HÍREK
A Rovatból

Megérkezett a havazás, megbénult a közlekedés: van, ahol 50 percet is késhetnek a vonatok, de a BKK-nak is okozott gondot az időjárás

Mutatjuk, hol milyen fennakadásokra kell készülni, ha vonatozni szeretnénk, esetleg buszra, villamosra szállnánk.


Szerda reggel több helyen is havazásra ébredtünk. Ugyan nem esett túl sok hó, és valahol már el is állt, a közlekedést így is szokás szerint megbénította.

A havazás miatt ugyanis a MÁV-nak és a BKK-nak is akadtak gondjai.

A Mávinform arról ír a Facebookon, hogy

A Budapest-Győr-Hegyeshalom, a Budapest-Székesfehérvár és a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs vonalon 20-30, esetenként 30-50 perccel hosszabb menetidőre, kimaradó vagy rövidebb szakaszon közlekedő vonatokra lehet számítani szerda délelőtt kelenföldi biztosítóberendezési hiba miatt.

Itt azóta elhárították a hibát, így ismét korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok Kelenföldön. A győri, a székesfehérvári és a pusztaszabolcsi vonalon a menetrend az elővárosi járatoknál a kora délutáni, a távolsági vonatoknál a késő délutáni órákban állhat helyre,. az alábbiak szerint:

  • Az S36-os vonatok ismét közlekednek a Kőbánya-Kispestről 11:57-kor Martonvásárra (3824), valamint a Martonvásárról 13:10-kor Kőbánya-Kispestre induló vonattól kezdődően.
  • A martonvásári Z30-as vonatok ismét közlekednek a Déli pályaudvarról 12:40-kor Martonvásárra (4634), valamint a Martonvásárról 12:48-kor a Déli pályaudvarra induló Z30-as járattól kezdődően.
  • A százhalombattai S40-es vonatok ismét közlekednek a Déli pályaudvarról 12 órakor Százhalombattára (4334), valamint a Százhalombattáról 13:02-kor a Déli pályaudvarra (4345) induló S40-es vonattól kezdődően.

    Azonban máshol is akadtak gondok:

  • A Sárbogárdról Bajára 9:02-kor továbbinduló Gemenc InterRégió (8392) nem várta be a Keleti pályaudvarról Pécsre 7:53-kor elindult, 20-25 perces késéssel közlekedő Mecsek InterCityt (IC 802). Helyette a Simontornyáról 9:28-kor Bajára induló 1731-es Volán-járattal utazhatnak. Az IC Simontornyán is megáll.
  • A Dombóvárról 9:59-kor Gyékényesre induló vonathoz (8202) nem biztosították a csatlakozást a késéssel közlekedő Mecsek InterCityről (IC 802). Az átszálló utasokat pótlóbusszal szállították Kaposvárig.
  • A Győr-Veszprém vonalon 20-40, esetenként 40-60 perccel hosszabb eljutási időre, rövidebb útvonalon közlekedő járatokra, pótlóbuszos átszállásra kellett számítani havazás miatt.

    És akkor jöjjön a BKK.

    Pályahiba a 69-es villamos helyett Újpalota, Erdőkerülő utca és Rákospalota, MÁV-telep között pótlóbusz közlekedik. A 188-as autóbusz pedig időjárási okok miatt nem közlekedik Budakeszi, Honfoglalás sétány és a Gyár utca között

    – írták a BKK Info oldalán.

    Közben megszűnt a forgalmi akadály a Bécsi úton a Zsigmond térnél, így a 17-es, a 19-es és a 41-es villamos ismét a teljes vonalon közlekedik.


  • Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Pánik a Wizz Air-gépen: Csak harmadszorra tudott leszállni Budapesten a viharos szél miatt egy Erdélyből érkező járat
    A Wizz Air Marosvásárhelyről érkező járata kétszer is átstartolt a Liszt Ferenc repülőtéren. A légitársaság szélnyírással indokolta a manővert, az utasok pánikról és rosszullétről számoltak be.


    Félelemtől reszkető utasok, rosszullét és hányás a fedélzeten – kétszer is meg kellett szakítania a leszállást a Wizz Air Marosvásárhelyről Budapestre tartó járatának csütörtök délután. A gépnek végül harmadik nekifutásra, egy másik kifutópályán sikerült földet érnie 15 óra 45-kor a Liszt Ferenc repülőtéren. Míg az utasok közül többen halálfélelmükről számoltak be, a szakértők szerint a pilóták a lehető legbiztonságosabb és legszakszerűbb döntést hozták meg, amikor a viharos szélben az átstartolás mellett döntöttek.

    A WZZ83-as járatként azonosított repülőgép bonyolult manőverek után landolt. A Blikk szerint a Budapest, Vecsés és Ecser környéki rendkívül erős szél, valamint a Wizz Air közlése szerint az úgynevezett szélnyírás nehezítette a földet érést.

    Az első két sikertelen kísérlet során a gép kerekei már majdnem érintették a betont, amikor a pilóta ismét a levegőbe emelte a gépet, és újabb kört tett a reptér felett. A fedélzeten sokan nem értették, mi történik, a hirtelen emelkedés és süllyedés pedig többüknél rosszullétet okozott.

    „Azt mondta, a félelem mellett a bizonytalanság volt a legnagyobb baj, senki nem mondta meg nekik, mi történik, minden utas rettegett” – idézte fel egy szemtanú a gépen utazó rokona szavait.

    Ezzel szemben a személyzet egyik tagja egy közösségi oldalon arról írt, hogy a protokoll szerint jártak el, és amint lehetett, tájékoztatták az utasokat. „Az átstartolásokat követően a vezető légiutas-kísérőnk azonnal tájékoztatta az utasokat, hogy az időjárási körülmények miatt megszakítottuk a leszállást [...]. Az első átstartolás után a kapitány is bejelentkezett, megerősítve a történteket, valamint röviden ismertette a várható következő lépéseket” – fogalmazott a légiutas-kísérő.

    A kritikus manőverek közben a pilótákra az úgynevezett „steril fülke” szabály vonatkozik, ami azt jelenti, hogy elsődleges feladatuk a gép biztonságos vezetése és a navigáció, az utasokkal való kommunikáció csak ezután következhet.

    Gulyás Zoltán pilóta szerint a kapitány helyesen járt el. „Egy pilótának ilyen esetekben a repüléssel kell foglalkoznia, az utasok tájékoztatása ráér, a biztonság fontosabb. [...] Ebben a helyzetben félő, hogy a betonhoz csapódhat a széltől a leszállást végrehajtó gép, vagy a szél miatt nem tudna a pályán maradni” – magyarázta a szakértő, hozzátéve, hogy a harmadik kísérlet már egy másik kifutópályán történt, ahol a szélviszonyok kedvezőbbek lehettek.

    A Wizz Air hivatalos közleményében megerősítette, hogy a leszállást a szélnyírás, vagyis a gyorsan változó irányú és erősségű szél nehezítette.

    „A járatot teljesítő pilóták mindenben a szigorú előírásoknak megfelelően jártak el, sem a fedélzeten lévők, sem a repülőgép nem volt veszélyben” – közölte a légitársaság.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk
    HÍREK
    A Rovatból
    NKA-botrány: Hankó Balázs elárulta, milyen elv alapján osztottak szét 17 milliárd forintot
    A miniszter az ATV-ben fejtette ki, hogy szerinte a kulturális támogatások kiosztása ízlésbeli döntés. A miniszter szerint a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok tisztelete a döntő, és úgy véli, létezik olyan magyar kultúra, ami magyar nyelven szól, de ezek mellett nem áll ki.


    Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter az ATV Egyenes beszéd című műsorában reagált a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körüli pénzosztási botrányra. A miniszter szerint az eljárás jogszerű volt, a döntések pedig ízlésbeli kérdések, amelyek a hazaszeretetet és a magyar büszkeséget erősítő kultúrát hivatottak támogatni.

    A beszélgetés elején Hankó Balázs kifejtette, hogy az NKA ideiglenes kollégiumát, amely a vitatott támogatásokat kiosztotta, maga a Nemzeti Kulturális Alap bizottsága hozta létre a korábbi évekből megmaradt, az ötöslottó bevételeiből származó „tartalék” szétosztására. Azt állította, hogy a testület tagjai, köztük saját minisztériumának munkatársai, több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, így „az ő kulturális rálátásuk megalapozott”.

    Rónai Egon műsorvezető felvetésére, miszerint a testület egyik tagja, Ughy Attila szerint lényegében csak jóváhagyták az eléjük tett javaslatokat, a miniszter nem reagált érdemben.

    A tárcavezető elmondta, hogy az elmúlt másfél évben összesen mintegy 17 milliárd forintot osztottak szét közel 1100 nyertes pályázó között. Amikor a műsorvezető felhozta, hogy Kis Grófo és Dopeman is úgy kapott 5-5 millió forintot, hogy állításuk szerint felhívták őket, hogy pályázzanak, a miniszter azzal hárított: „Hát ha nem tudott volna róla, akkor nem nyújtotta volna be a pályázatot.”

    A miniszteri keretből kiosztott százmilliós támogatásokkal kapcsolatban Hankó Balázs több ponton is bizonytalannak tűnt. Amikor Rónai Egon Fásy Ádám lánya, Fásy Zsüli 101 milliós támogatásáról kérdezte, a miniszter először egy Munkácsy-kiállításra emlékezett, majd javított, mondván: „A magyar kultúráról szóló, többrészes dokumentumfilm készítése” volt a cél. A Mága Zoltán fotósához köthető, alig egy héttel a támogatás elnyerése előtt bejegyzett cégnek juttatott félmilliárd forintról azt mondta, az egy országos koncertsorozatot finanszíroz.

    Arra a felvetésre, hogy egy frissen alapított, múlt nélküli cégnek hozomra adtak ekkora összeget, úgy reagált: „Nézzük meg, hogy milyen kulturális tartalmat fog biztosítani.”

    Hasonlóan kitérő választ adott a szintén újonnan alapított, egy Fidesz-alkalmazott tulajdonában álló Part Event Magyarország 450 milliós támogatására is, mindössze annyit közölt, a cég által szervezett koncertek egy része már lezajlott. Az ügyben érintett lengyel politikus kapcsán kijelentette: „A lengyel politikusnak a pályázathoz semmi köze nincs.” A miniszter azzal védekezett, hogy a döntéseket nem a cégek múltja, hanem a benyújtott pályázatok tartalma alapján hozzák meg. „Lehet, hogy ön cég alapján dönt – vagy lehet, hogy mások cég alapján döntenek –, én a kulturális tartalom alapján hozom meg a döntést” – mondta.

    A miniszter a botrány hatására bejelentette, hogy a Nemzeti Kulturális Alap bizottságától részletes beszámolót kért, és kezdeményezte, hogy mind az 1100 támogatott nyújtson be egy időközi pénzügyi és szakmai beszámolót.

    Amikor a műsorvezető szembesítette azzal, hogy az Edda egyetlen Aréna-koncertre 150 millió forintot kapott, ami a piaci árakat messze meghaladja, a miniszter azzal érvelt, hogy egy Kossuth-díjas előadóművészről van szó, akinek „a magyar kultúrában jelentős volt a hozzáadott értéke”. A fővárosi független társulatok ehhez képest összesen kaptak 1,3 milliárd forintot. Hankó Balázs szerint a függetlenek támogatása a tavalyi 800 millióhoz képest így is emelkedett.

    A miniszter a politikai részrehajlás vádját azzal utasította vissza, hogy a kulturális döntések ízlésbeli kérdések. Szerinte a támogatási politikát egyértelmű elvek vezérlik.

    Akik a hazaszeretet, az életigenlés és a hagyományok mellett állnak, az alapvető döntési elv kell, hogy legyen a kulturális döntések során – legalábbis mi ezt az elvet követjük.

    Arra a kérdésre, hogy létezik-e olyan magyar kultúra, amely nem a hazaszeretet mellett áll ki, igennel felelt.

    Van olyan kultúra, amely magyar nyelven szól, de nem a magyar hazaszeretet mellett áll ki.

    Hozzátette, a kormány feladata az, hogy a nemzeti büszkeséget erősítő alkotásokat támogassa. „Az ember érti és érzi azt, hogy a hazáját szereti, és nekünk büszke magyarokként kell azt a kultúrát támogatni, amely ezt a büszkeségünket erősíti meg” – fogalmazott.

    A beszélgetés végén Hankó Balázs megerősítette, hogy a parlamentben az Oktatási Bizottság alelnöke lesz. Védelmébe vette az egyetemi modellváltást, mondván, annak eredményeként megduplázódott a világ legjobb 5 százalékába tartozó magyar egyetemek száma. „6 egyetemünk volt a világ legjobb 5 százalékában; most úgy adom át, hogy 12 egyetemünk van a világ legjobb 5 százalékában” – jelentette ki. Az SZFE-n és a MOME-n zajló tiltakozásokat azzal magyarázta, hogy a művészeti területeken mindig vannak „ízlések közötti viták”.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    „Erről szakmai egyeztetések döntsenek” - Hegedűs Zsolt reagált arra, hogy Kapitány István szerint a Tisza visszaállítja a szabad szülészorvos-választást
    Kapitány István a szülészorvos-választás visszaállítását ígérte, amire Hegedűs Zsolt egészségügyminiszter-jelölt egy komplexebb reform szükségességével válaszolt. Hegedűs szerint a döntést széles körű szakmai egyeztetésnek kell megelőznie, és nem a választott orvos, hanem a garantált minőség a valódi cél.


    Kapitány István bejelentése után Hegedűs Zsolt óvatosabb, szakmai egyeztetést sürgető álláspontot tett közzé pénteken a szülészorvos-választásról.

    Mint írtuk, Kapitány István, a Tisza Párt leendő gazdasági és energetikai minisztere azt ígérte, visszaállítanák a szülészorvos-választást, amire órákon belül reagált Hegedűs Zsolt, a párt egészségügyminiszter-jelöltje.

    Hegedűs jelezte, a kérdés jóval összetettebb annál, mint hogy egy egyszerű ígérettel elintézzék, és a valódi cél egy átlátható, biztonságos és hálapénzmentes állami szülészeti rendszer kiépítése.

    Szerinte a valódi fejlődés nem a választott orvos rendszerének puszta visszaállítása lenne. Véleménye szerint inkább azt kell elérni, hogy „minden nő pénztől, kapcsolattól és lakóhelytől függetlenül biztonságos, emberséges és kiszámítható szülészeti ellátást kapjon”. Szerinte a szülés minősége nem függhet attól, hogy a kismama kihez járt magánrendelésre vagy mennyi pénzt tud fizetni. Kiemeli, hogy a rendszer megújításához „nyilvános adatokra, egységes protokollokra, erős szülésznői–orvosi csapatokra és tiszta állami–magán határokra van szükség.”

    Azt is hangsúlyozta,

    a döntést széles körű szakmai egyeztetésnek kell megelőznie az önálló egészségügyi minisztériumban.

    „Olyan állami szülészetre van szükségünk, ahol a bizalom magából a rendszerből fakad” – fogalmazott.

    E tekintetben fontosnak tartja, hogy mindenki számára hozzáférhetőek legyenek az intézményi adatok, például a császármetszési arány, a gátmetszések száma, a szülésindítások gyakorisága, az epidurális érzéstelenítéshez való hozzáférés vagy a panaszok kezelésének módja. Hegedűs Zsolt egy olyan állami szülészetet tartana ideálisnak, „ahol a bizalom magából a rendszerből fakad.”

    Úgy látja, a valódi előrelépés az lenne, ha az állami ellátásban minden nő előre tudná, milyen eljárásrend szerint látják el, milyen jogai vannak, és hová fordulhat, ha ezeket megsértik. A fejlett egészségügyi rendszerek szerinte nem a fogadott orvosra épülő modellt, hanem a kiszámítható és biztonságos állami ellátást erősítik.

    Ennek lényege, „hogy minden nőnek legyen felelős ellátója, ismert csapata, átlátható betegútja és garantált joga a méltó bánásmódhoz — függetlenül attól, hogy tud-e magánrendelésre járni.”


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Tarr Zoltán: A teljes NKA-hálózatot átvilágítjuk, azonnali és átfogó vizsgálatot indítok
    A leendő társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szerint a kulturális támogatások rendszere a politikai hűbérrendszer eszközévé züllött. A politikus azt mondta, hogy garantálja az NKA-hálózat teljes átvilágítását és a gyanús pénzek útjának feltárását, valamint a függetlenség visszaállítását.


    Tarr Zoltán szerint a leköszönő kulturális vezetés és Hankó Balázs tevékenységéről a közelmúltban megjelent információk csak rontanak az amúgy is borús helyzeten. A napokban robbant egy súlyos botrány a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körül, ugyanis kormánypárti előadók kaptak többmilliós támogatást. A botrány hatására Bús Balázs NKA-alelnök lemondott pozíciójáról.

    A TISZA Párt alelnöke úgy látja, „itt már régen nem csupán arról van szó, hogy a miniszter az – egyébként jórészt a Fidesz-KDNP képére átalakított – NKA szakmai kuratóriumait megkerülve, a saját asztalánál, egyszemélyben osztogatott százmilliókat az állampárt kiszolgálóinak és a kiválasztottaknak”.

    Tarr állítja, egyre biztosabbak abban, hogy a támogatási rendszer a politikai vazallusok jutalmazására és rejtett kampányköltésekre szolgált, főleg a választások előtt.

    Majd hozzátette: „Közpénzből vásároltak politikai lojalitást.”

    „A következő időszak feladata lesz, hogy ezt a romlott rendszert gyökerestől megváltoztassuk” – írta, majd konkrét terveket sorolt fel. Elsőként az NKA teljes hálózatának átvilágítását ígéri.

    Kijelentette: „Azonnali és átfogó vizsgálatot indítok az elmúlt időszak összes gyanús, szakmai kontroll nélkül kiosztott támogatásának ügyében.” Céljuk, hogy kiderítsék, hová kerültek a pénzek és milyen politikai vagy kampányérdekeket szolgáltak.

    Az átvilágítást szerinte elszámoltatásnak kell követnie. „A felelősségre vonás elkerülhetetlen” – szögezte le.

    Úgy véli, felelniük kell azoknak, akik a kulturális pénzeket saját vagy pártjuk politikai hasznára fordították, és amennyiben a vizsgálatok bűncselekményt tárnak fel, a jogi lépések sem maradnak el.

    Majd hangsúlyozta: „Vége a következmények nélküli Magyarországnak.”

    Tarr Zoltán szerint a TISZA-kormány kerülve szétválasztja a pártot és az államot a kulturális szférában. „Ennek a gátlástalan összefonódásnak a TISZA-kormány felállásával véget vetünk.”

    „A magyar kultúra autonóm, a művészet pedig nem a mindenkori hatalom PR-osztálya.”

    Ígérete szerint visszaadnák a szakmai szervezetek, köztük az NKA önállóságát és döntési jogát. Posztját azzal zárta: „Elég volt abból, hogy a minisztériumok pártkasszaként és kifizetőhelyként működjenek. Rendet teszünk, a kultúrát pedig visszaadjuk azoknak, akiket illet: az alkotóknak és a magyar embereknek”.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk