Hétfőtől 37 százalékkal olcsóbb a káposzta, a magyarok 60 százaléka mégsem hisz az árrésstopban
Pár nap leforgása alatt meredeken zuhant az újonnan kihirdetett árrésstopos termékek ára: a fejes káposzta átlagára 37, a hagymáé és az almáé pedig 30 százaléknál is nagyobb mértékben csökkent hétfőre, miután a kormány december 1-től tizennégy új termékre kiterjesztette a hatósági korlátozást. A bővítés azonban nem volt zökkenőmentes, az utolsó pillanatban a félkemény sajtok például kikerültek a szabályozás alól.
A HVG Buksza blogja a legnagyobb boltláncok árfigyelőjét követve mérte fel a péntektől hétfőig végbement változásokat. Ezek szerint a fejes káposzta új átlagára 226 forint, és jelentősen, több mint 20 százalékkal esett a sajtkrémek, a kenhető sajtok és a bébiételek egységára is. A legkisebb, 5 százalékos esést a marha-fehérpecsenye produkálta, amelynek átlagára hatezer forint alá került, igaz, a termék az Árfigyelőn csak az Auchan és a Spar kínálatában szerepelt.
A Magyar Nemzeti Bank szeptemberi inflációs jelentése alapján a kötelező és önkéntes árkorlátozások érdemben mérsékelték az inflációt az elmúlt hónapokban. A jegybank akkor úgy kalkulált, hogy az intézkedések egyes hónapokban akár 1,5 százalékponttal, éves átlagban pedig 1,1 százalékponttal mérsékelhetik az idei átlagos inflációt. Ez az elemzés még azzal számolt, hogy a szabályozást november végén kivezetik.
A vásárlók véleménye mindazonáltal megosztott az árrésstop kérdésében. A Publicus október végén készült közvélemény-kutatása szerint az emberek 60 százaléka úgy gondolja, nem az árrésstop fogja megoldani a drágulást.
A kiskereskedők közben többször kritizálták a korlátozást. Az Országos Kereskedelmi Szövetség már októberben közölte, hogy minden feltétel teljesült az árrésstop kivezetéséhez. Álláspontjuk szerint miután az élelmiszerárak március óta 5 százalék alatti ütemben nőttek, és az éttermi árakkal kiegészített infláció is 4,7 százalékos, semmi nem indokolja a rendszer fenntartását. A kormány ezzel szemben úgy döntött, hogy az árrésstopot február végéig meghosszabbítja, és a korlátozás alá eső termékek körét hétfőtől tovább bővítette.