Az éj leple alatt – Budapest áthelyezett és kicserélt szobrainak története
Megfelelőbb helyszínt nem is választhatott volna a közterekről eltüntetett és csereberélt szobrokról szóló sétához Kovács Tamás, a „Hosszúlépés. Járunk?” túravezetője, mint a nyom nélkül eltűnt Raoul Wallenberg felavatás előtt eltüntetett szobra.
Az éj leple alatt című túra apropóját Nagy Imre szobrának elszállítása adta – ez az ügy elég nagy médiavisszhangot kapott, míg például a Károlyi-szobor eltávolítása a Kossuth térről már konrántsem él ilyen élénken a köztudatban. Sokkal több szobrot szállítottak el vagy állítottak fel Budapesten az éj leple alatt (vagy éppen máskor), mint gondolnánk; a XX. században szinte általános gyakorlattá vált a városban a szobrok cserebelése, thelyezése, ledöntése. A képet pedig tovább színesíti, hogy néhány éve már apró gerillaszobrobrok is feltűntek Budapest közterein.
A fővárosi közterek "teleszobrozása" a 19. század második felében kezdődött - ha a szakrális alkotásokat és a barokk Immaculata-oszlopokat most nem számítjuk ide.
Úgy vélem, a kiegyezés utáni építkezési és városrendezési hullámmal, de különösen a millenniumi ünnepségekre való készülődéssel számos közerület, épület újult meg és egyúttal számtalan szoborral gazdagodott Budapest. Részben a történelmi múlt felidézése és nemzeti öntudat erősítése volt a szoborállítások célja – hasonlóan egyes helyszínek olyan grandiózus átalakításához, mint amilyen a Mátyás-templom átépítése és a Halászbástya megalkotása volt.
A 20. században pedig elkezdődött a szobrok eltüntetése és vándoroltatása. Azért pont a Szent István parkban kezdtük a sétát a Hosszúlépéssel, mert Raoul Wallenberg emlékművének elkészítése, majd eltávolítása is pontosan példázza a jelenséget.
A háború után Szakasits Árpád volt az egyik kezdeményezője annak, hogy a nyomtalanul eltűnt Raoul Wallenberg szobrot kapjon. Miután támogatásra talált a gondolat, Pátzay Pál kezdett dolgozni az emlékművön, és 1946-ban már elkészült a kisminta.1948-ban a nagyminta alapján kiöntötték a szobrot, és 1949 márciusában fel is állították, és úgy volt, hogy 1949. április 9-én felavatják.
Ám az avatás előtti éjszakán döntötték le a szobrot, és szállították el – ennek szemtanúja volt a szomszéd házban lakó Hatvany Lajos is.
Raoul Wallenberg ugyanis, akit a Vörös Hadsereg ejtett foglyul 1945 januárjában, addigra már nem kívánatos hőssé vált. A szobrot néhány évvel később a debreceni Biogal Gyógyszergyár főépülete előtt állították fel, mint a betegségek elleni küzdelem szimbólumaként. A rendszerváltás után felmerült az ötlet, hogy visszahozzák a szobrot Budapestre, és az eredeti helyszínen felállítják, ám a debreceniek ragaszkodtak hozzá, így 1999-ben Györfi Sándor készítette el a másolatát, ez látható most a Szent István Parkban.
Végleg eltűnt viszont a parkból Lukács György szobra.
A filozófus és kommunista politikus sokat vitatott szobrát politikai okokból szállították el, 2017 januárjában, miután a fővárosi közgyűlés úgy döntött, hogy lebontják, és helyette egy Szent István-szobrot állítanak majd fel. Varga Imre alkotását állítólag a művész kertjébe szállították.
Varga Imrének (aki egyébként Pátzay Pál tanítványa volt), nem ez az első szobra, amit eltávolítanak. Károlyi Mihály szobrát 2013-ban vitték el a Kossuth térről, és a szülővárosában, Siófokon állították fel; az 1986-os, az alkotó szerint szándékosan ironikus és gunyoros Kun béla emlékművet pedig 1991-ben szállították el a Városmajorból a budaörsi szoborparkba.
Véletlenül, észrevétlenül itt maradt a partizánok emlékműve
A következő helyszín, a Falk Miksa utca torkolata a bizonyíték arra, hogy szobrok nemcsak eltűnnek Budapest utcáiról, hanem váratlanul fel is bukkanhatnak. Legalábbis amióta Kolodko Mihály a városba költözött, és elkezdte gerilla-alkotásokkal teleszórni a köztereket. Az öngyilkos mókusként emlegetett 'Ars longa vita brevis' című munkáját stílszerűen a Columbo-szobor mögött helyezte el, nem kis fejtörést okozva ezzel az erre járóknak és a turistáknak, akik egy kis utánajárás nélkül nem értik, mi ez az egész.
Bár a külföldiek gyakran a Columbo-szobrot sem értik, nekik semmit nem jelent Peter Falk és Falk Miksa, illetve a Falk Miksa utca feltételezett kapcsolata.
A Kossuth tér és környéke is híres a szobrok áthelyezéséről vagy az azokról szóló vitákról.
A Károlyi-szoborról már volt szó. A Tisza-emlékműnek is hasonlóan viharos a története. Az ellentmondásos szerepű magyar politikust, Magyarország volt miniszterelnökét az őszirózsás forradalom utolsó napján, 1918. okóber 31-én gyilkoltá meg a villájában. Az emlékművére kiírt pályázaton az idős Zala György is indult, és ő nyerte meg 1929-ben. Orbán Antallal közös munkáját 1934. április 22-én avatták fel, és művészi., esztétikai alapon már a kortársak is vitatták a kompozíciót. A háború után ledöntötték Tisza szobrát, ám az emlékmű 1948-ig maradt a téren, utána elbontották. Az emlékmű tetején látható kígyóval viaskodó oroszlánt Honvédsírok emlékműve néven a XII. kerületben állították fel, a jobboldali mellékalakok Esztergomba kerültek, a baloldali figurák Hatvanba.
2014-ben az emlékmű rekonstrukciójához a megmaradt alakokat restaurálták, a hiányzó részeket újrafaragták, illetve újraöntötték.
A Kossuth- szoborcsoport sem az, amit évtizedekig láthattunk a téren. Az eredeti művet Horvay János alkotta, 1927-ben avatták fel. A háború után a kommunizmus évei alatt nem tetszett a szoborcsoport a hatalomnak, ezért az ötvenes évek elején új szoborra írtak ki pályázatot. Kisfaludi Strobl Zsigmond, Kocsis András és Ungvári Lajos terve nyert. A korábbi emlékművet Dombóvárra szállították, az újat 1952-ben helyezték el a Kossuth téren. Az 1952-es emlékmű a korszellemnek megfelelően ábrázolta Kossuthot, mintegy vezérként. Ám a Kossuth tér felújtásakor, néhány éve az a döntés született, hogy az emlékműnek mennie kell, helyére az eredeti alkotás újrafaragott példánya kerül. Kisfaludi Strobl szoborcsoportja most szétbontva, kis talapzaton és meglehetősen összevissza elhelyezve az Orczy-parkban áll.
Az út a szobrok és emlékművek csereberéje miatt a Nagy Imre szobor hűlt helyén át a Szabadság térig vezet. Ha az a tér mesélni tudna az emlékműveiről! De az már egy másik cikk témája lenne...
Fotó: Draskovics Ádám
