KULT
A Rovatból

Fűben ülés, kánikula, ukrán nénik – Az Ördögkatlan idén is rabul ejtett bennünket

Maratoni hosszúságú emlékkoncerten tisztelegtek a legendás Kex zenekar előtt; az egyik helyszínre csak kikapcsolt mobillal engedtek be; jobbnál jobb pincészetek kínálták a helyi borokat. Szubjektív élménybeszámoló.

Link másolása

Az Ördögkatlannal kapcsolatban kezdettől fogva a bájos közvetlenség az alapélményem, ami rendszerint már a megnyitón megnyilvánul – írtam a tavalyi beszámolómban, és ez a benyomásom az idei (sorrendben tizenötödik, számomra ötödik) fesztivál után sem változott. Végtelenül pozitív, hogy itt nyoma sincs az eseményre rátelepedni akaró politikusoknak, ehelyett most épp egy csupa extravagáns figurából álló mexikói cirkuszi társulat parádézott hosszú percekig, mielőtt Bérczes László a szokásos csíkos pólójában, Kiss Mónival az oldalán felállt a színpadra.

Na és ott voltak az ukrán nénik, akik az ismert körülmények miatt még a szokásosnál is nagyobb ovációt váltottak ki: Both Miklós a háborús helyzet ellenére idén is meg tudta oldani, hogy közel tucatnyian eljöhessenek az udvarába. Végül alig 10 perccel a megnyitó kezdete előtt szálltak ki a buszból a Narancsliget kapuja előtt, és amikor teli torokból rázendítettek egy népdalra, annál katartikusabb pillanatot nehéz lett volna elképzelni.

Másodjára került rá sor, szóval lassan szintén hagyomány lesz a megnyitó utáni közös átvonulás az Offlájn Rezervátumba, amit ezúttal is Kollár-Klemencz László vezetett. A különleges koncepcióra épülő programhelyszín átkerült az Aralica kertből a helytörténeti múzeum mögé, ahol a szalmával felszórt fűben, vagy pokrócokon ülve lehetett hallgatni az akusztikus koncerteket. Mindezt szigorúan kikapcsolt (vagy repülő üzemmódba rakott) telefonokkal, miközben időről időre felharsant valamilyen fontos információ a „füstjel, add tovább!” felszólítás kíséretében. Ráadásul minden este főztek egy nagy bogrács ételt, például babgulyást vagy korhelylevest, amit becsületkasszáért cserébe bárki megkóstolhatott, el is fogyott mindig szinte percek alatt.

Kisharsány sajnos idén is kimaradt a programból, így a 2020-as Covid-kényszerszünettel együtt zsinórban harmadik éve nem voltak programok az ottani focipályán, tornateremben, illetve a Kovács Udvarházban. Ez elég fájó pont, ráadásul a fellépői körön is érezhető: jó néhány olyan előadó hiányzott a programból, akik korábban itt kaptak helyet. Valószínűleg főként anyagi okok állnak a háttérben, bízzunk benne, hogy jövőre sikerül előteremteni a szükséges forrásokat, és visszatérhet minden az eredeti kerékvágásba. A Vylyan Terasz szerencsére most is üzemelt, bár érzésre mintha itt is kevesebb esemény lett volna. Ottjártamkor, a Borbély-Dresch Quartet koncertjén mindenesetre szinte teltház volt, és az Erdős Virággal folytatott irodalmi beszélgetést is nagyon sokan hallgatták.

Másik kedvenc helyszínemre, a beremendi strandra is alig egy-két programot hirdettek csak meg idén, amiért szintén kár: egészen egyedi hangulata van annak, amint az akusztikus koncerteket nézzük két medence között, vagy akár a vízből. A Kovácsműhelyben előfordult ugyan nagy tömeg, például Beck Zoli és Szűcs Krisztián Cseh-Csengey estjén, de mindent egybevéve elég szellős volt a település, a fesztiválozók túlnyomó többsége Nagyharsányba fókuszálódott.

Tegyük hozzá, hogy például Kapolcshoz képest itt is sokkal jobban el lehetett férni, még a legnagyobb koncerteknek helyet adó focipályán se volt kényelmetlen érzése az embernek. Összességében abszolút megmaradt emberléptékűnek a Katlan, a sorszámos színházi előadásokat leszámítva sehol nem láttam olyat, hogy valaki telt ház miatt maradt volna le valamiről.

A fesztivál idei egyik – ha nem A – fénypontja a Kex együttes tavaly szeptemberben elhunyt alapítója, Baksa-Soós János tiszteletére rendezett emlékest volt a Narancsligetben. A maratoni, két és fél órás koncerten olyan előadók játszották a legendás dalokat (pl. Elszállt egy hajó a szélben, Piros madár, Tiszta szívvel, vagy a Büdös sajt), mint a 30Y, Másik János, Kollár-Klemencz László, az Újzenekar, Muzsik és Volkova, Menyhárt Jenő, illetve a Kronoszinklasztikus Infundibulum. Érdekesség, hogy Bujdosó János egyszerre állt színpadon fiával, a trombitás Bujdosó Áronnal, a végén pedig igazi all star együtténeklés kerekedett a Csillagok, ne ragyogjatok-ra. Már önmagában ezért az egy programért érdemes lett volna ellátogatni a Katlanba, az év egyik legnagyobb élménye volt.

Nagyon szerethető jellemzője a fesztiválnak az is, hogy kiemelt figyelmet fordítanak a kezdő zenekarok bemutatására. Ennek elsődleges helyszíne az Árokpart Bár, amit tavaly a járványügyi szabályok miatt körbe kellett keríteni, a nézőtér így leginkább egy elég kellemetlen ketrechez hasonlított. Idén erre szerencsére már nem volt szükség, a helyszín újra szabadon és ingyenesen volt látogatható (ezért is nagy pluszpont jár).

A focipályán található Nagyszínpad programja pedig szintén hosszú ideje úgy épül fel, hogy egy nagy név mellett mindig egy feltörekvő tehetség kap helyet a napi programban. Ez egyfajta előrelépési lehetőség is, idén például a Kontraszt és a Felső Tízezer is úgy szerepelt nagyszínpadon, hogy tavaly még az Árokpart Bárban játszottak.

Ugyanakkor a rotációra is ügyelnek a szervezők, két egymást követő évben ritkán szoktak valakit beválogatni ide (sőt, 1-2 kivétellel még a fő fellépőket is előszeretettel cserélgetik).

Az árakról csak néhány szó: aligha lep meg bárkit, hogy itt is éreztette hatását a tomboló infláció, bár a Művészetek Völgyénél talán valamivel kisebb mértékben. Egy sajtos-tejfölös lángost 1300-1500 forintért árultak, a frissensültek adagja 2000 forint körül mozgott.

A kitelepült pultoknál a minőségi borok decije 400 forinttól indult, ugyanakkor a focipályát leszámítva továbbra sem ellenőrizték a táskákat, a számos helyi pincészetben pedig akár egy liter bort is kínáltak olyan áron, amibe máshol egy deci került. Ha mérleget akarunk vonni, 2022-ben ez az árszínvonal bőven belefér.

Az időjárásra sem lehetett semmiféle panasz, hacsak nem a pusztító kánikula miatt: az első három napban, amíg ott voltam, nemhogy eső nem esett, még felhő se nagyon volt az égen. Ez különösen az Árokpart Bárnál jelentett problémát, amit idén újra áthelyeztek, ezúttal az ételsor túlsó oldalára. Sajnos az árnyékolást nem oldották meg, így a délután 5-kor kezdő Duckshell elég népes közönségének például a tűző napon kellett végigtombolnia a koncertet. Jövőre jól jönne legalább egy ponyva ide, eső esetére is. A hőség ellenpontjaként éjjelente viszont eléggé lehűlt a levegő, szóval aki a napközbeni állapotokból kiindulva nem vitt magával meleg ruhát, kellemetlen meglepetés érhette.

Már három évvel ezelőtt is megállapítottam, hogy az Ördögkatlan hivatalosan is az egyik kedvenc fesztiválom lett, ez az érzés pedig azóta egyre csak erősödik.

Nem értek egyet azokkal, akik szerint itt él tovább a Művészetek Völgye eredeti szellemisége, minden változással együtt az ottani 10 nap is a nyaraim kihagyhatatlan részévé vált.

De az is biztos, hogy legalább ekkora hiányérzetem lenne, ha utána néhány nappal nem utazhatnék tovább ide.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Michael Douglas eszik, iszik, csajozik, mégis megvan az AppleTV+ első igazi bukása?
A Franklinnel az AppleTV+ elkövette az első nagy mellélövését? Eddig elég jó szériája volt, úgyhogy talán nem csorbít az amúgy nagyon jó renoméján, de sajnos látni az elpazarolt dollármilliókat a Franklin minden másodpercén.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2024. április 17.


Link másolása

Timothy Van Patten neve nem ismeretlen sorozatos berkekben. Rengeteg híres klasszikuson dolgozott már, mint rendező, ráadásul nem is kis címekben.

Olyan ikonikus szériákat tudok említeni, mint a Drót, a Deadwood, a Róma, a Maffiózók, The Pacific – A hős alakulat, a Trónok harca, a Fekete tükör, a Perry Mason, A levegő urai vagy a Gengszterkorzó.

Ilyen filmográfiával nem csoda, hogy az Apple TV+ rábízta a Franklin vezénylését. Nem tudom mennyire Van Patten hibája, de a Franklin nem lett túl jó.

Benjamin Franklin amerikai polihisztor, államférfi, diplomata, író, természettudós, filozófus, nyomdász és feltaláló életének 84 éve alatt több érdekes dolog történt vele, mint tíz férfivel történhet 200 év alatt.

A szegény családból származó 13. gyermek életrajza számtalan könyvet tölthetne meg.

Jópárat meg is töltött, a Franklin is egy ilyenen, Stacy Schiff, A Great Improvisation című könyvén alapszik. Nem olvastam az eredeti művet, de amit az AppleTV+-nak sikerült előadnia, az egy rettenetesen unalmas kis szelete ennek a hihetetlen élettörténetnek.

1776-ot írunk, az Amerikai függetlenségi háború alig egy éve zajlik, de a gyarmati erők sorra szenvednek súlyosabbnál súlyosabb vereségeket. A kongresszus helyzete egyre kilátástalanabb. Franklin fia is a britek háborús túsza lett.

Ezekből a harcokból meglepően nem látunk semmit, mert ezekben a sötét időkben Benjamin Franklin (Michael Douglas) átutazta az Atlanti-óceánt, hogy segítséget kérjen a francia nemzettől.

Unokája, Temple (Noah Jupe) kíséretében érkezik Passy kis falujába, amely viszonylag közel van Párizshoz. Itt szövi fondorlatos terveit, hogyan lehetne megnyernie magának a versailles-i támogatást Amerika britek elleni harcában. Igazi kémjátszma, sok-sok unalmas párbeszéd alá rejtve.

Nagyon hiteles az Apple-féle Franklin sorozat, már-már túl hiteles. Egy képkocka háborút kapunk ízelítőnek a harmadik részben, de ez a széria nem más, mint hosszú párbeszédek, partik, előadások és bálok sora, ahol úriemberek beszélgethetnek, miközben a kémek kihallgatják őket. Nem egyértelmű, ki kivel van valójában és mindenki csak a saját hasznát keresi. Van, aki pénzt, egyesek szerelmet, mások megbecsülést várnak Franklintől.

A megvalósítás elsőrangú, a kosztümök, a helyszínek, a tájkép és a díszletek elképesztően autentikusak.

A sorozat külön büszke lehet ezekre. Érezni, amikor szinte céltalanul mutogatják ezt a mozi-mágiát. Sokszor húzza a rendező az időnket egy-egy hosszúra hagyott nagytotállal. Természetesen hatalmas érdem és pirospont jár a történelmi hűségre, és az atmoszféra is páratlan, csupán annyi ezzel a probléma, hogy a tényleges tartalom, amit látunk, nagyon kevés.

Ahhoz képest, hogy Ben Franklinnek milyen érdekes élete volt, nagyon sokáig tartott, hogy egy ilyen nagy költségvetésű sorozatot készítsenek róla. Ez a szerep Michael Douglasnek szinte jutalomjáték. Látszik, hogy a nagy öreg élvezte a forgatást, hiszen jókat ehet, ihat és jól mulathat fiatal hölgyek társaságában, miközben csak beszélgetnie és néha színészkednie kell.

Nem érzem, hogy Douglas eltűnne a szerepben, inkább önmagát hozza, kicsit rájátszva Franklin szinte rocksztár szerepére, máskor meg aggódóan tűnődve.

Az unokáját alakító színész nekem kicsit túlságosan fiatal, de lehet pont ezért őt választották ki a szerepre, ő egy kis ártatlanság a megfáradt mester mellett. A többi színésszel sincs probléma, maximum annyi, hogy a teljes stábból ha öt karaktert fel tudok sorolni, azzal lehet, hogy sokat mondtam. Igazából alig van maradandó szereplő, de erről nem a színészek tehetnek, hanem a történészek… akarom mondani forgatókönyvírók.

Alig történik itt valami! Tényleg! Az egyik legnagyobb drámai csúcspont az első három részből az, amikor Franklin visszakapja a megjavított nyomdáját, miután azt ellenséges kémek összetörték. Értem, hogy így szimbolikusan visszakapta a hangját a feltaláló zseni, de ettől ez még gyenge tartalom, még streamingre is.

Egyáltalán nem szórakoztató, és nem érzem azt a „wow” faktort, amit az Apple álltalában képvisel.

Ez egy alapos történelemlecke, amely azt feltételezi, hogy van bőséggel háttértudásunk a korszakról, mert ha nem figyelünk eléggé, akkor bizony megkavarodunk a sok-sok francia név mellett. Mostanában sokadik sorozatnál látom, amelyben előszeretettel használják az eredeti nyelvet, tehát itt a franciák franciául beszélnek, nem francia akcentusos angollal – ez is a pozitívumok közé tartozik a szememben. Van rajta kellő mennyiségű pátosz, hab és csillámpor is az átlagamerikai nézőnek. Láthatunk hitelesnek érződő kémjátszmát, és három rész alatt azért megértjük, hogyan mozgatták a szálakat a háttérből a diplomaták, de attól még rém unalmas az egész.

Amikor egy függetlenségi háborús történetre gondolok, nem az van a fejemben, hogy a győzelmekről és vereségekről csak híreket hallok, miközben semmit nem látok.

Nem véletlenül vizuális médium a televízió. Sajnos az egész túl unalmas, metodikus és nem érdekes. A Franklin megtekinthető az Apple TV+ streaming szolgáltató műsortárában.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET: