KULT
A Rovatból

Szegénysorból jött, állítólag már több mint 80 ismert nővel kavart, és retteg a magánytól – Leonardo DiCaprio 50 éves

Gyerekként több mint 100 sikertelen castingon vett részt, de nem adta fel. Kapcsolatok és protekció nélkül lett a szegény Los Angeles-i kissrácból Hollywood egyik utolsó filmsztárja.


Képzeljünk el egy olasz-orosz-német kisfiút, aki a gyermekkorát a Los Angeles-i hiphopszcénában töltötte, tele álmokkal arról, hogy filmsztár legyen. Leonardo Wilhelm DiCaprio 1974. november 11-én született az angyalok városában, amelynek egyik durva környékén nevelkedett. A kultúrák és hátterek keveredéséből adódóan édesanyja, Irmelin Indenbirken (81) német és orosz származású, míg édesapja, George DiCaprio (81) olasz gyökerekkel rendelkezik. S bár a gyerekkori környezet zord volt, az ifjú Leonardo már itt a kiteljesedésre hajtott: felfedezte a vibráló street art szcénát, részese lett a helyi hiphopkultúrának, és legfőképpen visszavonhatatlanul beleszeretett a színészetbe. A helyi graffitialkotások által reprezentált emberi drámák és tragédiák mély vonzalmat ébresztettek benne a történetmesélés iránt, és szerencsére a családja teljes mértékben támogatta őt a szenvedélye megélésében.

Amúgy azért nevezték el Leonardónak, mert az első rúgása a méhben akkor történt, amikor Irmelin épp egy Leonardo da Vinci-festményt nézegetett egy múzeumban… Szerencsés időzítés.

A szülők mindent megtettek

Irmelin és George tehát már korán észrevették, hogy a kis Leónak van tehetsége a színészethez, mert amikor vendégeket hívtak magukhoz, rögtön utánozni kezdte őket, amint elmentek. S bár Hollywoodban éltek, vagyis igen közel a tűzhöz, nem volt sok pénzük, színészi és filmes kapcsolataik pedig egyáltalán nem.

A szülők azonban (akik még Leo születése előtt szétmentek), amit lehetett, megtettek: elvitték őt múzeumokba, megismertették a művészetekkel, a különböző kultúrákkal, és könyveket olvastak neki. Egy jóhírű általános iskolába íratták be, még úgy is, hogy az anyjának 2 órát kellett vezetnie reggelenként, hogy bevigye őt, haza pedig az apja hozta ugyanígy délutánonként. A suli azonban sosem ment Leónak, mivel nehezen tudott olyan dolgokra koncentrálni, amiket nem akart megtanulni. Ezért minden iskolai szünetben és a szabadidejében improvizációs és breaktáncos jeleneteket csinált.

Az első szerepét mindössze 5 évesen kapta, de úgy tűnik, ez még túl korai volt neki… Irmelinnek ugyanis 1979-ben sikerült bejuttatnia őt a Romper Room című tévéműsorba. Ez az élmény azonban talán nem a legjobbkor jött a számára, mivel akkor még nem tudták kontrollálni a viselkedését a forgatáson. Megpofozta a kamerát, és folyton ugrabugrált, hogy megmutassa, tud szaltózni is.

Egy darab hús

Az egyik első akadály tehát, amellyel DiCapriónak szembe kellett néznie, az volt, hogy ügynököt találjon. Az egyik még azt is javasolta neki, hogy változtassa meg a nevét Lenny Williamsre, mert így könnyebben kaphatna munkát, mivel ez jobban tetszene az amerikai közönségnek. Körülbelül 100 meghallgatáson vett részt kisgyerekként, anélkül, hogy egyetlen szerepet is megkapott volna.

Az egyik meghallgatáson, amikor Leonardo körülbelül 10 éves volt, öt gyereket hoztak be, hogy megnézzék a külsejüket, hogy alkalmasak lennének-e a szerepre. „Úgy éreztem magam, mintha egy darab hús lennék. A hölgy rám és a többi gyerekre nézett, majd azt mondta: »Nem ő, nem ő, nem ő, nem ő. Ti pedig maradjatok!« Én voltam az egyik »nem ő«.

Hazafelé menet a kocsiban sírtam, és azt mondtam: »Apa, nagyon szeretnék színész lenni, de ha ez ilyen, akkor nem akarom csinálni«” – emlékezett vissza Leo a korai évekre. Szerencsére George továbbra is támogatta, és arra biztatta őt, hogy soha ne adja fel.

Az apjától kapott motiváció és az édesanyja anyagi támogatása pedig arra ösztönözte, hogy folytassa a meghallgatásokat.

Végre talált magának egy jó ügynököt, aki körülbelül 20 reklámfilmben szerzett neki szerepet. Majd az 1990-es évek elején DiCaprio rendszeresen kezdett el szerepelni a tévében. A The Outsiders című tévésorozattal kezdte, majd egy kisebb karaktert kapott a Santa Barbara című telenovella egyik epizódjában. Ezután feltűnt Az új Lassie-ben és a Roseanne-ben is, a Parenthood című széria 12 epizódja (1990-ben) pedig jelentősen javította a lehetőségeit.

Nem szokványos filmkarrier

DiCaprio már tiniként változatos szerepeket választott, ellentétben más színészekkel, akik inkább ragaszkodtak a jól bevált receptekhez. A Rémecskék 3 (1991) és a Poison Ivy – Szex, hazugság, bosszú (1992), valamint a Growing Pains című sorozatban való 23 epizódos részvétele után meg is érkeztek a nagy lehetőségei. Amikkel élt is. 1993 volt az áttörés éve a számára, hiszen ekkor kapott főszerepet Robert De Niro mellett az Ez a fiúk sorsában, illetve ekkor játszhatta el Johnny Depp mentális problémákkal küszködő öccsét a Gilbert Grape-ben, amiért 19 évesen megkapta első Oscar-jelölését is (a legjobb férfi mellékszereplő kategóriában). „Szerintem a színészek elkövetik azt a hibát, hogy megtalálják a kis résüket a szakmában, és amint megpróbálnak valami sötétebbet csinálni, bumm, pofon vágják őket érte, ezért visszamennek ahhoz, amit korábban csináltak. Ezért tud kegyetlen lenni a szakma, mert nem ösztönöz arra, hogy tanulj” – árulta el.

És bár korábban nem érzett nyomást a közönség részéről arra, hogy bizonyítsa a tehetségét, a Gilbert Grape forgatása után úgy érezte, továbbra is meg kell mutatnia, mit tud. Mire használta tehát a frissen jött népszerűségét a két ’93-as film után? Milyen szerepeket vállalt be? Nos, egy drogos gimisről szóló drámát (Egy kosaras naplója), egy westernt (Gyorsabb a halálnál) és egy homoszexuális költőről (Arthur Rembaud) szóló kosztümös filmet (Teljes napfogyatkozás). Sokan úgy gondolták ekkor, hogy ez a gyerek nem normális. Amikor játszhatna blockbusterekben is…

Leo azonban még várt egy kicsit. 1996-ban a Baz Luhrmann-féle Rómeó + Juliának köszönhetően tiniidol lett belőle (ekkor már 22 éves volt), majd 1997-ben jött a blockbuster. Az addigi legnagyobb valaha.

James Cameron Titanicja óriási áttörést hozott a számára, Jack Dawson felejthetetlen alakításával kitörölhetetlen nyomot hagyott a közönség szívében világszerte. Még úgy is, hogy Leo azért egy kicsit megsértődött, amiért a partnerével, Kate Winslettel (akivel azóta is nagyon szoros kapcsolatot ápol, és az egyik legjobb barátjának tartja) ellentétben őt nem jelölték Oscar-díjra (értsd: nem ment el az 1998-as díjátadóra).

A Titanicot követő években aztán DiCaprio tovább növelte a tétet, és egy sor, kritikusok által elismert filmben nyújtott erős alakítást. Például egymásra találtak Martin Scorsese-vel, aki Robert De Niro után őt szemelte ki következő múzsájának, és már hat közös filmek forgattak együtt: New York bandái (2002), Aviátor (2004), A tégla (2006), Viharsziget (2010), A Wall Street farkasa (2013), Megfojtott virágok (2023). Leóért azonban más nagynevű rendezők is kapkodtak, mint például Woody Allen (Sztárral szemben), Danny Boyle (A part), Steven Spielberg (Kapj el, ha tudsz), Ridley Scott (Hazugságok hálója), Sam Mendes (A szabadság útjai), Christopher Nolan (Eredet), Clint Eastwood (J. Edgar – Az FBI embere), Alejandro G. Iñárritu (A visszatérő), Adam McKay (Ne nézz fel!) és persze Quentin Tarantino (Django elszabadul, Volt egyszer egy… Hollywood).

Az Oscar-díj sem jött azonnal, sőt, csak az ötödik jelölését tudta végül díjra váltani: a Gilbert Grape, az Aviátor, a Véres gyémánt és A Wall Street farkasa után végül a 2015-ös A visszatérő hozta el számára a hőn áhított arany szobrocskát. A filmjei egyébként már több milliárd dollárt hoztak, s mivel jó, ha két-háromévente jelentkezik új filmmel, továbbra is eseményszámba megy egy újabb DiCaprio-menet. Sokak szerint ő az egyik utolsó filmsztár.

A szupermodellfaló

Leonardo DiCaprio 50 éves lett, ám még sosem nősült meg, és gyermeke sem született eddig. Elmondása szerint egész felnőtt élete során vegyes érzései voltak azzal kapcsolatban, hogy családot alapítson-e. Egy interjúban azt mondta, túlságosan lefoglalja a karrierjére való koncentrálás ahhoz, hogy ilyesmin gondolkodjon. A nyilvánosság előtt pedig azt fejezte ki többször is, hogy nem hisz a házasságban. Később azonban tudatosan ellentmondott önmagának, és azt mondta, szeretne egyszer megházasodni és gyerekeket vállalni. „Amire határozottan szükségem van, az az, hogy az életem ne csak a karrieremről szóljon. Épp tegnap este gondolkodtam azon, hogy az életemnek milyen kevés részét éltem normálisan, és nem valami távoli filmes helyszínen” – árulta el Leo, aki mindig is úgy érezte, hogy egy részének túl sok szakmai terve van ahhoz, hogy egyáltalán fontolóra vegye a családalapítást, a másik része pedig úgy érezte, a gyermekvállalás gondolata nem is olyan távoli.

„Ebben a szakmában semmi sem olyan veszélyes és félelmetes, mint a magány. A világ legtávolabbi pontjain forgatsz filmeket, el vagy választva a családodtól és a barátaidtól. Egy bizonyos ponton a szállodai szobádban ücsörögsz, nézed magad a tükörben, és rájössz, hogy mennyire magányos vagy, és milyen messze vagy attól, hogy normális életet élj. Ez eléggé gyomron vágja az embert!” – vallotta be.

S ha felesége nem is, barátnője számtalan akadt, megrögzött nőfaló agglegényimidzse a bulvársajtó egyik kedvelt témája, ahol számtalanszor leírták már, hogy kizárólag 25 év alatti nőket választ magának, persze főként szupermodelleket. Az exei közé tartozik állítólag (és többek között) Heather Graham, Juliette Lewis, Kate Moss, Natsha Henstridge, Demi Moore, Naomi Campbell, Bijou Phillips, Eva Herzigova, Carmen Electra, Gisele Bündchen (ő volt az első hosszabb kapcsolata, 1999-től 2005-ig voltak együtt), Paris Hilton, Sara Foster, Bar Refaeli (az izraeli modellel 2005-től 2011-ig randizott), Lindsay Lohan, Blake Lively, Erin Heatherton, Rihanna, Kelly Rohrbach, Nina Agdal, Camila Morrone (vele is öt évet töltött együtt: 2017 és 2022 között) és Gigi Hadid. Sőt, 2013-ban még az akkor 20 éves Palvin Barbival is hírbe hozták. Bő és illusztris lista… Jelenleg a nála 24 évvel fiatalabb, vagyis 26 éves olasz modell, Vittoria Ceretti a barátnője, akivel 2023 júliusa óta tölti együtt a szabadidejét. Talán végre megtörik a jég?

Csak természetesen

Leo a sikereit azonban nem csak a filmvásznon aratta, mivel következetesen használja a népszerűsűgét és nyilvános platformját a környezetvédelem érdekében. Ő nem csupán egy szócső, annál sokkal jelentősebb elkötelezettségről tett tanúbizonyságot. Nem kevés időt, anyagi forrásokat és – a filmszerepeihez hasonlóan – szenvedélyt fektetett bolygónk megmentésébe.

A Leonardo DiCaprio Alapítvány bizonyítja a téma iránti elkötelezettségét. Az 1998-ban létrehozott szervezet célja, hogy megvédje a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényvilágot a kihalástól, és helyreállítsa a veszélyeztetett ökoszisztémák és közösségek egyensúlyát. A küldetéséhez hűen a nonprofit szervezet megalakulása óta gyorsan növekedett, és ma már több mint 200 környezetvédelmi projektet támogat világszerte. 2014-ben DiCapriót az ENSZ békefutárává nevezték ki. A beszédei gyakran a világhatalmak és befolyásos személyiségek felelősségéről szólnak a globális felmelegedés elleni intézkedések meghatározásában.

A nemzetközi platformokon való felszólalások mellett pedig DiCaprio hatása a dokumentumfilmek készítésében is megmutatkozik. Olyan környezetvédelmi doksik producere volt, mint például Az utolsó óra (2007), az Özönvíz előtt (2016), az Árnyak tengere (2019) vagy a Forrongó jég (2019).

De ha ránézünk a közösségiédia-platformjaira, azt is láthatjuk, hogy folyamatosan posztol az éghajlatváltozással, a veszélyeztetett fajokkal és a környezetvédelmi teendők szükségességével kapcsolatban. Nem mellesleg pedig a saját vagyonából is súlyos dollármilliókat adományozott ez idő alatt az alapítványának.

Az összegeket több olyan projekt támogatására fordította, amelyek a biológiai sokféleség megőrzésére, az éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességre, a megújuló energiára és az élőhelyek védelmére összpontosítanak.

Elnök és hajótörött

És hogyan tovább? Nos, Leo, úgy tűnik, egyelőre marad az eddigi életvitelénél. Vagyis 2-3 évente egy nagy film, környezetvédelem, csajozás. Már körvonalazódik a hetedik és nyolcadik közös film Martin Scorsese-vel. Az egyik a régóta dédelgetett életrajzi film az USA 26. elnökéről, Theodore Rooseveltről (Roosevelt címmel), a másik pedig a The Wager: A Tale of Shipwreck, Mutiny, and Murder, amelynek sztorija szerint a brit haditengerészet hajója, a Wager 1740-ben hajótörést szenved egy kietlen szigeten Dél-Amerika déli csücskénél. A kapitány és a legénység a túlélésért és a rend fenntartásáért küzd, miközben megküzdenek a szélsőséges időjárással és saját emberi természetükkel.

Aztán ki tudja, egy másik megrögzött nőfaló agglegény filmsztárt, George Clooney-t is csak 53 éves korában vitték az oltár elé, addig Leónak még három éve van…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
„A toi toi vécék tetejéről játszottunk az utcán rekedt közönségnek” – Besh o droM-interjú
A több mint 25 éve aktívan koncertező zenekar két tagja, Barcza Gergő és Pettik Ádám elsősorban a Művészetek Völgyéhez kapcsolódó emlékeiről mesélt nekünk.


A Besh o droM története szorosan összefonódik a Művészetek Völgyével: 1999-es megalakulásuk óta visszatérő fellépők a kapolcsi központú fesztiválon. Az utóbbi időben több alkalommal is szabályos tömegjelenetek alakultak ki a koncertjeiken, mivel sokkal többen voltak kíváncsiak rájuk, mint a helyszín befogadóképessége, ahol játszottak. Idén azonban biztosan nem fenyeget ez a veszély, ugyanis most először a Panoráma Színpadon kaptak helyet. Ebből az alkalomból kérdeztük a zenekar két alapítóját.

– Mi az első emléketek a Művészetek Völgyéről, akár látogatóként, akár fellépőként?

Pettik Ádám: Ando Drom koncert a romok között 30 éve, iszonyat katartikus volt, ott dőlt el véglegesen, hogy világzenével fogok leginkább foglalkozni.

Barcza Gergő: Nekem is ugyanebből az évből van a legelső emlékem, nagyon élveztem a kellemesen kaotikus, teljesen újszerű falusi fesztiválhangulatot. Emlékszem, reggelente lehetetlen volt péksüteményhez jutni, a kisboltokból már hajnalban elfogyott a kifli, zsömle. A piaci résbe azonnal meg is érkezett a házi palacsinta...

– Itthon és világszerte is rengeteg fesztiválon játszottatok az elmúlt 26 évben. Van-e bármi, ami miatt a Völgy kiemelkedik ebből a mezőnyből?

Ádám: A legtöbb helyszínen ezen a fesztiválon játszottunk, és magasan kiemelkedik a tavalyelőtti, toi-toi vécék tetejéről az utcán ragadt közönségnek adott koncertünk.

Kicsit többen ragadtak kint, mint ahányan befértek a Kocsor udvarba, de a technikusok kegyetlen, buligyilkos főnöke nem engedte elhúzni a hátsó függönyt, pedig akkor legalább hátulról láthatta volna a koncertet szegény hoppon maradt közönségünk. Ezért akinek a zenekarban zsinór nélküli mikrofonja volt, az időnként a színpad háta mögé ment és a támfal tetejéről játszott a kint rekedt tömegnek.

A fal alatt az utcán, kissé jobb oldalt volt három mobil wc, aminek a tetejére viszonylag könnyen át lehetett lépni az alacsony kerítésen keresztül, és Légrádi úr óriási sikert aratott, amikor úgy döntött, hogy az egyik szólóját onnan fogja celebrálni. Nem szakadt be.

Gergő: Nagy lendülettel én is fel akartam ugrani az egyikre, de rögtön elképzeltem, ahogy szomorúan kászálódok ki a szörpből, így inkább kihagytam. Légrádi Gábor, fiatalabb és könnyebb kollégánk viszont valóban nem tétovázott, felpattant az egyik tetejére, onnan fújta. Remekül szórakozott mindenki.

– Az olvasztótégely elég jó kifejezés a zenétekre. Mennyi mindent szívtatok magatokba a kezdetekhez képest ebben a bő két és fél évtizedben?

Ádám: Az operetten és k-popon kívül mindent.

Gergő: Az én fejemben folyton megy a zene, csak akkor áll meg egy-egy pillanatra, ha meghallok valami más zenét egy külső hangforrásból. Akkor betárazom azt az agyam megfelelő polcára. Zeneírás közben aztán onnan dől ki a megfelelő zenei anyag, gondolkozni nem is nagyon kell.

– Mindketten nagyobbrészt külföldön éltek. Egy átlagos évben hányszor ingáztok Budapest, Bristol és Jeruzsálem között, és hány koncertfelkérésre kell nemet mondanotok logisztikai okokból?

Ádám: Nem túl sok buli marad el ilyen okból, 15-20 alkalommal biztos megfordulok, és jóformán az egész nyarat itt töltöm.

Gergő: én is igyekszem minél gyakrabban jönni, de a Közel-Keleten nem mindíg úgy történnek a dolgok, ahogy azt az ember eltervezi.

– Mi a fő tevékenységetek, amikor nem vagytok Magyarországon és nem a zenekarral foglalkoztok?

Ádám: Szervezem a további bulikat, intézem a zenekar és a saját ügyeimet, tagja vagyok a Bujdosó oktettnek és kvartettnek, valamint van egy új kvartettünk Babindák-Juhász-Papesch-Pettik néven. Zajlik az élet.

Gergő: Írom, gyártom a többiek segítségével a Besh o droM zenéjét, nálam állnak össze a három országban felvett zenei anyagok, intézem a zenekar külföldi útjait.

Amikor épp nincs háború, és általában nincs, akkor a legkülönbözőbb helyeken, stadionoktól az utcazene-fesztiválokig minden lehetséges helyszínen fellépek, gyakran szinte éjjel-nappal. Most épp leggyakrabban az óvóhelyen ülök, de a zene ott is megy a fejemben.

– Ádám többször is fellépett már a Duckshell vendégeként, és elmondta, hogy ők a kedvenc fiatal zenekara. Kiket követtek/kedveltek még a jelenlegi hazai színtérről?

Ádám: Sickratmen, cserihanna, Zsiványjazz és még sokan mások.

– Egyike vagytok annak a nem túl sok zenekarnak, akik saját Patreon-oldalt üzemeltetnek, a legutóbbi lemezetek költségeit is közösségi finanszírozással igyekeztetek előteremteni. Mennyire jelentős ez a láb a bevételeitekben?

Ádám: Reméljük, lesz még sokkal jobb is.

Gergő: Első körben összegyűlt egy kicsi, de annál kitartóbb támogatói kör. Hálásak vagyunk nekik, mindenkit bíztatunk, hogy nézzen el hozzánk, legyen a támogatónk egy kávé árával, vagy akár többel.

– Idén első alkalommal játszotok a Völgyben a Panoráma Színpadon. Mekkora szintlépés ez számotokra?

Ádám: Játszottunk már a Völgyben nagyszínpadon többször is, bár akkor nem ott volt még és nem így hívták, csak aztán a Bárka színpadhoz és később a Kocsor Házhoz való hűségünk ezt a dolgot felülírta.

Ez a helyzet tavalyelőtt tarthatatlanná vált és azóta akkora színpadon játszunk, hogy végre odafér az egész közönségünk. Nem hiszem, hogy zavarba jönnénk, ha már a montreali jazz fesztiválon nem jöttünk 25 ezer ember előtt 4 alkalommal.

– Lesz-e a alkalmatok több időt is a fesztiválon tölteni a koncerten túl? Ha igen, mit szeretnétek még mindenképp megnézni?

Ádám: Tervezem, tervezzük, de ameddig nem sikerül megfejteni, hogy melyik napokon tudok maradni, addig nem fájdítom a szívem. Mókus udvarába biztos elnézek, mert ott valahogy mindig valami izgalmas történik.

Gergő: Minden évben körbejárjuk a helyszíneket, idén sem lesz másképp.

Jegyvásárlás a fesztiválra EZEN A LINKEN lehetséges, a részletes programot ITT találod.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Lemondta a fellépését a Sziget egyik fő előadója, kiderült, ki jön helyette
A Sziget szervezői gyorsan reagáltak a váratlan fejleményre, így a pénteki napon szintén világsztár zárja a Nagyszínpad programját.


Váratlan bejelentést tett a Sziget Fesztivál: A$AP Rocky lemondta több augusztusi európai koncertjét, köztük a budapestit is. A szervezők azonban gyorsan pótolták a kieső előadót, így

augusztus 8-án, pénteken a Nagyszínpad fő fellépője Kid Cudi lesz.

A Grammy-díjas rapper, énekes és producer a 2000-es évek végén robbant be a köztudatba. Debütáló albuma, a Man on the Moon: The End of Day rögtön hatalmas siker lett, és dupla platinalemezzé vált. Azóta több mint 22 millió lemezt adott el világszerte, és két Grammy-díjat is bezsebelt.

Kid Cudi, polgári nevén Scott Ramon Seguro Mescudi jelenleg új albumán dolgozik, amelynek első dala Neverland címmel idén májusban jelent meg. Érdekesség, hogy Travis Scott is tőle kapta a művésznevében szereplő „Scott” nevet, mert Cudit gyerekkora óta példaképének tekinti.

A Sziget Fesztivál idén augusztus 6. és 11. között várja a látogatókat. A fellépők között ott lesz Shawn Mendes, Armin Van Buuren, Nelly Furtado, Papa Roach és Anima is. A zenei programok mellett színházi előadások, cirkusz és más különleges élmények is várják a fesztiválozókat.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Zombiszülés, gerinckitépés, kitakart nemi szervek – A 28 évvel később nem cicózik, mégis az év egyik legmeghatóbb és legjobb filmje
A 28 nappal később Oscar-díjas rendezője visszatért, hogy megmutassa, van még kraft ebben a horrorműfajban: nos, rendesen megmutatta.


Nem 28, „csupán” 23 évvel ezelőtt kezdődött történetünk, 2002 őszén, amikor bemutatták az angliai mozik a Sekély sírhant, a Trainspotting, Az élet sója és A part rendezője, Danny Boyle új zombifilmjét, a 28 nappal későbbet (a magyar vásznakra 2003 februárjában pattant fel). A legtöbben ebben a filmben ismerték meg a később Oscar-díjassá váló Cillian Murphyt, valamint a később Oscar-jelöltté avanzsáló Naomie Harrist (Brendan Gleeson és Christopher Eccleston azért már elég ismertek voltak ekkor is). A forgatókönyvet Alex Garland írta, akit azóta olyan filmek direktoraként is ismerhetünk, mint az Ex Machina, az Expedíció, az Ők, a Polgárháború vagy a Hadviselés.

A 28 nappal később sztorija szerint egy olyan vírus kezdett el fertőzni az Egyesült Királyságban, amely dühöngő, vérhányó vadállattá aljasított mindenkit, akit megfertőzött, a maroknyi túlélő pedig próbált menedéket találni a szigetországban.

A mindössze 8 millió dolláros büdzsé pedig szépen meg is térült, hiszen világszinten kb. 75 milliót szedett össze a film.

Érkezett is öt évvel később, 2007-ben a folytatás, a 28 héttel később, amit már nem Boyle rendezett, hanem a 2001-es Intactóval nagyot gurító spanyol fenegyerek, Juan Carlos Fresnadillo (továbbá: Betolakodók, A hercegnő és a sárkány), aki Robert Carlyle-t, Rose Byrne-t, az akkor még viszonylag ismeretlen Jeremy Rennert, Idris Elbát és Imogen Pootsot küldte csatázni Londonba a zombihaddal, kb. fél évvel az első rész eseményei után. S bár nem volt olyan jó, mint az első rész (nem is Garland írta), és kb. dupla költségvetéssel nagyjából ugyanannyit is hozott, azért még mindig szép sikernek könyvelték el az alkotók, és el is kezdték tervezgetni a harmadik etapot, a 28 hónappal későbbet, nagyjából egy 2010-es mozipremierrel. Legalábbis erről számolt be Alex Garland, ám ebből végül nem lett semmi, mivel a Fox Searchlighton belül olyan embereknél voltak a jogok, akik úgy döntöttek, hogy nem állnak szóba egymással, így az újabb zombiterveknek is lőttek egy időre.

Majdnem tíz évvel később azonban Danny Boyle és Alex Garland újra elővették korábbi sikerüket, a jogok Andrew Mcdonald producer hathatós közreműködésének hála átkerültek a Sonyhoz, s így elkezdtek dolgozni egy új trilógián, ami az azóta eltelt hosszú idő miatt, kihagyva címében a hónapot, rögtön 28 évvel később lett.

Ennek első epizódja került most a mozikba, méghozzá újra Boyle rendezésében, aki az első rész óta Oscar-díjas rendező lett a Gettómilliomosnak köszönhetően, és olyan további filmeket álmodott a vászonra, mint a Milliók (2004), a Napfény (2007), a 127 óra (2010), a Transz (2013), a Steve Jobs (2015), a T2 Trainspotting (2017), legutóbb pedig a Yesterday 2019-ben. Vagyis Boyle hat év után csüccsent vissza a direktori székbe, hogy bebizonyítsa, továbbra is megvan a monyója, ráadásul ismét egy Alex Garland-forgatókönyvből garázdálkodhatott.

Boyle-nak pedig sikerült is a bizonyítás, mivel a 28 évvel később talán az eddigi legjobb epizód lett, ráadásul úgy, hogy nem feltétlenül (vagy egyáltalán nem) azt kaptuk, amire számítottunk. A sztori szerint a vírus elszabadulása óta 28 év telt el, Nagy-Britannia és Írország pedig sziget mivoltukból fakadóan karantén alá kerültek, a világ többi pontjáról sikerült kiszorítani a halálos kórt. Persze a veszélyzónában is vannak túlélők, közülük ismerünk meg egy kis szigeten élő közösséget, benne Jamie-t (Aaron Taylor-Johnson), a súlyos beteg feleségét, Islát (Jodie Comer) és a 12 éves kisfiukat, Spike-ot (Alfie Williams). Jamie úgy dönt, Spike elég érett már ahhoz, hogy elvigye őt a kerítéseiken túlra, a szárazföldre zombivadászatra, a túra azonban nem várt fordulatot hoz a gyerkőc életébe: megtudja, hogy odakint él magányosan egy kattant orvos, Dr. Kelso, akikből nem sok maradt, és talán ő segíthetne meggyógyítani a zavarodott édesanyját, akivel a többiek tudta nélkül útra is kel zombiföldön a vágyott cél felé.

A 28 évvel később alapvetően nem hazudtolja meg önmagát: véres, kegyetlen, izgalmas. A fertőzöttek minden fajtája durva és rendkívül félelmetes (bár valami fura oknál fogva, talán hogy elkerüljék az X korhatár-besorolást, itthon is kitakarták a pucér zombik nemi szervét), Danny Boyle pedig közel a hetvenhez is bizonyítja, hogy semmit nem veszített a fenegyerekségéből, s éppolyan profi direktor, mint a harmincas-negyvenes éveiben.

Ez a film ugyanis rendkívül intenzív, és próbára teszi a nézők türelmét. Rendkívül gyors vágásokkal, áttűnésekkel és furcsa zenékkel, hanghatásokkal operál, ráadásul a jelenetek nagy többségét iPhone 15 Pro Max okostelefonokkal rögzítette a szintén Oscar-díjas operatőr, Anthony Dod Mantle, ami egyedi képi világot és atmoszférát kölcsönöz a sztorinak. Atmoszféra pedig akad bőven, Boyle nagyon ért ahhoz, hogy kézzelfoghatóvá, nyomasztóvá, élővé, veszélyessé, vagy akár reménytelivé tegyen egy történetet, pontosabban a világot, ahol az játszódik.

A 28 évvel későbbnek azonban van egy olyan vetülete is, amire talán nem sokan számítottak egy 18-as karikás zombis horrortól: hatalmas szíve van, és hihetetlenül megható.

Bizony, fogalmazhatunk úgy is, hogy egy könnyfacsaró zombis horrorral van dolgunk.

Az új és fantasztikus színészi felfedezett, Alfie Williams egymaga viszi el a hátán a filmet, pedig olyan „segítői” vannak, mint Aaron Taylor-Johnson, Jodie Comer és Ralph Fiennes, de hát ez igazából az ő felnövéstörténete, amely során már ilyen fiatalon kénytelen felelősséget vállalni, és mindent megtenni azokért, akiket szeret. Ralph Fiennesnak pedig, aki a sztorinak csak egy későbbi pontján bukkan fel, szintén egy csodás és emlékezetes karakter jutott, ő a film lezárásában játszik hatalmas szerepet, és micsoda lezárás az!

Nem is érdemes többet elárulni a filmről, ami biztosan sokakat kikészít majd, ám az kétségtelen, hogy egy egyenesen az elevenünkbe vágó, nyers, mégis rendkívül érzelmes mestermű lett Danny Boyle új 28-filmjéből. Aki pedig értetlenül áll a több mint fura utolsó jelenettől, ne feledje, hogy kb. fél év múlva, 2026 januárjában érkezik az új trilógia már leforgott második (összesítve a franchise negyedik) része, a 28 Years Later: The Bone Temple (28 évvel később: A csonttemplom), amit viszont nem Danny Boyle rendezett, hanem Nia DaCosta (Little Woods, 2021-es Kampókéz), akinek azt üzenjük: még vért, még verejtéket, még könnyeket!


Link másolása
KÖVESS MINKET: