HÍREK
A Rovatból

Magyar Péter: Pontosan azt teszik, mint a kommunista elődeik, luxusban urizálnak és elárulják mindazt, amit elődeik képviseltek

A Tisza Párt elnöke évértékelő beszédében azt mondta, a szabad, független Magyarországért küzdenek, és Orbán Viktor kihívója nem ő lesz, hanem a magyar nép.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. február 15.



A Hungexpó területén tartja első nagy rendezvényét Vissza Európába - évértékelő és országértékelő címmel a Tisza Párt. A rendezvényen egész nap több program, előadás, beszéd és beszélgetés is volt, 16 órától pedig Magyar Péter évértékelő beszédet tart.

"Mikor végignézünk a mögöttünk álló esztendőn, úgy érezhetjük magunk, mint egy túrázó, aki a csúcs felé haladva felért egy magaslati pontra" – kezdte beszédét Magyar Péter, aki szerint most jönnek a legnehezebb szakaszok.

"Senkinek ne legyen kétsége, a küzdelem a szabad, független Magyarországért folyik" - mondta Magyar, aki hozzátette: a Tiszát nem lehet megállítani!

Az elmúlt egy év története a fény és a sötétség küzdelme volt, Magyar szerint mindkettő erősödött, és erősödni is fog. A sötétség napról napra bizonyítja, hogy mindig van lejjebb. De vele szemben itt van a fény, több millió ragyogó szempár, napról napra egyre több segíteni kívánó ember csatlakozik a Tiszához.

"Ismét megszületett a magyar kurázsi"

- fogalmazott.

Magyar szerint az elmúlt egy év megmutatta, hogy nem működik az állam, szétesnek a közszolgáltatások, ennek oka pedig Orbán Viktor.

Felidézte, hogy

pár napja a Partizánnak adott interjújában felmerült a kérdés, hogy ő lesz-e Orbán Viktor kihívója. A Tisza Párt elnöke erre a leghatározottabban azt mondja, hogy nem. Szerinte ugyanis Orbán egy sokkal erősebb kihívóval találta szembe magát: ez a kihívó maga a magyar nép.

"A magyar népet senki nem fogja megállítani" - fogalmazott.

Magyar Pétert arról is beszélt, hogy sokszor kérdezik tőle, ki milyen szerepet kap majd, de a Tiszánál nem osztogatnak posztokat. Azt ígérte, hogy bárhol lesz rá szükség, akár közkatonaként, akár képviselőként, akár miniszterelnök-jelöltként, rá számíthat a hazája. "Mindig ott leszek veletek az első sorban" - mondta.

"A hazaszeret egy mindent átható érzés, ami az anyanyelvünkhöz, a közös hazánkhoz köt. Egy láthatatlan fonal, ami összeköti a magyarokat itt és Kárpát-medence szerte, egy kötelék, ami nem tesz különbséget magyar és magyar között" – mondta Magyar, aki szerint a Tisza Párt a szeretet, a büszkeség és a felelősség alapján szeretné újjáépíteni Magyarországot.

Magyar azt mondta, büszke többek közt arra, hogy sokszor, sokan akarták földre kényszeríteni az országot, de ez soha, senkinek nem sikerült.

A Tisza Párt elnöke szerint magyarként mindig egy folyamat részesei vagyunk, az előttünk járók örökségét visszük tovább, és felelősek vagyunk azért, amit magunk után hagyunk.

A cselekvő felelősségteljes ember minden nap jobb és alázatosabb akar lenni, felelősséget vállalni az övéiért, és adót is szívesen fizet, ha tudja, hogy az jó helyre megy - fogalmaz Magyar, aki szerint ezeket a szavakat újra meg kell tölteni tartalommal.

A Tisza Párt elnöke szerint néhányan letértek a nemzet 1100 éves útjáról, és a haza érdekeit semmibe véve kiárusítják a hazát, lerabolják a nemzeti vagyont, jó pénzért harmadik világból bűnözőket engednek be. "Külföldi államok érdekeit a magyar érdekek elé helyezik" – mondta Magyar, aki szerint

Orbánék pontosan azt teszik, amit a kommunista elődeik is: luxusban urizálnak, és elárulják a szegénységet és erényes Istenfélő életet.

Mit mondanának erről a sokszor meghurcolt, megerőszakolt őseink? - teszi fel a kérdést Magyar, aki szerint

"Orbán Viktor sóvárogva azt reméli, hogy a gazdag amerikai Dagobert bácsi vagyonából is ki tud hasítani valamit".

A Tisza Párt elnöke szerint Orbánék árgus szemekkel figyelik, hogy mit lehetne még elvenni a magyar emberektől.

Magyar szerint a szolidaritási adót azért vezették be, hogy Tiborcznak legyen pénz kifizetni a tőle vásárolt irodaházakat.

"Mára a kistelepülések fosztogatását is megkezdték, ma már senkit sem kímélnek"

- fogalmazott Magyar, aki szerint már a fideszes vezetésű városokat is megsarcolják a szolidaritási adóval.

"A sikerpropaganda léket kapott"

– fogalmazott Magyar Péter.

"Nem jött be az új gazdaságpolitika, amit ugyanazzal a hozzá nem értő emberrel akar megjavítani, akivel elrontotta. Itt az idő újítani"

- mondta Magyar, aki szerint új műsorhoz új férfi kell szerinte, le kell váltani az élet dolgait nem értő, elfáradt Orbán Viktort.

Magyar szerint itt van az idő újítani, most kell közösen minden magyarnak megvetnie lábát. Most kellenek a Tisza-szigetek ezreiben aktívan, közélettel foglalkozók tízezrei is.

"A Fidesz egy torpedó, ami el akarja süllyeszteni az ország hajóját. Ezt meg kell akadályoznunk"

- mondta.

A Tisza ma minden tisztességes férfi és becsületes nő ereje. A Tisza a remény sokmillió magyarnak, akik változást akarnak. Egy ernyő, ami alatt minden magyar megtalálhatja a helyét. Nem budapesti vagy vidéki, hanem magyar párt. A Tisza maga az új Magyarország - mondta.

A Tisza Párt elnöke szerint az Orbán-rendszer célja megosztani az országot "ők"-re és "mi"-re.

"Ma nem Szulejmán, Metternich veszélyeztet minket, hanem Orbán Viktor és 3 ezer csatlósa. Ma a kormányüléseken üldögél az aktuális Haynau"

- fogalmaz.

"Kedves magyarok! Minket átvertek, megvezettek, elvetek tőlünk mindent, ami járt volna" - mondta Magyar, aki szerint elvették az uniós forrásokat, elárulták a hazát.

Magyar szerint Orbán és háromezer tettestársa vígan él a Nemzeti Együttbűnözés Rendszeréből. "Tiborczok, Garancsik, Mészárosok, Szíjj Lászlók, akik Magyarország érdekeit feláldozták a saját érdekeikért" - fogalmaz.

Magyar azt ígérte, hogy a Tisza kormány alatt független lesz az igazságszolgáltatás, végezni fogják a munkájukat a bírók és rendőrök is.

"Szükség esetén lesz pénz a börtönférőhelyek bővítésére is, se elítélt emberkereskedőket, se politikusukat nem engedünk szabadon férőhelyre hivatkozva. Vagy ha úgy jobban értik Hatvanpusztán: elindítjuk az út a börtönbe programot"

- fogalmazott.

"Tudjuk, hogy mindent el fognak követni ellenünk, nem ismernek sem Istent, sem embert" - mondja. De nem baj, mert Magyar szerint ők nem félnek és sokkal többen vannak.

Arról is beszélt, hogy a kormány még az utolsó pillanatban is el akarja adóstani az országot, Magyar szerint Orbánnak semmi sem számít. Közben több tízezer külföldinek adnának letelepedési kötvényt. Ugyanazt akarják, mint Kádár, eladósítani Magyarországot - mondta.

"Orbán még szegényebbé tennél a szegényeket, és végleg tönkretenné a középosztályt"

- mondta Magyar, aki szerint a Tisza stoppot hirdet.

Közösen meg kell védenünk a kastélyainkat, a pályaudvarokat, emelni kell a béreket és a nyugdíjakat. Magyar szerint az emberek már nem hiszik el, hogy Orbán rendbe tudja tenni az országot, nem tudja hazahozni az uniós támogatásokat. Ezzel szemben a Tisza azonnal el tudja hozni a támogatásokat, ami fejenként 800 ezer forint, és ezzel együtt csatlakoznak az Európai Ügyészséghez, és elfogadják a legszigorúbb korrupcióellenes intézkedéseket.

Magyar ezután hossza sorolta a Tisza Párt programját:

A Tisza Párt elnöke azt mondja, mindent meg fognak tenni az ellopott nemzeti vagyon visszaszerzéséért, és azt is megígérte, hogy megnyitják az ügynökaktákat. Magyar szerint nem bosszút állnak, nem mártírokat kreálnak, hanem az ország nevében járnak el.

Arról is beszélt, hogy a Tiszán kívüli ellenzékből hiányzik a kormányváltáshoz szükséges alázat, erő és tehetség, egy részük pedig a Fidesz megbízásából biodíszletként működik csak. "Orbán nélkül nincs Gyurcsány, és Gyurcsány nélkül nincs Orbán" – fogalmazott.

"A Tisza a teljes hatalmi elitet leváltja, hogy az ország újra fejlődő pályára állhasson"

- fogalmazott Magyar, aki szerint Orbánék mindenkit félelemben akarnak tartani, aki mást gondol a világról és változtatni akar.

A Tisza ugyanakkor ígérete szerint ellenzékből és kormányból is a békéért fog dolgozni.

Magyar azt is ígérte, hogy a Tisza-kormány megalakulása után újra erős szövetséget hoznak létre a V4-es és balkáni országokkal, megtartja a déli határkerítést, és soha nem engednek ki börtönökből elítélt embercsempészeket.

"Türk tanácsok jönnek, keleti diktátorok mennek, de a magyarok az Európai Unióban képzelik el a jövőjüket annak minden hibájával és kompromisszumokkal együtt" - fogalmazott.

Évértékelő beszédében Magyar a fideszesekhez is szólt.

"Kedves még fideszes honfitársaink, barátaink, a hazánk fontosabb, mint néhány politikus gazdagodása és karrierje. Ez nem pártpolitikai kérdés, ez minden magyar közös ügye"

– fogalmazott Magyar, aki azt ígérte, kezet nyújt a fideszeseknek is, mert nem akarja hagyni, hogy a korrupt hatalom összeugrassza az embereket. "Fogjuk meg egymás kezét, és mondjuk ki: nincs jobb, nincs bal, csak magyar" - fogalmazott.

Magyar arról is beszélt, hogy szerinte Orbánék csak azért nem írnak ki előrehozott választást, mert tudják, hogy veszítenének. Ugyanakkor szerinte a népet, a változást és a Tiszát nem lehet megállítani.

"A visszaszámlálás megkezdődött, és mi készen állunk"

- fogalmazott.

A Tisza Párt elnöke azt mondta, hogy mind a 106 körzetben a legjobb jelöltet állítják majd,

tavasszal pedig hatalmas politikai akcióra készülnek, minden magyar érdekében.

Magyar szerint a hazának ma nem fotelforradalmárokra, kommenthuszárokra van szüksége, hanem valódi tettekre.

"Ti vagytok az áradás, veletek együtt építünk egy békés, igazságos, őszinte és valóban élhető Magyarországot. A Tiszára minden magyar számíthat, a haza minden előtt!"

- zárta beszédét Magyar.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Nagy tapasztalatú ügyvéd, Magyar Péter sógora – Kicsoda az új igazságügyi miniszter
Magyar Péter a Tisza Párt jogi igazgatóját, Melléthei-Barna Márton ügyvédet jelöli az igazságügyi tárca élére. A leendő miniszter feladata lesz a jogállamiság helyreállítása és azoknak a jogszabályi kereteknek a megteremtése, amelyek a befagyasztott forrásokhoz vezetnek.


Magyar Péter csütörtökön jelentette be, hogy Melléthei-Barna Mártont, a TISZA jogi vezetőjét kéri fel az Igazságügyi Minisztérium vezetésére. Igazságügyi miniszterként a jogállam és a jogbiztonság helyreállításáért felelne, és feladata lenne az uniós források hazahozatalához szükséges jogszabályi keretek megteremtése is.

Az igazságügyi tárca szerepe azért is kulcsfontosságú a TISZA terveiben, mert a jogállamisági eljárások lezárása és az uniós források megszerzése a párt gazdasági programjának egyik alapfeltétele. Magyar Péter szerint a cél a jogalkotás minőségének helyreállítása, az átláthatóság biztosítása, valamint a megfelelő szakmai és társadalmi egyeztetések lefolytatása lesz.

Magyar Péter szerint az új tárcavezetőnek kell „gondoskodnia a magyar embereknek járó uniós források hazahozatalát lehetővé tevő jogszabályi keretek kialakításáról”.

Melléthei-Barna Márton egyetemista kora óta ismeri Magyar Pétert, évfolyamtársak voltak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán, ahol 2004-ben végzett. Pályafutását egy Washington D.C. környéki civil jogvédő szervezetnél kezdte, majd a Freshfields Bruckhaus Deringernél, később pedig az Oppenheim Ügyvédi Irodánál dolgozott, mielőtt 2020 elején saját irodát alapított.

Már a párt indulásakor csatlakozott Magyar Péterhez, az első tíz belépő tag egyike volt, és a 2024-es pénzügyi beszámoló szerint kétmillió forinttal támogatta a szervezetet. A sajtó már korábban is a legesélyesebb jelöltként tartotta számon a posztra.

Az ügyvédet a kormányközeli média korábban a Freshfields irodánál végzett munkája alapján támadta. Azt próbálták kimutatni róla, hogy „komoly nemzetközi jogász hálózat rajzolódik ki a Tisza Párt mögött, amelynek szálai egészen az ukrán kormányzatig és Soros Györgyig érnek”. Magyar Péter erre úgy reagált, hogy a támadás visszafelé sült el, mivel korábban volt felesége, Varga Judit egykori igazságügyi miniszter is ennél a nemzetközi ügyvédi irodánál dolgozott, és Melléthei-Barna éppen Varga helyét vette át.

Melléthei-Barna ügyvédként több esetben képviselte Magyar Pétert és a Tisza Pártot a kormányközeli médiumok ellen indított perekben. Az irodája képviselte a pártot a Magyar Nemzet és a Ripost ellen is, miután a lapok azt állították, hogy a Tisza adóemelésre készül. A bíróság helyreigazításra kötelezte őket, a Magyar Nemzetnek pedig egy másik ügyben bocsánatot kellett kérnie, amiért kiirtandó poloskának nevezték Magyar Pétert.

A 444.hu a jelölés kapcsán megjegyzi, hogy Melléthei-Barna 2025. szeptembere óta Magyar Péter sógora. Böjthe Péter, a Fővárosi Közgyűlés fideszes tagja a közösségi oldalán azt írta: "Magyar Péter ma bejelentette, hogy a sógora lesz az igazságügyi miniszter. Ugyanis dr. Melléthei-Barna Márton – aki Magyar Péter barátja az egyetem óta – 2025. őszén megházasodott a TISZA párt elnökének húgával, Magyar Anna Ilonával".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Csak most kezdődik az igazi sógor-koma világ” – Németh Balázs reagált Melléthei-Barna Márton igazságügyi miniszteri jelölésére
A fideszes politikus szerint „abszolút kabaré”, hogy Magyar Péter a sógorát kérte fel az új TISZA kormány Igazságügyi Minisztériumának vezetésére.


Németh Balázs a közösségi oldalán reagált Magyar Péter bejelentésére. A TISZA kormány leendő miniszterelnöke csütörtökön jelentette be, hogy Melléthei-Barna Mártont, a TISZA jogi vezetőjét kéri fel az Igazságügyi Minisztérium vezetésére.

A fideszes képviselő a hírre azt írta:

"Az álhírekkel ellentétben, csak most kezdődik az igazi sógor-koma világ. Magyar Péter haverjai (Ruszin, Tarr, Tanács, Pósfai…) után a saját SÓGORA is miniszteri posztot kapott. ABSZOLÚT KABARÉ"

A 444.hu is korábban megírta, hogy Melléthei-Barna 2025. szeptembere óta Magyar Péter sógora.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter bejelentette, hogy ki lesz az új belügyminiszter és igazságügyi miniszter
Két új miniszter nevét közölte a leendő kormányfő. Pósfai Gábort a Belügyminisztérium vezetésére, Melléthei-Barna Mártont az Igazságügyi Minisztérium irányítására kérte fel.


Magyar Péter leendő miniszterelnök a közösségi oldalán jelentette be, hogy két újabb minisztere is lesz a május elején megalakuló új kormánynak.

A 16 tagú Tisza-kormányban Pósfai Gábor, a Tisza Párt operatív vezetője lesz a rendvédelmet és sportot felügyelő és irányító Belügyminisztérium vezetője, míg az igazságügyi miniszternek Melléthei-Barna Márton ügyvédet, a Tisza Párt jogi vezetőjét kérte fel.

A TISZA elnöke szerint Pósfai Gábor kinevezése a garancia arra, hogy a rendvédelemben lezáruljon az a korszak, amelyben a politikai utasítások felülírták a szakmai szempontokat. A rendvédelmi dolgozók felé elvárásként fogalmazta meg a hatékony szakmai munkát és a jogszabályok betartását, hozzátéve, hogy a TISZA-kormány alatt nem lesznek érinthetetlen emberek és felülről leállított nyomozások. „A rendvédelmi munkatársak felé az elvárásaink: hatékony szakmai munka, a jogszabályok betartása és betartatása, valamint hogy soha ne felejtsék el, hogy a hazánkra esküdtek fel, nem egy pártra. Kizárólag a magyar embereket kell szolgálniuk, nem pártutasításokat” – közölte a Tisza párt vezetője. A Belügyminisztérium a tervek szerint a rendvédelem mellett a sportot is felügyelné – írta Magyar Péter a közösségi oldalán.

Melléthei-Barna Márton igazságügyi miniszterként a jogállam és a jogbiztonság helyreállításáért felelne, és feladata lenne az uniós források hazahozatalához szükséges jogszabályi keretek megteremtése is. "Az elkövetkező időszakban az igazságügyi miniszter fő feladata lesz jogszabályokkal biztosítani azt, hogy a magyar emberek ismét egyenlőek legyenek a törvény előtt, hogy megszűnjön a korrupció és helyreálljon a független ellenőrző intézmények, hatóságok szakmaisága és azok működése politikamentes legyen.

Feladata lesz továbbá a jogalkotás minőségének helyreállítása, a szükséges átláthatóság biztosítása és a megfelelő szintű szakmai és társadalmi egyeztetés lefolytatása" - áll a bejegyzésben.

A mostani bejelentéssel lezárult az új kormány miniszterjelöltjeinek bemutatása.

A leendő Tisza-kormány miniszterei:

• Belügyminiszter: Pósfai Gábor

• Igazságügyi miniszter: Melléthei-Barna Márton

• Miniszterelnökséget vezető miniszter: Ruff Bálint

• Külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes: Orbán Anita

• Pénzügyminiszter: Kármán András

• Gazdasági és energetikai miniszter: Kapitány István

• Honvédelmi miniszter: Ruszin-Szendi Romulusz

• Közlekedési és beruházási miniszter: Vitézy Dávid

• Egészségügyi miniszter: Hegedűs Zsolt

• Gyermek- és oktatásügyi miniszter: Lannert Judit

• Szociális és családügyi miniszter: dr. Kátai-Németh Vilmos

• Társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter: Tarr Zoltán

• Tudományos és technológiai miniszter: Tanács Zoltán

• Élő környezetért felelős miniszter: Gajdos László

• Agrár- és élelmiszer-miniszter: Bóna Szabolcs

• Terület- és vidékfejlesztési miniszter: Lőrincz Viktória


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A Decathlon volt vezetője, Pósfai Gábor kapja az egyik legfontosabb miniszteri posztot a Tisza-kormányban
Magyar Péter csütörtökön jelentette be, hogy Pósfai Gábort, a TISZA Párt megválasztott képviselőjét kéri fel a Belügyminisztérium vezetésére. A közgazdász végzettségű Pósfai korábban a Decathlon magyarországi és ausztriai cégét is vezette.


Magyar Péter csütörtökön újabb két miniszterjelöltet nevezett meg a TISZA Párt leendő kormányába. Bejelentése szerint Pósfai Gábort, a párt operatív vezetőjét kérte fel a Belügyminisztérium vezetésére. A jövendő miniszter tervek szerint a rendvédelem mellett a sportot is felügyelné.

A TISZA Párt elnöke szerint a leendő miniszter a garancia arra, hogy a rendvédelemben lezáruljon az a korszak, amelyben a politikai utasítások felülírták a szakmai szempontokat. Magyar Péter szerint a rendvédelmi dolgozóktól a jövőben azt várják, hogy a munkájukat a legmagasabb színvonalon, kizárólag a szakmai előírásokat és a jogszabályokat betartva végezzék.

A jövőben a sport is a Belügyminisztérium felügyelete alá kerül, ahol a versenysport mellett nagyobb hangsúlyt kapna az utánpótlás-nevelés, a szabadidősport és a fogyatékossággal élők sportja, valamint a források hatékonyabb felhasználása.

Alig vette át képviselői megbízólevelét, máris miniszteri felkérést kapott a TISZA Párt budaörsi központú választókerületét megnyerő Pósfai Gábor. Pósfai a 2026. április 12-i országgyűlési választáson nyerte el a mandátumot a Pest vármegyei 2-es számú választókerületben.

Pósfai Gábor 1982-ben született, a Budapesti Corvinus Egyetemen szerzett közgazdász diplomát 2005-ben. Budakeszin nőtt fel, jelenleg Budaörsön él. A kétgyermekes politikus angolul, németül, franciául és olaszul is beszél. Életében a sport mindig is központi szerepet játszott: hétéves kora óta versenyszerűen asztaliteniszezik, a Budaörsi Sport Club játékosa és elnökségi tagja, korábban pedig a Magyar Asztalitenisz Szövetség alelnöke is volt.

2025. február 3-án Magyar Péter bejelentette, hogy Pósfai Gábor veszi át a párt operatív működésének vezetését.

Üzleti pályafutását 2005-ben a Decathlonnál kezdte, ahol részlegvezetőként indult, majd több áruház igazgatói pozíciója után 2011-ben a cég magyarországi ügyvezetőjévé nevezték ki. Vezetése alatt a magyarországi áruházak száma tizenkettőről huszonnégyre emelkedett, a cég pedig piacvezetővé vált a sportszerkereskedelmi piacon. 2014-től a horvát és szlovén piacra lépést is ő irányította.

A legnagyobb szakmai kihívást 2018-ban kapta, amikor a francia cégvezetés megbízta a Decathlon ausztriai működésének felépítésével, miután a vállalat korábban kétszer is sikertelenül próbált betörni az osztrák piacra. Az első ausztriai áruházat 2018 augusztusában nyitotta meg Bécs mellett, Vösendorfban, amelyet a Covid-járvány ellenére további egységek követtek. Hat év után, 2024 tavaszán tért vissza Magyarországra.

A politikába 2024 novemberében lépett be, amikor jelentkezett a TISZA Párt „A jövő vezetői” pályázatára. Az operatív igazgatói kinevezését követően azonban családja is a politikai támadások célkeresztjébe került. Magyar Péter nem sokkal a bejelentés után arról beszélt, hogy Pósfai családját és gyerekeit a propaganda zaklatja.

A 2025 végi kétfordulós jelöltkiválasztási folyamat eredményeként Pósfai lett a TISZA jelöltje a budaörsi központú választókerületben. Kampányában a térség fő problémáiként a közlekedési dugókat, a túlterhelt úthálózatot, a tanterem- és pedagógushiányt, az elöregedett közműveket és a helyi vállalkozások finanszírozási nehézségeit nevezte meg.

Pósfai a Decathlon vezetőjeként több társadalmi felelősségvállalási programban is részt vett. A cég ügyvezetőjeként támogatta a Magyar Olimpiai Bizottsággal és az Utanpotlassport.hu-val közösen elindított „A hónap műhelye” programot, amely az utánpótlás-nevelő műhelyeket díjazta. A Decathlon „Sportból a legtöbbet” pályázata révén pedig tíz év alatt 92 alap- és középfokú oktatási intézmény sportlétesítményeinek felújítását segítették.

Képviselőként a döntések előtt az emberek megkérdezését, bevonását és a valódi párbeszédet ígérte.


Link másolása
KÖVESS MINKET: