BUDAPEST
A Rovatból

Gellért-hegyi víztároló: Mintha Köbüki tornyait, Mandalór bányáit vagy Balrog barlangját csodáltuk volna

Eljutottunk a Gellért-hegyi víztároló nyílt napjára. Megmutatjuk, milyen látványban volt részünk.
Orosz Emese cikke - szmo.hu
2023. március 26.


Link másolása

Egy sci-fi helyszíne is lehetne a Gellért-hegyi víztároló, amit idén is megnyitottak a nagyközönség számára a Víz Világnapja alkalmából.

A hét első felében iskolás csoportok, most pénteken és szombaton pedig a regisztrált érdeklődők nézhették meg a Fővárosi Vízművek különleges hangulatú helyszínét. Mi is ott voltunk a látogatók között. Nézd meg velünk, milyen érdekességeket rejt a Gellért-hegy gyomra!

A neten sok fotót találhatsz a Gellért-hegyi Gruber József víztároló medencéjének ikonikus, tölcsér alakú oszlopairól. A sci-fibe illő lenyűgöző környezet sokakat vonz, így a regisztrációkor percek alatt beteltek a helyek. Elöljáróban azonban fontos megjegyeznünk, hogy

a nyílt napon nincs lehetőség belépni az oszlopok közé a víztérbe.

A nagyközönségnek eddig sem lehetett az oszlopok között, a medencetérben sétálni. (Erre csak szakmai látogatóknak van lehetőségük, hosszas előkészületek után, szigorú egészségügyi és biztonsági óvintézkedések betartásával) Ez elég logikus, ha belegondolsz, hiszen nem lenne túl higiénikus, ha tömegek sétálnának abban a medencében, ahonnan a főváros jelentős része az ivóvizét kapja.

A víztározó látogatása egyébként enélkül is maradandó élmény. A vezetett séta nagyjából 30 perces, ahol víztermelési szakemberek mutatják be a város vízellátását a tíz percenként induló csoportoknak.

Egy ilyen 20 fős csoporthoz csatlakoztunk mi is a víztározó bejáratánál, ami a Filozófusok kertje alatt bújik meg. Sokat járunk erre, de a különleges épület zord kapuit most először léphettük át.

Első megállónk az előtérben volt, ahol a budapesti vízszolgáltatás részleteit ismertük meg. Egy ledekkel jelzett sémafalon megnézhettük víz útját a kutaktól az otthonokig.

A szentendrei kút olyan tiszta vizet termel, ami adalékanyagok nélkül is kiváló minőségű lenne.

A Duna parti szűrésű kutakból szivattyúval emelik be a vizet a víztároló medencébe. Éjszaka töltik fel, majd napközben, ahogy nő vízfogyasztás, a vízoszlop csökken. A Gellért-hegyi víztároló Dél-Budát és a Belvárost látja el vízzel, és a magaslati elhelyezkedése révén a víz gravitációs úton jut el a fogyasztók többségéhez.

Az előtérben megnézhettük a medence építését bemutató kiállítást is. A 70-es években a vízművek úgy számolt, hogy a főváros népessége és vízfogyasztása nőni fog. Ma már tudjuk, hogy rosszul becsülték meg a számot, sőt az iparivíz-felhasználás is visszaesett. A 90-es években jellemző napi egymillió köbméter vízfogyasztás mára 360-600 ezer köbméterre esett vissza.

Az óriási víztározó azonban megépült 1975 és 1980 között, és 2 x 40 ezer köbméter, azaz összesen 80 millió liter víz fér el benne.

Az építkezéskor összesen 140 ezer köbméter földet termeltek ki. Az egyik legnehezebb feladat a szinte focipálya méretű fenéklemez kiöntése volt. Az angyalföldi keverőüzemből

megszakítás nélkül 41 órán át 25 keverőkocsi szállította a betont, sok esetben rendőrségi felvezetéssel.

Miután elkészültek a medencék, a területet visszatöltötték földdel, majd parkosították. Ezzel pedig tulajdonképpen jól el is rejtették szem elől Budapest legnagyobb ivóvízlelőhelyét.

A második állomáson a mozaikcsempének köszönhetően még tovább fokozódott a hely retro hangulata. Itt makettek segítségével megismerhettük a medence működését, de még a mozaikminták is a víztározóról meséltek.

Jól láthattuk, hogy a Gruber József víztároló medence valójában két medencét jelent, amelyek egymás ikertestvérei. Ha az egyiket éppen takarítják, a másik még mindig elegendő vizet tud szolgáltatni. Szokatlan alakjuk sem véletlen.

A medencék különleges zongora alakja biztosítja a víz frissességét és jó minőségét.

A Gellért-hegyi tározó tervezése igazi kihívás volt. A 1970-es években ugyanis ekkora víztározóval csak Münchenben próbálkoztak. A tervezés fontos szempontja volt, hogy az oszlopok körül ne alakuljanak ki pangó vizek, örvények, mert ezekben a mikroorganizmusok könnyen elszaporodhatnak. Gruber József jött rá, hogy a zongora alak a legideálisabb. A vizet egyenletesen táplálják be egy réselt elosztófal mentén, így bármilyen magas is a vízoszlop, nincs pangás.

Gruberéknek persze nem állt a rendelkezésükre modern számítógépes szimuláció. Az áramlástani szimuláció során színes füstöt fújtak a makettekbe, állítólag megbuherált Rakéta porszívóval. Eredményeiket aztán egy 35 évvel később lefuttatott számítógépes modell is megerősítette.

A makett teremből mentünk át a betekintő ablakhoz, ahol a víztér jellemzőivel is megismerkedhettünk.

Kétségkívül ez volt a látogatás legizgalmasabb része. Fantasztikus rálátás nyílt innen a hatalmas medencére. Illetve csupán egy szeletére, hiszen kint a maketten is jól láthattuk, hogy a betekintő folyosó jó, ha a medence ötödéig fut el.

Csak néhány tucat oszlopot láttunk be, de valójában a medence mindkét kamrájában összesen 106-106 oszlop tartja a födémet. Amikor ott voltunk, a vízszint 5 méteren állt, az oszlopokat azonban akár 8 méter magasságig is ellepheti a víz.

A hely még varázslatosabbá vált, amikor megváltoztatták a medence világítását. Mintha egy idegen bolygót, vagy egy sci-fibe illő barlang belsejét csodáltuk volna.

Ne szomorkodj, ha lemaradtál a nyílt napról, április 21-én és 22-én ugyanis újra megnyitja kapuit a Gellért-hegyi Gruber József víztároló. A regisztrációval kapcsolatban figyeld a Fővárosi Vízművek Facebook-oldalát!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


BUDAPEST
Leleplezték a Corvin Áruház homlokzatát – több mint 50 évig takarta alumíniumburkolat az épületet
Mutatjuk, hogy milyen lett a Blaha Lujza tér egyik ikonikus épülete.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2023. június 06.


Link másolása

A Corvin Áruház az egyik legrégebbi budapesti nagyáruház volt. Az épületet Reiss Zoltán tervei alapján építették meg, és klasszicizáló stílusú, díszes palotahomlokzatot kapott.

Az 1956-os forradalomban az áruházat nagyobb károk érték, majd 1967-ben a károk ideiglenes elfedésének céljából, alumínium borítás került rá. Ez 56 évvel ezelőtt volt.

Az épület helyreállítása és a tér rekonstrukciója 2021-ben kezdődött meg, és az egész áruház Corvin Palace néven újul meg, aminek első lépése volt az új homlokzat átadása.

Az épület a felújítás után három szinten kereskedelmi, és négy szinten iroda funkciót tölt majd be, összesen 16.500 négyzetméteren.

A tetőszinten pedig egy panoráma terasz lesz kialakítva.

Az áruházba még augusztusig biztosan nem lehet bemenni, de a Corvin Palace egyik tulajdonosának, Balogh Olivérnek a beszédéből kiderült, hogy többek között SPAR, Libri, dm, Erste Bank, KiK és Solinfo Cafe is lesz benne.

Balogh Olivér azt is elmondta, hogy családi szálak kötik ahhoz a Batka Istvánhoz, aki az alumínum burkolatot tervezte, így valóban szívügye volt a felújítás.

A tulajdonos mellett beszédet mondott Pikó András, a VIII. kerület polgármestere, Erő Zoltán főépítész és Karácsony Gergely főpolgármester is.

A főpolgármester beszédét fidelitasos tüntetők próbálták megzavarni, kevés sikerrel.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
BUDAPEST
Bejártuk a budapesti Madame Tussauds-t: Palvin Barbara, Zámbó Jimmy és Hosszú Katinka is kapott viaszfigurát
Összesen 51 életnagyságú figura várja a látogatókat csütörtöktől a belváros közepén, de mélyen zsebbe kell nyúlni hozzá: a felnőtt belépőjegy több mint 12 ezer forintba kerül.

Link másolása

Tavaly év végén jelentették be, hogy Budapestre érkezik a világ egyik legnagyobb turistalátványosságának számító Madame Tussauds panoptikum. A magyar főváros olyan helyszínek mellé zárkózott fel ezzel, mint London, Amszterdam, Berlin, Las Vegas, Tokió vagy Sydney – összesen már a 24. a sorban, azonban az első, amely franchise-rendszerben működik.

Ez lehetőséget adott arra, hogy sokkal inkább testre szabják a kiállítást: természetesen vannak kötelező körök, amelyek valószínűleg sehonnan nem hiányozhatnak, ugyanakkor számos egyedi elem is, amivel csak itt lehet találkozni.

A magyar főváros nemcsak helyszíne, hanem inspirálója is a tárlatnak, a belső terekben egy sor hazai ikonikus épület és műemlék jelenik meg. A látogatók például átsétálhatnak a Budai Váralagúton, sztárokkal „randevúzhatnak” a Duna-korzón, helikopteres filmforgatás szereplői lehetnek a Halászbástyán és elmerülhetnek a gyógyfürdők világában is.

A múzeum terei élesen elkülönülnek egymástól, mindegyik olyan, mintha egy különálló világba lépnénk be. Miután elsétáltunk a stílszerűen a Lánchíd mellett üldögélő Will Smith, illetve Ariana Grande, Tom Hanks, George Clooney és a szivarozó Peter Falk mellett, máris a Fehér Ház ovális irodájában találjuk magunkat, ahol (talán nem túl meglepő módon) nem Joe Biden, hanem Donald Trump figurája fogad bennünket.

Közvetlenül mellette Hszi Csin Ping kapott helyet, ami valószínűleg nem annyira az országát egyre diktatorikusabb eszközökkel vezető politikus hazai népszerűségének köszönhető, sokkal inkább az idelátogató kínai turisták igényeit akarták kiszolgálni. Ferenc pápával és a tavaly elhunyt II. Erzsébettel viszont a magyar látogatók is biztosan előszeretettel szelfiznek majd.

Borítékolható, hogy hosszú sorok fognak kialakulni Zámbó Jimmy előtt is, akit a Király című sorozat újra beemelt a popkulturális köztudatba, és alighanem Palvin Barbara viaszszobra is temérdek Instagram-szelfiről köszön majd vissza innentől.

Összesen 17 magyar vonatkozású hírességgel lehet találkozni a tárlaton, az ő figuráik kizárólag a budapesti produkció igényére készültek a Madame Tussauds London melletti műhelyében. A tervezési szakaszban állítólag nagyívű felmérésben kérdezték meg a leendő közönséget, hogy kikre kíváncsiak a leginkább. A kutatás eredményei alapján történelmi személyiségek, sztárok, sportolók, kulturális ikonok és egy világhírű magyar tudós is helyet kapott a listán.

A teljes hazai névsor a következő: Harry Houdini, Hosszú Katinka, Karády Katalin, Kossuth Lajos, Liszt Ferenc, Lugosi Béla, Mátyás király, Munkácsy Mihály, Neumann János, Palvin Barbara, Papp László, Petőfi Sándor, Puskás Ferenc, Sissi, Szent István király, Széchenyi István, Zámbó Jimmy.

Hosszú Katinka egyébként személyesen is ott volt a sajtó számára szervezett bejáráson (ahogy Puskás Ferenc családja és ifj. Papp László is), így remek „pózolj magaddal” jellegű fotókat lehetett róla készíteni. A várandósságát néhány hónapja bejelentő úszónő most látta először a róla mintázott figurát, de a felkérésről már régóta tudott: az előkészletek során több órán keresztül vették le a méreteit, hogy viaszmása a lehető legélethűbb legyen.

A végeredménnyel maximálisan elégedett, még ha – mint azt viccesen hozzátette – jelenlegi formája nem is egyezik meg teljesen azzal, ahogy a bábu kinéz. Külön örült annak, hogy bár a figura fürdőruhában, LED-falra vetített medencével a háttérben látható, mégis kifejezetten nőies lett.

A megnyitón szintén résztvevő Karácsony Gergely azt mondta a beszédében, hogy a figurákat szigorúan tilos megérinteni, a szervezők viszont kijavították a főpolgármestert: a valóságban nyugodtan lehet fogdosni bármit, így nemcsak a szemünkkel, de a kezünkkel is meggyőződhetünk arról, mennyire élethűek a kiállított viaszbábuk. Tom Cruise mögé még a motorra is fel lehet ülni, az interaktivitást pedig több érintőképernyő, valamint hang- és fényjáték is fokozza.

A kiállítás kifejezetten sokáig lefoglal, még úgy is bő fél óra volt végigsétálni rajta, hogy sehol nem időztünk sokáig. Aki pedig fotózkodni is szeretne (ez feltehetőleg a nagy többségre igaz), illetve elolvasná a táblákon szereplő életrajzokat, akár másfél-két órát is simán eltölthet vele.

A belépőket érdemes elővételben, online megvenni, úgy valamivel olcsóbbak, de még ezzel együtt sem az átlagos magyar pénztárcára vannak szabva:

a standard felnőtt jegy 12490 forint, gyerekek 3-15 év között 8900 forintért mehetnek be, családi jegyet két felnőttnek és egy gyereknek pedig közel 30 ezer forintért árulnak.

16-19 év közötti fiatalok 4 főtől „bandázós” csoportos jegyet válthatnak 9 ezerért, a felnőtt csoportos belépő (minimum 12 főtől) 11 ezer, a gyerek 8490 forint. Nyugdíjasok 6490, fogyatékkal élők pedig 4990 forintért léphetnek be a kiállításra. A helyszín a Palazzo Dorottya, a Deák tértől és a Duna-parttól egyaránt pár percre. A Madame Tussauds Budapest mindennap 10 és 18 óra között tart nyitva.

Élő videónk a helyszínről:

További fotók:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

BUDAPEST
A Rovatból
Hatalmas változás a budapesti közlekedésben – öt és fél év után búcsúzunk a metrópótlástól
Hétfőtől minden nap teljes vonalon jár az M3-as metró. Utoljára a Nagyvárad téri és a Lehel téri állomásokat adják át.

Link másolása

Ma befejeződik a 3-as metróvonal felújítása: a Lehel tér és a Nagyvárad tér is bekapcsolódik az utasforgalomba kora délután.

A Nagyvárad téri és a Lehel téri állomásokat délutántól vehetik igénybe az utasok, ekkortól a pótló buszok nem közlekednek, keddtől pedig a pótlást segítő alternatív járatok újra az eredeti útvonalukon járnak

– közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken.

A BKV korábban azt közölte, a két utolsóként felújított állomás rekonstrukciója 2022. május 14-én kezdődött, így egy év alatt kellett kívül-belül megújulniuk.

Karácsony Gergely főpolgármester május 2-án Facebook-oldalán jelentette be, hogy május 22-én átadják a 3-as metró teljes vonalát és valamennyi állomását az utasforgalomnak.

A 3-as metró felújítása öt és fél évig tartott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


BUDAPEST
Látványtervek: Megmutatták, milyenek lehetnének a Lánchíd melletti terek és utcák
A látványos változtatások feltétele azonban, hogy megmaradjon a Lánchíd mostani forgalmi rendje, és a projekt megkapja az EU-s támogatást.

Link másolása

A dugómentes Lánchíd óriási lehetőség a belváros zöldítésében is - írja a Főpolgármesteri Hivatal. A híd jelenlegi forgalmi rendje nemcsak a környék forgalomcsillapításában áttörés, de az tud lenni mindkét, a pesti és a budai oldal környező tereinek élhetősége szempontjából is.

A csatlakozó terek és utcák terveit a Korzó Tervezési Stúdió vezető tervezőjével közösen mutatták be és az Én Budapestem oldalon meg is nézhetőek.

Ismertetésük szerint hatalmas, besétálható terek lehetnének a Lánchíd mindkét oldalán, még több fa, bicikliutak, párásító épülhetne ki, ha megmarad a híd jelenlegi forgalmi rendje.

Azt ígérik, hogy a Lánchíd határidőre elkészül. A Városháza munkatársai pedig továbbra is az új forgalmi renddel számolnak, ezért a kapcsolódó fejlesztésekben gondolkodnak. Elsősorban a gyalogos közlekedést támogatják, ami lehetőséget teremt jelentős zöldítésre is.

Megváltozna például a Széchenyi tér, amely nagyobb sétányt kapna, a Széchenyi rakparton fásítanának, a Clark Ádám téren még több virágot ültetnének, a József Attila utcában új fasort telepítenének.

Ezeknak azonban az a feltétele, hogy

• a Lánchíd mostani forgalmi rendje megmaradjon, amire a Budapesti Lakógyűlés keretében lehet szavazni;

• legyen szándék a város megújítására, zöldítésére (ez a szándék megvan a fővárosban és megvan a kerületekben is);

• a projekt megkapja az EU-s támogatást.

A Lánchíd végleges forgalmi rendjéről a Budapesti Lakógyűlésen lehet szavazni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: