BUDAPEST

Ingyen sör, dudáló autók és maszkos pultosok – zsúfolásig teltek Pest teraszai a nyitás első napján

Aki tudott, kinyitott, és aki tudott, az kiült a körútra a kijárási korlátozások megszűnését követő este.

Link másolása

Az Erzsébet körúton a tavasz első jele, hogy már nem csak a dohányzók dideregnek kint pár perc erejéig a teraszon, hanem boldog-boldogtalan kitelepül a járdára kipakolt teraszokra. A járványhelyzet komolyságát is jól le lehetett mérni a tavasz körúti hírnökein – pontosabban azok hiányán -, a kint dajdajozó részegek és a tömött teraszok nélkül festett csak igazán apokaliptikusnak a város.

Aztán mindez vasárnap éjfélkor megváltozott, amikor a főváros kéthetes késéssel ugyan, de szintén megkapta a lehetőséget, hogy egy lépéssel közelebb kerüljön a normális kerékvágáshoz.

Mi fog lejátszódni a fővárosiakban? Roham lesz? Vagy ha már valami nem tilos, akkor nem is érdekel senkit a kijárás?

A járványhelyzet alatt ugyanis hétvégente a nagyobb szabadterek például olyan szinten zsúfolásig voltak, mintha csakazértis kötelező lenne kimenni. Éppen ezért nem volt bennem kétség aziránt, hogy az operatív törzs által mantrázott „továbbra is vírusveszély van”, a híradásokban a második hullámról szóló óva intések, vagy az a tény, hogy még csak hétfő este van, nem fogja lakásaikban tartani a karanténtól megmakkant budapestieket.

A körút felé közeledve az első szembetűnő, már-már a korona előtti békeidőket idéző dolog az volt, hogy a dohányboltok előtt ismét felszabadultan cigiző fiatalok, esetleg tüskét szorongató elemek tanyáztak. Ennek ellenére a hetedik kerület körúton túli része meglepően visszafogott és csendes volt, már majdnem megkezdtem az aggódást, hogy talán mégis zárva van minden.

Aztán felharsantak a letagadhatatlan zajok, a telefonból üvöltő zene, egyszóval a hamisítatlan körúti nyüzsgés, és a célegyenesre ráfordulva már egyértelműen látszott: aki csak tudott, kinyitott, és aki csak tudott, kijött.

A Király utca és a Blaha Lujza tér közötti szakasz zsúfolásig volt – a körút viszonylag olcsóbb kocsmái egyébként is teltházas teraszokkal üzemelnek a hideg eltűntével, de ahonnan pár napja jóformán csak az ördögszekerek hiányoztak, ott az első napon lehetetlen küldetés volt asztalt találni, és ez valószínűleg a továbbiakban sem lesz másképp. Amint ez sikerül, az ember bepréselődhet a tömegbe a másfél métert szigorúan betarthatatlanul, hiszen szinte mindenhol zsúfolt bolyokban ültek az emberek – a németek vízinudlijai itt pillanatok alatt okoztak volna sörkatasztrófát.

Ezt követően elkezdheti tanulmányozni az ember, hogyan is működik ebben a szép új világban egy kocsma. Kell maszk? Hányan mehetünk be a pulthoz? Kihozzák? Pisiléshez kell maszk? Nem?

Ezeken a kérdéseken láthatóan mindenki átesett az újonnan érkező tanácstalanokat elnézve, de át is kell esni, hisz mindenhol más a módi. A körutas tucatkocsmákban bent rendelsz és kiviszik, vagy éppen nem, az itt dolgozóknak mindenesetre gyorsan kell röpködniük az asztalok között – szigorúan maszkban. Az ő dolgukat nehezíti az is, hogy több helyen a nyitás örömére ingyen sörrel csalogatják be az egyébként csalogatásra egyáltalán nem szoruló budapestieket a kocsmákba, így tekintélyes mennyiségű pohárhadsereg sorakozik fel a legtöbb asztalon.

Az látszik, hogy a vendéglátóhelyek is csak kapkodják a fejüket, az egyik kocsmában – ahol első blikkre olyan 30-40 ember ülhetett a teraszán -, egymaga állta a sarat a pultos lány. Kiszolgált, koktélt kevert, kávét főzött annak a 3-4 embernek, akik szerint éjfélkor volt itt ennek az ideje, szaladgált, poharakat szedett, és még a rendelések egy részét is kihozta.

„Tudtam, hogy sokan lesznek, de hogy ennyien, arra nem számítottunk.”



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
A Rovatból
Megbénítja majd Budapestet a kínai elnök látogatása – mutatjuk a lezárásokat
Hszi Csin-ping és delegációjának érkezése kettévágja a fővárost. Szerdától péntekig tart majd a közlekedési káosz, hét kerületet is érintenek a korlátozások.

Link másolása

Lényegében megbénítja majd Budapestet Hszi Csin-ping és állítólag több száz fős delegációjának érkezése szerdán – derül ki a rendőrség lezárásokról szóló közleményéből. A police.hu azt írja, delegáció érkezése miatt május 8., szerdától május 10., péntekig kell majd korlátozásokra készülni a I., a IX., a XI., a XV., a XIX., a XX. és a XXIII. kerületben.

A korlátozásokról egy térképet is közzétett a rendőrség:

Lezárások

Szakaszos és időszakos lezárások lesznek szerdán 19:30-tól 21:00-ig az I., a IX., a XI., a XIX., a XX. és a XXIII. kerületben, az alábbi útvonalon:

Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér – M4 – M0 – M5 autópálya bevezető – Gyáli út (M5 bevezető) – Könyves Kálmán körút – Rákóczi híd – Pázmány Péter sétány – Műegyetem felső rakpart – Szent Gellért tér – Szent Gellért felső rakpart – Krisztina körút – Attila út – Dózsa György tér – Palota út – Dísz tér – Tárnok utca – Szentháromság tér – Hess András tér.

Szakaszos és időszakos lezárások lesznek pénteken 11:30-tól 14:00-ig az I. és a IX. kerületben, az alábbi útvonalon:

Hess András tér – Szentháromság tér – Tárnok utca – Dísz tér – Palota út – Dózsa György tér – Attila út – Krisztina körút – Szent Gellért felső rakpart – Szent Gellért tér – Műegyetem felső rakpart –Pázmány Péter sétány – Dombóvári út.

Szakaszos és időszakos lezárások lesznek szintén pénteken 16:20-tól 17:00-ig az I., a IX., a XIX., a XX. és a XXIII. kerületben, az alábbi útvonalon:

Hess András tér – Szentháromság tér – Tárnok utca – Dísz tér – Palota út – Dózsa György tér – Attila út – Krisztina körút – Szent Gellért felső rakpart – Szent Gellért tér – Műegyetem felső rakpart – Pázmány Péter sétány – Rákóczi híd – Könyves Kálmán körút – Gyáli út (M5 bevezető) – M5 autópálya bevezető – M0 – M4 – Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér.

Tilos megállni

Még korábban hívta fel a rendőrség a figyelmet arra, hogy szerdán tilos lesz megállni a VI. kerületi Andrássy út páros oldali szervízútján az Izabella utca és a Vörösmarty utca között.

Tilos megállni csütörtökön 6:00-tól 17:00-ig a XV. kerület, Neptun utca mindkét oldalán a Drégelyvár utca és a Neptun utca 57. szám között. Egy korábbi rendőrségi közleményből az is kiderül, hogy csütörtökön 10:00 és 16:00 között az V. kerületi Apáczai Csere János utcában, a hotel mellett is tilos lesz a megállás.

Tilos megállni pénteken 10:00-tól 20:00-ig az I., a IX., a XI., a XIX., a XX. és a XXIII. kerületben:

• Nagykőrösi út főpályán (M5 bevezető),

• Nagykőrösi út mindkét oldalán az autópiac középső bejárata és a Garázs utca között,

• Nagykőrösi út MOL kút főpálya felőli oldalán,

• Határ úton a Nagykőrösi úti felüljáró alatt,

• Gyáli út főpályán (M5 bevezető),

• Fék utca mindkét oldalán a Gyáli úti felüljáró alatt,

• Könyves Kálmán körút mindkét oldalán a Gyáli út és a Rákóczi híd között,

• Laczkovich utca mindkét oldalán a Rákóczi híd alatt,

• Dombóvári út mindkét oldalán a Budafoki út és a Pázmány Péter sétány között,

• Pázmány Péter sétány mindkét oldalán,

• Műegyetem felső rakpart teljes területén,

• Műegyetem rakparti felhajtó mindkét oldalán a Bertalan Lajos utcánál,

• Szent Gellért téren,

• Szent Gellért felső rakpart mindkét oldalán,

• Krisztina körút mindkét oldalán a Döbrentei tér és a Dózsa György tér között,

• Attila úton a Dózsa György tér mellett,

• Dózsa György tér teljes területén.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
A Rovatból
Elkészült a gyalogátkelő az Astoriánál 40 millió forintból
A fővárosi önkormányzat a zebralétesítést a közösségi költségvetésből, bruttó 40 millió forintból finanszírozta.

Link másolása

Elkészült a gyalogátkelő a fővárosban az Astoriánál, már akadálymentesen, kényelmesen, gyorsabban lehet átkelni a Rákóczi úton, és a babakocsival vagy kerekesszékkel közlekedőknek sem kell kerülőt tenniük - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn.

A beruházás részeként a Rákóczi úton a Múzeum körút és a Károly körút járdái között jelzőlámpás gyalogátkelőt építettek ki süllyesztett szegélyű, taktilis figyelmeztető és tájékoztató jelekkel ellátott burkolattal, a Rákóczi út tengelyében új középszigettel.

A beruházás miatt a Blaha Lujza tér felé haladó buszok megállóját előrébb helyezték.

A fővárosi önkormányzat a zebralétesítést a közösségi költségvetésből, bruttó 40 millió forintból finanszírozta.

(via MTI)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
Ágyúzni fognak a budai Várban – figyelmeztet a Honvédelmi Minisztérium
Egy ünnepélyes zászlófelvonás miatt lőnek majd reggel. Megnövekedett hanghatásra kell számítani a minisztérium szerint.

Link másolása

Kedd reggel dörögni fognak az ágyúk a Budai Várnegyed Esztergomi rondelláján – derül ki a Honvédelmi Minisztérium közleményéből. A lakosság türelmét és megértését kérik, mivel

reggel 10 órakor hagyományőrzők ágyúlövései kísérik majd, ahogyan ünnepélyesen felvonnak egy zászlót.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
A tömegközlekedés is a feje tetejére állt a kínai elnök konvoja miatt, ezek a legfontosabb változások
Hszi Csin-ping látogatásának teljes napján a lezárások nemcsak az autósoknak, hanem a tömegközlekedőknek is bosszúságot okozhatnak. A BKK a metrók használatát ajánlja inkább.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 09.


Link másolása

A kínai elnök látogatása miatti ideiglenes forgalomkorlátozások és lezárások alaposan felforgatják a főváros tömegközlekedését csütörtökön. A BKK ezért felhívja a figyelmet arra, hogy péntekig hosszabb időt kell szánni a közlekedésre, egyúttal érdemes a megszokottnál korábban útnak indulni. A közlekedési káosz elkerülése érdekében a felszíni járművek helyett inkább az M2-es, M3-as és M4-es metrók használatát ajánlják.

Csütörtökön, azaz május 9-én a Budai Várban forgalomkorlátozás lesz. Emiatt a Budai Vár a Deák Ferenc tér felől a Dísz térig közlekedő 216-os autóbusszal, a Széll Kálmán tér felől a csak Kapisztrán térig közlekedő 16A és 116-os buszokkal érhető el. A 216-os autóbusz forgalmát több esetben is megállíthatják 10-15 percre, hosszabb zárás esetén a járat terelve közlekedik, a Dísz tér helyett a Krisztina térig jár.

A BKK Info térképén a csütörtöki lezárások:

A péntek estig várható összes forgalomkorlátozást ebben a cikkben gyűjtöttük össze:


Link másolása
KÖVESS MINKET: