kék fényének. Ha ehhez még hozzájön a nem megfelelő folyadékbevitel és az alváshiány, a bőr károsodhat, ami felgyorsítja az öregedést. De vannak más, apróbb, kevésbé nyilvánvaló dolgok is, amiket állandóan csinálunk, és ezek gyulladást, fakóságot, pigmentációs változásokat válthatnak ki, sőt azt is befolyásolhatják, mennyire jól regenerálódik a bőr”

– mondja az esztétikai klinika vezetője.

Az alábbiakban pontokba szedjük, melyek a bőrünkre nézve legkárosabb mindennapi szokások:

1. Forró vízzel zuhanyzás

Semmi sem esik jobban egy sűrű nap után, mint egy jó meleg zuhany – de ha túlságosan meleg, árthatsz a bőrödnek.

A forró víz ugyanis eltávolíthatja a bőr természetes olajait, felboríthatja a bőr védőrétegét és kiszáríthatja. A tartós szárazság miatt pedig a ráncok feltűnőbbé válhatnak.

Ezt a tényt egy, a Journal of Clinical Medicine orvosi folyóiratban megjelent kutatás is igazolja. Ötven embenél vizsgálták a víz hőmérsékletének hatását, és arra jutottak, hogy a forró víz növelte leginkább a bőr vízvesztését és a bőrpírt. A hideg víz is gyengítette a védőréteget, de kevésbé, mint a forró víz.

A nagyon forró víz emellett kitágíthatja az ereket is, és gyulladást válthat ki.

A krónikus gyulladás felgyorsíthatja a bőr két alapvető fehérjéjének, a kollagénnek és az elasztinnak a lebomlását, ami a bőr megereszkedéséhez és ráncokhoz vezet. Akinek krónikus gyulladásos bőrbetegsége van – például rosacea, melasma, ekcéma vagy pikkelysömör –, a forró víz még tovább ronthatja a helyzetet.

Éppen ezért ne mossunk arcot forró vízzel a zuhany alatt, inkább a mosdónál, langyos vízzel tisztítsuk. Zuhanyzás után pedig azonnal hidratáljunk, amíg a bőrünk még nedves.

2. Rágózás

A rendszeres rágózás sem tesz jót a bőrünknek. A rágás ugyanis megfeszíti a rágóizmot és a száj körüli körkörös izmot (orbicularis oris), ezek megnagyobbodhatnak, ami szélesebb alsó arcvonalat eredményezhet. Az orbicularis oris ismétlődő összehúzódása ráncok kialakulásához vezethet, és idővel ezek tartósabbá válhatnak.

3. Nem használunk napszemüveget

A napszemüveg nem csak divatos kiegészítő, hanem az egyik leghasznosabb öregedésgátló eszköz!

Ha folyamatosan hunyorgunk a fénytől, ráncok jelenhetnek meg a szemünk körül.

Ezek dinamikus ráncok, amelyek az arcizmok ismétlődő használata következtében jönnek létre. Idővel statikus ráncokká alakulnak át, amelyeket már sokkal nehezebb kezelni. Okosabb és könnyebb tehát megelőzni ezek megjelenését, méghozzá 100 százalékos UVA- és UVB-védelmet adó napszemüveg rendszeres használatával.

4. Télen nem használunk fényvédőt

Nem kell eltenni a fényvédő krémeket nyár végén, egész évben érdemes használni! Nem csak a bőrrák ellen véd, de az arcunk ráncosodását is gátolja. Egy kutatás szerint ugyanis az UV-sugárzás akár a látható öregedés 80 százalékáért is felelhet. Különösen az UVA-sugarak vannak jelen az év 365 napján, amelyek még az üvegen és a felhőkön keresztül is elérhetik a bőrünket.

„A fényvédelem kihagyása olyan, mintha kihagynád a fogmosást; lehet, hogy ma nem látod a kárt, de nap mint nap összeadódik”

– mondja Dr. Megan Franklin, a brit CULTSKIN esztétikai klinika munkatársa.

Azt javasolja, minden reggel kenjünk körülbelül két ujjnyi fényvédő krémet az arcunkra és a nyakunkra.

5. Cukros nassolnivalókat eszünk

A bőrünket nem csak kívülről, "belülről" is ápolni kell, ha nem akarunk sok ráncot látni magunkon. Rob Hobson táplálkozási szakértő elmondása szerint ugyanis a magas cukortartalmú ételek hozzájárulhatnak a glikációnak nevezett folyamathoz, amikor a véráramban lévő felesleges cukor a kollagénhez és az elasztinhoz hasonló fehérjékhez kötődik.

Ezek a fehérjék segítenek feszesen és rugalmasan tartani a bőrt, ezért ha károsodnak, felgyorsulhat a finom ráncok és a megereszkedés megjelenése.

Az üdítők különösen problémásak, mivel a folyékony formában bevitt cukor nagyon gyorsan felszívódik, így hirtelen vércukor-emelkedést okoz. Az ilyen ismétlődő kilengések fokozhatják a gyulladást és az oxidatív stresszt, ezek pedig ismerten felgyorsítják a kollagén lebomlását és a bőr öregedését. Egyes dobozos üdítők, például a Coca-Cola, pedig akár 40 gramm cukrot is tartalmazhatnak.

A szakértő ezek helyett azt javasolja, hogy fogyasszunk vizet vagy gyógyteát, és válasszunk inkább tápanyagdús rágcsálnivalókat, például olajos magvakat és bogyós gyümölcsöket, ha meg akarjuk óvni a bőrünket.

6. Nem mossuk le a sminket az arcunkról alvás előtt

Sokszor csábítónak tűnik, hogy egy hosszú nap vagy egy fárasztó buli után csak bedőlünk az ágyba kisminkelt arccal, mert már nincs se energiánk, se kedvünk arcot mosni. Ez azonban felér egy rémálommal a bőrünk számára.

„Ha rajtad marad a smink éjszakára, az az egyik leggyorsabb út az idő előtti öregedéshez”

– mondja Dr. Franklin. – „Az éjszakai regenerációs idő az, amikor a bőr gyógyul és megújul. A smink fizikai gátként viselkedik, eltömíti a pórusokat, és csapdába ejti a szennyező anyagokat, amelyek oxidatív stresszt okoznak. Idővel ez gyengíti a kollagént, és a bőr fakóbbnak, öregebbnek tűnhet.”

A szakértő kétlépéses tisztítást javasol: először egy olajos vagy balzsamos arctisztítóval kezdjünk, hogy feloldjuk a sminket és a fényvédőt, majd jöhet egy gyengéd, vízbázisú lemosó. Így a bőrünk tiszta lesz, de nem csontszáraz. Ezután pedig folytathatjuk az esti bőrápolási rutinnal.

7. Nem mossuk le a sminket az arcunkról alvás előtt

Bár ezt biztosan nem sokan gondolnánk, de bizony az is árthat a bőrünknek, ha sokat pörgetjük a közösségi oldalakat esténként a telefonunkon. A képernyő által kibocsátott kék fény oxidatív stresszt okozhat: ilyenkor a káros szabadgyökök gyorsabban halmozódnak fel a szervezetben, mint ahogy az antioxidánsok semlegesíteni tudnák őket, és ez sejtkárosodáshoz és öregedéshez vezet.

A kék fény a kollagént és az elasztint is lebontja, és pigmentációt okozhat.

Bár a kék fény kevésbé káros, mint a napból érkező UV, általában hosszabb ideig tesszük ki magunkat neki. Ráadásul az éjszakai görgetés miatt hunyoroghatunk is, és rosszabbul alhatunk, ami csak tovább öregít!

8. Szívószállal ivás

Amikor szívószállal iszunk, csücsörítünk, ami a száj körüli körkörös izmok összehúzódását okozza. Ez finom ráncokat és redőket hozhat létre. Az izmok ismétlődő összehúzódása függőleges vonalakat alakíthat ki, ezeket gyakran "dohányzó ráncoknak" hívják.

Szívószál használata helyett tehát inkább igyunk pohárból vagy olyan kulacsból, amelynek széles a szájnyílása.

8. Oldalt fekvő alvópozíció

A pihentető éjszakai alvás az egyik legjobb dolog, amit az öregedés ellen tehetünk. Erre még rá segíthetünk, ha nem az oldalunkon vagy a hasunkon fekve alszunk.

Az oldalt vagy hason alvás alvási ráncokat okozhat, amelyek ismétlődés esetén tartósabbá válhatnak.

Amikor az arcunkat a párnához nyomjuk, a bőr meggyűrődik és összenyomódik, ez pedig függőleges vagy átlós ráncokat okozhat az orcákon, a száj körül és a dekoltázson. Idővel a kollagén és az elasztin mennyisége csökken, és ezek a vonalak bevésődnek a bőrbe, végül tartóssá válnak.

Dr. Khong a háton fekvést tartja a legjobb alvópóznak, de ha valaki csak oldalt fekve tud jól aludni, memóriahabos vagy „ráncmegelőző” párnát ajánl. Ilyen például a selyem párhahuzat vagy a nagyon magas szálszámú egyiptomi pamut huzat.

Via The Sun


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


EGÉSZSÉG
A Rovatból
„A legtöbb fájdalom miatt nem kell aggódni” – mondja az orvos, majd felsorolja azt az ötöt, ami miatt azonnal mentőt kell hívni
A mindennapi nyavalyák többnyire ártalmatlanok, de létezik öt kivétel, ami azonnali cselekvést igényel. Ezek a piros zászlók, amelyeket soha nem szabad figyelmen kívül hagyni.


Mindenkinek fáj valamije, szinte állandóan. A hátad, a fejed, a mellkasod – mert rosszul aludtál, sokat ittál, vagy csak úgy. A legtöbbször tényleg nem jelent semmit, és az ember nyomja is tovább, mintha mi sem történt volna.

De néha a tested nem csak nyafog, hanem vészjelzést ad le, és ha ezt ignorálod, abból komoly baj lehet.

Egy londoni háziorvos, Dr. Ellie Cannon most összeszedte azt az öt fájdalomtípust, amit soha, semmilyen körülmények között nem szabad félvállról venni. Ahogy ő fogalmaz: „A legtöbb fájdalom miatt nem kell aggódni. A legtöbbet még csak kezelni sem kell. De ritka esetekben valami komoly dolog áll a háttérben, ezért mindig jó, ha az ember képben van, mire kell figyelni.”

Kezdjük a klasszikussal, a mellkasi fájdalommal.

Persze, lehet csak egy kiadós gyomorégés, de ha a fájdalom hirtelen jön, tartós, és több mint 15 percig nem múlik, ráadásul kisugárzik az állkapcsodba vagy a bal karodba, akkor az már nagyon nem a csípős vacsora. Ez a szívinfarktus nagyjelenete lehet. De nem ez az egyetlen életveszélyes forgatókönyv.

Ha a fájdalom éles, és minden lélegzetvétellel vagy köhögéssel rosszabb lesz, az akár tüdőembóliára is utalhat,

ahol egy vérrög elzárja a tüdő vérellátását. Ezt nehézlégzés vagy véres köpet is kísérheti. „Emberek ezrei esnek át szívinfarktuson minden évben, és eleinte észre sem veszik” – mondja Dr. Cannon, hozzátéve, hogy az „embóliák ritkábbak, de azonnal kezelni kell őket.”

A hasi fájdalom is egy trükkös pálya.

Ha a fájdalom a jobb felhasban jelentkezik, és a válladba sugárzik, az az epehólyagod gyulladása lehet, ami kezeletlenül súlyos fertőzésbe csaphat át.

A hullámokban érkező görcsös fájdalom, amit hányás vagy súlyos székrekedés kísér, bélelzáródást jelezhet, amit gyakran csak sürgős műtéttel lehet megoldani.

A nőknek különösen figyelniük kell: az erős, alhasi fájdalom méhen kívüli terhesség jele lehet, ami belső vérzést okozhat. Férfiaknál ugyanez a hirtelen fájdalom a herecsavarodás tünete is lehet, ami, ha nem műtik meg azonnal, a here elhalásához vezet. Dr. Cannon szerint van egy egyszerű ökölszabály: „Ha a hasi fájdalmat valami komoly dolog okozza, a gyötrelem valószínűleg elviselhetetlen lesz. Ha csak enyhén idegesítő, akkor valószínűleg semmi komoly.”

A hátfájás szinte népbetegség,

de van, amikor többről van szó, mint egy rossz mozdulatról. Ha a hátfájás a nemi szervek körüli zsibbadással, frissen kialakult vizelet- vagy székletürítési problémákkal, vagy mindkét láb fájdalmával jár együtt, az a cauda equina szindróma nevű, azonnali beavatkozást igénylő állapot lehet. Itt a gerincoszlop alsó részén lévő idegkötegek nyomás alá kerülnek, és műtét nélkül maradandó bénulás lehet a vége.

Egy másik vészjel a hirtelen, „szakító” érzés a hátban vagy a lapockák között, ami aorta disszekcióra, a szív fő verőerének szakadására utalhat.

„Minden héten látok hátfájós pácienseket a rendelőmben” – mondja a doktornő. „Szinte minden eset ártalmatlan. De időről időre van egy, amely azonnali figyelmet igényel.”

A fejfájás is mindennapos,

de a hirtelen kezdődő, elviselhetetlenül erős fájdalom agyvérzés jele lehet. „Ez a fejfájás olyasmi, amit soha nem szabad figyelmen kívül hagyni” – figyelmeztet Dr. Cannon.

Ha a fejfájást arcgyengeség, karzsibbadás vagy beszédzavar kíséri, az valószínűleg stroke, és azonnali mentőt kell hívni.

Ha pedig hányás, láz és fényérzékenység is társul hozzá, az agyhártyagyulladásra utalhat. „Ha fejfájást tapasztalsz, nézz a tükörbe, hogy észrevedd a stroke jeleit” – tanácsolja.

Végül a vádli.

A leggyakrabban csak egy meghúzódott izomról van szó, de ha a fájdalmas vádli duzzadt és meleg is, az mélyvénás trombózisra utalhat. Ez egy vérrög a lábban, ami életveszélyes, mert eljuthat a tüdőbe. A kockázatot növeli a tartós inaktivitás, egy friss műtét vagy a rák.

„A mélyvénás trombózis egyike azoknak a halálos állapotoknak, amelyeknek a jeleit sokan nem ismerik”

– mondja Dr. Cannon. „A vádli fizikai elváltozásai valami nagyon komoly dolog jelei lehetnek.”

Via MailOnline


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
EGÉSZSÉG
A Rovatból
Döbbenetes felfedezés: szén-dioxiddal mossák át a Parkinson-kórosok agyát - és működhet
Parkinson-kórral élő időseket vettek rá egy bizarrnak tűnő kísérletre egy amerikai laborban. Az eredmények még a kutatókat is meglepték, a mérgező anyagok ugyanis a vérükben jelentek meg.


Szenzációs áttörést értek el amerikai kutatók: egy egyszerű, irányított légzési technikával képesek lehetnek kitisztítani a mérgező salakanyagokat a Parkinson-kóros betegek agyából. Az új-mexikói egyetem és a The Mind Research Network neurotudósai által vezetett vizsgálatban bebizonyosodott, hogy

a vér szén-dioxid-szintjének rövid ideig tartó, ritmikus emelésével felpörgethető az agy természetes „szennyvízrendszere”

– írta a ScienceAlert. A módszerrel laboratóriumi körülmények között mérhetően több salakanyag távozott a véráramba, ami új reményt adhat a neurodegeneratív betegségek, köztük a Parkinson- és az Alzheimer-kór elleni küzdelemben.

Az agy hulladékeltávolító, úgynevezett glimfatikus rendszere normál esetben

mély alvás közben a legaktívabb, amikor az agy-gerincvelői folyadék hullámai szó szerint átmossák az agyszövetet.

Mivel a Parkinson-kóros betegek gyakran küzdenek alvászavarokkal, ez a tisztulási folyamat sérülhet, ami a káros fehérjék felhalmozódásához vezet. A kutatók rájöttek, hogy a szén-dioxid-szint ingadozása az erek tágulását és összehúzódását okozza, ami egyfajta pumpaként működve segítheti a folyadék áramlását.

Az egyik kísérletben 63 idősebb felnőtt vett részt, akik közül harmincan Parkinson-kórral éltek. Miközben MRI-vizsgálatot végeztek rajtuk, körülbelül 35 másodperces ciklusokban szén-dioxiddal dúsított levegőt lélegeztek be, amit normál levegővel teli szakaszok követtek.

Az eredmények mind az egészséges, mind a beteg csoportban az agy-gerincvelői folyadék áramlásának megváltozását mutatták.

Egy másik, tízfős vizsgálatban a résztvevők három, egyenként tízperces kezelésen estek át. Az ezt követően, 45, 90 és 150 perc múlva levett vérmintákban kimutathatóan megnőtt az agyból származó salakanyagok koncentrációja. Egyiküknél, akinél az Alzheimer-kór egyik biomarkerét is azonosították, a kezelés után a vérben lévő

mérgező amiloid-béta fehérjék szintje kimagaslóan megemelkedett, ami a hatékony kiürülésre utal.

„Azt kerestük, hogyan tudnánk ezt a folyamatot felerősíteni” – mondta Sephira Ryman, a kutatásban részt vevő neuropszichológus. „Ekkor jöttünk rá, hogy éber állapotban is elő tudjuk idézni a mély alváshoz kötött glimfatikus tisztulási folyamatot, méghozzá szakaszos szén-dioxid-adagolással.” A tanulmány szerzői szerint „a szakaszos hiperkapnia képes lehet eltávolítani az Alzheimer-kórban szerepet játszó peptideket és fehérjéket, ami kiemeli a benne rejlő lehetőséget, mint az Alzheimer-páciensek betegséglefolyását módosító terápiát.”

A kutatók ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy

egyelőre nem tudni, a hatás tartós-e, és érdemben befolyásolja-e a betegségek lefolyását.

Az is kérdéses még, hogy a felhalmozódó toxikus fehérjék a betegségek kiváltó okai vagy csupán azok melléktermékei. A csapat most azt vizsgálja, hogy a hasi légzésre fókuszáló gyakorlatok, mint a jóga, a tajcsi vagy a csikung, képesek-e hasonlóan kedvező hatást elérni.

A kutatás bizonyította, hogy laboratóriumi körülmények között már megmozgatható az agyi „csatornarendszer”.

Ha a hatás tartósnak és biztonságosnak bizonyul, új fejezet nyílhat a neurodegeneratív betegségek kezelésében, de ehhez még további vizsgálatokra van szükség.

Via ScienceAlert


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Azt hitted, már túl vagy a Covidon? A testedben maradt zombi-darabkák most vadásznak az immunsejtjeidre
Milliók szenvednek a hosszú COVID kínzó tüneteitől, és egy friss kutatás hátborzongató magyarázatot talált a jelenségre.


Hiába győztük le a vírust, a maradványai tovább rombolnak a szervezetünkben – derült ki egy friss kutatásból. A tudósok szerint a koronavírus halott, „zombi” fehérjedarabkái felelősek lehetnek a hosszú COVID kínzó tüneteiért, mivel célzottan vadásznak és pusztítják a legfontosabb immunsejtjeinket. Egy kaliforniai egyetem kutatócsoportja január végén tette közzé az eredményeit, amelyek

új magyarázatot adhatnak arra, miért szenvednek milliók még mindig agyködtől, fáradtságtól és légzési nehézségektől

- írta a LADbible.

A kutatók rájöttek, hogy a vírus tüskefehérjéjének lebomlása után visszamaradó darabkák képesek megtámadni és elnyomni bizonyos immunsejteket. Gerard Wong, a Kaliforniai Egyetem biomérnöke szerint a folyamat nem véletlenszerű. „Ezek a töredékek a sejtek membránjának egy meghatározott görbületét célozzák. Azok a sejtek, amelyek tüskések, csillag alakúak, vagy sok csáppal rendelkeznek, elsődlegesen nyomás alá kerülnek” – magyarázta a szakember.

Ez a mechanizmus folyamatos gyulladást és az immunrendszer kimerülését okozhatja,

ami megmagyarázza, miért lehetnek az immunszupprimált emberek még egészségesen is fogékonyabbak a maradványok támadására.

A tanulmány az Omikron variáns egyik rejtélyére is fényt derített. Bár ez a változat rendkívül fertőző volt, általában enyhébb lefolyású betegséget okozott. Yue Zhang, a kínai Westlake Egyetem biomérnöke szerint az Omikron sok rejtélyes viselkedést mutatott.

„Senki sem tudta igazán megmagyarázni, miért szaporodott olyan gyorsan, mint az eredeti törzs, de általában miért nem okozott olyan súlyos fertőzéseket”

– mondta. A kutatás most választ adott erre. „Azt találtuk, hogy az Omikron tüske darabjai sokkal kevésbé voltak képesek elpusztítani ezeket a fontos immunsejteket – ami arra utal, hogy a páciens immunrendszere nem merül ki annyira.”

A felfedezés megerősíti a megelőzés fontosságát, mivel a kevesebb fertőzés egyben kevesebb hosszú COVID esetet is jelent. Ravi Jhaveri, a chicagói Lurie Gyermekkórház gyermekgyógyásza szerint ez az egyik legerősebb érv a védőoltások mellett.

„Az egyik legerősebb érv, amit a betegeknek, családoknak és orvosoknak adok az oltással kapcsolatban: a több vakcina kevesebb fertőzéshez vezet, ami pedig kevesebb hosszú COVID-ot eredményez”

– hangsúlyozta az orvos. A kutatók hozzáteszik, a mostani laboratóriumi eredmények egy lehetséges mechanizmust vázolnak fel, és további vizsgálatok szükségesek annak teljes megértéséhez, hogy a vírusmaradványok pontosan hogyan járulnak hozzá a hosszú COVID tüneteihez a betegekben.

Via LADbible


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

EGÉSZSÉG
A Rovatból
Magas vérnyomással sem tilos a kávét, de ezt hibát soha ne kövesd el
A kávéfogyasztás utáni fél órában a szisztolés vérnyomás 5-10 Hgmm-rel is megemelkedhet. Ha a napi adagot egyszerre visszük be, a hatás veszélyesen magasra kumulálódhat.


Sokáig tartotta magát a nézet, hogy a magas vérnyomással élőknek kerülniük kell a kávét.

De a mai irányelvek szerint a legtöbb hipertóniásnak nem kell száműznie a koffeines italt.

A hangsúly a mértéken és a megfelelő időzítésen van.

Erre az érdekes és sokak számára lényeges témára hívja fel a figyelmet a Webbeteg cikke.

A korábbi tiltás alapja az volt, hogy a koffein növeli a pulzusszámot és fokozza az erek összehúzódását, ezzel együtt az érfalakra nehezedő nyomást is.

Mára azonban kiderült, hogy

mindebből nem következik, hogy a kávé magasvérnyomás-betegséget okozna, vagy hogy a hipertóniások számára tiltott lenne a fogyasztása.

A magas várnyomásra rosszabb hatással van az alkohol, mint arról a Sassy.hu korábban beszámolt.

Mindenesetre a kávéval kapcsolatos új információkat támasztja alá egy nagyszabású kutatás is, amelyet 2014-ben publikáltak az American Journal of Clinical Nutrition című szaklapban. A vizsgálatban 172 567 önkéntes adatait elemezték 33 éven keresztül.

Az eredmények szerint a hipertónia kialakulásában nem volt jelentős különbség a rendszeres kávéfogyasztók és a kávét egyáltalán nem fogyasztók között.

Sőt, a legtöbbet kávézóknál némileg még kedvezőbbek is voltak az arányok.

A kávézást követően a szisztolés vérnyomás valóban megemelkedhet, akár 5-10 higanymilliméterrel is. A hatás a fogyasztás után nagyjából fél órával jelentkezik, és 2-4 órán át tart.

Egy adag koffein körülbelül 3 órán át befolyásolja a vérnyomást, ezért ajánlott a napi mennyiséget kisebb adagokra bontva, egy-egy csésze közt hosszabb szünetet tartva elfogyasztani.

Ha valaki

egyszerre vagy rövid időn belül iszik meg több kávét, a vérnyomásnövelő hatás már veszélyesen magas lehet.

A hipertóniások többségének napi legfeljebb 1-2 csésze kávé rendszeres fogyasztása még teljesen biztonságos, és a legtöbb vérnyomáscsökkentő gyógyszer mellett sem tiltott.

Az American Heart Association azt javasolja, hogy a vérnyomásmérés előtt legalább 30 percig kerüljük a koffeint, a dohányzást és a testmozgást, mert ezek átmenetileg megemelhetik az értékeket. Aki pedig kíváncsi a saját érzékenységére, megmérheti a vérnyomását egy csésze kávé előtt, majd 30–120 perccel utána; egy 5–10 higanymilliméteres emelkedés már érzékenységre utalhat. Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal a legtöbb felnőtt számára napi 400 milligramm koffeint tekint általában biztonságosnak, de fontos figyelembe venni, hogy a koffeintartalom italonként és márkánként is jelentősen eltérhet.

Forrás: Webbeteg


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk