BUDAPEST

Megkapta az építési engedélyt az új Közlekedési Múzeum

Az új, Kőbányán megépülő múzeumban a korábbinál kétszer nagyobb állandó kiállítás lesz.

Link másolása

A kormány döntése nyomán

Magyarország új Közlekedési Múzeuma Budapesten, Kőbányán épülhet meg.

A tervezési szerződést a múzeum 2020-ban kötötte meg és a tervek most kapták meg az építési engedélyeket.

“Most jön a tervezés következő, utolsó fázisa: a kiviteli tervek készítése, amely nélkül egy ilyen ipari műemlék helyreállítása nem adható vállalkozásba, hisz minden egyes részletnek jelentősége van abban, milyen lesz a végeredmény. Ez a munka 2023 elejéig tart, ezt követően írható ki a tender az új Közlekedési Múzeum építési munkálataira - bontási és kármentesítési munkák persze már ezt megelőzően megkezdődhetnek a területen” - mondta Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója.

A most építési engedélyt szerzett új Közlekedési Múzeum beruházás a következő elemeket tartalmazza:

- Folytatódik az ország egyik legjelentősebb ipari örökségi területének rehabilitációja, az egykori Északi Járműjavító Opera Eiffel Műhelyházaként működő csarnoka után a Dízelcsarnok méltó megújítása.

- Itt, a Dízelcsarnokban jön létre az új Közlekedési Múzeum legnagyobb egybefüggő kiállítótere, ahol 120 egyedi vasúti, tömegközlekedési, közúti jármű és több ezer más műtárgy kap majd méltó otthont. A helyszín egy részén kapott helyet időszaki kiállításuk tavaly nyáron, így a látogatók már érzékelhették a terület hatalmas méreteit és páratlan atmoszféráját - ezt a kiállítást még idén nyáron is tervezik újranyitni.

- Az új Közlekedési Múzeumban a korábbinál kétszer nagyobb állandó kiállítás jön létre, melynek kurátori, gyűjteményfejlesztési és restaurálási munkái szintén folyamatosan zajlanak.

- A Dízelcsarnok egy, a látványterveken is látható kortárs, üveghomlokzatú épületrésszel bővül, amelyben a kiállítótér fog folytatódni és ahol a Múzeum bejárata lesz a Kőbányai út - Könyves Kálmán körút csomópont (1-es és 28-as villamos, 9-es busz megállója), illetve az újonnan létesítendő Közlekedési Múzeum vasútállomás felől.

- A Kőbányai útra néző műemléki védettségű fejépület és a teljes tégla homlokzat is megújul: itt kapnak helyet többek között a Múzeum nemzetközi szinten is jelentős archívumi, könyvtári gyűjteményei és kutatási egységei, valamint a Múzeum történetében először a kifejezetten műszaki-közlekedési eszközökre specializált korszerű restaurátorműhelyek is.

Az új Közlekedési Múzeumot a nemzetközi tervpályázat győzteseként a New York-i székhelyű Diller Scofidio + Renfro építésziroda, és magyar partnere, a Noll Tamás Ybl-díjas építész által vezetett M-Teampannon építésziroda tervezi, számos magyar mérnök-, építész- és tájépítész-irodát bevonva. A tervezést teljes egészében Magyarország Kormánya finanszírozza a központi költségvetés forrásaiból, a beruházás felügyeletét a Közlekedési Múzeum végzi az Óbuda mérnökiroda közreműködésével.

"20 hónap közös munka áll a Közlekedési Múzeum csapata és a Diller Scofidio + Renfro építésziroda és magyar partnerei mögött, mire közösen eljutottunk eddig a mérföldkőig. Egy máig álló volt vasúti csarnok megmentése és a mai szabványoknak, energetikai, akadálymentességi és műszaki előírásoknak megfelelő átépítése jóval bonyolultabb és komplexebb feladat, mint nulláról egy korszerű új épület megtervezése, ráadásul a múzeum műtárgyainak mérete és tömege miatt a kiállítás tervezésének javát is el kellett végeznünk az épület terveinek elkészítéséhez" - mondta.

A projektnek köszönhetően egy elhagyott ipari terület kap új funkciót, új vasútállomás épül a múzeum mögött és minőségi zöldfelületek jönnek létre, ami egész Kőbánya és Józsefváros fejlődését megindíthatja. A célunk egy nemzetközi viszonylatban is izgalmas és értékes, egyben a hazai közönség számára népszerű, színvonalas, családbarát kulturális negyed kialakítása - közölte.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Virágpompában a Tóth Árpád sétány, Budapest egyik legszebb japán díszcseresznye fasora
A történelem viharait is átvészelte a várfal, amelyen az öreg gesztenyefák elé 2009-ben ültették a lenyűgöző látványt nyújtó másik fasort.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. április 04.


Link másolása

A tavasz egyik legszebben virágzó fája a japán díszcseresznye. A pár napig élvezhető látványosság sokakat vonz magához, gyönyörködni, fotózni. A rózsaszín virágözön a Budai Várban is minden évben elvarázsolja a látogatókat.

A Tóth Árpád sétány önmagában is egy különleges hely, hiszen egy régi középkori várfal tetején vezet végig, ahol a panorámát is érdemes kiélvezni.

A sétány jelenlegi formája 2009-ben készült el, a déli szakasz felújításával, ekkor ültették a fákat is Tihanyiné Tóth Mária tervei alapján. A ma már romantikus Várhegy várfalai korábban hadicélokra szolgáltak. A várfal romjaira 1720-ban telepítették az első fasorokat - ez volt Budapest első kettős fasora.

A sétány neve is többször változott, a 19. században Bastei Promenádnak hívták, majd 1879-től Bástya sétánynak, a 30-as években Horthy Miklós sétánynak és Gróf Bethlen István sétány is volt. 1946-ban nevezték el a nyugati részt Tóth Árpád sétánynak, mert a költő a közeli Táncsics Mihály utcában is élt. A második világháború után a fák is elpusztultak. A területet 1967-ben rendezték, ekkor ültettek gesztenyefákat, juharfákat. A díszcseresznyefák 2006-ban és 2009-ben kerültek a sétányra, míg a mögöttük álló gesztenyefák jóval idősebbek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
A Rovatból
Szinte biztosan nem lesz klíma a 3-as metrón idén nyáron
Technikailag gyakorlatilag megoldhatatlan, hogy idén nyáron teljesüljön Karácsony Gergely egyik főpolgármesteri vállalása.

Link másolása

„A közbeszerzési eljárás jelenleg tárgyalási szakaszban van” – válaszolta a BKV a Népszavának, amikor a lap arról érdeklődött, hogy mikorra várható a hármas metró szerelvényeinek légkondicionálása. A lap szerint ez azt jelenti, hogy kivitelező híján aligha lesz nyárra klimatizálva a 3-as metró vonalán közlekedő 222 kocsi.

A budapesti M3 metróvonalon közlekedő járműveket 2016-ban 69 milliárd forintért gyártotta újra az orosz Metrowagonmash – rengeteg hibával. Tarlós István akkori főpolgármester 2017-ben még azt mondta: nem lesz gond azzal, hogy nincs klíma a hármas metró felújított szerelvényein, elvégre „az nem villamos, 25 méterrel a föld alatt nem tűzi a nap”, és „azt is lehetne követelni, hogy legyen büfékocsi is”.

Az őt váltó Karácsony Gergely még főpolgármester-jelöltként 2019 júniusában 34,8 fokot mért a vonal egyik kocsijában és megígérte, hogy utólagosan klimatizálják a hármas metró orosz szerelvényeit.

A BKV a városvezetés utasítására 2021 májusában feltételes közbeszerzési tendert írt ki az utólagos klimatizálásra, amelyre három ajánlat érkezett. Az egyiket érvénytelenítették, a Liberatus Hungary Kft. és a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft. viszont versenyben maradt. Szerződést azonban egyikkel sem kötöttek a főváros nehéz pénzügyi helyzetére hivatkozva. Később felmerült, hogy az orosz gyártó ellen indított perben követelt kötbérből fedezik az utólagos klimatizálás költségét.

„A klimatizálás elsődlegesen nem pénz kérdés, szükség lenne hozzá az orosz gyártó hozzájárulására, amire kevés az esély. Ha enélkül nyúlunk a kocsikhoz, elvész a garancia. A helyzet tavaly óta nem változott, idén nyárra objektíve lehetetlen a légkondícináló berendezések felszerelése” – mondta a Népszavának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, aki megerősítette azt is, hogy a munkát a kötbér terhére rendelnék meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Karácsony Gergely: Rendet teszünk a Duna-parton, száműzzük a hajókat a belvárosból
A budapesti főpolgármester szerint az a céljuk, hogy a kikötő hajók által okozott terhelés a lehető legkisebb legyen.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. március 31.


Link másolása

„Felülvizsgáltuk és módosítjuk a Duna-parti Építési Szabályzatot” – írja húsvétvasárnapi posztja elején Karácsony Gergely. A főpolgármester szerint ezzel egy bonyolult, sok egyeztetést igénylő tervezési, véleményezési folyamat végére értek.

A városvezető bejegyzéséből kiderül, hogy az állami, szakmai és civil szervezetektől érkezett vélemények több tucat oldalt tesznek ki, több partnerükkel az utolsó pillanatig egyeztettek.

Szerinte a szabályzat lényegét egyszerűen össze lehet foglalni:

„Rendet teszünk a Duna-parton, száműzzük a lakók életét megkeserítő, és a panorámát elcsúfító hajókat a belvárosból, megteremtjük a lehetőségét annak, hogy a Duna-partok a jelenleginél sokkal jobban szolgálhassák a budapestieket. Az a célunk, hogy a kikötő hajók által okozott terhelés a lehető legkisebb legyen, és minél egészségesebb egyensúlyt teremtsünk a folyó különböző célú használata közben.”

A teljes posztot itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Újabb Kolodko-miniszobor: ezúttal Chuck Norris került fel egy budapesti hídra
A helyszín nem véletlen... A gúzsba kötött akcióhős szobra emlékeztet rá, hogy a híd építésének idején sokan szavaztak rá, mint névadóra.

Link másolása

Húsvéthétfőn újabb miniszobrot helyezett ki Kolodko Mihály. Ezúttal Chuck Norrist készítette el, amint az akcióhős gúzsba kötve fekszik...

A helyszín sem lehet véletlen: a Megyeri hídnál, a pesti oldalon található, a gyalogosúton, a Pest felirat alatt.

A híd építésekor névpályázatot is hirdettek, és akkor sokan szavaztak Chuck Norrisra.

Mivel élő személyről nem lehet ilyen létesítményt elnevezni, így a filmsztár nem kapott hidat Budapesten.

Az alkotásról a szobrász képeket is posztolt:


Link másolása
KÖVESS MINKET: