CÍMLAPFOTÓK

Fotók: 16, családon belül meggyilkolt nőre emlékeztek a Néma Tanúk Megemlékezésén Budapesten

Évente közel 50 nő hal meg családon belüli bántalmazás miatt. Rájuk emlékeztek ma az Eötvös10-ben és a belváros utcáin.


November 25. a nők elleni erőszak felszámolásának világnapja. Ennek apropóján szombattól 16 napon át 16 Akciónap globális kampány kezdődik, melynek célja a nők elleni erőszakkal szembeni fellépés.

Ennek első aktusaként ma 16 cserben hagyott, meggyilkolt nő történetét mondták el a megemlékezők az Eötvös10 Művelődési Házban.

Ezután elindultak az Andrássy út és Eötvös utca kereszteződése - Andrássy út - Hősök tere útvonalon, a téren pedig gyertyagyújtással emlékeztek az áldozatokra.

Az esemény Facebook-oldalán a szervezők (Nők a Nőkért az Erőszak Ellen –NANE Egyesület, Patent Egyesület és 16 Akciónap A Nők Elleni Erőszak Ellen) azt írják: „ idén is megemlékezünk azokról a nőkről, akiket az elmúlt évben partnerük, volt partnerük vagy egyéb férfi családtagjuk ölt meg. Megemlékezünk azokról a gyerekekről is, akiket az elmúlt év során párkapcsolati, családon belüli erőszakkal összefüggésben öltek meg. Azokról is megemlékezünk, akiket régebben öltek meg, de csak az elmúlt évben derült ki, hogy ilyen gyilkosság áldozatai.

Az áldozatoknak joguk lett volna az élethez, a biztonsághoz; hatékony védelmet kellett volna kapniuk a bántalmazójukkal szemben, valamint szakszerű segítséget és támogatást.

Az idei kampány során kiemelt figyelmet fordítunk arra az intézményrendszerre, amely a bántalmazott nőket és gyerekeiket megvédeni és segíteni hivatott. A hatóságok, intézmények gyakran nem teljesítik ezt a feladatukat - az áldozatok sokszor úgy érzik, hogy ezek a szervek cserbenhagyják, elárulják őket. Pedig ha az erőszak súlyosságát megfelelően felmérnék, ha hatékony védelmet biztosítanának az áldozatoknak, visszatartó erejű büntetést szabnának ki az elkövetőkre, ha a gyermek legfőbb érdeke az intézményrendszer szemében a biztonságban, erőszaktól mentes környezetben való felnövés lenne, ezzel életeket is lehetne menteni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Körbekordonozott közönség, mesterlövész a tetőn – így gyülekeztek a résztvevők Orbán Viktor október 23-i beszédére
Orbán Viktor szerda délelőtt a Millenárison áll színpadra. A közönség csak karszalaggal, egyetlen irányból közelíthette meg a helyszínt.


Csak karszalaggal, csak a Fény utcai piac felöli oldalról juthatott be a közönség a Millenáris Parkba, hogy meghallgassák Orbán Viktor október 23-i ünnepi beszédét.

Az újságírókat hermetikusan elzárták, a helyszínt mesterlövészek biztosítják.

A színpadon 10-kor kezdődött a műsor, Orbán Viktor 11-kor áll majd színpadra.

Fotógalériánk a helyszínről:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Galéria: több ezer fiatal vonult a Rákóczi Szövetség 1956-os megemlékezésén
A Kárpát-medencei középiskolások és egyetemisták – lengyel társaikkal együtt – a történelmi helyszíneknek számító Műegyetem és Bem tér között vonultak fel zászlóikkal.


Már kedd délután megkezdődtek az idei október 23-i megemlékezések. A Rákóczi Szövetség közleménye szerint közel 8000 Kárpát-medencei középiskolás és egyetemista kapcsolódik be október 23-i programjaikba lengyelországi társaikkal együtt, hogy tisztelegjenek 1956 hősei előtt és élményszerű ismereteket szerezzenek a forradalomról és szabadságharcról. Budapesten a Gloria Victis 1956-os emlékünnepségen októberben 3000 fiatal vesz részt. Mellettük a Szövetség szervezésében 111 középiskola 5000 diákja utazik a Kárpát-medencében legalább egy határ átlépésével egy másik magyar közösséghez ünnepelni.

A három napos rendezvény meghatározó eleme – az állami ünnepség részét képező – műegyetemi megemlékezés. Itt ünnepi beszédet mondott: Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint a külhoni diákok nevében Sörös Andor vajdasági egyetemista.

A Műegyetemtől indul a fáklyás felvonulás a történelmi útvonalon a Bem térre, ahol megemlékezés és koszorúzás várta az emlékezőket.

A Szeretlek Magyarország fotósa a helyszínen járt, galériánkban megtalálhatók a Rákóczi Szövetség megemlékezésének képei:

Október 23-án a várhatóan a két legnagyobb esemény a kormány és a Tisza Párt megemlékezése lesz. Ezek helyszín szempontjából egymáshoz közel, de időben néhány órás eltéréssel lesznek megtartva. Míg Orbán Viktor Budapesten, a Millenárison mond ünnepi beszédet délelőtt 11 órától, Magyar Péterék október 23-án 15:00 órára várják az embereket a Bem térre, ahonnan a Széne térre fognak átvonulni.

@szeretlekmagyarorszag.hu Elindultak az 56-os ünnepségek, először a Rákóczi Szövetség, és az önkéntesen, egy szabadnapért cserébe felutazó diákok sokasával #október23 #1956 #rákócziszövetség #szeretlekmagyarország #szmo ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

CÍMLAPFOTÓK
A Rovatból
Fotókon a Farkasréti temető, ahol mindenszentek és halottak napja előtt már rengeteg gyertya ég
Fotósunk a Farkasréti temetőben járt, és az ünnep előtti estén készített képeket.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. október 31.



Mindenszentek és halottak napja előtt már sokan ma kimentek a temetőbe, hogy megemlékezzenek szeretteikről. November 1-jén ünnepeljük az összes szentet, akikről sokaságuk miatt a kalendárium külön, név szerint nem emlékezhet meg - közli a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Azt írták: ezen a napon "imáinkban emlékezzünk meg azokról a szentekről, akik példájukkal megmutatták nekünk", hogyan kell követni Jézust.

Fotósunk a Farkasréti temetőben járt, és az ünnep előtti estén készített képeket:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


CÍMLAPFOTÓK
Fotókon a Tisza első nagy pártrendezvénye
Előadások, kerekasztal-beszélgetések és Magyar Péter évértékelő beszéde – ilyen volt a Tisza első nagy pártrendezvénye.


Szombaton tartotta első nagy pártrendezvényét a Tisza Párt. A Vissza Európába - évértékelő és országértékelő címmel meghirdetett esemény egész nap tartott a Hungexpón. Több előadás, kerek-asztalbeszélgetés, workshop is volt, illetve bemutatkoztak a Tisza Párthoz csatlakozott, különböző területekről érkezett szakértők is. Voltak, akik beszédet is tartottak, beszélt például a volt vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz, és a Magyar Olimpiai Bizottság volt elnöke, Kulcsár Krisztián is.

Az esemény zárásaként megtartotta évértékelő beszédét Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke többek között arról beszélt, hogy a szabad, független Magyarországért küzdenek, és Orbán Viktor kihívója nem ő lesz, hanem a magyar nép. Beszédében pedig programot is hirdetett.

Az egésznapos rendezvényen készült képeinket itt tudjátok megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET: