KULT
A Rovatból

Legyőzte az esőt az Ördögkatlan: az időjárás nem mindig, a hangulat viszont most is felhőtlen volt

Sokkal koncentráltabbá vált a fesztivál: bár Villánykövesd kiesett a résztvevő falvak közül, Beremend lassan felnő Nagyharsány mellé. Az országszerte óriási pusztítást okozó viharokat pedig itt jóval kevésbé lehetett érezni. Szubjektív beszámoló.


Az Ördögkatlan alig néhány év alatt nőtt fel a Művészetek Völgyével megosztott első helyre a kedvenc fesztiváljaim között, ma már ugyanannyira elképzelhetetlennek tartom, hogy ne töltsek el itt is néhány napot (az ötből rendszerint hármat) minden nyáron.

Ebben a legnagyobb szerepe a már több korábbi cikkemben ecsetelt bájos közvetlenségnek van: úgy maradtak meg maximálisan emberközelinek és a szó jó értelemben véve „mezítlábasnak”, hogy a fapadosság viszont egyáltalán nem igaz rájuk.

A technikai háttér legalább annyira profi, mint máshol, és programkínálat terén sincsen okuk szégyenkezni: bár arányaiban kevesebb az első vonalas sztárfellépő, mint máshol, ez inkább a tudatos koncepció miatt van – nem sok olyan nagyobb nevet tudnék mondani, akik illenének ebbe a környezetbe, de még soha nem hívták meg őket.

Az idei év legszembetűnőbb változása, hogy a fesztivál még koncentráltabbá vált. Kisharsány után, amely 2019-ben szerepelt utoljára a résztvevő falvak között, Villánykövesd is kikerült a körből. Így most már csak Nagyharsányban, Beremenden, valamint három kapcsolódó helyszínen (Vylyan Terasz, Szoborpark, Mokos Pincészet) voltak programok.

Kisharsány továbbra is fájó veszteség, bízom benne, hogy valamikor még visszatér, Villánykövesd viszont jóval kisebb űrt hagyott maga után. A pincesor festői látványa persze hiányzott, de ellensúlyozta az a fejlemény, hogy Beremend ezzel párhuzamosan felnőtt Nagyharsány mellé: soha ennyi helyszín nem volt még ott.

Az egyik idei díszvendég, a Magyar Zene Háza szabadtéri nagyszínpaddal települt ki a strand mögötti füves területre, amely főleg világzenei vonalat vitt, ebből a szempontból a villánykövesdi Teleki Liget szerepét vette át. Itt lépett fel például a Besh o Drom, Dés László és vendégei, a Kollár-Klemencz Kamarazenekar, valamint a Kiss Tibivel kiegészült Csík Zenekar.

Személyes tapasztalatom csak az utóbbiról van, arra viszont olyan hatalmas tömeg gyűlt össze, amely talán még a nagyharsányi focipálya átlagos közönségét is felülmúlta. Ebből is látszik, hogy Beremendben bőven van potenciál: ha a szándék adott rá, idővel akár teljesen egyenrangúvá is válhat Nagyharsánnyal, csökkentve ezzel a fesztivál vízfejűségét. Igaz, a központi falu itt közel sem annyira zsúfolt, mint Kapolcs a Művészetek Völgyében, de ettől függetlenül csak jó lehet, ha minél inkább eloszlanak a látogatók.

Szintén Beremendre költözött át az idén harmadjára megrendezett Offlájn Rezervátum, melynek kiindulópontja most is az volt, hogy csak repülő üzemmódba állított telefonnal lehet belépni. Ezt a szabályt elég sokan próbálták változóan kreatív kifogásokkal (pl. csak az időt néztem meg!) kijátszani, amire válaszul rendszerint szúrós tekintetet és ledorongoló szavakat kaptak a szervezőktől.

A helyszín idén a rezervátum szóhoz méltóan indiános tematikára épült: öt nagy sátrat (indián nevén tipit) építettek fel, amelyeket például a Szerelem, a Belső képalkotás és az Érzékelés sátrának neveztek el. Bent egy minikiállításon lehetett többet megtudni az adott témáról, de a betérőket arra is bátorították, hogy simán csak beszélgessenek egymással a telefonjukat félretéve.

Kora délutánonként közös alvásra (hivatalos nevén melatonin-termelésre) hívtak mindenkit a sátrakba, melynek végén szombaton a Verőköltő akusztikus koncertje ébresztette a résztvevőket.

A zenekar eredetileg csak fél órát akart játszani, de annyira fellelkesültek a pozitív fogadtatáson, hogy végül több mint két órán keresztül ott ragadtak, ekkor is csak azért hagyták abba, mert kezdődött a következő program: beszélgetés Peer Krisztián költővel a szerelemről és hasonló témákról. Számomra ez volt a legjobb hangulatú délután az idei fesztiválon.

Tizedik éve hagyomány a Faluturisták rendhagyó idegenvezetése: a Köles Ferenc által vezetett öttagú színészcsapat minden évben egy másik falut, illetve helyszínt mutat be sajátos stílusában. Idén a beremendi Duna-Dráva Cementgyárba költöztek, így a két évvel ezelőtti „hagyományos” gyárlátogatás után (amelyet egyébként ezúttal is meghirdettek) ismét tehettem egy sétát a 120 embernek munkát adó komplexumban.

Meglepő módon a két alkalom kifejezetten kevés ponton tért el egymástól: csak néhány olyan helyszín volt, ahol a színészek játéka kidomborodott, egyébként nagyjából ugyanazt a szöveget mondták el, amit a másik túrán a gyár munkatársaitól hallhattunk. Tegyük hozzá, ez is szép teljesítmény, ugyanis alig pár napjuk volt felkészülni a majdnem kétórás programra.

Én valamivel több megrendezett jelenetre vagy poénra számítottam, azonban így sem bántam meg a részvételt: a cementgyár különleges helyszín, egyszer mindenkinek érdemes meglátogatnia, akit vonzanak a nagyközönség elől egyébként elzárt objektumok, de másodjára sem volt unalmas.

Cseh Tamásnak, mint a Katlan egyik védnökének mindig nagy kultusza volt itt, most azonban születésének 80. évfordulója alkalmából még a szokásosnál is több dolog szólt róla. Három helyszínen (a nagyharsányi Narancsligetben és focipályán, valamint a beremendi faluközpontban) is fotókiállítással emlékeztek életének jelentős állomásaira, bárhol bele lehetett futni utcazenészekbe, akik a dalait játszották, valamint a hivatalos fellépőket is megkérték, hogy építsék be valamelyik számát a repertoárjukba. Így tett többek között a Csík zenekar, a Csaknekedkislány és a 30Y is.

Az árak a máshol is jellemző mértékben emelkedtek tavalyhoz képest, ebből a szempontból nem érhette nagy meglepetés a látogatókat. Volt azonban egy olyan fejlemény, amire aligha számított bárki: a nagyharsányi focipálya bejáratánál, ahol mindig meg szokták nézni a táskákat, idén elmaradt az átvizsgálás.

Ebből kifolyólag a többi helyszín mellett ide is szabadon be lehetett vinni a kisboltban a benti ár feléért vásárolt söröket, vagy a pincészeteknél egy hosszúlépés benti áráért megkapott literes sétálófröccsöt. Esténként így is komoly sorok alakultak ki a pultnál, de aki akart, jelentős összeget spórolhatott meg ennek köszönhetően, szóval még egy óriási pluszpont a szervezőknek.

Az időjárás ezúttal a szokásosnál is szeszélyesebben alakult, gyakorlatilag mindennap esett valamennyit, de szerencsére közel sem elviselhetetlen mértékben. Igazán komoly vihar csak kétszer volt: első este a Platon Karataevet és a vele egy időben tartott programokat teljesen elmosta, csütörtökön pedig az Esti Kornélnak fél óra után kellett lemenekülnie a színpadról, és később se jöhettek vissza.

A Narancsligetben ugyanekkor kezdő Analog Balaton viszont végigjátszotta a szettjét, és más programmal sem találkoztam, ami elmaradt vagy idő előtt félbeszakadt volna: mindennek találtak fedett helyszínt, vagy lement az eredeti terv szerint, mint például a Csaknekedkislány koncertje, amire a szinte végig kitartó csapadék ellenére is rengetegen voltak kíváncsiak.

Mindent egybevéve helytálló a címben szereplő állítás: az Ördögkatlan legyőzte az esőt, a Budapesten (illetve országszerte több helyen) ugyanekkor tomboló óriási viharnak ide legfeljebb csak az oldalszele ért el.

A 30Y nagyszínpad-záró koncertjének végén szokás szerint a teljes stáb feljött a színpadra, élen Bérczes Lászlóval és Kiss Mónival, a megilletődöttségükön pedig érződött, hogy kicsit ők maguk sem hiszik el, honnan hová jutottak el 15 év alatt.

Az biztos, hogy az Ördögkatlannak ritka elkötelezett rajongótábora van: az időjárási viszontagságok ellenére is meg tudták őrizni a látogatószámot, rengeteg előadás futott teltházzal. Sikeresen bővítették a támogatói programjukat is, közel 300-an támogatták a bérlet normál áránál nagyobb összeggel, összesen több millió forinttal a fesztivált.

Őszintén szurkolok nekik, hogy ezután is kitartsanak, mert nagy szükség van arra, amit csinálnak – és arra, hogy legyen öt olyan napja az évnek, amikor mindent elfelejtve, önfeledten kiálthatjuk a jól ismert mottót: „Nem vagyunk normálisak!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Sorra érkeznek a gratulációk a friss Nobel-díjas Krasznahorkainak: Karácsony, Orbán is posztolt
Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter szűkszavúan gratulált. Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.


Nyáry Krisztián elsőként reagált a Facebookon, és az Aprómunka egy palotáért című műből idézett egy hosszabb részletet:

(…) a művészet, ennyit még én is tudok, az nem az anyagi vagy szellemi tárgyakban megjelenő báj, a nagy szart, már bocsánat, a művészet, az nem valami tárgyban van, az nem esztétikai kijelentés, nem valami message, nincs message, meg egyáltalán, a művészet az csak kapcsolatban van a szépséggel, de nem azonos vele, és főleg nem korlátozódik a bájra, sőt, a maga rendkívüli módján elüldözi azt, tehát nem a könyvben, a szoborban, a festményben, a táncban, a zenében kell keresni, mivel nem is kell keresni, hisz azonnal felismerhető, ha ott van (…)

Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter a bejelentés idején még a magyar felsőoktatásról posztolt, negyedórával később már szűkszavúan gratulált.

Rövidesen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is megszólalt: „Krasznahorkai Lászlónál tökéletes, nagyon is kiérdemelt helyen van” a díj.

Közel negyven perc elteltével Orbán Viktor miniszterelnök is nyilvánosan gratulált, Magyarország büszkeségének, és egyben az első gyulai Nobel-díjasnak nevezve az írót.

Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.

A Svéd Akadémia csütörtökön közölte, hogy idén Krasznahorkai László veheti át az elismerést.

A fogadóirodák az utóbbi napokban második legesélyesebb „jelöltként” jegyezték Krasznahorkait; az esélyek alapján olyan neveket előzött meg, mint Murakami Haruki, Salman Rushdie vagy Thomas Pynchon.

Az írót korábban Kossuth-díjjal, Nemzetközi Man Booker-díjjal, valamint számos hazai és külföldi elismeréssel tüntették ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Így ír a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról a világsajtó: Végtelennek tűnő mondatok, könyörtelen intenzitás
A legnevesebb médiumok is beszámoltak arról, hogy Kertész Imre után ismét magyar író nyerte az irodalmi Nobel-díjat. A BBC, a Guardian vagy a CNN is fő helyen hozta a hírt.


Mint megírtuk, csütörtök délután kiderült, hogy 2025-ben magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia közleményében megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.

A hírről természetesen a világ legnevesebb médiumai is beszámoltak online felületükön. A BBC azt hangsúlyozza, hogy Krasznahorkai Kertész Imre után a második magyar szerző, aki elnyerte ezt a rangos díjat. Megemlítik, hogy öt regényt írt, melyek közül kettőt emeltek ki: az 1985-ben kiadott Sátántangót, amelyből 1994-ben hétórás fekete-fehér film is készült Tarr Béla rendezésében; illetve a 2021-es Herscht 07769 című kötetet, amelyet nagyszerű kortárs német regényként jellemeztek a kritikusok.

A Guardian arról is ír, hogy Krasznahorkai számos más neves irodalmi díjat is elnyert már, köztük a Nemzeti Könyvdíjat (2019-ben), amely az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb irodalmi díja, vagy a Nemzetközi Man Booker irodalmi díjat (2015-ben). Cikkük szerint a magyar szerző hosszú körmondatairól és "könyörtelen intenzitásáról" ismert, amely miatt a kritikusok Gogolhoz, Melville-hez és Kafkához hasonlítják. Azt is megemlítik, hogy Krasznahorkai karrierjét nagyban meghatározták az utazások is, hiszen a világ számos helyén járt: élt Németországban, Kelet-Ázsiában és az Egyesült Államokban is.

A CNN azt az érdekességet említette meg, hogy

amikor még Krasznahorkai műveiből csupán néhányat fordítottak le angol nyelvre, James Wood irodalomkritikus szerint ezek a kötetek olyanok voltak, mint a "ritka pénznemek".

Ebben a cikkben is szerepel, hogy Krasznahorkait a hosszú, kígyózó mondatok jellemzik, amelyek eredménye Szirtes György műfordító szerint „az elbeszélés lassú lávafolyama”.

A New York Times felidézte, a magyar szerző 2014-ben azt nyilatkozta a lapnak, hogy egy „abszolút eredeti” stílust próbált kialakítani:

„El akartam távolodni irodalmi őseimtől, nem szerettem volna Kafka, Dosztojevszkij vagy Faulkner valamiféle új verziója lenni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Krasznahorkai László kapta az irodalmi Nobel-díjat
A hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.


A Svéd Királyi Tudományos Akadémia csütörtök délután hirdette ki, hogy

2025-ben Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat.

A közleményben megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.

Krasznahorkai László 1954-ben született Gyulán, a román határ közelében. Hasonlóan távoli, vidéki közeg ad helyszínt első regényének, a Sátántangónak is, amely 1985-ben jelent meg, és irodalmi szenzáció lett Magyarországon, egyben az író nagy áttörését is jelentette.

A regény erősen sejtető eszközökkel mutat be egy nyomorúságos helyzetben élő lakóközösséget egy elhagyott termelőszövetkezet területén, valahol a magyar vidéken, nem sokkal a kommunizmus bukása előtt. 1994-ben Béla Tarr rendezésében film is készült a regényből. Innentől kezdve Krasznahorkai állandó alkotótársa lett a hozzá hasonlóan öntörvényű, fekete-fehér filmjeivel a nemzetközi színtéren is kultikussá vált rendezőnek. Egészen 2011-ig dolgoztak együtt, amikor a A torinói lóval lezárta mozifilmes életművét.

Műveit elismeréssel fogadták a kritikusok az Egyesült Államoktól Japánig. Az amerikai kritikus, Susan Sontag második könyve, Az ellenállás melankóliája (1989) után „az apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének” nevezte Krasznahorkait, W. G. Sebald pedig így írt róla: „Krasznahorkai víziójának univerzalitása a Holt lelkeket író Gogoléval rokon, s a kortárs irodalommal kapcsolatos minden kétségünket eloszlatja”. 1993-ban elnyerte Németországban az év legjobb könyvének járó díjat, a Bestenliste-Preist Az ellenállás melankóliája című regényéért.

A Háború és háború (1999) című regényben Krasznahorkai a magyar határokon túlra fordította a figyelmét: a szerény levéltáros, Korin élete utolsó nagy tettére készül, és Budapest pereméről New Yorkba utazik, hogy egy pillanatra a világ közepére állhasson. Otthon, a levéltárban egy kivételesen szép, régi eposzra bukkant visszatérő harcosokról, és abban reménykedik, hogy megismerteti a világgal. Krasznahorkai prózája ekkorra a hömpölygő szintaxis felé alakul: hosszú, kanyargó, pont nélküli mondatokkal, amelyek azóta védjegyévé váltak.

A regény írása közben több éven át keresztül-kasul utazta Európát. A mű megírásában legnagyobb segítségére Allen Ginsberg volt, akinek New York-i lakásában hosszabb ideig lakott, és baráti tanácsaival is segítette őt.

1990-ben Kelet-Ázsiában utazgatott, mongóliai és kínai élményeiről Az urgai fogoly és a Rombolás és bánat az Ég alatt című regényében számolt be.

2016 szeptemberében megjelent Báró Wenckheim hazatér című regénye, melyben a fókusz a hazatérésen van. Itt Dosztojevszkij „idiótája” születik újjá a reménytelenül szerelmes, szerencsejáték-függő báró alakjában. A báró tönkrement, és sok, Argentínában töltött száműzetéses év után hazafelé tart Magyarországra. Krasznahorkai László egész életművét összegző regénye apokalipszis és karnevál, érzékeny szatíra és dráma és tragikus zárlat, melyben mindenki megkapja a magáét: aki nevetni akar, nevethet, aki elérzékenyülni, az elérzékenyül. Előképe Gogol és Mikszáth, no meg az enciklopédikus Dante, aki e regény lapjain is feltűnik: szolnoki lakos, aki – fejben – erősen hasonlít a Dante nevű brazil balhátvédre.

2018-ban jelent meg az Aprómunka egy palotáért: bejárás mások őrületébe című műve, 2022-ben a Herscht 07769 című elbeszélése, 2024-ben pedig a Zsömle odavan című regénye. Legújabb regénye, A magyar nemzet biztonsága novemberben jelenik majd meg.

Krasznahorkai László számos díjat kapott a munkássága során, köztük tulajdonosa a legrangosabb magyar állami díjnak, a Kossuth-díjnak is. 1993-ban megkapta az év legjobb könyvének járó díjat Az ellenállás melankóliája című regényéért Németországban, valamint 2010-ben Berlinben megkapta a Brücke Berlin-díjat Seiobo járt odalent című elbeszéléskötetéért, ami németül is megjelent. 2014-ben elnyerte az America Award irodalmi életműdíjat, majd egy évvel később a nemzetközi Booker-díjat is. 2021 áprilisában neki ítélték meg az Osztrák Állami Díjat, 2022-ben pedig a Herscht 07769 című elbeszélésével elnyerte a Libri-díjat.

(via nobelprize.org, Wikipedia)


Link másolása
KÖVESS MINKET: