BUDAPEST
A Rovatból

Szavazz az új állatkerti terület nevére!

Így fog kinézni a Fővárosi Állatkert Vidámpark helyére tervezett új része. De mi legyen a terület neve?

Link másolása

Mint azt bizonyára tudjátok, 2012 novemberében a megszűnt Vidámpark területét a Fővárosi Állatkert vette át. Az ott található játékokat két kategóriába sorolták: a műemléki oltalom alatt álló klasszikus játékeszközök maradtak érintetlenül, az ebbe a kategóriába nem sorolható játékokat pedig szétszerelték és eladták.

Így aztán az egykori Vidámpark helyén a Fővárosi Állatkert valami egészen formabontóval készül, hisz az ott létrejövő családi park egyszerre nyújt majd többféle szórakozási lehetőséget. A klasszikus játékokat körülvéve mesékben szereplő állatokkal, illetve egy hatalmas szubtrópusi csarnokkal kínálnak újfajta kikapcsolódást.biodómon sétálvalatvany_kulso

A terület tehát már az Állatkerté, a tervek is adottak, de egy kérdés még van: hogy nevezzék el az új területet? Erről a közönséget kérdezték meg, A Fővárosi Állatkert honlapján ti is szavazhattok a 6 lehetőség közül a nektek tetszőre. Szavazhattok a „HOLNEMVOLT” Élménypark, Bambi park, PipiTér, Manó Park, Varázsliget vagy Sárkány Liget nevekre is.

A Fővárosi Állatkert hosszú távú tervei a területen

Az Állatkert egy középtávú programot dolgozott ki a Vidámparktól átvett területek fejlesztésére. Ennek a programnak három fő eleme van.

Az egyik elemet a megmaradó műemlék játékok alkotják, amelyek többségét már a Vidámpark is „örökölte" a második világháborút követő állomosítások idején az egykori vurstli és az Angolpark vállalkozóitól. A másik fontos elem a Mesepark, amelyben szelíd és a mesékből ismerős állatokkal találkozhatnak a kert látogatói. A fejlesztési terv legnagyobb szabású eleme a Pannon Park, amelynek része egy nagy terjedelmű szubtrópusi csarnok, egy úgynevezett biodóm is - olvasható a zoobudapest.com oldalon.

Négy műemléki oltalom alatt álló játékot örökölt meg az Állatkert az egykori Vidámparktól: a hullámvasutat, a mesecsónakot, a körhintát és a barlangvasutat.

hullamvasut233mesecsonak49vp_muemleki_korhinta009barlangvasut031

A Magyar Mesepark a tervek szerint egy nagy állatsimogató lesz. Ez ugyan már most is létezik, ám a jelenlegihez képest sokkal több látnivalóval szeretnék majd megtölteni. A tervek szerint itt majd szelíd meseszereplő állatokkal kerülhetnek majd közeli kapcsolatba a gyerekek.

A harmadik elem, a Pannon Park egy különleges projektnek ígérkezik. A Kárpát-medencében ezelőtt 25 millió évvel egészen más éghajlat uralkodott. Akkoriban olyan élővilág volt hazánk területén, amit ma már csak trópusi vidékeken lehet fellelni. Az állatkert ezt az élővilágot mutatná be, hozná vissza nekünk egy gigantikus biodómban. Ebben a csarnokban buja növényzet és gazdag állatvilág várja majd a látogatókat.biodóm belsősfd

A Fővárosi Állatkert egy másik cikkében írja, a területet nem szeretnék teljesen lezárni az építkezés idejére, ezért ott különböző programokkal készülnek majd.

Ha jó ötletnek tartod a szavazást, nyomj egy lájkot!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A kormány lemondott több mint egymilliárd forint uniós pénzről, amit a Nyugati pályaudvar átépítésére kaptak
A tervek szerint az Eiffel-csarnok alá vitték volna a vágányokat, az így felszabaduló részen pedig közösségi teret alakítottak volna ki. Lázár János azonban közbelépett.

Link másolása

Lázár János beruházási miniszter javaslatára azonnali hatállyal

felmondott egy tavaly októberben aláírt 2,8 millió eurós (1,1 milliárd forint) összegű uniós támogatási szerződést a kabinet

- írja a Népszava.

A lap megjegyzi, hogy a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat alapvetően az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz 2022. évi második pályázati kiírására történő benyújtásáról szól, de az utolsó pontjában az is szerepel, hogy Magyarország a szomszédságában zajló háború idején a rezsicsökkentés megvédése és a honvédelmi célok teljesítése érdekében szükséges költségvetési intézkedések keretében felmond egy Európai Bizottsággal korábban megkötött Támogatási Megállapodást is.

A Népszava információi szerint a Nyugati pályaudvar környezetének megújítására, kapacitásbővítésére, valamint további tervezési feladatainak elvégzésére még tavaly a Vitézy Dávid vezette - azóta megszűnt - Budapest Fejlesztési Központ és a jogutódja a Lázár János felügyelete alá tartozó Nemzeti Közlekedési Központ (NKK) által elnyert uniós forrásról van szó.

Az már korábban kiderült, hogy a spórolás legnagyobb vesztese Budapest lesz. Folyamatosan állítják le a projektjeit az iskoláktól a hídakig.

A Nyugati Pályaudvar újjászületését célzó terv 2,5 milliárd forint összértékű projekthez az állami forráson kívül ugyanis az EU-tól pályázati úton 2,8 millió eurót, azaz körülbelül 1,1 milliárd forint forrást nyert el a BFK jogutódjaként az NKK.

A felújítástól többek között a metróállomás integrálását várták, valamint a vágányokat a műemléki védettségű Eiffel-csarnok alá vitték volna, az így felszabaduló teret pedig közösségi célokra nyitották volna meg. Lehetőség nyílt volna a belváros további zöldítésére, a környéken egy új, parkosított városrészt alakítottak volna ki.

A brit építészirodával meg is kezdődtek a részleteket tisztázó tárgyalások, de a tervezői szerződést már nem tudta aláírni a BFK, mivel Lázár János előbb átnevezte, majd minisztériumába olvasztotta a céget.

Korábban mi is bemutattuk a terveket:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

BUDAPEST
A Rovatból
Így ünnepelt Budapest utcáin a tömeg szilveszter éjjelén
A fővárosban a Covid-éveket leszámítva mindig jó nagy tömeg ünnepelte az új évet, éjjel sem volt ez másképp. Sok ember, dudaszó, tűzijáték, petárdák, színes és hangos kavalkád volt az utcákon.

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Szilveszteri hangulatban Budapest - már kora este elárasztották a belvárosi utcákat az ünneplők
Hangos dudaszó, színes parókák, konfetti, és egyre nagyobb tömeg - ezt találtuk Budapest utcáin néhány órával éjfél előtt. Mutatjuk a képeket.

Link másolása


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Videó: Koncertteremmé alakult a Deák téri metróállomás az átadás előtt
A metró vezetése egy zártkörű állomásavató koncerttel szerette volna megköszönni mindazok munkáját, akik részesei voltak a megújulásnak. Most te is bepillanthatsz a különleges eseménybe.

Link másolása

Január 23-án átadják a fővárosi közlekedőknek az M3-as metró Deák téri, valamint a Ferenciek tere állomásokat.

Ám a közlekedés megindulása előtt a metró vezetése egy zártkörű állomásavató koncerttel szerette volna megköszönni mindazok munkáját, akik részesei voltak a megújulásnak. A koncertről az Énbudapestem készített felvételt.

Az M3-as metró felújítása újabb szakaszához érkezik:

január 23-án megnyitják a Ferenciek tere és a Deák Ferenc tér állomásokat az utasforgalom előtt

– írta a Budapesti Közlekedési Központ.

Az átadás után Kőbánya-Kispesttől már a Deák Ferenc térig lehet utazni a metróval, így Dél-Pest felől átszállás nélkül elérhetővé válik a belváros, az M1-es földalatti, valamint az M2-es metró. A Deák Ferenc tér és a Göncz Árpád városközpont között továbbra is pótlóbusz közlekedik, a Nagyvárad téren pedig az állomás felújítása miatt továbbra sem állnak meg a szerelvények.

Az M3-as metró felújítása 2017 őszén a vonal északi szakaszán kezdődött. A felújítás 2023 második negyedévében fejeződik be, várhatóan március közepétől már a teljes vonalon jár a metró, május közepétől pedig az utolsóként felújított Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokat is használhatják az utasok – ígéri a BKK.

A koncertről szóló anyagot EZEN A LINKEN lehet megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: