Szuper látványos képek a villámparádéról
A napokban az egész országon átvonuló, heves villámlással kísért vihart több fotós kollégánk is megörökítette. Az ő képeik közül válogattunk, először Rizsavi Tamás fotóit láthatjátok:
Megkérdeztük Rizsavi Tamást, aki elmondta, hogy a képek Ercsi és Iváncsa határában készültek. Éjféltől reggel hatig üldözték a vihart, aminek a vége volt a leglátványosabb. "Az első három órában csak távoli villámok sikerültek, de ahogy egyre közeledtünk a góchoz, kezdett bedurvulni a villámshow. Úgy 7 másodpercenként folyamatosan villámlott, és szerencsénk volt, hogy olyan szögből érkezett, hogy az utolsó pillanatig egy csepp eső sem esett. Bár a végén sikerült tetőtől talpig elázni, amíg visszaértünk a kocsihoz, de szép képekben és élményekben gazdag fotózás volt.
Vannak, akik szerint ez fotómanipuláció, hiszen ennyi villám nem csaphat le egyszerre, de Rizsavi Tamás szerint erről szó sincs. "Ez egy tömörített esemény, ami 12 percet foglal magában. Egy állványra tettük a gépet, és az ebben a 12 percben bekövetkezett villámtevékenység jelenik meg a fotón" - mesélte a fotós.
Persze a Tamástól már megszokott, extrém magasból láblógatós fotó sem hiányozhatott:
Az egész éjszakás viharvadászat a tetőn ért véget:
Czakó Balázs fotói Fadd-Domborinál készültek:
Kiefer Béla pedig Pécsett örökítette meg a nagy vihart:
Ha tetszettek a képek, oszd meg a cikket ismerőseiddel!